Читать книгу Álmomban is gazdagodok - Leonille Gottschick - Страница 11
Оглавление5
Hogyan gondolkodnak
a szegények a pénzről,
hogyan a gazdagok?
Néhány világos megjegyzéssel kezdeném ezt a részt. Semmiképp nem áll szándékomban a szegény embereket lealacsonyítani, lenézni, alulsaccolni. De azt sem szeretném, hogy úgy tűnjön, mintha együtt éreznék velük, a saját maguk választotta nyomorukkal, vagy sajnálnám őket. Volt ilyen életszakaszom is, amikor odaadtam azt is, ami nincs, mert sajnáltam, hogy nekik nincs, nekem meg egy kicsivel több volt. Abszolút nem hiszem, hogy a gazdagok jobbak, mint a szegények. Csak a gazdagok megteremtettek maguknak egy jobb, nem pénzbeosztós, nem foghoz verős életet. Amit a szegények nem tettek. Egyidejűleg biztosra akarok menni, hogy felfogják, amit önöknek írok. Ezért fogom a különbséget a szegény meg gazdag között annyira élesen leírni, amennyire csak lehet.
Mikor én gazdagról, szegényről meg középosztályról írok, utalok itt a gondolkodásuk meg tettük különbözőségére, nem csak a vagyonuk nagyságára, vagy a társaságban elfoglalt értékükre.
Világos előttem, hogy nem mindegyik szegény, nem mindegyik középosztálybeli, sem az összes gazdag nem olyan, ahogy én leírom.
Célom, hogy önök kiszűrjék az értelmét, megértsék, és alkalmazni tudják.
Senki sem jött úgy a világra, mint pénzügyi zseni. Minden gazdagnak meg kellett tanulnia sikeresen bánni a pénzzel. Ezt ön is megpróbálhatja, gondoljon arra, ha a gazdagok tudják, akkor ön is fogja tudni.
Ha nem más földrészen, vagy egy tenger, óceán partján, akkor Mezőberényben töltöm a szabadságom, hármasban, Ádámmal meg Laurával a kertes házunkban. Az egyik délutánon iszom a kapucsínómat a nappaliban, közben olvasom a Heti Világgazdaság című folyóiratot. A pékségünk már elköltözött az udvarunkból a Csabai út 29-be, de ez az újság még mindig ide jön. Megakad a szemem egy könyvcím-reklámon. Tom Butler-Bowdon: Értékteremtők. Mikor Békéscsabán jártam, meg is vásároltam a könyvesboltban. Nem tudom, kinek adjak hálát, de e könyv olvasása teljesen más világba engedett belelátni, mint amilyenben én eddig éltem.
Ezt nevezem harmadik változtatásnak a felfogásomon. Első, amikor Németországba disszidáltam. Második, amikor pékséget alapítottam üzlettársaimmal együtt. Ez a könyv adta az ötletet, hogy én is írjak. Az írói ihlet nem mindig van jelen bennem. Mikor Nürnbergből Berlinbe – Marzan Unfall Klinikára (Baleseti) – szállítottam egy kartondobozt, és Berlinben tudtam meg, mi van benne – egy emberi szív –, hát hetekig nem talált meg az ihlet. Folyton arra gondoltam, hogy láttam az orvost, aki nekem átadta a dobozt, aki szétberhelt egy embert. Sürgősen Berlinben kellett lenni ennek a csomagnak, hogy beoperálják annak, aki kapja. Gondolom én, ez a pilóta nem repülhetett több órát, másik pilóta meg nem volt hirtelen a közelben. Így kaptam én a fuvart.
Több mint 25 éve egy Deutsche Bank felett lakunk, mégsem gondoltam soha arra, hogy mit dolgoznak ezek a bankárok, kinek a pénzét osztják vagy szorozzák. Mit csinálnak a pénzzel, hogy az egész életüket kitölti?
Miért legyen vagyonom,
miért legyek gazdag?
A vagyonos embereknek tiszta elképzelésük van afelől, hogy ők dúskálni akarnak a gazdagságban. És ettől a követelésüktől nem tágítanak. Kifejlesztenek egy feltétel nélküli elköteleződést a jómódjukra. Addig, amíg ez erkölcsös, legális, megvalósítható, mindent el fognak követni, ami szükséges, hogy gazdagok legyenek.
Ha több pénzem, vagyonom van, gondtalanabbul élek.
Több pénz több örömöt hoz az életben.
Be tudtam utazni, repülni a világot.
Nyugodtabban tudok élni.
Nincsennek filléres gondjaim.
Jókat tudok aludni.
Miért ne legyen vagyonom,
miért ne legyek gazdag?
A sikerteleneknek egyetlen közös vonása van, ami kiemelkedően jellemzi őket. Mindnyájan ismerik a kudarc okait, és abszolút támadhatatlan alibijük van, amivel eredménytelenségüket magyarázzák.
Vannak ezek között nagyon okos alibik is, de az alibiket nem lehet pénzszerzésre használni. A világ egyetlen dologra kíváncsi: elérted a sikert?
A fő oka annak, hogy az emberek nem azt kapják, amit ők akarnak, az, hogy vannak közöttük olyanok, akik egyáltalán nem tudják, mit is akarnak.
Mert ha valamit alkotok, megteremtek, egyszer csak mindent elveszítek. Jön a kudarc.
Soha nem akarom megtudni, hogy az emberek engem magam miatt kedvelnek, vagy a pénzem miatt.
A legmagasabb adóosztályba kerülnék, és a megszerzett pénz felét az államnak adnám.
A pénzszerzéssel nagyon sok munka van.
Útban a vagyonszerzés felé elveszíthetném az egészségem.
Családom meg a barátaim azt kérdeznék: mit gondolsz, ki vagy te?
Mindenki kérne tőlem pénzt, és senki nem adná meg.
Ki tudnának rabolni.
Nagy felelősség a sok pénzre vigyázni.
Az egész pénzemre nekem kellene vigyázni.
Ki kellene ismerni magam az adózás körül, a vagyonvédelem terén, jogokat kellene ismernem, már széttörik a fejem, ha csak ezekre gondolok.
Mint egy ló, annyit kellene dolgoznom, semmi örömöm nem lenne benne.
Becsülettel nem tudnék vagyont gyűjteni.
Ha lett volna bátorságom, hogy olyannak lássam magam, amilyen vagyok, akkor rájöttem volna, mi a hibám és kijavítottam volna. Akkor lehetőségem lett volna, hogy tanuljak a hibáimból, és tanuljak valamit mások tévedéseiből is. Tudom, hogy valami nincs rendben velem, különben ott lennék, ahol lehetnék, ha több időt fordítottam volna arra, hogy elemezzem a hibáimat, és kevesebbet arra, hogy alibiket találjak az elleplezésükre.
Ma az olyan alibik gyártása, amelyek megmagyarázzák a kudarcot, egyfajta nemzeti szórakozás. A szokás olyan régi, mint amilyen az emberiség, és hatása a sikerre végzetes. Miért ragaszkodnak az emberek kedvenc alibijükhöz? A válasz nyilvánvaló. Azért védik az alibijüket, mert ők alkották meg őket. Egy ember alibije saját képzeletének gyermeke. Az emberi természet sajátja, hogy védi szellemi alkotásának gyermekét.
Az alibik gyártása mélyen gyökerező szokás. A szokásoktól nehéz megszabadulni, különösen, ha igazolást szolgáltatnak arra, amit csináltunk.
Egy filozófus mondta: „Az első és a legnagyobb győzelem, amikor önmagad győzöd le. Ha önmagadtól szenvedsz vereséget, ez a legszégyenletesebb bűn.”
Másik filozófus: „Nagy meglepetés volt számomra, amikor rájöttem, hogy minden csúnyaság, amit másokban láttam, saját természetem visszatükröződése.”
Harmadik filozófus: „Mindig rejtély volt számomra, miért fordítanak az emberek szándékosan annyi időt a hibáikat elleplező alibik gyártására, csakhogy becsaphassák magukat. Ha másként használnák fel, ez az idő elégséges lenne, hogy kigyógyítsák magukat a hibáikból, és akkor nem lenne szükség alibire.”
Az élet egy vívás, száz meg száz akadállyal, és az ellenfelünk az idő. Ha bizonytalankodnak, mielőtt lépnek, vagy nem lépnek azonnal, ez az idő lesepri önöket a felszínről. Olyan ellenfél ellen játszanak, ami nem tűri a határozatlanságot.
Eddig még lehettek logikus mentségeik arra, miért nem kényszerítették az életüket, hogy megadja önöknek, amit követeltek tőle, de az alibijük már elavult, mert birtokában vannak az én meglátásaimnak, amelyek megnyitják az ajtót az élet lehetőségei felé.
Az én meglátásaim nem valami kézzelfogható dolgok, mégis hatalmas erők lakoznak bennük. Az önök előjoga, hogy gondolataikban megalkothatják a jólét utáni égő vágyat. Nem kell fizetniük érte, ha használják. (Csak annyit, amennyit e könyvért kiadtak.) Óriási jutalom a részük, ha alkalmazzák. Ez az a megelégedés, amely mindenkinek része, aki győzelmet arat önmaga felett, és kényszeríti az életet, hogy megadja neki, amit követel tőle. Ez a jutalom megéri az erőfeszítést. Legyenek készek arra, hogy belevágjanak és meggyőződjenek róla. Az élet legnagyobb kincsei várnak önökre. Nyúljanak ki értük, és vegyék birtokukba.
Azért ugyanis kell fizetni, ha nem használják a jólét utáni vágyat. Az ár – a kudarc.
A gazdagok azt gondolják, az életüket maguk rendezik. A szegények azt gondolják, azt élik, ami történik velük. Minden gazdag azt gondolja: a pénz nagyon fontos. A szegények úgy gondolják, a pénz nem fontos. Akkor ez utóbbi emberek csődben vannak. Itt az ideje, hogy végre készek legyenek meghallgatni, és végleg világossá váljon számukra, hogy milyen katasztrofális hatása van egyedül ennek az alapfeltevésnek az életükre. Lenne házuk, ha nem lenne fontos? Nem lenne. Lenne autójuk, ha nem lenne fontos? Dehogy lenne. Ha a pénz sem fontos nekik, akkor az nem is lesz a birtokukban.
A pénz azon a részen borzasztóan fontos, ahol valamiket csak pénzzel lehet megmozgatni, elérni. Nem fontos ott, ahol semmit nem lehet vele elérni, megvenni. Ha ön még mindig azt gondolja, hogy „a pénz nem fontos”, akkor ön addig csődben fog élni, amíg ezt a három szót ki nem törli a pénzügyi viselkedési, felfogási szótárából.
A gazdagok azért foglalkoznak a pénzzel, hogy nyerjenek. Nagy céljuk, hogy több pénzük legyen, mint amennyi elég. Nem egy kicsi pénzt akarnak, hanem sokat. A szegények úgy foglalkoznak a pénzzel, hogy ne veszítsék el. És mi az ő nagy céljuk? Csak annyi legyen, hogy a számlákat ki tudják fizetni. Ha időben jön a pénz, akkor az csoda. Csak annyit kívánnak, egy fillérrel sem többet.
A középréteg egy lépéssel tovább megy, a hiba az, hogy csak egy kicsi lépéssel. Az ő kedvenc szavaik: elegendő jövedelem.
Nem szívesen mondom, de nagy a különbség az elegendő pénz meg a sok pénz között.
Már választhatnak mást is az étlapról, nem csak a csirkét, hanem bélszínt, vagy valami sláger ételt.
Panoráma étterem a Lapu lányoknál, Mezőberény.
Itt vallom be, hogy én a legszívesebben csirkét eszem, bárhol vagyok is a világban. Mezőberényben, a kedvenc éttermemben, a Panorámában mindig párizsi csirkemellfilét eszem petrezselymes krumplival. Annyiféle ételt kipróbáltam már az életben, a különböző földrészeken, a különböző országokban, de ennek nincs párja. Nem kell néznem az árakat, nem ez a legolcsóbb, de nem is a legdrágább. Ebben még nem csalódtam. Mindig olyan nagy adag, mindig olyan finom. A kéthetes Mezőberényi tartózkodásom alatt háromszor biztos ezt eszem. És nem fenyeget az a veszély, mint egy másik étteremben, hogy párizsi borjúcombot rendelek, de egy éjjel előtte tejbe beáztatott pulykacombot kapok. Utána csak mérgelődöm, mert olyan rágós, mintha a borjú három nyáron át járt volna az anyjával.