Читать книгу Népdalok és mondák (1. kötet) - Erdélyi János - Страница 48

Nem átkozlak, nem szokásom,

De sok sürű sohajtásom

Felhat a magas egekre,

Mind te felelsz meg ezekre.

Nekem a legszebbik estve,

Fekete szinre van festve;

Komor felettem az ég is,

Elhagyott a reménység is.

A mi engem vidítana,

Az élethez kedvet adna:

Attól mind meg vagyok fosztva,

A jó mind másnak van osztva.

Fel se venném, a mi nézi,

Él az isten, elintézi,

De hogy értem ő is érzi,

Ez, a mi szivemet vérzi.