Читать книгу Az Urantia könyv - Urantia Foundation - Страница 131

12:5.1 (134.6) Miként a tér, az idő is a Paradicsom adománya, bár nem ugyanabban az értelemben, csak közvetve. Az idő a mozgásból származik és mert az elme önmagától tudatában van az események egymásra következésének. Gyakorlati szempontból a mozgás alapvető jelentőségű az idő számára, de mozgáson alapuló általános időegység nincs, hacsak a Paradicsom-Havona szabványnapot önkényesen nem választjuk annak. A tér lélegzésének teljessége megszünteti annak időforráskénti helyi értékét.

12:5.2 (135.1) A tér nem végtelen, még ha a Paradicsomról ered is; nem abszolút, mivel átjárja a Korlátlan Abszolút. A tér abszolút határait nem ismerjük, viszont tudjuk, hogy az idő abszolútuma az örökkévalóság.

12:5.3 (135.2) Az idő és a tér csak a tér-idő teremtésrészeiben, a hét felsőbb-világegyetemben szétválaszthatatlan. A nem-időléti tér (az idő nélküli tér) elvben létezik, de az egyetlen valóban nem-időléti tér a paradicsomi térség. A nem-térléti idő (a tér nélküli idő) a paradicsomszintű működés elméjében létezik.

12:5.4 (135.3) A Paradicsommal érintkező és a kitöltött teret a ki nem töltött tértől elválasztó viszonylag mozdulatlan középtéri körzetek az idő és az örökkévalóság közötti átmeneti körzetek, és ennélfogva szükséges, hogy a paradicsomi zarándokok ne legyenek tudatuknál ezen átkelés alatt, amikor is megkapják a paradicsomi létjogosultságot. Az időtudattal rendelkező látogatók eljuthatnak a Paradicsomra alvás nélkül, ám ők az idő teremtményei maradnak.

12:5.5 (135.4) Az időhöz fűződő kapcsolatok nem léteznek a térben való mozgás nélkül, viszont az időtudat igen. A sorozatos egymásra következés tudatosíthatja az időt még a mozgás hiányában is. Az emberi elme azért kevésbé kötött az idő által, mint a tér által, mert ilyen az elme eredendő természete. Az alkotó emberi képzelet még a testben töltött földi lét napjai alatt is viszonylag időfüggetlen, noha az ember elméje erősen térkorlátolt. De maga az idő fejlődésileg nem az elme sajátsága.

12:5.6 (135.5) Az idő érzékelésének három különböző szintje van:

12:5.7 (135.6) 1. Elme-érzékelte idő — a sorozatok, a mozgás tudata és az időtartam érzéklete.

12:5.8 (135.7) 2. Szellem-érzékelte idő — az Isten felé irányuló mozgás belső észlelése és a növekvő mértékű isteniség egyre magasabb szintjei felé való emelkedés mozgásának tudomása.

12:5.9 (135.8) 3. A személyiség egyedi időérzetet alakít ki a Valóságra való rálátásból, valamint a jelenlét tudatosságából és az időtartam tudomásából.

12:5.10 (135.9) A nem-szellemi lényegű állatok csak a múltat ismerik és a jelenben élnek. Az ember, akiben szellem lakozik, előrelátási (rálátási) képességekkel rendelkezik; az ember megjelenítheti a jövőt. Kizárólag az előretekintő és fokozatos viszonyulások személyesen valósak. Az állandósult etika és a hagyományos erkölcsiség alig valamivel az állati szint fölött van. A sztoicizmus sem magasrendű önmegvalósítás. Az etika és az erkölcsök akkor válnak igazán emberivé, amikor lendületet adók és haladók, amikor világegyetemi valóság élteti azokat.

12:5.11 (135.10) Az emberi személyiség nem pusztán a tér-és-idő események velejárója; az emberi személyiség az ilyen események mindenségrendi okaként is működhet.