Читать книгу Oedipus kiraly - Szophoklesz - Страница 1

Oedipus

Pap

Kreon

Thébai Aggok Kara

Tiresias

Iokasté

Hírnök

Pásztor

Hírmondó

Bemutatták a Kr. e. 420-as évek elején

Történik thébában, a királyi palota előtt Oedipus, a Dagadtlábú, a Szfinx napjaiban érkezett Thébába. Kadmos városát a "kemény dalnok", az oroszlántestű "szárnyas csodalány" tizedelte. A Szfinx a Talány szörnye volt: s csak az válthatta meg tőle a várost, aki talányát meg tudta fejteni. Oedipus megoldta a talányt, s jutalmul kapta a királyságot s Iokasté királynő kezét, aki az utolsó Labdakida-király özvegye volt. Sokáig békében uralkodtak. Ekkor jött a Dögvész: a nép az esdeklést jelképező olajágakkal megjelenik a király színe előtt.

Oedipus

Gyermekeim, ős Kadmos friss hajtásai,

mit ültök így körém e lépcső fokain

a bús esdeklők lombjaival lombosan?

A város tömjén illatával árad és

szent ének s hangos jajgatások öntik el.

Nem hírnököktől, gyermekeim, én magam

láttam méltónak s jöttem ime hallani,

én, mindenütt hiresnek mondott Oedipus.

(A paphoz)

Szólj hát, öreg, mert téged illet többijök

előtt beszélni, mily lélekkel jöttetek:

féltek vagy kértek? Mindenekben rajtatok

segíteni kivánok, mert keményszivű

lennék, ha meg nem hatna, ahogy ültök itt.

Pap

Igen, hazám uralkodója, Oedipus,

itt látsz bennünket, minden korból, itt ülünk

oltáraidnál: olyan is, ki zsenge még

nagy útra, vagy kit öreg évek súlya nyom;

én, Zeusz papja, és ezek mind, ifjaink

virága; és a többi nép is lombosan

ül a tereken. Pallas kettős temploma

előtt, s Isménos jósló hamvai körül.

A város, amint magad is látod, nagyon

megingott, és nem tudja fölemelni már

fejét a véres zavarok poklaiból,

pusztulva földje gyümölcsös bimbóiban,

pusztulva a legelő gulyákban s a nők

meddő szüléseiben; rajt ütött gyülölt

lázzal a gyújtó isten, a vad döghalál,

és Kadmos háza megürül, s a fekete

Hádés sirással, jajgatással gazdagul.

Nem istenek párjának nézlek én, s akik

tűzhelyedhez ültünk, e gyermekek, hanem

emberek elsejének, az élet gonosz

csapásai közt, s engesztelni az eget:

kijöttél és föloldtad Kadmos városát

a kemény dalnok harácsától; és pedig

mi nem vezettünk, nem mutattunk módokat,

csupán az isten oktatott megváltani

életünket — így mondják, és így hisszük is.

Most hát, óh, mindnyájunk királya, Oedipus,

mindnyájan im hozzád fordulva kérlelünk,

találj valami segítséget, istenek

sugallják bár, vagy ember adja ötletét.

Mert úgy látom, hogy a tapasztalt emberek

tanácsa hajt leginkább eleven sikert.

Kelj, halandók legjobbja, fogd föl városunk,

kelj, vedd gondodba! mert e föld még máig is

megmentőnek hív régi nagy jótettedért.

Ne emlékezzünk majdan kormányodra úgy,

hogy álltunk előbb és elestünk azután:

de biztonságba vinni fogd föl városunk!

Mert akkor is szerencsés madár vezetett

szerencsét hozni nékünk: légy a régi most!

Ha már úr vagy e földön, ami vagy ma: szebb

embereken, mint pusztaságon, lenni úr!

Mivel semmi a torony, semmi a hajó

a benne-népes emberektől özvegyen.

Oedipus

Tudom, óh, hogyne tudnám, szegény fiaim,

mily epedéssel jöttök. Jól látom, hogyan

szenvedtek mind; de bár szenvedtek, senki sincs

köztetek, aki úgy szenvedne, ahogy én.

Mert mindenik gyötrelme csak egyé, csak az

övé magáé, senki másé; de az én

szivem egyként nyög rajtam, rajtad, s a hazán.

Nem is álomból ébreszt engem hangotok,

mert tudjátok meg, már sok könnyet sírtam én,

sok útat róttam gondok útvesztői közt.

S mit jól keresve, leltem, az egyetlen írt

nem mulasztván, Menoikeus fiát, Kreont,

Phoebus pythói jóshelyére küldtem el,

sógoromat, megtudakolni, mit tegyünk?

Milyen szót mondjunk? hogy megmentsük városunk.

És már a nap, ha összemérem az időt,

aggaszt: hol késik? minthogy túl a várhatón

elmarad és a megbeszéltnél is tovább.

Ha megjön, akkor... hitvány lennék, hogy ha nem

tennék meg mindent, amit az isten kiván.

Pap

Ép jókor szólasz: most jelentik itt ezek

Kreont nekem, hogy közelegve erre tart.

(Balról jön Kreon)

Oedipus

Urunk, Apolló, add, hogy mentő jóslatot

hozzon útjából! Vígan csillog a szeme!

Pap

Ugy látszik, jót hoz: másképp nem így jönne tán

bogyós babérral koszorúzva homlokát.

Oedipus

Mindjárt megtudjuk: már hallhatja szavamat.

Uram és sógorom, Menoikeus fia,

micsoda hírt hoztál az istentől nekünk?

Kreon

Jót, mert azt mondom: balsorsból könnyen lehet

szerencse még; minden jó, hogyha vége jó.

Oedipus

Mi hát a jóslat? mert nem bízom el magam

szavadban, de előre meg se rémülök.

Kreon

Itt rögtön kívánsz hallani a nép előtt?

Vagy bemenjünk a palotába? Kész vagyok...

Oedipus

Mindannyiunk előtt szólj! E népért nagyobb

gond üli vállam, mint a saját lelkemért.

Kreon

Halld hát, amit az istentől hallottam én:

világos szókkal arra intett Phoebus úr

fertőzetet táplál magában ez a föld:

vessük ki, ne növeljük orvosságtalan!

Oedipus

Mily tisztulással? És minő fertőzet az?

Kreon

Száműzni kell valakit, vagy vérrel a vért

lemosni. A városra vér hozott vihart.

Oedipus

Ki az, akinek véres sorsát értheti?

Kreon

Uram, e föld régi vezére Láios

volt, mielőtt eljöttél kormányára te.

Oedipus

Tudom, hallottam... Látni sohse láttam őt.

Kreon

Nyilván hát ennek haláláról a parancs:

gyilkosait hogy bosszuló kéz érje el.

Oedipus

De hát hol vannak? Hol lehet föllelni ma

a régi bűnnek elmosódott nyomait?

Kreon

Úgy mondta, itt, miköztünk. Ki mit jól keres,

rájön — de elszalasztja, mire gondja nincs.

Oedipus

Itthon, vagy a mezőkön lett, vagy idegen

földön, gyilkos kéz áldozata Láios?

Kreon

Azt mondta, jóslatért megy idegenbe és

elment, de haza többet meg nem érkezett.

Oedipus

S nem látott semmit hírmondó vagy útitárs,

s mit megtudva biztos fonalunk lehet?

Kreon

Mind odaveszett, csak egy nem, aki elfutott

rémülten, s egy dologra emlékszik csupán.

Oedipus

Mi az? Egy dolog soknak a nyomára visz,

csak kis csücskénél foghassuk meg a reményt.

Kreon

Útonállók estek rá, mondja, és nem egy

kéz ölte meg, hanem többeknek ereje.

Oedipus

Útonállók? De hogyha föl nem bérelik

innen, ki adta volna erre a fejét?

Kreon

Mi is gondoltuk ezt, de halva Láios,

nem akadt bosszulója sok bajunk között.

Oedipus

S milyen baj gátolhatta, mikor a király

ilyen módon pusztult, az illő nyomozást?

Kreon

A színesdalu Szfinx vitt rá, hogy lábaink

elé nézzünk csak s ne kutassunk tünteket.

Oedipus

De én kutatni fogom őket újra most!

Méltán kivánja Pheobus és méltán te is,

hogy a halottért ezt a gondot fölvegyük.

S méltó, hogy ebben én is társatok legyek,

bosszút vevén e földért és az istenért.

Mert nem valami messzebb barátok miatt:

magam miatt irtom ki innen ezt a bűnt.

Akárki volt gyilkosa, könnyen meglehet,

hogy holnap engem öl meg ugyanaz a kéz.

Nekem használ, ha emlékéért harcolok.

Hát menjetek most, gyermekeim innen a

lépcsőkről, és vigyétek szét a lombokat,

egyőtök gyűjtse Kadmos népét majd ide:

mindent megteszek, és isten hírével itt

válik el, hogy győzünk-e majd, vagy elbukunk?

Pap

Oh, gyermekek, keljünk föl: hisz csupán azért

jöttünk ide, amit most íme megigér

Phoebus, mert ő küldötte ezt a jóslatot,

legyen megmentőnk és bajunkat oszlató!

(Valamennyien eltávoznak. A kar bevonul)

Kar

Óh, Zeus édes igéje, mi jót hozol a sok arannyal

tündöklő kincses Delphiből

Thébának? Remegek, szivem elszorul, elfagy a vérem:

légy orvosa, délosi Paean!

Félve lesem szavadat, ha mi most vagy a

forgatag éveken át később sorakozva beteljesül:

zengj csak, aranyragyogású Remény fia, isteni Szentszó!

Kezdve veled ma imánk, Zeus égi leánya, Athéna!

S földünk védője, Artemis,

égi hug! ó, aki ülsz a kerek piac ősmüvü trónján,

s te messzelövő nagy Apolló!

Hárman a végzetet oldani jöjjetek,

mint ahogy egykor eloltottátok a régi csapást, mikor

égve a városon át lobogott tüze — jertek el újra!

Jaj nekem!

ezer átok terhe nyom!

Küszködöm...

egész népem beteg...

S szabadítani nincsen az észnek

fegyvere. Meg se növelheti sarjait

e dús-hirü föld, s az anyák ki nem állják

a gyötrelmes

vajudásokat és belehalnak.

Egymás után

szállnak el ők, lobogóbban a lángnál,

mint röpülő madarak raja, szállnak el

az Estnek istenéhez.

Így veszik

ezerenként városunk.

Így hever

a földön szerteszét

a ragályszagu hulla siratlan.

Hitvesek, őszbe borult bus anyák nyögik

oltár körül itt is, amott is a szörnyü

borzalmakat,

könyörögve keserves imákkal.

Himnusz fakad

s zord fuvolák ütemes zokogása...

Ments meg azért, jere, nyájas erőd, Zeus

arany leánya, küldd el!

Arést a rettenetest,

ki most nem öltött ércruhát,

s mégis jajok közt közeledve éget,

bird rá, háttal fordulni, s visszafutni, vagy

a névtelen

Thrákia

sivatag égzajának

harcába, vagy Amphitritének

óriás ágyába.

Mert amit meghagyott az éj,

azt a nappal öli meg.

Jer, lángos mennykövek

szent hatalmát forgató

Zeusz atya!

jere tisztitó tüzeddel!

Apolló, farkasölő!

segítsd, hozd védő íjadat,

melynek sodrott aranyfonál a húrja,

szakíthatatlan; s hozd fáklyáid, Artemis,

melyekkel ős

Lykia

hegyei közt barangolsz!

Te is jer aranysüvegeddel,

borszin bőrű Bacchus,

földünk szülötte, hagyjad el

evoés menádjaid!

Kezedben lángoló

szál fenyővel, úgy rohanj

az istenek

iszonyúját messzeűzni!

(Az utolsó sorok alatt Oedipus kijön a palotából)

Oedipus

Imádkozol: és amiért imádkozol,

csak szavamat s az orvosságot elfogadd,

az erőt és a könnyebbűlést megkapod.

Igérem... Bár csak még a vak hírt ismerem

és nem a valóságot... Egymagam nem is

lelek nyomot, ha nem vezérel némi jel.

S mert én csak később lettem polgár köztetek,

Kadmos egész népéhez szólok, halljatok:

akármelyikőtök tudna róla: ki keze

gyilkolta meg Láiost, Labdakos fiát,

parancsolom, hogy mindent mondjon el nekem!

S ha félni volna tán oka, előzze meg

maga a vádat: nem lesz akkor baja más,

csupán a várost hagyja el, bántatlanul.

Ha meg talán idegen földről ismeri

a gyilkost: ne hallgassa el; mert én fogom

jutalmát mérni, s hálám lesz a ráadás.

De ha nem szóltok, s egyik-másik, maga vagy

barátja bőrét féltve, megvetné szavam,

mit teszek avval, azt is meg kell tudnotok.

Kitiltom őt, akárki is, hogy földemen

melynek erejét vallom és székét ülöm,

valaki befogadja vagy szóljon vele

vagy az imákban és az áldozatban őt

társul válassza, s szentelt vízzel hintse meg.

Mindenki űzze el házából, mint e föld

fertőzetét, ahogyan Pytho isteni

jósdájából kaptuk imént a szörnyű szót.

Így leszek én a jóistennek és a rég

halott királynak harcos szövetségese.

Ezt meghagyom hát híven teljesíteni,

mert ezt kivánjuk: én, az isten és a föld,

mely isten nélkül senyved és gyümölcstelen.

Ha nem is jönne égiektől a parancs,

mosatlan tűrni mégsem illenék a bűnt,

hogy így veszett a legjobb ember és király!

Ki kell nyomozni! És mivel ma az enyém

a kormány, mely az ő kezében volt előbb,

enyém az ágya, asszonyom lett asszonya,

és gyermekével testvér lenne gyermekem,

ha nemzetségét nem szakítja meg a sors:

most, hogy a véres végzet a fejére hullt,

megvívom érte ezt a harcot, mint saját

atyámért vívnám, meg nem állít semmi sem,

míg nem tudom, ki ölte meg nagy Labdakos

fiát, ki Polydóros unokája, ős

Kadmos üke, mesés Agénór sarja volt?

S most még azt kérem én az égtől: aki nem

teszi parancsom, termést annak sem a föld

ne adjon, sem az asszony gyermeket, hanem

e mostani vész vagy még szörnyebb, írtsa ki!

Megátkozom főleg a gyilkost, bár maga

bujik, bár cinkosokkal a bosszú elől:

zúzza sírba hitványul hitvány életét!

S imádkozom: ha ennen házam adna tán

tudtommal és tűrtömmel néki tűzhelyet,

fejemre szálljon átkom minden betüje!

De, Kadmos többi népe, kiknek e szavak

szívünk szerint: Diké, az Igazság, legyen

harcos velünk halálig s minden istenek!

Kar

Vallok, uram, hát, ahogy átkod rám köti:

nem én öltem meg és ki ölte meg, nem is

tudom. Aki küldötte ezt a jóslatot,

Phoebus, tárhatná föl nekünk, ki ölte meg?

Oedipus

Igazat mondasz. De ki kényszerítheti

az istent arra, amit tenni nem akar?

Kar

Más módot mondok, amit jónak gondolok.

Oedipus

Hármat is, ha van, el ne múlassz mondani!

Kar

Jósnak a jós, Phoebusnak titkaiba lát

Tiresias leginkább: tőle biztosan

megtud mindent, királyom, aki kérdezi.

Oedipus

Nem voltam ezt megtenni sem hanyag: Kreon

szólt róla, és én érte küldtem kétszer is.

Csak azt csodálom, hogy már régen nincsen itt.

Kar

Mit mondjak még? Csak süket, ócska pletyka van...

Oedipus

Halljam azért! Minden szót megvizsgálok én.

Kar

Úgy hiszik, útas emberek ölték meg őt.

Oedipus

Hallottam; de láttad azt, aki látta is?

Kar

Ha él, s szivében van egy szikra félelem,

nem fogja tán fejére várni átkodat.

Oedipus

Mit fél a szótól, aki nem fél tenni se?

Kar

De lesz, ki leplezze: már az isteni

jóst hozzák vezetői, kiben egyedül

él az igazság minden emberek között.

(Egy kisgyerektől vezetve jön a vak Tiresias: Oedipus szolgái kísérik)

Oedipus

Tiresias, ki mindent vizsgálsz, tudhatót

és mondhatatlant, égi s földi titkokat,

a várost, ha nem látod is, tudod, milyen

betegség lakja; melynek, bölcs úr, harcosát,

se megmentőjét, nem lelhetjük kívüled,

Mert Phoebushoz — ha még nem mondta hírnökünk

— üzentünk, s ő visszaüzent, hogy oldozás

csak egy jöhet bajunkra, az, ha Láios

gyilkosait nyomozva megtaláljuk és

halállal sújtjuk, vagy száműzzük messzire.

Ne sajnáld hát madár szavából, vagy ha más

útján a jóslásnak tudod, mentsd meg vele

magadat és a várost, ments meg engemet!

Mentsd meg a véres hulla bal fertőzetét!

Minden reményünk benned! És jót tenni, ha

módod van és erőd rá, legszebb áldozat.

Tiresias

Ó, jaj, keserves átok tudni azt, amit

Nem-tudni jobb! Éreztem én, de mégse jól

tartottam meg... másképp nem volnék mostan itt.

Oedipus

Mi az? Miért jössz olyan kelletlen felém?

Tiresias

Eressz haza! Könnyebben fogod hordani

sorsod, s én is enyémet, hogyha szót fogadsz.

Oedipus

Nem jog szerint szólsz, s nem vagy hálás városunk

iránt, mely táplált, megtagadva jóslatod.

Tiresias

Látom, hogy még magadnak sem javadra lesz,

amit beszélsz; hogy hát ne érjen engem is...

Oedipus

Ha tudsz valamit, el ne menj, az istenek

nevére! Könyörögve borulunk eléd.

Tiresias

Őrültek vagytok, mindahányan! Én sohsem

mondom ki, ennen romlásomra, vesztedet.

Oedipus

Mit hallok? Tudsz és nem szólsz? Érted-é, hogy így

elárulsz minket, sírba döntöd városod?

Tiresias

Én nem gyötörlek, s nem gyötröm magam se!

Mit faggatsz hiába? Nem veszed ki titkomat!

Oedipus

Nem-é, te rosszak rossza? — fellázítanád

a kősziklát is! Fogsz-e végre szólni? Vagy

meg nem puhulsz, s nem megyek véled semmire?

Tiresias

Követ lázítok? És te mit lázítasz? Ó,

nem tudsz bünödről, csak enyémet korholod.

Oedipus

Ki az, ki föl nem ingerlődne, hallva ily

beszédet, mely egész várossal szembeszáll?

Tiresias

Jön, ami jön, ha hallgatásba rejtem is.