Читать книгу Szirmay Ilona: Történeti regény - Gaal József - Страница 5

Rablás, békülés, szövetség, új tervek. – Igazulása ezen közmondásnak: «zsák megleli foltját».

– Egy személy, ki sokszor jelenik meg, de keveset cselekszik.

Vigyázva mentek a haramiák föl, s a sziklára érvén, látának éjszakról egy utas csapatot közelíteni tíz vagy tizenkét lovasból állhatót, moldvai öltözetben, néhány lépésnyire a szűk-út kezdetétől leszállottak nyergeikből, gyalog vezetni által lovaikat. Ezen pillanatot használák a haramiák, kik eddig a sziklát koszorúzó bokorban rejték magukat, mit a kora szürkület félhomálya igen könnyített, kirohantak tehát a leszállás által megzavart utasokra, egy-kettő védelmet próbált ugyan, de a boldogtalanok élete csak a rablók vérszomja kielégítésére szolgált, a többiek földre vettetvén, megkötöztettek, s lovaikról lerakott holmijokkal együtt vezeték őket az útonállók völgyi rejthelyök mélyébe, mások a lovakat az erdők sötétségébe dugák el. Vad örömmel emelék Pintye Gregor és emberei a nehéz moldovai általvetőket, mert súlyok arany és ezüst tartalmat gyaníttata velök, s az egyik fogolynak öltözete, s rettegésén is áttetsző lomha kevélysége gazdag bojárnak állíták őt. Ruházata ugyan bő, hosszú nyesttel prémezett és bélelt kaftán vala sötétkék szövetből, alatta meggyszín selyem dolmán arany zsinórokkal, bő zöld nadrág és vörös szaffián sarú, aranynyal tűzött övéről a drága pisztolyokat és kardot már leszakaszták megfosztói, testalkata magas és izmos volt, s erős feje vastag vonásokkal, de minden ügyességet és férfikellemet nélkülöze. Valója ugyan semmi jót sem mutatott, de üressége a rosszból sem fejezhete többet ki szándékánál, magát gonoszságokban kitüntetni, ha az ahhoz kivántató lelki erő hiányával nem lett volna. Most kincsei, s talán élete vesztesége miatt a rettegés, máskor szokatlan elevenséget önte el rajta.

– Hej, uram! – mondá vidáman Pintye Gregor, látván a felnyitott zsákokban aranyat s ezüstöt villámlani, – könnyen nyaktörést okozhatna bérczeink között ily teherrel utazni; azért reménylem, megköszönöd, hogy bátorságodra gondolván, megkönnyítettünk.

– Ily teher még egy bojárnak sem törte nyakát. – Viszonzá elég bátran a megfosztatott, kiben a fösvénység némikép még a halálos félelmen is diadalmaskodék.

– Bojár? – Vága belé Pintye Gregor. – Úgy otthon is lesz valamid, hogy ezen arany és ezüst nélkül elélhess.

– Ember, hallod-e? én Bogdanu Gyurka vagyok, Rakovicza Mihály moldovai vajdának rokona és seregében kapitány; gondold meg, mi jó lehet, ha valakit Magyar- s Erdélyországokból kiugratnak, a Havasalföldön megpihenni. – Igyekezék a moldovai ellenei szívökre beszélni.

Kételkedve méregeté őt a haramia; de hirtelen felelt: – Ismerem az efféle igéreteket, egy ily zsák arany a tatárok között is szerez nekem menedéket.

– Jól van tehát; csak legalább annyit hagyj, a mi elég utam folytatására. – Esdeklett Bogdanu.

– He – egy bojárnak mindenütt van hitele; hiszen a vajda rokona csak nem fogott amúgy vaktában utazni.

– Lovakat adtam el a császári sereg számára, és marhát. De ha mindentől megfosztasz, Ugocsába kell visszamennem a Szirmayaktól pénzt kérni, mi nagy akadály lenne utamban.

– Csak csapold meg őket, hah, még most örvendek, hogy e csapással nekik is egy kis alkalmatlanságot okozhattam.

– Miért? – Kérdé a bojár.

– Nagy számvetésem van tekintetes uraimékkal, régi rovás, de annál drágább az ára.

– Hallod-e, barátom? – Mondá Bogdanu, hangját és viseletét hirtelen olyanná változtatva, mintha egy okos ötlet villámlanék fejébe, ezen állapot annál föltetszőbb vala a moldovai testőrkapitányon, mert lelkének ily erőszakos megrázásában igen ritkán sinlődött. – Ha boszút forralsz a Szirmayak ellen, kössünk szövetséget, te könnyebben juthatsz czélodhoz, s az én szándékom is teljesülhet, a miért hálámra mindig számot tarthatsz.

– Úgy, ha bőrzsákaidat visszaadom.

– Tartsd meg azt, sőt még többet is igérek, ha segedelmet nyújtasz s az sikerül.

– Előbb Szirmayt mondád egyetlen ismerősödnek, kitől segítséget várhatsz, s most így törekedel megrontására, ez moldovai kereszténység. – Szóla Pintye Gregor nevekedő bámulással.

– Hallgass meg s azután itélj. – Erre következőképen magyarázá magát a bojár: – A meghalt Szirmay György egy leányt hagyott maga után, neve Ilona.

– Tudom, tudom, csak tovább! – mondá boszúsan a haramiafő.

– Ez most ángyával együtt István bátyjánál tartózkodik, ott megismerkedtem vele, belé szerettem, feleségül kértem, büszke rokonai nem adták, és üres kosárral küldöttek haza.

– Mink pedig üres erszénynyel. – Jegyzé meg More.

– A többit értem. – Vága beszédébe Pintye Gregor. – Ragadjam el számodra a kisasszonyt, s te eget igérsz s kötéllel huzatsz feléje, ha hölgyed lesz a leány.

– Ötszáz körmöczi a díjad, kész vagyok érte mindennel kezeskedni.

– Nem pénzed, a mi ajánlatod elfogadására ingerel, szép alkalom boszúmat önteni a kevély nemzetségre. – Jól van – ide kezed – áll az alku.

– Reményled, hogy boldogul szándékunk? – Kérdé Bogdanu.

– Bízd azt reám, de ötszáz arany nekem s ugyanannyi társaimnak, és holdújuláskor Jászvásáron lakodalmad lesz.

Kevéssé habozott a kapitány reá állani az új áldozatra; de a szerelem mindenhatósága itt is diadalmasnak mutatá magát, reá álla, nem igen lehetett azonban annyi veszteség után bőkezűségén csudálkozni, mert az elrabolt pénz a vajdáé volt, magáét már előre küldé az erdélyi császári sereghez vitetett pénzzel. Most az érdemes új czimborák tanácskozni kezdének szándékok kivitele felől. A moldovaiak Pintye Gregor parancsára föloldoztatván, szabadon jártak, sőt a haramiák reggelieket is megoszták velök, míg kapitányok Bogdanu Gyurkával tanakodék.

– Ezen napokban nagy vadászat lesz Huszt vidékén, ott megjelenik a Szirmay-család is, menj hozzájok, beszéld el, mint raboltalak ki, ebben hazudni nem fogsz, engem embereimmel együtt majd ott találsz, ismerem én az efféle mulatságokat, mert Pintye Gregor, bár nem híják is, meg szokott rajtok jelenni. Az erdő szélén hely készíttetik az asszonyok számára, s ezek kevés ügyetlen férfiakkal maradnak ott; te azért bizvást kövesd a vadászokat, de igyekezz, mennyire lehet, hátra maradni, s közel az asszonyokhoz embereiddel együtt, én a szépekre ütök, te védelmökre rohansz, de természetesen már késő lesz, kergetni fogsz engemet, de az utat eltéveszted, s nyomomat veszted, mához egy hétre pedig minekelőtte a nap e tengerszem tükrébe kacsint, jelenj meg ezen völgyben az ezer körmöczivel, s tied Ilka kisasszony. Ha pedig első tervünk, várakozásom ellen nem foganulna, én bányász-öltözetben a nagybányai vendégek között leszek, így majd ott is bátran szólhatunk.

– Minden jó! – Viszonzá félig örvendve, félig búsan a bojár. – De hol vegyek én szegény kirabolt ember ily rövid idő alatt ezer aranyat?

– Nagybányán tartózkodik egy gazdag moldovai kereskedő. – Felelé a minden bajon segíteni tudó haramia. – Az vajdája rokonának örömest fog ezer aranyat kölcsönözni, ha meglátogatod a vadászat után. Most indulj, mert én tovább nem maradhatok. – A haramiák eltakaríták holmijukat, vissza adák Bogdanu lovait, sőt Gregor kevés pénzt is nyújta neki, s külön utakon ment a két felekezet, a moldovaiak vissza Mármaros felé, a haramiák nyugotra.