Читать книгу Csillagom - Azaria Headly - Страница 6

3.

Két órával később már javában visszafelé tartottunk az autópályán. Egyikünk sem érezte a kényszert a beszédre. Ma egyértelműen elmostunk több határt is. Haverkodtunk, félreérthetetlen szexuális utalásokat fogadtam félvállról, magánéleti beszélgetésbe csöppentem, jóval többet megtudtam, mint azt egy főnökről illik. Nem tetszett, amerre tartottunk, és nem is volt világos, pontosan mi is lenne a célja mindezzel.

– Ha elfogadom az állást, mennyit találkoznánk egy átlagos munkanapon? – fordultam felé.

– Ha laborvezető leszel, akkor telefonon és mailben fogunk kommunikálni, csak néhány megbeszélésen szükséges ott lenned személyesen.

– Tehát ilyen nap, mint a mai, nem fordul elő többet – fordultam vissza előre, az utat bámulva.

– Nem, ilyen nem lesz több – a szemem sarkából láttam, hogy a reakciómat lesi. – Kettesben nem sokat leszünk. Viszont ha aláírod a szerződést, a nap huszonnégy órájában rendelkezésre kell állnod nekem – mondta komolyan.

– Rendelkezésre állnom? – vontam fel a szemöldököm. – Mármint mire?

Mosoly bujkált a szája sarkában.

– Ha a japánokkal vagy Európával tárgyalok éppen, nem érünk rá az időzónák szerint dolgozni – válaszolta komolyan, közben jól mulatott.

– Taylor felhív éjjel tizenegykor, hogy lenne egy fontos, kiértékelni való adathalmaz, és nekem be kell mennem az irodába ezért? – Nem lepleztem a döbbenetem.

– Lilien, ha te leszel a labor vezetője, akkor harmincnégy ember lesz közvetlenül az irányításod alatt. Mire mindent összekészítesz, már kezdődik a munkaidejük – magyarázta.

– Vége a csipkelődésnek és viccelődésnek – mondtam halkan. – Szép kis bevezető volt.

– Fontos volt, hogy tudd, kinek fogsz dolgozni. Hogyan képviselnéd a cég érdekeit, ha nem tudod, miért vagy kiért teszed?

– Tehát előre megtervezted az egészet? Manipuláltad az érzéseimet, hogy elfogadjam az állást? – fordultam felé sértődötten – A nem kis összegű fizetés önmagában is elég lett volna.

– Taylor előkészítette a szerződésed, vár az asztalodon. Holnap nyolckor eligazítást tartok az irodámban, várlak majd – zárta le a beszélgetést. Mire betolatott a Woods-székház parkolójába, rajtam már eluralkodott a csalódottság. Ígért, adott, majd el is vett. Egyértelművé tette, hogy semmi nem lehet és lesz közöttünk. Igazából ez így rendben is van. Már nem mosta össze a határokat. Félek magamnak is bevallani, de már most hiányzott a mai Gabriel. Jól éreztem magam vele, és most, hogy nem ígérte, lesz még ilyen alkalom, hiányérzetem támadt.

– Egy élmény volt, Mr. Woods! – léptem be vele a liftbe, miközben visszavette a tökéletesen vasalt zakóját.

Mielőtt válaszolhatott volna, elléptem mellőle. Becsukódott mögöttem a lift ajtaja, és vissza sem nézve kisétáltam a garázsból.

Odakint már valóban későre járt, lement a nap és lehűlt az idő. Nem bántam, lehűtötte a kedélyeimet is. A sok kimondott ígéret, a ki nem mondottak, az érintések, a vágyak. Majd a semmi, meg sem történt. Haragudtam rá, és igazából meg sem fontoltam, hogy elfogadjam az állást. Nekem erre nincs szükségem. Mire is lenne szükségem? Ugye nem gondoltam komolyan, hogy alkalmazott leszek, és alkalmi szexpartner is? Vagy mégis. Valahol titkon, mélyen legbelül vágytam rá. Jobban, mint egy munkakapcsolatra. De ha másképp nem tudok a közelében lenni, akkor marad a meló. A sóvárgással és vágyakkal, a lopott érintésekkel, amik csak konfliktust szülhetnek. Nem, ez így nem lett volna helyes. Holnaptól visszatérek a jól megszokott napi rutinomhoz, és megpróbálom szépen elfelejteni ezt az egészet.

Nagyot sóhajtottam, és a döntéstől megkönnyebbülve folytattam utam.

Megcsörrent a telefonom. Ennek a napnak sosem lesz vége! Ismeretlen szám. Megnyomom a hívásfogadás gombot, de még köszönni sincs időm, Gabriel hangja máris megállásra kényszerít a járda közepén.

– Ez nem volt szép tőled – mondta halkan, de szavai fenyegetőnek tűntek.

– Bagoly mondja verébnek – vakkantottam.

– Mégis mit vártál? – hallottam a hideg, érces hangot, és teljesen kiábrándultam a sértettségem bugyraiban.

Mit vártam. Mit is? Fasz sem tudja. Egy jó kis dugást, ájulásig a kocsi hátsó ülésén, majd semmi mást. Elsétálok, szarul érzem magam, sírok egy sort, majd minden megy a régiben.

– Köszönöm a mai napot, Gabriel, sokféle szempontból is tanulságos volt – mondtam távolságtartóan, és kinyomtam a telefont.

Hát, ő sem fog már keresni többé. Ez a mai nap legjobb híre. Befordultam egy gyorskajálóba, vettem magamnak vacsit, és meg is ettem útközben. Bajlódtam a folyosón a kulcsokkal, majd az ajtó elé érve minden kiesett a kezemből, ami még benne volt.

Gabriel állt a falnak támaszkodva, és nagyon pipának tűnt. Basszus. Zavarodottan guggoltam le, hogy összeszedjem a táskám, a kulcsom, a telefonom és még ki tudja, mit a folyosó padlójáról. Kész szerencse, hogy teljesen nyitva volt a táskám; minden szar kiesett belőle.

– Menj el! – morogtam magam elé.

– Még nem végeztünk – dörmögte, és ellökte magát a faltól.

– Ó, dehogynem – mondtam, és duzzogva szuszakoltam a hirtelen apróbbnál is kisebb táskámba a szétgurult tamponjaimat.

Istenem, lehetne ez még ennél is cikibb?

– Ne kúrjál fel, Lilien, mert nem lesz jó vége! – lépett pár centire elém, láttam a cipője orrát. Felugrottam, hogy szemtől szembe szórjunk szikrát egymásra.

– Semmit sem tehetsz. Nem írtam alá semmit, és ha egy ujjal is hozzám érsz, esküszöm, hogy rendőrt hívok! – hajoltam hozzá öt centire. – Jól mutatna az önéletrajzodban, hogy a sitten töltötted az éjszakát zaklatásért – sziszegtem.

Vett három mély levegőt, a hajába túrt, és a fal mellett lehajolt, hogy felvegyen valamit.

– Holnap reggel legyél az irodámban nyolcra! – mondta némiképp lenyugodva, és átnyújtotta a kis fém vibrátoromat.

Basszus! A szeme sem rezdült, nekem meg már a kezem is remegett. Ennyire megalázó helyzetben sem voltam még soha. Pislogtam párat, mire érte nyúltam és elvettem tőle.

– Kösz – dünnyögtem, és betuszkoltam a táskám tetejére, majd elléptem mellette és kinyitottam az ajtót.

Mikor végre bejutottam, a lábaim alattam annyira remegtek a sokktól, hogy lerogytam a földre. Reméltem, hogy Gabriel már nem áll a folyosón és hallgatózik, mert a következő pillanatban a tarkómat ütöttem az ajtónak, vagy hatszor egymás után.

Ültem a sötétben, egyedül a lakásomban. Semmi extra; kicsi nappali, onnan pulttal elválasztva a konyhám. A kedvenc helyem, az egyik legtágasabb és levilágosabb helyiség a lakásban. A nappali legnagyobb falán, velem szemben nagy üvegajtók, mögötte a kertemmel. A helyiség másik oldalán folyosó után nyílik a háló, odabent a fürdő, ahová most be is vetettem magam, és a kis fém rezgőm helyett egy nagyobbat keresve a fiókban, a forró zuhany alatt Gabrielre gondoltam. Sajnos még hajnalban is, és reggel is egyszer. Felzaklatott, hogy ennyire nem tudok lenyugodni. Tudta, hogy így lesz. Direkt csinálta. Már az utcán tudta, hogy kívánom, és egész nap azon ügyködött, hogy elcsábítson, hogy most ne is tudjak másra gondolni.

Reggeli előtt duzzogva zuhanyoztam le és bújtam bele a ruhámba. Megittam a kávém, közben beágyaztam, és már úton is voltam kifelé. Hát, velem nem fogja ezt játszani, az biztos. Nekem semmi szükségem nincs ilyen számító faszkalapokra. Tegye a szépet valaki másnak.

Még az egyetemen is fortyogtam, míg az előadóban vártam a hallgatókat az első órára összegyűlni. Pontban nyolckor köszöntöttem őket, és felálltam, hogy elkezdjem a napot. A telefonom akkor csörrent meg először. Szerencsére rezgőn volt, de erről eszembe jutott az egész éjszakás kalandom a műfasszal a szobámban és azonnal benedvesedtem. Gabriel hívott. A második óra előtt már hat nem fogadott hívásom volt tőle, két hangüzenet, amit nem hallgattam vissza, és négy SMS. Tiltottam a számát, majd az irodámban a következő órámra készültem. Az agyamra megy ez a törtető alak. Fú, de elegem van belőle! Gyűlölöm, hogy így megkívántam. Senkit, soha nem kívántam még ennyire. No, ezt gyűlöltem a legjobban az egészben.

Égető szükségét éreztem egy kávénak, és belevetettem magam az egyik cikkem írásába, amit a héten vártak tőlem tördelésre egy jó nevű szakmai lapnál. Egyszer csak kopogás nélkül valaki feltépte az irodám ajtaját és becsörtetett rajta.

– Szép jó reggelt neked is, Gabriel – dőltem hátra meglepődve a székemben.

– Ne szívass, Lilien, mert már így is a tököm tele van veled – túrt a hajába és vett egy mély levegőt, majd valamivel nyugodtabb hangon folytatta, miután becsukta az ajtót maga mögött.

– Kérsz egy kávét? – álltam fel mosolyogva.

– Jó nagy szarban vagyok – jött hozzám közelebb. – E-mailezve lett a címedre az anyag, amiért bepereltek minket, és nincs, aki kézbe vegye az ügyet – sziszegte.

– Mi közöm nekem ehhez? – kortyolgattam a kávémat, és esküszöm, majdnem elnevettem magam.

– Ó, fejezd már be és induljunk! – Felnézett a plafonra, majd vissza rám. – Kérlek!

– Micsoda váratlan fordulat, Mr. Woods! – húztam fel a szemöldököm, de már nyúltam is a táskámért, hogy indulni tudjunk.

A folyosón át, az egyetemi negyeden keresztül sétálni mellette maga volt a pokol. Tökéletesen vasalt kék öltönyben, kimérten gyalogolt mellettem, és a telefon folyton a fülén lógott.

Az autóban azonban némította.

– Kezdjük ismét elölről, rendben? – fordult felém.

Lejátszódott előttem a tegnapi nap, és a testem nagyon csúnyán cserbenhagyott. Ha az eszem egy pillanatra is kikapcsol, azonnal Gabriel ölében lovagolok.

– Baszódj meg! – sziszegtem a fogaim között, és kinéztem az ablakon.

– Nos, ezt valóban megérdemeltem. Eddig is tudtad, hogy egy fasz vagyok, legalább nem okoztam neked csalódást.

– Megteszem, amit csak tudok, hogy tisztára mossam a neved, de hazudni nem fogok. Ha valóban ti csaltatok, akkor azt is leírom.

– Ezt el is várom – mondta komolyan. – Minden alkalmazottamtól elvárom, hogy tisztességes maradjon. Ha valaki elárul, az perrel a nyakában repül.

– Mit tudsz az esetről? – fordultam felé, és a telefonomon letöltöttem a Woods Inc.-től kapott postafiókomba a részleteket.

– Fél éve nyitottuk azt a nyugati part közelében fekvő, több hektáros területet, ahol tegnap voltunk. A talajvizsgálatot külsős cég végezte, sokszor segítettek már nekünk, még sosem volt baj velük, tiszták. Az eredmények mindig pontosak voltak.

– Nem fordulhat elő, hogy most valójában nem is ők hibáztak, hanem az eredmények kiértékelésénél ti?

– Sajnos de, meglehet. Két hónapja vagyunk laborvezető nélkül, a tizennyolcadikon azóta elég nagy a fejetlenség.

– Mi lett az előző vezetővel? – szögeztem neki a kérdést két talajfúrási jegyzőkönyv között.

– Kilépett – vonta meg a vállát.

– Elcsábítottad és faképnél hagytad? – ingereltem tovább.

– Nézd, Lilien, ne vedd személyes sértésnek, de ha nem ezt teszem, akkor szóba sem állsz velem, és nekem rohadtul kell valaki a pozícióra.

– Írd ki, biztosan agyontapossák egymást az emberek, hogy nálad dolgozhassanak.

– Megtörtént, egyik sem ütötte meg a mércét. A tanszékvezető egyértelműen téged ajánlott a posztra.

– Hogy micsoda? – kaptam felé a fejem. – Te felkerested Franket ez ügyben? Akkor nem véletlenül jöttél utánam az utcán?

– Mindent a cégért – dünnyögte, mintha máris megbánta volna.

– Ki kell menni a vizsgálatot végző cég embereivel közösen a területre. Párhuzamos méréssel megnézni, mi a helyzet, vagy független szakértőt fogadni, mert valami nagyon nem áll össze a történetben – engedtem el a sértődöttségemet. Majd máskor duzzogok ezen is.

– Miért?

– Fenyőerdő állt a tereprendezés előtt odakint, igaz?

– Igen.

– Végeztek talajcserét?

– Dehogy végeztek. Minek fizettünk volna ezért külön?

– Na, ez az – húztam össze a szemöldököm.