Читать книгу Ibolyak - Sandor Petofi - Страница 2

Miért haragszol olly igen?

Kis leány! tekints ide;

Ki itt előtted esdekel,

Nem a te híved-e? —

De űl durcásan, és reám

Csak nem tekint a kis leány.

Füzök hajadnak selymibe

Virágos szalagot;

Csak oh tekints szemem közé,

Csak szűnjön haragod. —

De űl durcásan, és reám

Még sem tekint a kis leány.

Jól áll piciny kacsóidon

A gyűrü, kis leány,

Arany gyürűt adok neked,

De pillants már reám! —

Csak űl durcásan, és reám

Most sem tekint a kis leány.

Gyöngysorra vágysz? szép gyöngyöket

Hozok nyakadra én,

Szemednek hajnalcsillagát

Ha fölveted felém. —

Durcás mindegyre, és reám

Csak nem tekint a kis leány.

Tehát jobban szeresselek?

De oh az nem lehet!

Határ— és végtelen, hogy én

Szeretlek tégedet.

S még is haragszol, és reám

Még sem tekintesz, kis leány?...

De mért is e töprenkedés?

Babám, isten veled!

Lesz más leány, ki rám tekint,

Kettő is egy helyett...

Tudtam, tudtam, hamis leány,

Hogy még mosolygasz is reám!