Századunk magyar irodalma képekben: Széchenyi föllépésétől a kiegyezésig

Оглавление

Endrődi Sándor. Századunk magyar irodalma képekben: Széchenyi föllépésétől a kiegyezésig

ELSŐ RÉSZ

I. SZÉCHENYI ÉS KORA. 1791–1860

II. A MESTER. 1788–1830

III. LÁNGÉSZ A HOMÁLYBAN. 1792–1830

IV. IRODALMI TÁRSASKÖRÖK. 1810–1830

V. VÖRÖSMARTY. 1800–1855

VI. KISEBB EPIKUSOK. 1814–1834

VII. BAJZÁÉK. 1823–1851

VIII. EGY HASZNOS IRÓ. 1786–1864

IX. A TANÍTVÁNYOK

X. KÉT RHAPSOD

XI. A REGÉNY NEMESEBB FORMÁI. 1794–1865

XII. A KARTHAUSI KÖLTŐJE. 1813–1871

XIII. A MAGYAR BALZAC. 1815–1875

MÁSODIK RÉSZ

FORRADALOM. 1840–1848

II. PETŐFI. 1823–1849

III. ÁTMENETI ELŐZMÉNYEK

IV. A VIRÁGOK POÉTÁJA. 1817–1868

V. A DRÁMA FORRONGÁSA. 1814–1878

VI. HULLÓ CSILLAGOK

HARMADIK RÉSZ

I. FORRADALOM UTÁN

II. ARANY. 1817–1882

III. LÍRAI DUHAJKODÁSOK

IV. KÜLÖN UTAKON

V. JÓKAI. Szül. 1825

VI. MÁS ELBESZÉLŐK

VII. AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

VIII. A JELMEZES DRÁMA

IX. KOMOLY MÚZSÁK

X. BESZÉLŐ SZÁMOK

Отрывок из книги

Az a félszázad, mely a magyar irodalom legujabb korát alkotja, fölér egy uj honfoglalás dicsőségével. Százados mulasztásokat kell helyrepótolnia a századokon keresztül bénaságra kárhoztatott magyarnak. Minden tengett, minden poshadt. A közszellemnek oly félelmes aléltsága volt mindenütt észlelhető, hogy szinte lehetetlenségnek tetszett a fölocsúdás ebből az iszonyú lethargiából. Egykorú irók vallomásai szerint: oly idők voltak ezek, midőn a rosszak bátran követhettek el minden gonoszságot s a jók jóformán nem tehettek semmi jót. A nemzet szomoru kicsinységek közt forogván, semmi nagyobbra nem törekedhetett. A hatalom roppant súlya letördelte vágyai és akarata szárnyait s a félelem, mely minden nagynak és felségesnek születését akadályozza, csak földszint másztatta a lélek tehetségeit.

A bécsi nemzetellenes kormány valóban minden lehetőt elkövetett arra, hogy a magyar nemzetet anyagi értelemben: végkép talpa alá szegje és politikai értelemben végkép megsemmisitse. Egy óriási parforce-vadászat volt ez, melyben a nemes vad – az agyon marczangolt magyar – ezer sebtől vérzett s végül aléltan leroskadt. A mívelt világ haladásától messze elmaradva, nemzeti voltából és erejéből teljesen kiforgatva, jogaiban és szabadságában megcsufolva, avult és fentartó erő nélküli intézményei közepett, nyomorún vérzett és tehetetlenül. Mentsvárnak jóformán csak az irodalom maradt, – de boldog Isten! minő irodalom! Tehetett-e mást, mint dadoghatott ez a nyelv, melyet az előkelők megvetettek, a nemesség nem használt s maguknak az iróknak legnagyobb része is csak félve és tapogatózva kezelt. Az ugynevezett míveltebb és tanultabb körökben (mily bitang és hazafiatlan ez a két szó azokban az időkben!) a latin, franczia, meg a német beszéd járta.

.....

Mily biztató, bátoritó zaj ez a gróf Teleki László házában! Termei nyitva állnak tudósoknak, iróknak egyaránt, – mindenkinek, a ki szivén hordja a nemzetiség ügyét. Maga a házigazda nemcsak rangban előkelő, de szellemben, tudásban is. Az akadémia eszméjének egyik buzgó apostola, világlátott, nagyismeretü ember. Körülötte nyelvészek, historikusok, theologusok, költők. A nagy amateur: Jankovich Miklós, az uj csapásokat kereső, lánglelkü történetiró: Horvát István, a tudós Fejér György, a vidám kedélyü Szemere Pál s a mindig elmés Fáy András. Nagy és heves viták folynak. Amott a régi történet irányairól van szó s a házigazda eleven eszü fia – a még ekkor fiatal Teleki József – később az akadémia méltó elnöke, mindenkit bámulatra ragad talpraesett megjegyzéseivel; emitt Csokonai vagy Himfy elsőségéről beszélnek és az aesthetikus Schedius jobb sorsra méltó kitartással védelmezi az objektiv költészet előnyeit. Éles és sima, szenvedélyes és higgadt hang váltogatja egymást. Nagyobb baj azonban nem esik senkiben, s ha megjelenik a szeretetreméltó háziasszony, kit már Kazinczy is rajongással emleget, akkor a viaskodó felek közt egyszerre szent a béke. Mert ez a nő tüneményes asszony, kiváló szellem, a ki elbűvöl és hódolatra késztet mindenkit. »Soha nőben – irja Toldy Ferencz, a magyar irodalomtörténet atyja s egyuttal ez idők leglelkesebb krónikása – soha nőben ennyi észt ily kedélylyel, ennyi méltóságot több kellemmel, a legforróbb hazafiságot ily európai kulturával egyesülve nem láttam. Ez gazdaggá és tanulságossá tette társaságát, mely felett igénytelen könnyüséggel, természetesen uralkodott.« Bájos és sugárzó leány, akivel beszélni, eszmét cserélni fölemelő és nemesitő élvezet. Szép lelke tartalmát egy császárné, Karolina Auguszta is méltányolja, a ki levelez vele; benső barátságban van a nádornéval; a szegények, kikre egy milliót költött vagyonából, imába foglalják a nevét s mikor meghal, az akadémia csak úgy meggyászolja, mint bármelyik jeles tagját. Lelke ennek a kis körnek, mely eszméket gyujt föl a közélet sötétjén.

Hát a jó Kulcsár István háza! Ez volt még csak a tarka-barka, patriarchalisan vegyes tanya! Nem kevésbbé mozgékony, mégis más jellegü, mint az előbbi. Maga Kulcsár kissé ósdi, de nem korlátolt s hazafiságban mindenkit felülmuló. Az egyetlen pesti hirlap szerkesztője s ezzel az irói világ egyik központja. Buzgató, áldozatkész úri ember, minden czélra törő idea pártfogója. Háza hasonlitott a méhkashoz, melybe az irodalom méhei összegyüjtik a nemesebb törekvések és gondolatok szinmézét. A régi és uj gárda találkozó helye, mely élettől zsong. Itt heveskedik a merész ujitó: Helmeczy Mihály az ósdiak nyelvészével: Beregszászi Pállal. Az ötletes Sebestyén Gábor itt mondja el legjobb adomáit; Gombos Imre, az »Esküvés« népszerü irója ide menekül hivatalos vesződségei után. Töltényi Szaniszló itt mond anathémát a mithológiai képekre s olvassa fel egy-egy szonettjét, mely tele van mithológiai képekkel. Tóth László itt osztja fel lelkesedését a görög és magyar versek közt; Horvát István hires »Rajzolatai«-nak ötlete itt pattan ki. Néha megjön ide szent magánya berkeiből a tisztes aggastyán, Kazinczy Ferencz is, s Kisfaludy Károly nagy neve nem kevésbbé kölcsönöz fényt ez érdekesen vegyes társaságnak. Ez volt minden irodalmi terv megvitatásának központja s ha valami derekabb eszme vetődött fel: az hamarosan megkapta itt a tettek formáját. A pesti állandó szinház ügyét itt tartották folyton ébren; itt érlelődött meg a »Tudományos Gyüjtemény« folyóiratának gondolata, sőt az uj korszakot nyitó Auróra alapitási terve is.

.....