Читать книгу Az Urantia könyv - Urantia Foundation - Страница 64

5:4.1 (66.5) Az evolúciós vallások erkölcsisége a félelem ösztönző ereje révén hajtja előre az embert az Isten megtalálásának útján. A kinyilatkoztatáson alapuló vallások a szeretet Istenének keresésére csábítják az embereket, mert az emberek olyanok akarnak lenni, mint ő. De a vallás nem pusztán a „teljes függőség” és a „biztos túlélés” közömbös érzete; a vallás egyfajta élő és erőteljes megtapasztalása az emberiség szolgálatára épülő isteniségi előrehaladásnak.

5:4.2 (66.6) Az igaz vallás nagy és közvetlen szolgálata nem más, mint szilárd egység megteremtése az emberi tapasztalásban, tartós béke és mélyen gyökerező bizonyosság. Az ősi embernél még a többistenhit is a kialakuló istenségkép viszonylagos egyesítését szolgálja; a többistenhit nem más, mint a kialakulóban lévő egyistenhit. Az Istent előbb-utóbb úgy fogják értelmezni, mint az értékek valóságát, a jelentéstartalmak lényegét és az igazság létét.

5:4.3 (67.1) Isten nemcsak a végcél megalkotója; ő maga az ember örökkévaló célállomása. Az összes nemvallásos emberi tevékenység a sajátlényeg torz szolgálatába igyekszik állítani a világegyetemet; az igazán vallásos egyén igyekszik azonosítani magát a világegyetemmel, majd pedig ezen egyesített sajátlényegnek olyan tevékenységeket szab meg, melyekkel az ő világegyetemi családjába tartozó emberi és emberfeletti lénytársainak szolgálatára lehet.

5:4.4 (67.2) A bölcselet és a művészet területei beékelődnek az ember önnön valójának nem vallási és vallási tevékenységei közé. A művészeten és a bölcseleten keresztül az anyagi-elméjű ember belemerül az örökkévaló jelentéstartalmak szellemi valóságainak és világegyetemi értékeinek szemlélésébe.

5:4.5 (67.3) Minden vallás tanítja az Istenség imádatát és az emberi üdvözülés valamiféle hittételét. A buddhista vallás a szenvedéstől való megszabadulást, véget nem érő békét ígér; a zsidó vallás a nehézségektől való megszabadulást, pártatlanságra épülő jólétet ígér; a görög vallás megszabadulást ígért az összhanghiánytól, a rútságtól a szépség felismerésén keresztül; a kereszténység a bűntől való megszabadulást ígéri, valamint szentséget; a mohamedán vallás megszabadulást nyújt a zsidó és a keresztény vallás merev erkölcsi szabályaitól. Jézus vallása maga a szabadulás az ember számára önmagától, megszabadulás a teremtmény elszigeteltségét okozó rossz dolgoktól az időben és az örökkévalóságban.

5:4.6 (67.4) A héberek vallásukat a jóságra alapították; a görögök a szépségre; mindkét vallás az igazságot kereste. Jézus a szeretet Istenét nyilvánította ki, és a szeretet magába foglal minden igazságot, szépséget és jóságot.

5:4.7 (67.5) A zoroaszterieknek erkölcsi vallásuk volt; a hinduknak pedig a metafizikához kapcsolódó; a konfuciánusok vallása az etika volt. Jézus a szolgálat vallását élte. Mindeme vallások értékesek annyiban, hogy valódi közeledést mutatnak Jézus vallásához. A vallás rendeltetése az, hogy mindazon dolgok szellemi egyesítő valóságává váljon, amelyek az emberi tapasztalásban jók, szépek és igazak.

5:4.8 (67.6) A görög vallás egyik jelmondata az „Ismerd meg önmagad”; a héberek tanításaik középpontjába az „Ismerd meg Istenedet” jelmondatot állították; a keresztények egyik evangéliumának rendelése az „Úr Jézus Krisztus megismerése”; Jézus azt a jó hírt hirdette, hogy „ismerd meg Istent, és magadat, mint Isten fiát”. A vallás célját különféleképpen értelmező eme felfogások megszabják az egyén magatartásformáját a különféle élethelyzetekben, valamint sejtetik az istenimádat mélységét és az egyén személyes imádkozási szokásainak természetét. Bármely vallás szellemi állapota meghatározható a vallásbeli imák természete révén.

5:4.9 (67.7) A féligember és féltékeny Isten fogalma szükségszerű átmenet a többistenhit és a magasztos egyistenhit között. A fennkölt emberszerű jelleg a tisztán evolúciós vallás legmagasabb elérhető szintje. A kereszténység az emberszerűség fogalmát az emberi eszménykép szintjéről a megdicsőült Krisztus személyének minden másnál magasabb rendű és isteni fogalmi szintjére emelte. Ez az ember által valaha is felfogható legmagasabb szintű emberszerűség.

5:4.10 (67.8) A keresztény istenkép egyfajta kísérlet három tanítás egyesítésére:

5:4.11 (67.9) 1. A héber felfogás — Isten, mint az erkölcsi értékek védelmezője, egy pártatlan Isten.

5:4.12 (67.10) 2. A görög felfogás — Isten, mint egyesítő, a bölcsesség Istene.

5:4.13 (68.1) 3. A jézusi felfogás — Isten, mint élő barát, szerető Atya, az isteni jelenlét.

5:4.14 (68.2) Ennélfogva nyilvánvaló, hogy az összetett keresztény istentan nagy nehézségekkel találja szemben magát akkor, amikor a következetesség igényének meg akar felelni. E nehézséget fokozza az a tény, hogy a korai kereszténység tantételei alapvetően három különböző személy tapasztalatain alapultak: az alexandriai Philón, a názáreti Jézus és a tárzusi Pál személyes tapasztalatain.

5:4.15 (68.3) Jézus vallási életének tanulmányozásakor tekintsétek őt igenlő felfogásúnak. Foglalkozzatok kevesebbet az ő bűntelenségével, mint az ő pártatlanságával, az általa teljesített szeretetteli szolgálattal. Jézus a mennyei Atya héber fogalmában foglalt tétlen szeretetet emelte egy olyan, magasabb rendű, tevékeny és teremtmény-szerető Isten ragaszkodásának szintjére, ahol az Isten minden egyén Atyja, még a rossztevőké is.