Читать книгу Az Urantia könyv - Urantia Foundation - Страница 32

1:5.1 (27.3) Ne engedjétek, hogy az Isten nagysága, az ő végtelensége elhomályosítsa vagy elfedje az ő személyiségét. „Aki a fület ültette, avagy nem hall-e? És aki a szemet formálta, avagy nem lát-e?” Az Egyetemes Atya az isteni személyiség csúcsa; ő a személyiség eredete és beteljesülése szerte a teremtésösszességben. Isten egyaránt végtelen és személyes; ő végtelen személyiség. Az Atya igazi személyiség attól függetlenül, hogy a személyének végtelensége az anyagi és véges lények számára mindörökre lehetetlenné teszi e személyiség teljes megértését.

1:5.2 (27.4) Isten sokkal több, mint személyiség, legalábbis ahogyan a személyiség fogalmát az emberi elme értelmezi; ő annál is több, mint amelyet bármely személyes-feletti fogalom leírhatna. Azonban teljesen haszontalan dolog az isteni személyiség ilyen felfoghatatlan fogalmairól vitatkozni olyan anyagi teremtmény-elmékkel, melyeknek a lények valóságáról alkotott legjobb fogalma a személyiség eszméjében és eszményképében kimerül. Az anyagi teremtményeknek az Egyetemes Teremtőről alkotott legmagasabb rendű fogalma is csak az isteni személyiség felsőbb eszméjének szellemi eszményképeiig terjed. Ennélfogva, ha esetleg tudjátok, hogy Isten mindenképpen sokkal több, mint amit az emberi személyiség-fogalom takar, akkor azt is éppúgy tudhatjátok, hogy az Egyetemes Atya valószínűleg nem lehet kevesebb, mint örök, végtelen, igaz, jó és szép személyiség.

1:5.3 (27.5) Isten nem bujkál egyetlen teremtménye elől sem. Ő csakis azért megközelíthetetlen a lények oly sok rendje számára, mert „olyan fényben lakozik, melyet anyagi teremtmény meg nem közelíthet”. Az isteni személyiség hatalmassága és nagysága az evolúciós halandók tökéletessé nem tett elméje számára túl messze van ahhoz, hogy megragadható legyen. „Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mérte ki a világegyetemet arasszal. Ki ül a föld kereksége fölött, ki az egeket kiterjeszti, mint egy függönyt, és kifeszíti, mint a világegyetemet, lakásra.” „Emeljétek magasba a tekinteteket, és lássátok meg, aki mindeme dolgokat teremtette, aki kihozza világaikat szám szerint és mindegyiket nevén szólítja”; és az is igaz, hogy „Isten láthatatlan dolgait csak részlegesen érthetik meg a teremtett dolgok”. Most és a jelenlegi valóságotokban a láthatatlan Teremtőt egyrészt az ő sokféle és különböző teremtésrészein keresztül, másrészt az ő Fiainak és számos alárendeltjeiknek megnyilatkozásában és segédkezésében kell érzékelnetek.

1:5.4 (28.1) Még ha az anyagi halandók nem is láthatják az Isten személyét, akkor is örvendeniük kell annak a bizonyságnak, hogy ő személy; hitük révén el kell fogadniuk azt az igazságot, mely úgy láttatja az Egyetemes Atyát, mint aki úgy szerette a világot, hogy gondoskodott a világ alacsonyrendű lakosainak örök szellemi fejlődéséről; hogy ő „gyönyörködik gyermekeiben”. Istenből nem hiányoznak azon emberfeletti és isteni jegyek, melyek egy tökéletes, örökkévaló, szerető és végtelen Teremtő személyiségének sajátjai.

1:5.5 (28.2) A helyi teremtésrészekben (a felsőbb-világegyetem személyi állományát kivéve) Istennek nincs személyes vagy helyhez kötődő megnyilatkozása a paradicsomi Teremtő Fiakon kívül, akik a lakott világok atyái és a helyi világegyetemek uralkodói. Ha a teremtmény hite tökéletes lenne, akkor bizonysággal venné tudomásul, hogy ha látta a Teremtő Fiút, akkor már látta az Egyetemes Atyát is; az Atya keresése során nem akarna látni mást, mint a Fiút és nem számítana másra, mint őrá. Halandó ember egyszerűen nem képes meglátni Istent mindaddig, amíg teljes szellemi átalakuláson át nem esik és ténylegesen el nem éri a Paradicsomot.

1:5.6 (28.3) A paradicsomi Teremtő Fiak természete nem foglalja magába az Első Nagy Forrás és Középpont végtelen természete egyetemes abszolútságának korlátlan lehetőségeit, de az Egyetemes Atya mindenféleképpen istenmód jelen van a Teremtő Fiakban. Az Atya és Fiai egyek. A Mihály-rendbe tartozó paradicsomi Fiak tökéletes személyiségek, ők szolgálnak mintául az összes helyi világegyetemi személyiség számára a Fényes Hajnalcsillagoktól az állati evolúciós fejlődésen átesett, legalacsonyabb rendű emberi teremtményekig.

1:5.7 (28.4) Isten nélkül és az ő nagy és központi személyiségén kívül nem lenne személyiség a világegyetemek hatalmas mindenségében. Isten személyiség.

1:5.8 (28.5) Függetlenül attól, hogy Isten örökkévaló hatalom, fenséges jelenlét, minden másnál magasabb rendű eszménykép és dicső szellem, és bár ő mindezek együtt és még ennél is végtelenül több, tehát mindettől függetlenül ő igazmód és örökmód tökéletes Teremtő személyiség, olyan személy is, aki képes „megismerni és aki megismerhető”, aki képes „szeretni és aki szerethető”, és olyan valaki, aki barátilag is segít bennünket; ti is Isten barátaivá lehettek, miként más emberekkel is megtörtént ez már. Ő valódi szellem és szellemi valóság.

1:5.9 (28.6) Amint szerte az ő világegyetemében megnyilatkozni látjuk az Egyetemes Atyát; amint érzékeljük őt, mint aki a miriádnyi teremtményében lakozik; amint Egyeduralkodó Fiainak személyében meglátjuk őt; amint folyton érzékeljük isteni jelenlétét mindenütt, közel és távol, ne kételkedjünk az ő személyiségének elsőségében, ne kérdőjelezzük meg azt. E messzire elérő megnyilvánulásai ellenére ő igaz személy marad, és örökké személyes kapcsolatot fog fenntartani a világegyetemek mindenségében szétszórtan élő, megszámlálhatatlan sokaságú teremtményeivel.

1:5.10 (28.7) Az Egyetemes Atya személyiségének eszméje az Istenről alkotott, az emberiséghez főként kinyilatkoztatásokon keresztül eljutott teljesebb és igazabb fogalom. Az értelem, a bölcsesség és a vallásos tapasztalás mind igazolhatják és sejtethetik az Isten személyiségét, de még együtt sem hitelesítik azt. Még az emberben lakozó Gondolatigazító is elő-személyes. Bármely vallás igazsága és érettsége közvetlenül arányos az Isten végtelen személyiségéről alkotott fogalommal és azzal, hogy milyen mértéken ragadja meg az Istenség abszolút egységét. A személyes Istenség eszméje azt követően válik a vallás érettségének mércéjévé, miután a vallás megalkotta az Isten egységének fogalmát.

1:5.11 (29.1) A kezdetleges vallás sok személyes istent ismert, és ezek mindegyikét az ember képére szabta. A kinyilatkoztatás igazolja az Isten személyiség-felfogásának hitelességét, mely pusztán egy Első Ok tudományos kitételében lehetséges és amely csak átmenetileg javasolt az Egyetemes Egység bölcseleti eszméjében. Kizárólag személyiségi megközelítésben foghat hozzá bármely személy az Isten egységének megértéséhez. Az Első Forrás és Középpont személyiségének tagadása az egyén számára csupán egyetlen választási lehetőséget hagy: az anyagelvűség és a minden-isten tan mint bölcseleti kényszerhelyzetek közötti választást.

1:5.12 (29.2) Az Istenség szemlélésekor a személyiség fogalmát meg kell tisztítani a testiség eszméjétől. Az anyagi test nem nélkülözhetetlen a személyiséghez sem az ember, sem az Isten esetében. E két szélsőséges emberi bölcselet mindegyikében megtalálható a testiség tévedése. Az anyagelvűségben azért, mert az ember halálakor elveszíti a testét, és megszűnik személyiségként tovább létezni; a minden-isten tanban azért, mert Istennek nincs teste, s ennélfogva nem is személy. A fejlődő személyiség emberfeletti válfaja az elme és a szellem egységében működik.

1:5.13 (29.3) A személyiség nem egyszerűen csak Isten egy sajátossága; a személyiség inkább a mellérendelt végtelen természet teljességét és azt az egyesített isteni akaratot jelöli, mely a tökéletes kifejeződés örökkévalóságában és egyetemességében fedezhető fel. A személyiség, a legfelsőbb értelemben, Isten kinyilatkoztatása a világegyetemek mindensége számára.

1:5.14 (29.4) Isten, lévén örökkévaló, egyetemes, abszolút és végtelen, sem tudásban, sem bölcsességben nem gyarapodik. Isten nem szerez tapasztalatokat, miként azt a véges ember feltételezné vagy elképzelné, viszont, a saját örökkévaló személyiségi területein, igenis megéli a folyamatos önmegvalósítást, mely bizonyos mértékben hasonlatos ahhoz és megfelelője annak, ahogyan az evolúciós világok véges teremtményei új tapasztalatokra tesznek szert.

1:5.15 (29.5) A végtelen Isten abszolút tökéletessége arra kényszerítené őt, hogy szenvedjen a tökéletesség korlátlan véglegességének szörnyű korlátaitól, ha nem volna tény, hogy az Egyetemes Atya közvetlenül is részt vesz minden olyan tökéletlen lélek személyiség-küzdelmeiben a tágas világegyetemben, aki isteni segítséggel azt keresi, hogy miként juthatna el a szellemi értelemben tökéletes fenti világokba. E fokozatos tapasztalás minden szellemlény és minden halandó teremtmény esetében szerte a világegyetemek mindenségében az Atya örökké gyarapodó Istenség-tudatának része, mely a szüntelen önmegvalósításra törő, soha véget nem érő isteni körből fakad.

1:5.16 (29.6) Szó szerint igaz, hogy: „Minden szenvedésetekben ő is osztozik.” „Minden győzelmetekben ő győzedelmeskedik bennetek és veletek.” Az ő elő-személyes isteni szelleme a ti valóságos részetek. A Paradicsom Szigete a világegyetemek mindenségének minden fizikai átalakulására válaszol; az Örökkévaló Fiú a teremtésösszesség minden szellemindíttatását magába foglalja; az Együttes Cselekvő a táguló mindenségrend összes elme-megnyilvánulását felöleli. Az Egyetemes Atya az isteni tudatosság teljességében alkotja meg az idő és tér teljes evolúciós teremtésösszességének részét képező minden entitás, lény és személyiség terjeszkedő elméje és felemelkedő szelleme fejlődési küzdelmeinek összes egyéni tapasztalását. És mind szó szerint így igaz, mert „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk mi mind”.