Читать книгу Finnugor népek. Nyelvek, migráció, vámhatóság - Andrey Tikhomirov - Страница 3

A finn-ugor nyelveket beszélő népek nyelvi közösségük idején Európa keleti és északkeleti részén, Európa és Ázsia határán, az Urál-hegységben éltek. Az Urál-hegység az Európa és Ázsia közötti határ, összpontosítva az Urálra, eurázsiakká válunk, mivel nincs felosztás «keletre» és «nyugatra». Itt jöttek létre a legrégibb közösségek, amelyek később megkapják az indoeurópai európaiak, valamint más nyelvi családok, különösen a finnugor népek nevét. Az indoeurópai közösség kialakulásának kronológiai szakaszai: 1. Körülbelül 70 ezer évvel ezelőtt néhány afrikai bevándorló élt az Északi-sarkvidéken, de a gleccserek közeledtével (a Valdai-jegesedés Wurm, Vislins és Wisconsins-eknek felel meg) az emberek délre kezdtek visszavonulni; 2. 70—11 ezer évvel ezelőtt, egy olyan időszakra, amelyet általános lehűlés jellemez, az emberek visszavonulásának folytatása Észak-Európától délre; 3. 11—10 ezer évvel ezelőtt, a holocén korszak, az indoeurópai közösség kialakulása a Dél-Urál régióban. A Dél-Urál, a Kaszpi-tenger és az Aral-tenger között húzódó «nagy sztyeppe» sok népe vándorlásának helyévé válik. A híres indiai Tilak közszereplő azt állította, hogy az indiánok szülőföldje az Északi-sark, mivel az ősi Védák olyan területet írnak le, ahol fél nap és fél éjszaka tartózkodnak.

A nagy Urál (Urál-hegység) területén, Kr. E. 4. évezred végén. e. a legrégibb Urál közösség jön létre, amely magában foglalja a finnugor népeket (különálló közösségben jött létre a 3. évezred végén) és a szamojédokat (külön közösségben alakították ki Kr. e. 1. évezred végén). Kr. E. 3. évezred végén. e. A finnugorok az ókori indo-európaiak távozása után a mocsári vasérc kimerülése miatt vándorolnak a Dél-Urál területére (az ún. Vary-ben fejlesztették ki őket, a régészek ezeket a településeket «városok országának» hívták). Az ugri alapnyelv alapján a BC 3. évezred végén. e. – Kr. e. 1. évezred közepe. e. a Dél-Urál régiójában kialakulnak a jobb magyar (magyarok) és a praobsko-ugor (hanti, mansi) nemzetek közössége; Kr. e. 3. évezred végén e. – Kr. e. 2. évezred közepe. e. A finn-permi alapnyelv alapján kialakul a perm (komi, udmurd) és a finn-volga (mari, mordov, szamámi, finn, izhora, vodi vagy vod, vepsi, észt, livai) népi közösség.

Az uráli (finnugor és szamojéd) török, mongol és tungus-mancsú nyelvek ősi otthona Európa északkeleti perifériáján helyezkedett el, ami igazolja a legrégibb nosztrátus nyelvcsalád létezését. Régészeti kultúrákként, amelyek összefüggésben lehetnek a pán-indoeurópai kulturális komplexum régiójával, a tudósok Khalaf, Ubeyd, Chatal-huyuk kultúrákat nevezik Délnyugat-Ázsiában és Kuro-Araksin kultúrát Kaukazáziában. Ezen tudósok szerint az indoeurópai európaiak másodlagos középkori otthona az északi Fekete-tenger régió volt, ahol letelepedésük Kr. E. III. Évezredre nyúlik vissza. e. Az indoeurópaiak családjától délre kialakulhatott a szemita-hamit (afrikai) nyelvcsalád magja.

A kartveliai proto nyelv hordozói nyilvánvalóan az indoeurópaiak északi részén és a dravidi proto nyelv keleti részén éltek. Ez a nosztatikus nyelvcsalád magában foglalja az indoeurópa, a szemita, a hamit vagy az afrikai, a kartvel, az uráli, a dravid, a török, a mongol, a Tunguso-Manchu, a Cukchi-Kamcsatka és esetleg az eszkimó-aleut nyelveket. Ennek a hatalmas makro családnak a nyelvét a világ népességének több mint 2/3-a beszéli. A tudományos tanulmányok kimutatták az indoeurópai, a szemita, a hamit, az uráli, az altaj és néhány nyelvnek a nagy nosztatikus makrócsaládba való kombinálásának érvényességét. Ez a makrocsalád a Felső Paleolitikában alakult ki Délnyugat-Ázsia és szomszédos területein. A legutóbbi Wurm-jegesedés és a mezolitikus éghajlati felmelegedés visszavonulásakor a nosztráta törzsek Ázsia és Európa hatalmas területén telepedtek le; félretették és részben asszimilálták a korábban ott élő törzseket. Ebben a történelmi folyamatban a nosztráta törzsek számos elkülönített területet alkottak, ahol a speciális nyelvcsaládok kialakulása megkezdődött. Közülük a legnagyobb, az indoeurópai nyelvközösség a déli Urál területén, majd a «Nagy sztyeppben» alakult ki – Altajttól a Fekete-tengerig.

Nagyon hosszú ideig az ókori emberek ilyen nyelvi közössége alakult ki a nagy Urál – Altaj, területén, amelyet később indoeurópai európainak – arianinak hívtak. Ez körülbelül Kr. E. 8—5 évezredben, Kr. E. 4—3 évezredben van ez a közösség szétesni kezdett, később keleti nyelvi csoportra osztották őket (irániok, örmények, tadzsikok, indiánok stb.), nyugat-európai (görögök, németek, román népek stb.), szlávok (oroszok, bolgárok, lengyelek stb.), Baltaiak (poroszok, litvánok, lettek stb.). Évezredek óta eltűntek a népek, megjelentek, hasonlítottak más etnikai csoportokhoz, különösen a finn-finnökhez és a törökökhez.

«Miért tűntek el Oroszország legtitokzatosabb emberei.» Te nem szlávok vagytok, valójában finnugorok! "– az Oroszországgal szomszédos ország lakosai gyakran az orosz embereknek fordítják az oszlopos lelkesedéssel kapcsolatos vádakat. És akkor vannak hosszú érvek, amelyek szerint a kijevi orosz idő alatt a mai Közép-Oroszország területén finn törzsek éltek, amelyek állítólag a mai oroszok ősei. összetartó és még nem teljesen kialakult nemzeti identitás. A Lenta.ru elmagyarázza, hogy miért nem tarthatók fenn az ilyen állítások, ugyanakkor lehetőséget ad nekünk arra, hogy visszahívjuk a korai történelem kevéssé ismert oldalait. Mindannyian tudjuk, hogy a Volga és az Oka összefonódása nem csak az oroszok középpontjává vált. az állam, hanem az a hely is, ahol az orosz emberek kialakultak és beléptek a történelmi arénába, de ha közelebbről megnézed Közép-Oroszország térképét, észrevesz egy csodálatos szabályszerűséget – nagyon sok név (név) létezik eskih létesítmények) egyértelműen nem szláv eredetű. Például – Moszkva, Oka, Yakhroma, Veksa, Lehta, Nero, Tolgobol, Nerekhta, Pechegda, Kineshma, Kostroma, Chukhloma, Palekh, Ukhtoma, Shuya, Valdai, Seliger, Kirzhach, Klyazma, Koloksha, Khokhloma, Vireya, Pakhra sokan mások. És ha megnézzük az ezer évvel ezelőtti történelmi térképet, akkor rájössz, hogy ebben a régióban szinte kizárólag Murom, Meshchera és Meria finn törzsek éltek. Ezért a fenti névpontok közül sok finn nyelvű. És ha a Meshchera és Murom neve a mai napig fennmaradt a moszkvai régió természeti területének és a Vlagyimir Régió híres városának a nevében, akkor a város szinte semmi sem maradt fenn. Az ókorban a Meri törzs Zalesye hatalmas területét elfoglalta a Moszkva folyó partjától a modern Zvenigorod területén, a Volgaig és a Galich-tóig. Mellesleg, a Kostroma térségben található jelenlegi Galichot, amelyet a modern Galichból származó bevándorlók alapítottak Ukrajna Ivano-Frankivszk régiójában (tőle származtak a Galichina és Galicia név), eredetileg Galich Merskynek hívták.

Merya kis településeken élt számos folyó és tavak partjainál, igyekezett nem menni messzire a sűrű erdőkbe. Elsősorban gyűjtéssel, vadászattal, halászattal és szarvasmarhatartással foglalkoztak. A régészek szerint a szlávok megjelenése előtt a mai Közép-Oroszországban a mezőgazdaság szinte hiányzott. Ez nem meglepő: a régiót sokáig kockázatos mezőgazdaság zónájaként tekintették. A kedvezőtlen éghajlati viszonyok miatt a helyi talaj gyakran nagyon gyenge termést eredményezett. Merya pogány maradt, a szent kövek kultusa széles körben elterjedt közöttük. Az egyik – a Kék Kő – megmaradt a Pleshcheyev-tó partján, Pereslavl-Zalessky közelében, és továbbra is a zarándokok imádata. A halott embereket nagy rituális tábortűznél égették el a folyók és tavak partján. A tudósok a Meria törzsi központját a Sarskoje ókori településnek tekinti, amely a Nero-tó déli partján, a Jaroslavl régióban a 7. század óta létezett, ahol a régészek sok ezüst érmét fedeztek fel Európából. A történetek továbbra is megvitatják, hogy mi történt a Sarskoje-erődítménnyel, hogy volt-e bármi köze a közeli Nagy Rostovhoz, amely a 9. században jelent meg. Zalesye szláv gyarmatosítása az első évezred végén kezdődött. Három hullámban haladt tovább. Először északnyugatról és nyugatról (a jelenlegi Veliky Novgorodból és Smolenszkból jöttek ide az Ilmen Szlovének és Krivichi). Aztán délről jött Vyatichi, északiak és Radimichi. És végül, már a régi orosz állam idején, a dél- és délnyugat-orosz lakosok tömeges migrációja megkezdődött a Volga-Oka területén. Kíváncsi, hogy gyakran megadták a született helyek nevét az itt épült új városoknak: a már említett Galichon kívül ezek Vladimir, Pereyaslavl, Peremyshl, Vyshgorod és még sokan mások. A régió szlávok általi gyarmatosítása annyira hatalmas volt, hogy még a mongolok elõtti idõszakban számszerû túlsúlyuk is megkérdőjelezhetetlenné vált. Mi történt a finn őslakos népességgel? Hová ment: megsemmisítették az idegenek, asszimilálták őket, vagy továbbmentek az erdőkbe? Nyilvánvalóan e terület szláv fejlődése alapvetően békés volt, ami nem zárja ki az egyes összecsapásokat és konfliktusokat. A régészeti adatok azt mutatják, hogy a szlávok és a finnok sokáig együtt vagy egymás mellett éltek. Például a Yaroslavl melletti Timerevsky településen (maga a város a boszorkány Jaroszlav herceg alapította egy kis finn település helyén) a tudósok szláv és merian, valamint skandináv temetkezéseket találtak. Az utóbbi vonatkozásában ez nem meglepő – a vikingek sokáig uralták ezt a régiót. Nyilvánvalóan a finn törzsek által a Zalesia nagyon gyenge népessége miatt, a szlávok általi gyarmatosítás kezdetén, később teljesen eltűntek az újonnan érkezők körében.

Az ilyen gyors asszimilációnak nem szabad meglepnie: amellett, hogy sokkal több szláv volt, magasabb szintű társadalmi-politikai fejlődésük volt, mint a bennszülötteknél. Például Vaszilij Klyucsijev történész azt írta, hogy a vad finn törzsek «nem tartottak veche-találkozókat», ami jellemző a kijevi, csernigovi, vagy Rostov és Suzdal lakosainak. Zalesye fejlesztése során a szláv gyarmatosítók elsősorban nem a szabad területeken, hanem a helyi finn lakosság által már kifejlesztett területeken telepedtek le. Talán éppen ezért a Meria egy része, amely már régóta a Volga és az Oka összefolyásában élt, tovább ment a Volga régió áthatolhatatlan erdőibe. Egyes tudósok azonosítják ezeket az embereket a modern marival vagy akár a mordoviakkal (Erzya és Moksha). Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Meria még mindig lenyűgöző örökséget hagyott a mi nyelvünkön. Például csak a keleti szlávok rendelkeznek birtoklásos lexikális «nekem» jellemzőjével a finnugor nyelvekre. És valóban egy lengyel, cseh vagy horvát ilyen esetben azt mondja: «Van.» A mériai nyelv befolyása magyarázza a férfias főnevek kimondásának sajátosságát is, ahol a genitív esetben az általános szláv formával együtt -u, -th (sok ember, teát tegyen) egy tipikus finn változat, -a, -i (sok ember, teát tegyen). Ezen elmélet támogatói sok orosz nyelvjárási szót származnak a finn nyelvekbõl.

Nehéz megítélni, hogy ez igaz – a meri nyelv nem maradt fenn a mai napig, és nem hagyott megbízható írásos forrásokat. Nem volt lehetséges visszhangjait megtalálni az orosz nyelv helyi nyelvjárásaiban, és néhány rajongó kísérlete a tudományos értelemben vett Meryi lexikális rendszer helyreállítása vagy felépítése kétségesnek tűnik. A Meria és más finn nyelvű népeknek az orosz nép etnogenezisében való részvételének kérdése továbbra is vitatható. Az orosz folklórban nincs nyilvánvaló és határozott visszhang a finn törzsekkel való kapcsolattartáshoz, akik ezen a területen éltek a szlávok érkezése előtt. Valószínűleg ez ismét megerősíti a lehetséges asszimiláció gyors és természetes jellegét… Az utóbbi években azonban a mériai etnofuturizmus mozgalma gyorsan fejlődik Oroszországban, és észrevehetően növekszik az érdeklődés a finnugor népek története iránt. Ez az egyéni rajongók azon vágyában is nyilvánul meg, hogy bizonyítani tudja, hogy a mériaiak hozzájárulása az orosz nép kialakulásához sokkal jelentõsebb volt, mint azt általában vélekednek. Vannak, akik még megpróbálnak új szub-etnikai identitásokat felépíteni (például a Jaroslavl térség katskárjai), és bebizonyítják, hogy ők a szitskarokkal és a mologzhaniaiakkal a mériai nép egyetlen közvetlen leszármazottai maradtak. Mindenesetre, az orosz történelem hajnalán, Merya befolyása országunk további fejlődésére nagyon észrevehető volt. A modern régész, Andrej Leontyev úgy véli, hogy ennek a kicsi finn népnek a története lényegében Északkelet-Oroszország őskorává vált: «A Mária korszakában uralkodó településföldrajz, az egyes régiók külső és belső kapcsolatai nagymértékben meghatározták a Rostov Hercegség eredeti területének és központjainak kialakulásának sajátosságait.» Ezt követően a Rostovi Hercegséget átalakították Rostov-Suzdal földterületre (Suzdal-Vladimir Vladimir), amely Moszkva Nagyhercegség és az orosz állam előfutára lett. Az orosz nép szláv eredetű tudatlan tagadóinak a következőkre kell emlékezniük. Az etnikai identitást elsősorban nem a genetikusok és antropológusok határozzák meg haplocsoportjaikkal és koponyáikkal, hanem az a nemzeti kultúra és nyelv, amellyel az emberek magukhoz kapcsolódnak. A történelem számos példát ismeri, amikor teljesen különböző etnikai csoportok vették részt nagy nagy népek alakításában. A figyelemre méltó orosz író, Konstantin Ushinsky (egyébként Kijevbe temették) már a 19. században bölcsen megjegyezte, hogy «a finn törzs… ez egy olyan cement, amelyre az összes új északi, európai állam került, és ez még inkább Oroszországra vonatkozik.. A svédek, a dánok, az egész balti part menti övezet lakosai, oroszok – mind a finn törzsek néma eltűnésével kezdik a történelemüket. Úgy tűnik, hogy ők maguk őskori elemet alkotnak, és szétszórtan vannak egy sötétséggel, amely egy európai ember életét fedi le … «» Nem testvéreidek nekünk "https://news.mail.ru/society/32637205/".

Oroszország – finn Oroszországban (olvassa el «veneia»); Észt Oroszország (olvassa el a «venemaa», szó szerint «a hajók földjét»), látszólag a Wendsből, Wendsből – az ősi szláv törzsből; magyar Oroszországban (olvassa el az «orosorsag», szó szerint «rosov ország»). Hasonlítsa össze: «A» Rus «névről itt itt egy kalóz csapatról beszélünk, amelynek neve Rurik, néha véletlenszerűen mássalhangzó, és amely későbbi zavart. Tagok A.M. a «Dobrynya nyomában» könyvében azt írja: «A szokásos skandináv kalózokat Norman rootkars-ba vagy rutsmenami-ba hívták (szó szerint» evezős», vagyis» ushkuyniki»). Szomszédaik, a finnök körében a szó «Ruotsi» etnikai névvé vált, a «Kalóz ország» jelentéssel. Vessen egy pillantást a mai finn-orosz szótárra, és megtalálja benne Ruotsi országát. De ez nem feltétlenül Oroszország, hanem Svédország!»:

Oroszországban számos település (városok, falvak, falvak) viselik a nem szláv végződést (például Kideksha, Iksha, Shileksha, Koloksha, Kovak, Yundoks stb.), Ami valószínűleg az ősi finnugor nyelvekben is előfordulhat. «folyót vagy patakot jelent (például a modern mari nyelvben az» iksa «patakot jelent). Az oroszországi legrégebbi ugró-finn formátumokhoz tartoznak (a véglegesített utótag), és a Kr. E. II. Közép-Oroszország erdőzónáját finnugor szubsztrátum jellemzi. A finnugor törzsek már Kr. E. II – I. évezredében elfoglaltak. e. hatalmas területek Kelet-Európában. Az -sha, -xa-val végződő folyók (hidronómák) neve elterjedt egy hatalmas területen, az Oka jobb partjától a Fehér és a Barents-tengerig, de főként, ahogyan Sedov V. régész megtudta, ahol a késő neolit korszak Volosovo régészeti kultúrájának emlékművei találhatók.. Így megállapítást nyert, hogy ezt a kultúrát az ország legrégibb finnugor törzsei elhagyták. A -ma, (Ukhtoma, Andoma, Kema stb.) És az -oga, -ega, -uga, -yuga, ami a folyót jelenti, szintén ezekhez a törzsekhez kapcsolódik. A modern finnugor nyelvekben a «yokki», az «yoggy» folyót jelent): Andoga, Lindega, Vetluga, Uftiug stb. A leggyakoribb hipotézis szerint az Oka és a Déli folyók neveinek eredete, amelyek észt nyelven egyszerűen «folyót» jelentettek – Jogi. A Moszkva-folyó eredetének, így a város nevének lehetséges magyarázata az ősbalti «nodal river» – «mosk» – csomópont, «Wandou» – folyó szavából. Modern lett: csomó – mezgls; Litván – mazgas. A balti (balti) nyelvek között szerepel a modern lett, litván, valamint kihalt: porosz, yatvyazh, kuršz, szelon és mások is ősi rokonságban voltak a szláv nyelvekkel. A balti államok (balti törzsek) az AD 1. évezredében telepedtek le, a balti államok délnyugati részétől a Dnyeper felső részéig és az Oka folyó medencéjéig (csomagtartók) az 1. – 2. évezred fordulóján az óorosz nemzetiség részévé vált. A nyugat-baltaiak (Zemait, Zemgale, Kurz, Latgale) a modern lett és litván ősök. A régi finn nyelvekben azonban a «va» vizet jelent, az észt víz vizet, magyarul vizet, finnül pedig vettä jelent. A befejezés sok finnugor névhez (Lysva, Sylva, Kosva stb.) Jellemző. Egyes tudósok szerint a legrégebbi finnugor nevek számos folyó nevével társulnak, amelyek végén -shma, -shma, -shma, -shma (Klyazma, Vyazma, Kineshma, Kesma stb.) Áll. Ez a formátumok csoportja valószínűleg egy ismeretlen, mégis dofinugorsk szubsztráthoz tartozik. A Volga etimológiájának kérdése kétértelmű. Az ősi Ra nevét, amelyet az ősi szerzők említettek, annak ellenére, hogy léteznek különféle hipotézisek erről a témáról, továbbra sem világos. A török nyelvekben a Volgát Itilnek hívták (Idel, Atal, Atil), ami «folyót» jelent. Ennélfogva a feltételezés, hogy a folyó orosz neve a szláv «nedvességről» (oroszul – «vologa») származik, és eredetileg azt is jelenti, hogy egyszerűen «folyó». Van azonban egy másik hipotézis – a hydroním finnugor eredetére vonatkozóan: észtül a «fehér» jelentése «fehér, fény»; Akkor a Volgát le lehet fordítani Fehér vagy Világos folyóként.