Читать книгу Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet) - Endrődi Sándor - Страница 60

Elvirult már az én kincsem, kedvesem,

Fáj a szivem érette nagy szüvesen,

Elsirattuk a falevél-éréssel,

Há! mit teszek árván maradt szüvemmel.

Virágáért szomorkodik a mező,

Koronáját busulgatja az erdő,

Én meg téged szomorgatlak, jó lélek,

Szivecskédet, szerető lelkecskédet.

Kertecskémben hangicsáló kis madár,

Árva vagyok, te is csak úgy maradtál.

Csáljunk egyet, menjünk a temetőbe,

Nagy búbánat van úgy is a szivünkbe.

Énekeljünk egy szomorút szivünkből,

Sirassuk meg kedvesemet mindkettűl,

Hadd hallja meg halhatatlan álmába,

Há! hogy örökké sir a lelkem utána!