Читать книгу A férfi és a nő - Mikula László - Страница 4

Оглавление

Motiváció

Néhány nap múlva betöltöm a 70. életévemet, ha a Teremtő is úgy akarja!?

Először itt használom a Teremtő kifejezést, és szeretném meg is fogalmazni, hogy mit értek alatta: a Teremtő egy olyan, a Földünk élővilágától eltérő akarat, amely a Földünktől eltérő körülmények között keletkezett, és képes volt Földi körülmények figyelembevételével adaptálni az embernek nevezett, biológiai-kémiai folyamatok alapján működő Lényt.

Folytatva…

Boldog gyermekkor után olyan szakmai pályát választottam – katonai repülőgép hőerő-gépészmérnök –, amely jól illeszkedett testi és szellemi képességeimhez. 35 évet szolgáltam hivatásos katonaként a katonai légierőnél, amely idő alatt mind szakmailag (PhD tudományos fokozat) és rendfokozatban (ezredes) is elértem mindazt, amit szerettem volna.

Érzelmi életem – 38 évig házasságban éltem – szintén boldog volt. Eleget tettünk feleségemmel a Teremtő részéről bekódolt biológiai kötelességünknek: szerelemben két lánygyermeket neveltünk fel, és bocsájtottuk őket saját útjukra. Már deresedtem, amikor az életembe belépett egy másik nő, akivel talán szorosabb volt az érzelmi hevület, mint a feleségemmel. Ajándéknak tekintettem ezt a kapcsolatot, amely hét év után befejeződött. Ennek az időszaknak lett irodalmi értelemben egy „gyermeke”: 2014-ben, szakításunk után a verseskötetem (Londoni: Váratlan szerelem. Kiadó: Dunakönyvklub, 2014.), közel 1200 verssel, amelyek lírai sorokban ismertetik szerelmes mindennapjainkat.

Egyedül élek, járom az utamat, sokat utazok, sportolok, és keresem a szépet a világban. Hiányzik egy Társ, de ez a két érzelmi próbatétel a két hölggyel eltántorít a további próbálkozásoktól. Tehát érzelmileg nem vagyok egyensúlyban.

Könyvem alapgondolata és motivációja az egyensúlykeresés. Nem átvitt értelemben és mindenre kiterjedően, hanem a férfi és a nő közötti kapcsolatban.

Hiszem és vallom, hogy a Földi valóság, az élővilág mozgatórugója a minden helyzetbeli egyensúly keresése. Bármi történik – esemény, gondolat, folyóáradás, tengerhullámzás, szerelmes pillantás a másik felé, a növény növekedése, az állatok élelemszerzése, bevásárlás a boltban, gyereknevelés, szexuális igény kielégítése stb. –, mind-mind az egyensúlykeresést bizonyítja. Aki egyensúlyban van, az jól érzi magát a bőrében, de ha például valaki megéhezik, kibillen az energiatartalék egyensúlyából és mindaddig, amíg nem lakik jól, tesz azért, hogy újra egyensúlyba kerüljön.

Az emberi életben a fogantatás és az elhalálozás az az egyensúlyelmélet számára értelmezhetetlen történés, amelyekben az egyensúlykeresés nem az egyén (ember) akaratából történik, hanem valami más akarat révén. Ez az akarat véleményem szerint a Teremtő akarata.

Tehát az egyensúlykeresés és a Teremtő így kerül konszenzusba egymással, ami sok ember számára úgy fogalmazódik meg, hogy ez a sors akarata. A „sors” szót az emberek gyakran és néha úgy használják, hogy nem is gondolják végig az értelmét. Ez így természetes, mert a sors egyenlő a Teremtő akaratával, és így is kell lennie!

Nagyon fontosnak tartom itt, az elején a könyvemnek kihangsúlyozni, hogy számomra a Teremtő a hiedelembéli Teremtővel (vallási alapú) nem egyezik meg! Az én értelmezésemben a Teremtőséggel felruházott, hiedelembéli feladatkörnél (ez mesterséges és szándékos szereposztás, amely az emberi tudatlanság és a kezdeti társadalmi szabályozottság összetett hatásának kényszeréből származik) sokkal szélesebb spektrumot ölel fel, amelynek semmi köze a valláshoz, és a lényege a Földi környezetben az emberi élet! Azaz nem csak a szellemi és a lelki (agyi) egyensúlykeresés mozgatórugója, hanem az anyagi és a szellemi (agyi) egyensúly egyedüli kényszerítő forrása is!

Szerző

A férfi és a nő

Подняться наверх