Читать книгу A férfi és a nő - Mikula László - Страница 6

1. Fejezet - Az ember teremtése az ókori ember szerint

1.1 Előszó

„Van egy hatalmas különbség a vallás és a tudomány között: a vallás a hatalomra épül, a tudomány viszont a megfigyelésre és az értelemre. A tudomány fog nyerni, mert működik” – Stephen Hawking az ABC Newsnak 2010.

A Földi ember teremtésének részleteiről először az ókorban írott Bibliából meríthetünk olyan ismereteket, amelyeket a hit (hiedelem) ugyan teljesen kisajátított, de a metafizikus („A metafizika, ontológia: azaz a létező alapjával foglalkozó tudomány. Metafizikai lételv az érzékelhető létező léte és lényege.” (Turay Alfréd: Filozófiatörténeti vázlatok) szemléletmódnak is ad olyan támpontokat, amelyek elképzeléseket fogalmazhatnak meg a Földi ember teremtéséről.

A szövegkörnyezet itt ad lehetőséget a „hit” szó értelmezéséhez, amely vallástörténeti szempontból lényeges fogalom. Azért is tartom lényegesnek ennek a szónak az elemzését, mert a „hit” szóból származtatják a „hívő ember” kifejezést, amely egy külön kategóriát testesít meg a „nem hívő (ateista)” emberek mellett.

Az elemzésem tárgya tehát maga a „hit” szó. Miért is foglalkozok egyáltalán ezzel? Azért bátorkodom ezt megemlíteni, mert a vallás a „hit”-re alapozza létének alapját, azaz az ember hisz az Istenben és elfogadja annak követelményrendszerét, amelyet a Földi papság tolmácsolja felé.

Véleményem szerint, és ezt a véleményemet számtalan írott anyag már korábban is elemezte, több magyarázat létezik a „hit” szó tartalmára vonatkozólag. Egyetértek azokkal, akik a „hit”-et nem tekintik a vallás alapfogalmának, hanem azt állítják, hogy ez az ún. „hit” valójában „hiedelem”! Miért? Nézzük, mit ír erről a tudomány világa!

A Magyar Értelmező Szótár (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978,) 549. oldalán a „hit” szó jelentéséről az alábbiakban olvashatunk:

„hit fn. 1. Olyasvalamiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni… Meggyőződés v.-mely természetfölötti lény létezéséről. 2. V.-mely vallás tételeinek rendszere. 3. Vál. eskü(vés)… esküvel erősíti, hogy igaz stb.”

A fentiekből olvasható, hogy a „hit” szó értelmét a tudomány valójában csak a vallás világához köti (1-2). Ebből adódóan teljességgel kizárja az ember azon képességét, hogy egy adott cél eléréséhez megtegye a maga részéről elképzelhető mindent. „Meggyőződést” fogalmaz meg, amely teljes egészében elfogadható számomra, mivel a meggyőződés az embernek az a képessége, hogy megváltoztassa a környezetét. Az „amit nem tudunk igazolni” szókapcsolat számomra érthetetlen. Mit nem tudunk igazolni? A meggyőződésünket? Vagy a meggyőződésünk eredményét? Nem igazán lehet kideríteni, így ezt a megfogalmazást tudománytalansága miatt elvetem. A 3. pont viszont engem igazol. Tehát az embernek van egy képessége, amely igenis képes a környezetét megváltoztatni, és ettől ember

az ember.

Az én értelmezésemben az emberi „hit” egy olyan elváráskényszer (mentális és pszichikai koncentráció), amelynek van célja, van objektív alapja, programozható a cél elérésének akarati erőforrásigénye és megvalósíthatósági feltételei.

Mondok egy példát: az ember hihet abban, hogy ha megtanulja az iskolai leckét, akkor másnap, ha kihívják felelni, jól fog szerepelni. Tehát koncentrálta akaratát és erőforrásait és bízhat abban, hogy eléri azt, hogy jól feleljen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy jól is fog teljesíteni, mert előadódhatnak olyan külső körülmények, amelyek az erőfeszítése ellenére sikertelenséget okozhatnak.

Egy másik példa: hiszem, hogy 1 óra alatt Székesfehérváron egy adott címre érek Budapestről. Melyek a kiinduló feltételek, hogy higgyek ebben a vállalásomban? Van egy autóm, amely működőképes; van vezetői engedélyem; az üzemanyagtankomban 20 l üzemanyag. Rendelkezésre áll olyan úthálózat, amelyen haladva 1 óra alatt odaérek. A KRESZ előírásai alapján kipihent vagyok, azaz nem alszom el útközben. Eldöntöttem mentálisan, hogy odaérek. Tehát minden szempontból adottak a feltételek, hogy odaérjek 1 óra alatt, azaz hihetek a vállalásom sikerében. Természetesen lehetnek olyan nem várt következmények, amelyek megakadályozzák, hogy 1 óra alatt odaérjek: elromlik az autó, dugó van az úton, rosszullét kap el stb. Ezek a tényezők hitem szempontjából, hogy én odaérjek, nem befolyásolnak, és még van egy nagyon fontos végkimenet: a hitem tényszerű, azaz objektív alapja van, mert a részletek számítottak, valóságosak.

Most nézzük meg a „hiedelem” szó jelentését.

A Magyar Értelmező Szótár (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978) 545. oldalán a „hiedelem” szó jelentéséről az alábbiakban olvashatunk:

„Hiedelem, fn: megalapozatlan, tévesen kialakított vélemény, hit/népr. babona”

A tudomány jelen esetben elég pongyolán fogalmaz. Az okát nem tudom, bár a forrásanyag terjedelme okán lehet, hogy nem volt hely a bővebb értelmezéshez, így viszont nehezen érthető számomra. A „megalapozatlan” meghatározással egyetértek. Mit is jelent? Vélelmezett, feltételezett, a valóságban nem létező, kigondolt, kényszer hatására kreált, az ismert objektív, a Földi viszonyok között bizonyított törvényszerűségeknek ellentmond stb. kifejezésekkel bővíthető a megértés érdekében. A „babona” tömörített meghatározás kiegészítő magyarázatot nem kíván, mert az előzőekben megfogalmazott és kibővített „megalapozatlan” fogalmat tényszerűsíti.

A tudomány a jelen szó – hiedelem – vonatkozásában sokat segített az értelmezésben. Tehát mindaz, ami nélkülöz minden valóságos, objektív alapot, ellentmond az igazolt Földi természettudományi törvényeknek, az a „hiedelem”.

A fentiekből azt a következtetést vonom le, hogy a vallásban nem hihet az ember, mert a vallás nem objektív valóság. A vallásos embernek hiedelme van, mert nélkülöz minden objektivitást.

Még egy megjegyzés, hogy ez a két fogalom miért csak a modern korban vált ennyire egyértelművé. A Földi világ fejlettsége csak az utóbbi 500 évben adta meg a lehetőséget, hogy a már 2500 éves Biblia felülvizsgálatát kezdeményezze, és keresse az utat a vallás valódi céljainak és tartalmának a feltárására. Az elmúlt 150 év pedig fizikailag letaszította a vallást arról a szerepvállalásról, hogy ő legyen a társadalom szabályozó-koordinációs hatalma (egyházak/állam szétválása). A tudományok fejlődése és eredményei pedig szinte naponta igazolják a „hit” és a „hiedelem” óriási különbségét és valóságtartalmukat. Nem véletlen a Római Katolikus Egyház irányfordulása a dél-amerikai kontinens felé, ahol az emberek alulműveltsége miatt még tömegeket találnak a vallás támogatására.

E kis kitérő után visszakanyarodok a címben szereplő célhoz:

A „Földi ember” fogalmát használtam, és a továbbiakban is ezt használom, mert meggyőződésem, hogy a Világegyetemben az olyan lény, mint a Földön az ember, nem egyedülálló. Lehet, hogy ez ellenérzést vált ki az olvasóból, akkor javaslom, hogy itt fejezze be könyvem olvasását, mert nekem ez az álláspontom.

Folytatva az előző gondolatmenetet… A Földi ember azért lett olyan, amilyen most, azaz hús-vér biológiai lény, amelyben a kémiai folyamatok tartják működésben a testet, és olyan kémiai folyamatok vezérlik az ember tevékenységét, amelyeknek segítségével képes – egyedüliként a Földön – a környezetét úgy befolyásolni, hogy az megváltozzon. Ez a gondolatiság nem zárja ki, hogy a Világegyetem számtalan bolygóján ne lennének olyan teremtmények, akik szintén módosítani tudják a környezetüket. Hogy miért lett az ember a Földön olyan, amilyen? Mert a Földi viszonyok között (oxigén, éghajlat, nitrogén stb.) ez a biológiai felépítés életképes.

Egyetértek a bibliai megállapítással, hogy a Földi embert egy idegen alkotó (földönkívüli) teremtette, tehát e tekintetben cáfolom az evolúcióelméletet. Itt nincs jelentősége, hogy ennek a Teremtőnek nevet adok vagy nem. El tudom fogadni, hogy a Teremtő neve: Isten. Azzal azonban nem tudok egyetérteni, hogy a Teremtőnek (Istennek) a Bibliában leírtak szerint volt csak feladata.

Néhány szó magáról a „hatályos” Bibliáról:

„Copyright 2020-2018 Got Questions Ministries:

A „biblia” szó a görög-latin „könyv” szóból származik – találó név, hiszen a Biblia mindenkinek szól, bármilyen korban is él. Hatvanhat külön könyvből áll. Ide tartoznak a törvényről szóló könyvek, mint például a 3 Mózes és az 5 Mózes; a történelmi könyvek, mint például Ezsdrás és a Cselekedetek könyve; a költői könyvek, mint például a Zsoltárok és a Prédikátor könyve; a prófétai könyvek, mint például Ézsaiás és a Jelenések könyve; életrajzok, mint például Máté és János; és a levelek, mint például Titusz és a Zsidókhoz írt levél. A Biblia megírásában körülbelül 1500 év leforgása alatt mintegy negyven ember vett részt. A szerzők között volt király, halász, pap, kormányzati tisztségviselő, parasztember, pásztor és orvos is.

A Bibliának két fő része van: az Ószövetség és az Újszövetség. Röviden összefoglalva az Ószövetség egy nemzet története, az Újszövetség pedig egy emberé.

Az Ószövetség leírja Izráel nemzetének létrejöttét és fenntartását.

Az Újszövetség a megígért férfi (ember) eljövetelének részleteit mutatja be. A neve Jézus volt, és tökéletes életével, megváltó halálával és halottak közül való feltámadásával beteljesítette az ószövetségi próféciákat.

A Biblia főszereplője Jézus; az egész könyv tulajdonképpen róla szól. Az Ószövetség megjövendöli eljövetelét, és előkészíti a terepet a Világba jöveteléhez. Az Újszövetség bemutatja eljövetelét, és bűnös világunk megváltásáért véghezvitt cselekedeteit.”

Elképzelhető, hogy a 2500 évvel ezelőtt élő bibliaíró csak a meglévő forrásanyagokat tudta felhasználni, mivel ezek álltak rendelkezésére. A környezete sem sietett a segítségére, mert nagyon jól ismerjük a 2500 évvel ezelőtti Földi ember ismeretszintjét. Azonban azt nem tudom elfogadni, hogy sem a 2500 év alatt, sem most az akkor leírtakat cáfolhatatlan irománynak tekintsem. Azért a természettudományi ismeretek 2500 év alatt, elmondhatjuk, hogy fejlődtek.

Igazi problémaként merül fel, hogy a Biblia (zsidó), majd a keresztény Biblia, amelyek szerintem tartalmilag ugyanazok, nagyon nehezen olvashatóak, annak ellenére, hogy többen megkísérelték a lefordítását magyarra. A legrégibb megmaradt bibliafordításunk a.15. század.közepén valószínűleg.ferences.szerzetesek által írt, illetve egy bizonytalan, régi forrás szerint két.huszita.író,.Újlaki Bálint.és.Pécsi Tamás.által készített, úgynevezett.Huszita Biblia. Az első magyar nyelvű Biblia megjelenése óta többen lefordították a Bibliát magyar nyelvre. Az egyik a Szent István Társulat.(SzIT) által készített, jegyzetekkel és tudományos eszköztárral ellátott, teljesen új fordítása, mely.1973-ban, illetve.2003-ban jelent meg; és az új protestáns Biblia, mely.1975-ben, javított kiadása pedig.1990-ben került az olvasók kezébe a.Magyar Bibliatanács.(MBT) kezelésében. A Biblia magyar nyelvre való fordításának talán a legnagyobb problémája a forrásanyag volt.

Így az az elképzelésem, hogy a Bibliát megpróbálom értelmezni a Földi ember teremtése témájában, kudarcot vallott.

Ennek a gondolatiságnak a kapcsán értettem meg, hogy a római katolikus szentmisén a pap miért olvassa állandóan a Bibliát, és kívülről, fejből miért nem mond semmit. A ma embere valószínűleg egyszerűen képtelen felfogni és memorizálni a Bibliában leírtakat. Ha hallgatnom kellene egy ilyen szentmisét, mondjuk 40 percig, majd öt percben el kellene ismételnem, hogy mit hallottam, nos, őszintén bevallom, hogy a végén csalódást okoznék a hallgatóságomnak. Így elképzelhető, hogy a bibliafordítók nagy felkészültséggel rendelkező tudósok, csak nekik egy hibájuk van: hogy a hiedelemvilág iránt elkötelezettek, így valójában bizonyos „lelki” kötöttségekkel rendelkeznek, amelyből nem tudnak kiszakadni. Talán olyan fordítóknak kellene lefordítani a Bibliát, akik a hiedelem-életben jártassak, de tudnak objektíven gondolkodni.

Még egy fontos részletet kell itt megemlítenem, amely a képet szélesíti, bár magyarázatot, ahogy majd a későbbieben láthatjuk, nem ad. Ez az a tény, hogy a mai Biblia erősen cenzúrázott kiadvány (lásd: apokrif evangéliumok) abból a szempontból, hogy több olyan evangélium is létezett, amelynek tartalmát nem emelték be a Bibliába. Így a Biblia a maga beemelt evangéliumaival vált a kanonizált művé. Azaz a katolikus klérus döntötte el, hogy a kereszténység „ifjú” korában, azaz az első évezred zsinatjain mely evangéliumoknak (kanonizált) van helye a Bibliában, és melyeknek nincs (apokrif evangéliumok). Ennek okait én nem kívánom vizsgálni, csak azt a tényszerűséget szeretném kiemelni, hogy e két jól elkülöníthető forrásanyagból mennyire lehet az ember Földi megjelenésének körülményeire választ kapni.

Mindezeket a gondolatokat ismerve fordultam egy hiedelem-tudóshoz, Rózsa Huba professzor Úrhoz, hogy segítsen nekem a Biblia értelmezésében.

Rózsa Huba: Kezdetkor teremtette Isten (A bibliai őstörténet magyarázata: Ter 1-11.). Jel Kiadó, 1997.) művéből a Biblia értelmezésére vonatkozólag olyan hasznos magyarázatokat olvashattam, amelyek segítettek megérteni ennek a műnek az alapmondanivalóját, azaz többek között a Földi ember (férfi és a nő) teremtésének környezetét is.

Rózsa Huba szerző érthető összefüggéseket vázol fel a Föld őstörténete, a Biblia értelmezése, megértése, a Földi ember teremtése vonatkozásában. Természetesen én nem foglalkozom azokkal a részekkel, amelyek a hiedelemre vonnak le következtetéseket, hanem a Biblia idevonatkozó részei ismertetésére koncentrálok: a Földi ember teremtése, és ezekből vonok le következtetéseket, alkotok véleményt.

A vallási kép sokféleségét is igazolják az apokrif evangéliumok és a kreacionista, vallási nézőpont a Földi ember teremtéséről. Csak az érdekesség kedvéért emelem ezeket be ebbe a Fejezetbe, azért, hogy láthassuk a vallási gondolkodók fantáziájának sokszínűségét!

1.2 Bevezetés

„Rózsa Huba: Kezdetkor teremtette Isten. (Jel Kiadó, 1997.)

Az Őstörténet képezi a Biblia alapjait. A bibliaszerzőt Isten (Teremtő) sugalmazó tevékenysége vezette, de egyben korának embere is volt. Amikor a világ és az emberiség kezdeteiről írt, nem volt független attól, ahogyan az Izraelt körülvevő világ, az ókori Kelet az eredet problémájára választ keresett és azt megfogalmazta.”

Az Őstörténet valóban egy történelmi leirat, mégpedig többek mellett a Földi világ létrejöttének elképzelése, ahogyan az akkori írók gondolták. A mindennapi életükből vett tapasztalataikat belefűzték abba a gondolatiságba, amely számukra választ adhatott a Földi világ keletkezéséről. A bibliaszerzőt nem biztos, hogy a Teremtő sugalmazása vezette, hanem egy többeket foglalkoztató kérdésre kereste a választ, amelyet leírt, és ezt elnevezte Bibliának (Könyvnek). A Biblia íróinak az elképzelése a Földi világ teremtéséről természetesen nem választható szét attól a környezettől, amelyben éltek, hiszen senki a mai világban sem tudja a nézőpontját a létező, az őt körülvevő világtól elvonatkoztatni. Tehát a Biblia írói nem voltak mások, mint egy adott kérdésre választ kreáló emberek, akiknek természettudományi ismerete a kor színvonalának megfelelhetett. Ezt a tudásszínvonalat a hiedelem kihasználta és olyan környezetet teremtett, amely már 2500 éve több millió ember életét befolyásolja, figyelmen kívül hagyva a természettudományok eredményeit, fejlődésük vitathatatlan bizonyítékait.

„A Teremtés könyvének (Ter) 1-11. fejezete a világ, az ember és népek eredetét, valamint az emberiség történetének kezdetén lejátszódott eseményeket mondja el folyamatos elbeszélés formájában. Ezért ezeket a fejezeteket bibliai őstörténetnek nevezik. Ne tévesszen meg senkit, hogy a bibliai szerző az őstörténet eseményeit saját kora környezetébe helyezi.

A bibliai őstörténet az újkortól kezdve a Biblia legvitatottabb fejezeteihez tartozik, amelyeknek értelmezése a természettudományos világkép változásával kapott különleges aktualitást (lásd: Galilei-eset). A századfordulón Charles Darwin a fajok eredetéről szóló elmélete felvetette az egész élővilág (beleértve az embert is) evolúció útján történt kialakulásának magyarázatát. A paleontológia eredményei pedig új megvilágításba helyezték az ember őstörténetét, azt az utat, amelyet megjelenésétől a Homo Sapiensig bejárt. Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogyan kell értelmezni a bibliai őstörténet tanítását a világ és az ember teremtéséről, vagy a kezdetek emberének életéről? Valójában milyen igazságokat akar közölni a kezdetekről? Hogyan lehet ezeket az elbeszéléseket a mai tudományos ismereteink alapján elfogadni? Kiderül ugyanis, hogy a bibliai szerző természettudományos és történeti ismeretei semmiben nem különböznek az ókori kelet emberének tudásanyagától.”

A Teremtés könyve, mivel a szerzők sem cáfolják, az akkori kor emberének tudásanyagát, az életből vett tapasztalatokat hívta segítségül, hogy választ adjon a Földi világ keletkezésére, teremtésére, és ebből adódóan nevezik bibliai őstörténetnek. Miért is nevezik és tartják a mai napig is elfogadottnak az akkor leírtakat? Milyen tudásanyaggal rendelkeztek az akkori kor emberei? Mi lehet az a megmásíthatatlan, ismételt átgondolásra tiltott dolog, amely 2500 éve fogalmazódott meg, és a mai napig is érvényben van? Ki gondolhatja komolyan, hogy az akkor megfogalmazottak a mai napon is megállják a helyüket? Mi lehet az a hatalmas erő, amely arra kényszeríti a hiedelemben élőket, hogy elfogadjanak egy természettudományokra alapozott ismeretanyagot, amely 2500 éve íródott? Ezekre természetesen nem kívánok választ adni. Miért? Mert ezt az újragondolást azoknak kell megtenni, akiket érint, és a mai napig szó szerint elfogadják a Bibliában leírtakat.

„A bibliai őstörténet természetének felismerésében segít, ha megvizsgáljuk, hogy honnan ered a Teremtés könyve 1-11 fejezetében leírt események ismerete. Ezek a fejezetek olyan eseményeket írnak le, amelyeknek természetüknél fogva nem lehetett tanúja (világ és ember teremtése), vagy amelyekről nem juthatott el hozzánk történeti tapasztaláson alapuló, nemzedékről nemzedékre átadott hagyomány. Az emberiség kezdeteit a történeti kortól millió évben mérhető időtáv választja el, s ilyen hatalmas időköz eleve lehetetlenné teszi megbízható emlékezést őrző szájhagyomány fennmaradását.

A megoldást Izrael létében megélt történetében kell keresni. A hosszú útról tanúskodnak az őstörténet szövegében található különböző korú és természetű hagyományok nyomai (pl. a két elbeszélés a teremtésről).”

Az őstörténet fenn vázolt keletkezésének körülményei adják meg a ma embere számára a választ, hogy hogyan is kezelje a Bibliát. És ez a válasz nem csak a hiedelmeket elfogadó, hanem a hívő ember számára is: A VÁLASZ! Tisztelt hiedelmeket elfogadók, hiedelem-oktatók, itt az ideje, hogy írjanak egy új Bibliát, amely a mai kor eredményein alapszik, amelyek nem biztosak, hogy magyarázatot adnak a Föld és benne az ember valós keletkezésének körülményeire, de legalább abban elfogadható lesz, hogy a természettudományok eredményei visszaköszönnek! Ha majd ezt a Bibliát 2500 év múlva valaki a kezébe veszi, biztos nem úgy fogja kezelni, mint önök a 2500 évvel ezelőtt megírtat.

„A bibliai őstörténet jelenlegi, ún. kánoni (kanonizált) formája szervesen összefüggő irodalmi és teológiai egység, de megállapíthatók benne azok az önálló egységek, amelyekből az őstörténet létrejött és meghatározzák az egész összefüggés szerkezetét. A Ter. 1-11. szövegében két egymástól eltérő hagyomány állapítható meg, amelyeket Mózes öt könyve, a biblikus szaktudomány nyelvén a Pentateuchus keletkezéstörténete magyarázatából ismert Jahvistának (jele: J) és a Papi írásnak (jele: P) nevezett forrásokkal azonosítjuk.”

„A Pentateuchus görög eredetű szó, penta=öt, teukhé=eszköz, amelyen a könyvtekercsek tokját, később a könyveket értették. A hé pentateuché /biblosz/ jelentése: az öt tekercsből álló könyv.”

„Mindkét forrás kiterjed a Teremtés könyve 1-11. fejezetének egészére, s így az őstörténet mai formája előtt mind Jahvista, mind Papi forrásának saját őstörténete volt, amelynek terjedelme, teológiai és irodalmi sajátosságai a bibliaszövegből felismerhetők. A kezdetek két változata részben kiegészítik egymást, sok részletben viszont eltérnek egymástól (lásd pl. a vízözön története). Üdvtörténeti szemléletüktől függően is önálló utat követnek (lásd pl. a Papi írásban a történelem világperiódusokra osztása).

A két forrás közül a Jahvista az ősibb, és Izrael előtörténetének (világ teremtésétől a pátriárkák és Mózes történetén át egészen a törzsek honfoglalásáig) a királyság kezdetétől egészen a babiloni fogság (Kr.e. 586–538) idejéig folyamatosan bővített változata. A Jahvista forrás nyelvezete színes, szemléletes, elbeszélései képekben gazdagok, érdeklődése az ember és sorsa felé irányul. Az embert reálisan szemléli, üdvösségre hívott és ugyanakkor esendő voltában Istent antropomorf módon írja le,

(Forrai Sándor ny. tanár: Az Isten szavunk eredete, jelentése és a történelmi háttére. Az Isten szavunk eredetéről és pontos jelentéséről alig van tudomásunk. Jelentése: őslélek, öröktől fogva való lélek, szellem. Forrás: A Nap Fiai 1996. júl.-aug. szám)

Isten neve az elbeszélésekben JHWH. A jahvista forrásban a bibliai őstörténet önálló, saját jelentéssel rendelkező irodalmi egység, s nem függ szorosan véve a Ter.12. fejezetével kezdődő pátriárkai történetektől. Időbelileg a jahvista forrás legkésőbbi része, amelynek keletkezését a kutatók többsége fejlett teológiája miatt a fogság korának összefüggésében határozza meg. Az őstörténet jahvista forrásból eredő részei a következők: az első ember teremtése és a bűnbeesés története (2,4b-3,24); Káin és Ábel története (4,1-16); káiniták és a szetiták nemzetségtáblája (4,17-26); az emberiség gonoszságának növekedése (6,1-8); a vízözön története (6,9-8,22 P részekkel); elbeszélés Noé fiairól (9,18-29); a bábeli torony története (11,1-9). A Jahvista őstörténet elsősorban elbeszélésekből áll, a nemzetségtábláknak nincs benne jelentősége, inkább csak összekötő elemek vagy keretek az elbeszélések számára. Az elbeszélések fonalát meghatározza a bűn fokozatos elhatalmasodása, amely összekapcsolódik az emberiség növekedésével.

A hiedelem-oktatók a valláselméletben az egyik sarokpontnak az ember, vagy emberiség „bűn”-ét tekintik. A teljesség igénye nélkül, és nem akarok a részletekbe belemenni: a „Paradicsomból” az ember azért lett kiűzetve, mert az „Úr” intelme ellenére levette az almát a fáról, pedig az „Úr” megtiltotta. Ennek az egyszerű eseménynek a vallás miért fordít akkora jelentőséget? Véleményem szerint ahhoz, hogy a kor embere megértse a bűn fogalmát, a bibliaíró nagyon egyszerű példán keresztül kíván a tömegek értelmi igényének megfelelő példát hozni. Először: az emberpár ellentmondott a legnagyobb hatalmasságnak, az Úrnak, azaz mindenki vegye tudomásul, hogy a tőle felette állónak mindig igaza van, azt teljesítenie kell, tetszik, nem tetszik (a kor társadalom-etikai követelménye). Másodszor: lopott, tehát a kor eléggé elítélt bűnei közé sorolja, és igyekszik ezzel az eszközzel is befolyásolni az egyént, hogy ilyet ne tegyen (társadalmi-jogi követelmény).

A bibliaíróknak itt kell, mindjárt az elején, az ember teremtésénél igazolni, hogy a Teremtőnek valami nem teszik az általa alkotott ember kapcsán. Mi lehet ez? A Biblia úgy írja le, hogy az emberpár a „Paradicsomban” elkövette a legnagyobb „bűnöket”: ellentmondott és lopott. Mi a következmény? Az emberpárt az „Úr” kiűzi a „Paradicsomból”, azaz bűnhődnie kell. Erre a helyzetre a bibliaírók találnak egy másik bűnbakot is: a „kígyót”, azaz a rossz megtestesítőjét, aki sugallta Évának, hogy szakítsa le az almát. Tehát az „Úr” és az „emberpár” miliőbe belép egy harmadik résztvevő: a „rossz”, a kígyó, azaz az ördög, a maga negatívumaival.

E két pont ad magyarázatot arra a tényre, hogy a bibliaírók miért is találták ki ezt a „Paradicsomi”-eseményt.

A bibliaírók nem tudtak olyan értelmes magyarázatot találni, amely kielégítette volna a kor emberének azt az igényét, hogy annak ellenére, hogy a Teremtő teremtette az embert, haragszik is rá, mert el is pusztítja (özönvíz). A bibliaíróknak nem jutott eszükbe az a tény, hogy ha a Teremtő teremtette a Földi természetet, akkor hogy léphetett be egy „kígyó”, amely a rosszat képviseli? Ezek szerint a Teremtő tud „rosszat” is teremteni? Itt van az a kapcsolatrendszer, amely megkérdőjelezi az egész Biblia „hiedelem” alapját, és válik a vallás eszköztárának nagyon szigorú részévé, azaz az emberi bűn kezelésének módjává. Az elmúlt 2000 év történelme ismeri a vallás bűnöskeresésének módszertanát.

A bibliaírók nem merték leírni azt a valós tényt, hogy a Teremtő sem tökéletes, és az általa alkotott emberpár igenis több szempontból is fejlesztésre szorul. Ők ezt „bűn”-nek állítják be, és függetlenítik a Teremtőtől. Pedig ez az ő alkotása, tetszik, nem tetszik! Mivel a fejlesztésnek van olyan kimenete is, hogy a meglévőt meg kell ahhoz semmisíteni, hogy a „jobb” verzió tovább vigye az alkotója elképzelését, ezért következik be a történelemben a „dinoszauruszok” kihalásának ismert ténye, vagy az „özönvíz” eseménye és következményei. Így válik az „egyed” egyre tökéletesebbé, azaz a Teremtő igényének jobban megfelelőbbé. Sokan teszik fel a kérdést: az „Úr” miért tűri el a háborúkat, a gyilkosságokat, a kilátástalan helyzetben élők körülményeit? A válasz egyszerű: a Teremtő nem avatkozik bele az ember hétköznapi életébe, sőt érdeke, hogy az új születések eredményeként az emberegyed minél több változata (DNS-különbözőség) legyen jelen, és fejlődést produkáljon. Itt kell megemlíteni a vallások feleslegességét, hiszen ha a Teremtő az ember születése és halála közötti szakaszába nem avatkozik bele, akkor minek vannak az egyházak és az ő liturgiájuk, hiszen a Teremtő semmilyen instrukciókat nem kíván közvetíteni az embernek ebben az életszakaszban.

Társadalomelmélet vonatkozásában a vallás azért lett a vezető hatalom, mert kitalált egy félelemrendszert, amelyen keresztül az embereket meg tudta félemlíteni, és néha indokkal vagy indokolatlanul olyan embereket, embercsoportokat tudott megsemmisíteni, akikről a fennálló hatalom úgy vélte, hogy veszélyeztetik a hatalmat. Tehát ennek a „bűn”-elméletnek milyen hihetetlen szerep jutott az elmúlt 2000 évben!

„A Papi forrás vagy más néven Papi írás későbbi eredetű, Izrael előtörténetének (világ teremtésétől Mózes haláláig) a Kr.e. 6. század végén, 520 körül Babilonban a fogságba vitt, vagy az 5. században, Jeruzsálemben a fogságból visszatért jeruzsálemi papság körében keletkezett változata.

A Papi írás nyelvezete száraz, csiszolt és szakszerű. Ábrázolásmódja sematikus, hiányzik belőle a szemléletesség, kedveli a számszerű adatokat, nevek, nemzetségek, mértékek, időpontok felsorolását és osztályozását. Az ember és az emberi problémák helyett elsősorban a világban és a történelemben érvényesülő isteni rend, a törvények és a kultusz eredete érdekli. Istenről emelkedetten beszél, kerüli az antropomorfizmusokat, Isten Elohim néven fordul elő a szövegekben. Az őstörténet a Papi írásban szerkezetileg két egymással ellentétbe helyezett elbeszélésre épül: a világ teremtésének leírására az ember bűnbeesésére való utalás nélkül, és a vízözönre, amely bemutatja a bűnt és a bukást. A teremtés nem más, mint a káoszból kiemelkedő rend, a vízözönnel viszont a káosz ismét betör a rendbe. A vízözön elbeszélésének súlypontja Isten szövetsége az egész világgal (Ter.9,1-17), amely bizonyítékot nyújt a vízözön után létrejött új világrend szilárd fennállására, s egyúttal szoros kapcsolatban áll a papi szövegekben egy másik szövetséggel, Isten Ábrahámmal kötött szövetségével. Ezért a Papi írásban, eltérően a jahvista forrástól, az őstörténet elválaszthatatlan Izrael előtörténetének többi témáitól, főként a pátriárkai történetektől. Az őstörténetben a következőket soroljuk a Papi forráshoz: a hatnapos teremtéstörténet (1,1-2,4a); az ősatyák nemzetségtáblája Ádámtól Noéig (5,1-32); a vízözön leírása (6,9-8,22 J részekkel); Isten szövetsége Noéval, a világ új rendje (9,1-17); a népek táblája (10,1-32 J részekkel); a szetiták nemzetségtáblája (11,20-26); A Papi írás őstörténetében a nemzetségtábláknak döntő szerepe van, mert ezek teremtik meg szerkezeti összefüggését és Izrael történetével, mindenekelőtt a pátriárkákkal való folytonosságot.

A két őstörténet egyetlen összefüggéssé szerkesztése a Pentateuchus mai, kánoni formájának kialakulása során történt a babiloni fogság után (Kr.e. 538) a Kr.e. 400-ig terjedő időszakban, elsősorban azonban a Kr.e. 5. század második felére gondolhatunk. A végső forma szerkesztőjének munkamódszerét az jellemzi, hogy a jahvista őstörténetet Papi írás őstörténetébe helyezte. Mégpedig úgy, hogy a két forrás szövegeit vagy egymás utáni sorrendbe állította (pl. a két teremtéstörténet, Ter. 1,1-2,4a és 2,4b-3,24), vagy egymásba illesztette (pl. a vízözön története). A harmonizálás nem mindig tüntette el a forrásanyag eredeti, a mai összefüggésében nemegyszer ellentmondó vonásait, és a részletek is gyakran csak lazán kapcsolódnak egymáshoz. Ennek ellenére az így létrejött őstörténet önálló alkotás, minthogy az eredeti forrásanyag új összefüggésbe került, és új teológiai jelentést is kapott.

A Teremtés könyve 1-11. fejezetének elbeszélései és irodalmi szakaszai nem minden esetben a bibliai őstörténet összefüggésére való tekintettel keletkeztek, hanem eredetileg attól függetlenek voltak. Az őstörténet szerkezetét, vagyis a tagolódását a kutatók nem azonosan ítélik meg. Mégis az a megoldás látszik célravezetőnek, ha az őstörténet szerkezetét témák szerint határozzák meg. A Ter. 1-11. fejezetei az emberi lét kérdéseire akar választ adni, azaz: honnan a világ (kozmosz) mindazzal, ami benne él (Ter. 1,1-2,4a); honnan az ember, és mi történt az emberrel kezdetben (Ter. 2,4b-9,17); honnan vannak a népek, és hogyan magyarázható egymáshoz való viszonyuk (Ter. 9,18-11,26).”

A fenn leírtak számomra azért érdekesek, mert itt is látszik, hogy az akkori kor (i.e. 500 körül) emberei, akik szerették volna megfogalmazni a Föld őstörténetét, sem voltak azonos véleményen! Olyannyira, hogy a Bibliába mind a két elmélet beemelésre került, még ha ellentmondásban is voltak bizonyos vonatkozásokban egymással.

A továbbiakban a bibliamagyarázatnak csak azokkal a fejezeteivel kívánok foglalkozni, amelyek a Földi világ teremtését írják le.

1.3 A Világ teremtése

„A hatnapos teremtéstörténet (Ter. 1,1-2,4a: P)

…26 Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlót. Ő uralkodjon a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.”

27 Isten megteremtette az embert saját képmására, Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.

28 Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok az uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”

29 Azután ezt mondta Isten: Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.

30 A mező vadjainak, az ég madarainak, s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt…

Magyarázat

A hatnapos teremtéstörténet az ember teremtéséről és küldetéséről is beszél, amelyet a hatodik nap összefüggésében ír le (Ter. 1,26-30) Az ember, mint utolsó a teremtmények körében, arra utal, hogy a teremtett rend csúcsán áll, és érte van minden. Az ember teremtését a szerző a képszerűség mellőzésével írja le, csupán a teremtés tényét közli, és semmit sem mond a teremtés mikéntjéről. A Papi szerző ismerte a jahvista hagyomány ősibb elbeszélését az első ember és asszony teremtéséről (Ter. 2), mégsem tartotta az ember teremtése leírásának ezt a módját magára nézve kötelező mércének. Mindebből kitűnik, hogy a bibliai hagyományban a világ és az emberiség kezdeteiről nem egyetlen, kizárólagosan mértéktartónak tekintett elképzelés létezett, hanem a különböző hagyományok különböző formában írták le azt.

A bibliaiszerzőt az emberrel kapcsolatban a következő kérdések foglalkoztatják a hatnapos teremtéstörténetben: honnan az ember, honnan az ember kétneműsége, a nemek eredete; milyen az ember helyzete a világban, milyen a világhoz való viszonya, mi a feladata a világban.

A bibliai szerző a feltett kérdésekre a következő válaszokat adja meg:

Az ember Isten teremtő akaratából lépett a világba, de hogy miként, azt nem részletezi; az ember méltóságát istenképessége határozza meg. Az ember kétneműsége Isten teremtő akaratából ered. A két nem ugyanazon istenképesség birtokosa, a világ feletti uralomra szóló megbízatás mindkét nemhez szóló, emberi méltóságukban egyenlők; a kétneműség és mindaz, ami abból következik, az Istentől származik és ennek az életterületnek az ura és parancsolója; az ember világot uralma alá hajtó hatalma és megbízatása Istentől kapott feladat.

Az ember méltóságát istenképessége határozza meg. Az ember-képmás mivoltát két kifejezés jelöli: képünkre (celem), jelentése: a valódi képmás, és hasonlatosságunkra (d’mut), jelentése: az elvont hasonlóság, a kinézés. A két kifejezés együtt azt jelenti, hogy a képmásnak hasonlónak kell lennie ahhoz a valósághoz, amelyet a képmás ábrázol. Az emberre nézve ez azt jelenti, hogy az embernek hasonlónak kell lennie Istenhez, aki őt alkotta. Az istenképi mivoltban az emberi méltóság jelenik meg, amely őt megkülönbözteti minden más teremtménytől.

Az isteni döntés meghatározza azt is, hogy mi az istenképesség tartalma: (Ter. 1,26). Az ember uralomra van hivatva, a külső természet pedig érte van. Az ember Istent képviseli a világban, Isten uralmát gyakorolja a teremtett világban. Ezáltal Isten képmása és a teremtett világ fölé emelkedik, nem tartozik a világnak és a benne lévő teremtményeknek.”

A Bibliában „A világ teremtése” fejezet számomra az egyik legérdekesebb rész. Ennek oka az a logikai gondolatmenetem, amelyeket az előzőekben már megfogalmaztam:

1 A Földi világ őstörténete azoknak az embereknek a véleménye, akik 2500 éve éltek.

2 Gondolkodásukban nem tudtak elszakadni az akkori kor már kialakult szokásaitól, törvényszerűségeitől, ismereteitől.

3 Az általuk leírtak tükrözik természettudományi ismereteiket. Az lehet, hogy a természettudományi ismereteik szerények voltak, de azt, hogy az emberi szaporodást ismerték, azt nem tagadhatják le, és nem kényszeríthetik magukat az ettől eltérő folyamatok elfogadásához.

4 Mivel sok dologra nem tudták a választ, ezért hiedelmet teremtettek, amely a hiedelmeket elfogadó emberek gondolatvilágát béklyóba zárta.

Nézzünk sorba néhány megállapítást:

1. „26 Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlót.”

Ebben a kijelentésben számomra nem az az érdekes, hogy az ember hogyan néz ki és kire hasonlít, hanem az, hogy az akkori kor embere úgy gondolta, hogy Isten, azaz a Teremtő ugyanúgy nézett ki, mint ő. Nézzük meg, vajon mit is jelenthet a „képmásunkra” szó! Az biztos, hogy nem a külsőt jelenti! Miért? Mert az ember áll a férfiból és a nőből. Most kire hasonlít? A férfire vagy a nőre? Gondolom, az akkori kor embere is nagyon jól tudta, hogy mi a különbség a férfi és a nő között, főleg biológiailag vagy gondolkodásban. Arról nem is beszélve, hogy a Földi ember kinézetre, bőrszínre, alkatra stb. mennyire különböző…

Tehát visszatérve a „képmásunkra” szó jelentésére: azt jelentheti, hogy a Teremtő olyan adottságokkal rendelkezik, mint az ember. Ez pedig nevetséges, mert akkor ki teremtett kit? Inkább arra lehetne következtetni, hogy a Teremtőnek az akarata, amely a környezet megváltoztatására irányul, azaz a tudást kapta meg az ember. Ez a tudás-átadás a mai napig tart, ha kimazsolázzuk a történelemből azokat az embereket, népcsoportokat stb., akik az adott kor tudásától sokkal többre voltak képesek, vagy „talentumoknak” hívták őket. Vajon miért?

2. „28 Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok az uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”

Szómagyarázat: „megáldani”: az isteni erő és ajándék továbbadása.

Ez a Bibliai kinyilatkozás illuzórikus, és magában foglalja azt a kíméletlenséget, amellyel a ma embere viszonyul az őt körülvevő természethez. Természetesen tudjuk, hogy ez a megállapítás az akkori kor emberének az óhaja, és nem a Teremtő akarata volt, így ezen keresztül felhatalmazva érzi magát a természet leigázására. Sajnos itt a „természet” szó alatt nemcsak a környezetünkben végbevitt pusztításra gondolok, hanem az ember ember elleni küzdelemében, a hiedelem égisze alatt véghez vitt pusztításra is. E tekintetben a hiedelem elmarasztalható!

Szót érdemel az a bibliai kinyilatkozás is: „Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”

Mit is jelenthet valójában az „uralkodjatok” kifejezés? Nem mást, mint a Földi élelmiszerlánc működésének mechanizmusát. Ennek az utasításnak a tartalma több társadalomban, így Magyarországon, is teljes mértékben deformálódott. Miért? Gondoljunk bele, hogy az ember több állatot, főleg azok közül, amelyek közel kerültek az otthonához, vagy mesterséges beavatkozások révén csak úgy életképesek, ha az ember gondoskodik róluk, teljesen más megítélés alá von, mint a többi állatot. Mire gondolok? Vegyük a kutyákat és a macskákat. Törvényi hátteret teremtettek annak az agyament elképzelésnek, hogy ezek az állatok szinte azonos jogi hátteret kaphattak, mint az emberek. A velük kapcsolatos, a Biblia szerinti elvárás, hogy „uralkodjatok felettük”, teljesen eltűnt.

3. „Ezáltal Isten képmása és a teremtett világ fölé emelkedik, nem tartozik a világnak és a benne lévő teremtményeknek.”

Amellett, hogy nyelvtanilag ez a mondat értelmetlen, mert egy képmás hogy tud a Világ fölé emelkedni, a mondat második része pedig egy nagyon elhibázott állítás! Isten miért nem tartozik a Világnak és a benne lévő teremtményeknek? Ha ez igaz, akkor hogyan állja meg a helyét az a korábbi állítás, hogy a megteremtett ember a Teremtő hasonmására jött létre? Ebből adódóan a megteremtett ember szintén nem tartozik a világnak és a benne lévő teremtményeknek? Rendkívül elítélendőnek tartom ezt a kinyilatkozást, amelynek következménye a 2000 éve tartó természet- és népirtások, amelyek a hiedelem égisze alatt pusztították a környezetet és az embereket.

1.4 „Az ember teremtése (Ter. 2,4b-25: J)

…7 Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.”

Itt találkozunk az „Úristen” megszólítással. Számomra érdekes, hogy ugyanaz a személy egy írott anyagban „Teremtő”, „Isten”, és most „Úristen”. Lehet, hogy ez többeket nem zavar, de lehet, hogy nem ugyanarról a személyről (számomra nem személy, hanem akarat) beszélnek. Az is lehet, hogy a Biblia fordítója improvizált! De ez csak a szavakkal való játék mindaddig, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Ki tudja?

Nem tudom, ki mit gondol az ember születéséről. Én úgy gondolom – és ez 2500 évvel ezelőtt is úgy volt –, hogy az ember nem porból van! Nem tudom, mit gondoltak a Biblia írói erről, vagy kiket akartak erről meggyőzni, és miért? De ha így is van, a mai tudomány állása igazolt már több tényt egy biológiai lény keletkezésének feltételeiről. Bárki is teremtette az embert, nem porból csinálta, és talán abba lehetne hagyni ezt a félretájékoztatást! Azt, hogy az orrába fújt és életre keltette, még elfogadható, ha a mesterséges légzést vesszük alapul, vagy azt, hogyha újszülött születése után, ha nem sír fel, akkor valami hasonlót csinálnak vele. A lényeg, hogy először a férfit teremtette meg, még ha ez a szövegkörnyezetből nem is derül ki. Erre utaló konkrét választ a későbbi leiratokból tudunk meg. Itt fel sem merül senkiben a kérdés, hogy miért a férfit teremtette meg először? Az emberi élet nagy ellentmondása lehet, hogy az újszülöttet a nő hozza a világra, tehát minden emberi életet a Földön a nő produkál.

„8 Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett…

15 Az Úristen vette az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt…

18 Aztán így szólt az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzáillő.

20 Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára nem talált segítőtársat, aki hozzáillő lett volna.

21 Ezért az Úristen álmot bocsájtott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik oldalbordáját, s a helyét hússal töltötte ki.

22 Azután az Úristen az emberből kivett oldalbordából megalkotta az asszonyt és az emberhez vezette.

23 Az ember így szólt: Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony(ember) a neve, a férfi(emberből) vétetett.”

Jellemzőként kell megfogalmaznom a bibliaírók véleményét, hogy a megalkotott férfit az Úr és az „Édenbe” helyezte, amely „Keleten” van. Mi az az „Éden”? Igazából itt nem tudjuk meg, majd a későbbiekben, amikor az Úr megteremti a Nőt, hogy mi is a szerepe az „Édennek”. A másik kérdés, amelyre nem tudunk választ kapni, az a „Kelet” szerepe. Azonban tudjuk, hogy a Biblia Izrael állam területén íródott, így elképzelhetetlen, hogy az „Éden” Amerikában lett volna.

A nő megalkotása a következő lépés.

Kicsit furcsának, sőt abszurdnak tekinthető, ahogy a Teremtő a nőt megteremtette. Igazából a leírtakból nem világos, hogy a férfi megteremtése után mennyi idő telt el a nő megteremtéséig, de következtetni tudunk arra, hogyha előtte az embernek az volt a feladata, hogy a Föld összes állatának nevet kellett adnia. Nem is nagyon érthető logikailag, hogy a férfinak miért kellett az állatoknak nevet adnia a nő teremtése előtt? Az sem érthető, hogy a férfi kik között keresett segítőtársat – talán az állatok között? Mindegy, a Teremtő rájött, hogy a férfi mellé nő kell! De miért merült fel ez egyáltalán kérdésként? Hiszen a Teremtőnek nagyon is tisztában kellett lenni azzal, hogy az emberi létezés alapja (férfi+nő) az evolúció, azaz az újszülött beleszületik egy a szülők által létrehozott élethelyzetbe, amelyet már nem kell megtanulnia, és így biztosított a továbbfejlődés. Ehhez kell egy olyan biológiai-kémiai elveken alapuló egyed, a nő, aki a fogantatás hordozója szerepet tölti be az emberi világban.

A másik megközelítés, hogy ha a Teremtő már megteremtette az állatokat, így az emlősöket is, akkor miért merült fel benne kérdésként, hogy ha van egy hímnemű, akkor lenni kell egy nőnemű embernek is? Ennek magyarázatát csak a hiedelmet elfogadó emberek értik meg, azért, mert nem mernek kérdezni és gondolkodni!

Tehát a Teremtő hozzáfogott a nő megalkotásához. Honnan vették 2500 évvel ezelőtt, hogy ezt a férfi oldalbordájának kivételével oldja meg? Hol élt vagy él olyan férfi a világon, akinek az oldalbordájának a helyén hús van? Balgaság! Ha pedig az oldalbordájából csinálta az asszonyt, akkor honnan van a hús? („Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony(ember) a neve, a férfi(emberből) vétetett.”)

A „nő” fogalom helyett itt bejön az „asszony” fogalom, amely valószínűleg a fordítás torzítása az eredeti nyelvről, mert ez idő tájt ezt a szót nem ismerték. Lehet az asszony szót már a fordítások eredményének tekinteni, hiszen a vallás reformkorában, a középkorban már javában létezett a keresztény vallás, ahol a tízparancsolat az „asszony” szót használja.

„24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő test egy lesz.”

A „feleség” szó a középkor fordítóinak mesterkedése. „Feleség” csak úgy lehet, ha házasság volt. Ez pedig 2500 évvel ezelőtt ismeretlen fogalom volt, tehát ez a Biblia legnagyobb hazugsága! Hol és mikor írta elő a Teremtő, hogy egy férfi és egy nő csak a házasság kötelékében képes eleget tenni a Teremtő akaratának? Ez tudatos manipulációja az emberi gondolkodásnak és tudatlanságnak (lásd: tízparancsolat). Ez már a vallásnak a társadalmat szabályozni akaró igyekezete, amelyben előírja az egyénnek, hogy hogyan éljen!

„25 Mind az ember, mind az asszony mezítelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.”

Ez a megnyilatkozás is csak a 2500 évvel ezelőtti társadalmi együttélési szabályok miatt került az őstörténetbe, mert a meztelenség az nem szégyen, hiszen a születés sem ruhában történik, és ez a természetes.

Tehát a prűdség már akkor is jellemző volt és olyannak állítják be a meztelenséget, mintha az elítélendő lenne. Nézzük meg az élővilág többi lényét, pl. az állatokat! Eszükbe nem jut, hogy felöltözzenek, vagy valami mást vegyenek magukra, mint amit a bőrük hordoz. Tehát ez már szándékos manipulációja a hiedelemnek, hogy az embernek a testén vannak titkolni valók, amelyeket csak a kiváltságosok, azaz a férfi, aki közel áll a nőhöz, láthat, és viszont.

A prűdségi hivatkozás azért is érthetetlen és a mai napig megmagyarázhatatlan, mert az ember a Földi világ egyetlen élőlénye, amelynek a bőre csak elenyésző százalékban érintkezik közvetlenül a környezettel. A bőrünk 87%-át – éghajlattól függően – ruha (védő) fedi. Ezt a körülményt nem lehet semmi mással megmagyarázni, mint azzal a ténnyel, hogy az embert a Teremtő a Földi viszonyok közé exportálta. Így az ember kénytelen olyan védőréteget viselni, amely a környezeti károktól védi a bőrét, és a testhőmérsékletét kb. 36,5 -on tudja tartani.

Egy biztos: a Földre az ember nem a saját akaratából került. Ehhez valakiknek a közreműködése kellett, hiszen az ember a maga erejéből nem képes teljes egészében illeszkedni a Földi élővilágba. A Földi élővilág minden eleme úgy jelenik meg, ahogy megalkották, tehát a kígyónak bőre van, a farkasnak bundája van, a svábbogárnak kitinpáncélja van stb. Tehát a Földi élőlények nem öltözködnek ahhoz, hogy képesek legyenek elviselni a környezeti klímát. Az az élőlény, amely nem tudta elviselni a környezetét, elvándorolt (lásd: napjaink költözőmadarait) vagy elpusztult. Az öltözködést egyedül az ember végzi, amellyel igazolja, hogy nem a földi világba teremtődött.

1.4.1 „Magyarázat

1.4.1.1 Az ember teremtése

A leírás a teremtés előtti állapotot a kiszáradt és a halott palesztinai talaj formájában ábrázolja, ellentétben a hatnapos teremtéstörténettel, amelyet vízhiány jellemez. A teremtés viszont az öntözött és megmunkált föld, amely az ember megjelenésével valósul meg. A háttérben az az izraelita világkép húzódik meg, hogy a világ a történelemmel azonos, és az embert körülvevő természet abból a szempontból érdekes, hogy az embert hordozza, ill. az ember azt műveli.

A leírás csúcspontja az ember teremtése, mert a teremtés vele teljesedik be. A bibliai szerző azt a hitigazságot tanítja, hogy az ember egészen az Isten teremtménye, akár testi valóságában, akár mint élőlény, de az ember teremtésének módját csak kora szintjén ismeri, és kora nyelvén beszéli el. Az ember teremtésének leírása tehát eleve teológiai természetű, és jóval többről van szó, mint a teremtés módjának ábrázolásáról.

Az elbeszélés szerint Isten megformálta az embert, majd arcába lehelte az élet leheletét és az ember élőlénnyé lett. Az ószövetségi ember hite szerint csak Isten él önmagában, minden más rajta keresztül él. Az életet Isten adja, és ő veszi vissza, az élet nagy titok, s a titok kulcsa egyedül Istennél van. Az élet adása az Ószövetségben összekapcsolódik az élet jelével, a lélegzettel. A bibliai emberkép az életet és a lélegzetet azonosítja, amelyet az Isten ad az embernek.

A föld porából való teremtettség és az élet lehelete együttesen azt jelentik, hogy az ember teljes egészében – testi, anyagi valósága és élete – az üdvözítő Isten teremtő tevékenységéből ered. Az ember teremtésének leírása ennek a hitigazságnak rendelődik alá. A szerző tudja, hogy az ember Isten akaratából ered, de hogy miként történt, azt csak kora ismeretének és vallási fogalmainak szintjén képes megjeleníteni. Ezért a bibliai elbeszélés nem dönti el az ember megjelenésének a módját a világban, ennek kiderítése a természettudomány feladata. Isten számtalan lehetőséget felhasználhatott az emberi valóság megteremtésére.”

A hiedelemmagyarázó fenn említett érvelésének a többségét elfogadom. Kicsit csodálkozom is rajta, mert ha ilyen gondolatok fogannak a hiedelemmagyarázóban, akkor miért nem veszi a bátorságot, és írja át a már korábban említett Bibliát a jelen kor ismereteire alapozva?

Néhány gondolatát azonban kicsit más szempontból tekinteném át, mint a hiedelemmagyarázó. Az első, hogy mi a különbség a hiedelem és a valóság között. Mert a szerző kijelenti, hogy „A bibliai szerző azt a hitigazságot tanítja, hogy az ember egészen az Isten teremtménye…”. Ez a kijelentés miért „hitigazság”? Ez a kijelentés az akkori kor emberének a véleménye az ember teremtésének körülményeiről. Tehát egyszóval: halvány fogalma nem volt arról, hogy hogyan került az ember a Földre, ezért kitalálta ezt a sztorit, hátha valaki beveszi.

Visszatérve a „hitigazság”-ra. Az ember teremtése nem hiedelem, hanem valóság. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a hiedelem nem tartalmaz valóságot, hanem azt, hogy a hiedelem szándékosan abba az irányba tereli az ember teremtésének tényét, és olyan környezetet teremt, ami valótlan. Tehát ki lehet mondani, hogy a hiedelem a valótlanságok (ahogy a bevezetőben írtam) halmaza, és az emberi ismeretek hiányára támaszkodik! Szándékosan íródott, abban a tudatban, hogy egy olyan társadalmi szabályrendszert alkosson, amelyet mindenki elfogad, mert fél, és abban a szellemben éli le az életét.

Mindemellett fenntartás nélkül elfogadom és hiszem, hogy az ember a Teremtő teremtménye, akit nevezhetünk Istennek is.

Kategorikusan tagadom, hogy „Az ember teremtésének leírása tehát eleve teológiai természetű…”. Hogy lehet egy leírás teológia természetű? 2500 évvel ezelőtt íródott az ember őstörténete. Abban a korban így gondolta a bibliaíró. Teológiáról szó sem volt. A keresztény vallás 500 év múlva tekinti a sajátjának ezt a dokumentumot. Miért? Hogy megalkothassa a ma már 2000 év óta létező szervezetet, amelyet keresztény vallásnak nevezi magát! Tehát a Bibliának semmi köze a teológiához! A Bibliának a történelemhez van köze. A teológia nem tudományág, hanem egy szűk embercsoport érdekei szerinti viselkedés-elvárás (etika) ahhoz, hogy ez az embercsoport az érdekeit érvényesíteni tudja, és hogy a saját élete gondtalanul és jólétben teljen el, a többi ember gondolatainak a megfertőzésével.

Összegezve: az ember teremtésének leírója – a kor emberének az érdeklődését és kíváncsiságát kielégítve – kigondolt egy elképzelést, amelyet leírt – lehet, hogy megrendelésre –, és mi 2500 évvel utána még ebbe a miliőbe kívánjuk magunkat és utódainkat belegondolni.

A szerző egy nagyon fontos és számomra teljesen elfogadható megállapítást tesz: „Az életet Isten adja, és ő veszi vissza…”. Csak gondoljunk bele, hogy miként születik az ember? Mit tesz az ember (férfi és nő) ahhoz, hogy utód szülessen? Mit tesz a terhes nő annak érdekében, hogy milyen utód szülessen? És sorolhatnám. Erre a későbbiekben sokkal részletesebben szeretnék kitérni. Vagy mi befolyásolja, hogy meddig élünk? A hiedelemmagyarázó magyarázatát elfogadva: „Az életet Isten adja, és ő veszi vissza…”. Kicsit részletesebben: sem a férfinak, sem a nőnek nincs arra ráhatása, hogy utód jöjjön létre, azon kívül, hogy egy időben, egy helyen, ugyanabban a folyamatban kell részt venniük. Az újszülött megszületéséig a nőnek semmi mentális és érzelmi ráhatása nincs a benne fogant jövevényre. A születés is egy „elviselő-eltűrő” folyamat, amelyben a nőnek egy szerepe van: túlélni ezt a helyzetet. A halál ugyanúgy az ember számára szabályozatlan helyzet, amellyel nem tud mit kezdeni, mert nincs ráhatása. Tehát mind a születés, mind a halál az embertől távolálló, azaz a Teremtő akaratából megvalósuló élethelyzetek.

A hiedelemmagyarázó következő megállapítását, „A föld porából való teremtettség”-et komolytalannak tartom és nem akarok visszautalni arra, hogy mi motiválta a Föld őstörténetének íróit, hogy ilyen balgaságot leírjanak 2500 évvel ezelőtt is! Egy mentséget elfogadok: azok a mondabeli, a történelmet leíró, számunkra megmaradt írott anyagokban található leírások, melyekben az embert halála után elégetik, így porrá-hamuvá válik. Tehát „a teremtés is valami hasonló lehet”, gondolhatták a bibliaírók. A hullák égetése azonban sokkal praktikusabb okokra vezethető vissza; úgymint a járványok megelőzésének, vagy a sírok kirablásának és a halotti tetemek meggyalázásának elég gyakori valósága.

Az ember teremtésének talán legfontosabb megállapítását teszi a hiedelemmagyarázó abban a tekintetben, hogy: „Ezért a bibliai elbeszélés nem dönti el az ember megjelenésének a módját a világban, ennek kiderítése a természettudomány feladata.” Ezzel a megállapítással nagyon súlyos helyzetet vázol fel az író, és a korai keresztények nagy mellékfogásának lehet tekinteni, hogy egyáltalán ezt a Bibliát tekintik alapdokumentumuknak. Az előzőekben írtam, hogy a Földi ember születését és halálát a Teremtő koordinálja. A születés és a halál közötti időszakot „a bibliai elbeszélés nem dönti el az ember megjelenésének a módját”, viszont kivonja a Teremtő feladatai közül. Tehát az ember Földi élete csak a környezetétől és saját magától függ! Ez nagyon fontos megállapítás, mert akkor fel lehet tenni a következő kérdést: miért vannak a papok? Miért vannak az egyházak? Hiszen a Bibliában a Teremtőnek nincs feladata az ember Földi életének időszakára! Akkor mit is közvetítenek az egyházak és a papok az ember felé, miért írnak elő szabályokat a Teremtő nevében? Miért játsszák el a Teremtő Földi helytartójának szerepét a Földön, ha nem az ember szellemi és fizikai félrevezetése és kizsákmányolása miatt? Tehát maga nyilatkozza ki, hogy ideje új alapokra helyezni azt az alapdokumentumot, a Bibliát, amelyet a hiedelem elfogad, és tartalmát naponta hivatkozza meg a hiedelemben hívő emberek számára.

1.4.1.2 „Az asszony teremtése

A bibliai elbeszélés az ember segítőtársának, az asszonynak a teremtésével is foglakozik (Ter. 2,18-24). Az asszony teremtésével összefüggésben – tehát a fő témához rendelve – a bibliai elbeszélés (Ter. 2,18-20) előbb elmondja az állatok teremtését is, hogy jobban érthetővé tegye a férfi és a nő kapcsolatát: Isten azért teremti az állatokat, hogy segítőtársat találjon az embernek. Logikusan az következne, hogy az állatok teremtését már korábban, az ember környezetének megteremtésénél el kellett volna mondani. Van művelésre alkalmas föld, létezik a növényvilág, a földet megművelő ember, de nincs állatvilág, amely pedig hozzátartozna a világhoz. A létrendben az állatvilág létezése független az ember társas igényétől. A szerző azonban teológiai érdeklődésének megfelelően mégis más összefüggésbe helyezi Isten teremtő tevékenységének ezt a lépését.

A két nem lényegi rokonságát az alapozza meg, hogy a nő a férfi élő valóságából teremtetett. Nincs egyértelmű magyarázat arra, hogy miért a bordából teremtette Isten az első asszonyt. Talán a bordából teremtés fejezi ki a legalkalmasabban a két nem Istentől szándékolt, egymást kiegészítő valóságát („aki hozzá illő”: Ter. 2,18). Asszony/ember/, héberül ’issah, férfi/ember, héberül ’is. Az asszony teremtésének esetében a két párhuzamos fogalompár a férfi és a nő ontológiai kapcsolatát, emberi méltóságában való azonosságát fejezi ki, s ebből következően lehet az asszony igazi segítőtárs.

Az összetartozás (’is – ’issah; csont – hús) magyarázza a két nem feltartózhatatlan egymás felé irányulását, amely a házasságban teljesedik be. A két nem minden emberi kapcsolatnál erősebb, mivel Izraelben a nőt vitték a férfi házába, tehát a nő hagyta el apját és anyját.

Mivel a férfi és a nő eredetileg egy test voltak a bibliai elbeszélés szerint, ebből fakad az a törekvés, hogy az eredeti állapot helyreálljon: „a kettő egy test lesz”. A kijelentés nem csak a testi egyesülésre vonatkozik a házasságban, hanem felöleli a két nem összekapcsoltságát a teljes ember tekintetében. Kifejezi azt a másik nem befogadását és az önátadást követelő törekvést, amely a férfi és a nő egymást kiegészítő különbözőségéből fakad.

Mindent összefoglalva, a Biblia mint a hit igazságát tanítja, hogy a nemek, a férfi és a nő kettőssége, a kettősségből eredő egymásrautaltság, amely a házasságban egymásra találássá válik, Isten teremtő tervéből ered. A nő teremtése a férfi oldalbordájából azon igazságok képszerű bemutatása. Jól kifejezi az ember természetében megalapozott és a házasságban beteljesedett odaadását, összetartozását. Egyúttal hangsúlyozza a két nem egyenrangúságát, hiszen a nő a férfi valóságából való. Mindezt az ókori Kelet világában tanítja, ahol a két nem kapcsolata és a házasság távol állt ezektől az eszményektől.”

Mielőtt a nő teremtésére rátérnék, nézzünk meg azt a megállapítást: „Isten azért teremti az állatokat, hogy segítőtársat találjon az embernek”. Nagyon érdekes az az ellentmondás, amit a bibliaírók a korábbi fejezetekben írtak: „Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog”. Ha valaki uralkodik valaki vagy valami felett, akkor hogyan lehet ugyanaz a valaki vagy valami egyben segítőtárs is? A bibliaírók még azt a fáradságot sem veszik, hogy visszaolvassák azokat a leírtakat, amelyeket korábban fogalmaztak meg.

A hiedelemmagyarázó szerint: „A létrendben az állatvilág létezése független az ember társas igényétől”. Szinte felfoghatatlan, hogy a hiedelemmagyarázó hogyan felejtheti el a Földi világ táplálékláncának fontosságát! Jelen esetben egy párkapcsolatot (férfi-nő) állít szembe egy létezéselméleti törvényszerűséggel. Ha nincs a Földi világ tápláléklánca, akkor nem tudunk beszélni az ember „társas igényéről” sem.

Ez az egyik oldala. A másik az, hogy a Földi élővilág fennmaradásának az a feltétele, hogy minden reprodukálja önmagát, azaz szaporodik. Ennek módozatai a földi élővilág fejlődésével sokszínű képet mutatnak. A Földi emlősök esetében, amelyek biológiailag a legjobban hasonlítanak az emberhez, így a szaporítószerveik is ugyanúgy működnek, bizonyos eltéréssel, mint az embernek, az utód létrehozásához egy hímnemű és egy nőnemű egyed szükséges, amely felállásban mind a két nemnek megvan a meghatározott szerepe. Tehát az a megállapítása: „A létrendben az állatvilág létezése független az ember társas igényétől” csak azt mondta, hogy a Földi viszonylatban „nappal után éjszaka következik”. Ez a meghatározás elég banális, de hát a hiedelemmagyarázó kijelentése sem jelent semmit.

A hiedelemmagyarázó és a bibliaíró a nő teremtésével kapcsolatban nagyon sajátságos utat jár be. Az tény, hogy a bibliaíró – felhasználva a forrásanyagokat (a jahvista forrásanyag és a papi írás) – szabályosan összefércelte a két forrásanyagot, és hogy mennyire nem értette, mit ír le, jelzi, hogy még az ellentmondásokat is benne hagyta. Vajon ki lehetett a Teremtő könyvének megrendelője, hogy az író ilyen megalkuvásokba is belement? De térjünk vissza a nő teremtéséhez.

A Biblia írója kijelenti: „A bibliai elbeszélés az ember segítőtársának, az asszonynak a teremtésével is foglakozik…”. Már korábban is írtam azon véleményemről, hogy a 2500 évvel ezelőtti társadalmakban az asszony szó létezett-e? Csak a tisztánlátás kedvéért: a Teremtő nem asszonyt teremtett, hanem nőt, mindenfajta társadalmi környezet és követelményi rendszer nélkül. Csak gondoljunk a Biblia édeni leírására. Ebből adódóan az asszony megnevezése és a vele szemben megfogalmazott elvárások csak az akkori kor elvárásszintjét tükrözik vissza, semmi köze a Teremtőnek a nő teremtéséhez. Ez a megfogalmazás annyira jól sikerült, hogy 2500 éve úgy kell gondolnunk, hogy a nő feladata asszonnyá válni, mert ez a társadalmi (hiedelembéli) elvárás vele szemben. És aki ennek az elvárásnak nem tesz eleget, azt a hiedelem sújtja. Nevetséges!

A hiedelemmagyarázó érdekes megállapítást tesz: „A két nem lényegi rokonságát az alapozza meg, hogy a nő a férfi élő valóságából teremtetett.” Kicsit nézzük meg közelebbről ezt a megállapítást. A hiedelem úgy gondolja, hogy a férfi megteremtése után egy kis idővel a Teremtő megteremtette a nőt. Ráadásul a férfiból származtatja a nőt!

Mint ismert, és ez 2500 évvel ezelőtt is így volt, hogy a nő szerepe az új ember-lény kifejlődéséhez a saját testében a megfelelő fejlődési feltételek biztosítása és a kifejlett ember-lény megszülése. Vajon mi motiválhatta a bibliaírót a teremtés ilyen elferdítésére? Ennyire tudatlan volt, vagy már itt ki akarta fejezni azt, hogy a nő másodlagos szerepet kell, hogy betöltsön a társadalomban? Mindenesetre a teremtéskor a Teremtőn kívül senki nem volt jelen, még a férfi sem, mert állítólag mély álomban aludt. Tehát, hogy miként teremtődött a nő, azt a tudománynak kell kiderítenie, nem pedig egy fantáziadús bibliaírónak.

A férfi és a nő teremtése utáni szerepet is kiosztotta a bibliaíró: „Az összetartozás (’is – ’issah; csont – hús) magyarázza a két nem feltartózhatatlan egymás felé irányulását, amely a házasságban teljesedik be”.

Ez a megállapítás is félrevezeti a hiedelmeket elfogadó embert. 2500 évvel ezelőtt egyáltalán nem volt jellemző a házasság (mindezt az ókori Kelet világában tanítja, ahol a két nem kapcsolata és a házasság távol állt ezektől az eszményektől) intézménye. Talán nem is volt ilyen szavuk – honnan lett volna? Ez a megállapítás már az Ószövetség és az Újszövetség megállapításainak visszaszármaztatása, hogy a Tízparancsolatban megfogalmazottaknak forrásanyagot találjanak. A legfontosabb érv a férfi és a nő közötti kapcsolatban szerzett vagyon megmaradásának és öröklési lehetőségének törvényesítése volt. Tehát megint a társadalmi együttélés szabályozottsága derül ki a leírtakból, amelyet a katolikus vallás alapideaként írt elő saját maga számára.

Még egy nagyon fontos megállapítás: „Mivel a férfi és a nő eredetileg egy test voltak a bibliai elbeszélés szerint, ebből fakad az a törekvés, hogy az eredeti állapot helyreálljon: „a kettő egy test lesz”. Ennek a helyzetnek a kinyilatkozása is félremagyarázás. Egyáltalán nem biztos, hogy a nő a férfiból eredeztetett, erre semmilyen biológiai törvényszerűség nem ad választ. Tehát a férfi és a nő eredetileg sem volt egy test. Így azt a helyzetet feltételezni, hogy egy testté váljanak, elég morbid. Soha nem lesznek egy test. Ami ebből a kinyilatkozásból eredhet, az a tény, hogy a férfi és a nő szexuális kapcsolatából egy új test lesz! Ez igaz, de ez a tény nem tételezi fel, hogy férfinak és a nőnek egy testté kell lenniük, és egy testté sohasem válnak!

Tehát röviden összefoglalva: a Teremtés könyvéből készült, ismeretlen íróktól származó Biblia egy elképzelés arról, hogy a Földi világ miként jött létre. Ezt 2500 évvel ezelőtt összegezték a bibliaírók, amely nem saját alkotásuk és véleményük, hanem valakik megrendelésére egy, az akkori közösségi életet szabályok közé helyező és annak megfelelő életvitelt megkövetelő előírást alkottak. Sok témát érintettek, amelyek tartalmi kifejtésére nem mindig volt segítségük, tudományos ismeretük, hogy hogyan is lehetett, ezért kigondoltak valamit, leírták, amely sajnos nélkülöz mindenfajta a tudomány jelenlegi állása szerinti objektivitást. Ezért a tevékenységükért nem szabad elítélni, hiszen teljesítették a megrendelést, vagy ki tudja, ezért levágták a fejüket, ezt a krónika nem publikálta. De az biztos, hogy ideje a hiedelemben elkötelezetteknek leülni, és a kor eredményeit felhasználva alkotni egy olyan Bibliát, amely a mai kor emberének szól, érthetően, és mellőzve a fantáziát. Ha pedig nincs elég ismeret kimondani, hogy egy Földön kívüli Teremtő teremtette a Földi világunkat, a hiedelemtanítók keressenek valamilyen más szakmát és pályát, hogy ne a hiszékeny emberek pénzéből tengessék világi életüket!

1.5 Teremtés, az apokrif evangéliumok alapján

Mielőtt az apokrif alapú teremtéstörténetek tartalmáról felvázolnám a véleményemet, ki kell hangsúlyoznom, hogy mindazok az írók, akik jelentős energiákat fordítottok arra, hogy ezek az apokrif dokumentumok a széles nyilvánosság tudomására jussanak, az ő gondolatiságukat is tükrözve, belőlem tiszteletet és megbecsülést vívtak ki. Ennek jegyében alakítottam ki a véleményemet és szeretném az olvasó tudomására hozni az én álláspontomat, annak figyelembevételével, hogy valamilyen magyarázatot kapjak az ember Földi megjelenésére.

A véletlen segített abban, hogy a Biblián kívül olyan evangéliumokról is tudomást szereztem, amelyeket Jézus Krisztus apostolai nevéhez kötnek. Ezeket az evangéliumokat – összesítetten „Tiltott Evangéliumokat” és ezek értelmezését – a Hihetetlen magazin egyik különszáma, a 2018. szeptember-december dolgozza fel, amely alapját képezi ennek a Fejezetnek.

„TILTOTT EVANGÉLIUMOK, A BIBLIÁBÓL KIMARADT APOKRIF IRATOK TANÍTÁSAI – Hihetetlen magazin különszám, 2018. szeptember-december, 161-163 old. szerző: Bácsi Bogi

1.5.1 „Őskeresztény kozmogónia”

Tekintsük át magát a címet, annak értelmezhetőségi tartalmát! Magáról az őskereszténységről való kijelentés is ébreszthet gondolatokat.

„Wikipédia: Az őskeresztények a kereszténységnek a legkorábbi szakaszában élő, az apostoli korban tevékenykedő keresztények megnevezése.”

Miután időben az őskereszténység fogalmát helyretettük, nézzük meg a kozmogónia fogalmát!

„Wikipédia: Kozmogónia fogalma

A kozmogónia a világegyetem, az égitestek és rendszereik keletkezésével és fejlődésével foglalkozó tudomány. Problémáinak megoldásához felhasználja a csillagászat és a Földre vonatkozó tudományok (geofizika, geológia stb.) eredményeit. Sajátos nehézsége, hogy az égitestek fejlődésének lassúsága miatt kevés kivételtől eltekintve az evolúciós jellegű változások közvetlen megfigyelése lehetetlen. A kozmogónia kutatóinak csak kísérleti elméleteik vannak a világegyetem korai szakaszáról és keletkezéséről, de a csillagokról érkező sugárzások mérésével, az űrutazások során gyűjtött adatok felhasználásával és a fizika általános törvényeinek alkalmazásával a kozmogóniai ismereteket egyre megbízhatóbbaknak tekintik.”

E két fogalomnak egy címbe helyezése számomra érdekes gondolatokat ébreszt. Véleményem szerint a fogalom-meghatározásokból kiolvasható, hogy ez a két fogalom nem fér meg egymás mellett! Miért?

1 Az őskeresztények azok a keresztények, akik az apostoli korban élhettek, vagy velük még közvetlen kontaktusban voltak. Mind a kanonizált (az Újszövetségben felhasznált evangéliumok) evangéliumokban, mind az apokrifekben (a Bibliába nem kerültek bele) leírtak alapján az általunk valamilyen úton nyilvánosságra került dokumentumokból kiolvasható, hogy ezek az apostolok nem voltak ismerői a kor természettudományainak; amiket ezzel kapcsolatban leírtak, azok nem tapasztalati következtetések, hanem csak vélemények és hiedelmek voltak.

2 A kozmogónia fogalma alapján a kozmogónia az egy tudományág, amely objektív megfigyeléseken alapszik és von le következtetéseket.

Az ellentmondás itt keletkezik: azok a kezdeti korban élő keresztények, akik az apostoli korban éltek, milyen ismeretekkel rendelkezhettek a kozmogóniai tudományágban? Szerintem semmilyennel! Úgy is fogalmazhatnám, hogy a hiedelem szeretne találkozni a természettudományokkal – vagy valamilyen álcaként használni?

Az cikk írója részéről történő szótársítás számomra azonban érthető, mert ennek a cikknek a szerzője és az ő álláspontja magyarázatot ad arra, hogy ezt a két fogalmat miért szeretné „egy kalap alá hozni”. Mielőtt erre egyértelmű választ adnák, tekintsük át az általa leírt cikk értelmezését, kiegészítve azokkal az apokrifekkel, amelyek a teremtés témájában fellelhetők („TILTOTT EVANGÉLIUMOK, A BIBLIÁBÓL KIMARADT APOKRIF IRATOK TANÍTÁSAI – Hihetetlen magazin különszám, 2018. szeptember-decemberi kiadvány alapján”), és nem kerültek be a kanonizált Bibliába!

Visszatérve a címhez, tehát:

Az őskeresztény kozmogónia: az őskeresztényeknek a világegyetem és az égitestek keletkezésével és fejlődésével kapcsolatos, tudományos eredményeken alapuló álláspontja.

Mielőtt rátérnénk magára az őskeresztény kozmogóniára, nézzünk meg a Krisztust megelőző korok teremtésmítoszait:

„A Mindenség születése – Az emberiség legszebb teremtésmítoszai” (Hihetetlen magazin különszáma, 2018. szeptember-december, 8-11 old. Szerző: Bácsi Bogi):

Az egyik például a szétválasztással teremtés tana. Azért ezzel kezdünk, mert a legősibbnek tartott mezopotámiai teremtéstörténet pont erre a leghíresebb példa. Az Enuma elis (Amikor fenn a magasban…) kezdetű, agyagtáblákon fennmaradt szöveg így mesél a világ eredetéről: kezdetben két sárkányforma ősisten létezett, a hímnemű Apszu és a nőnemű Tiámat egy véget nem érő ölelkezésben egyé forrva. Egy az egybemosódott állapot volt az őskáosz, melyben sem dimenziók, sem irányok, sem ellentétpárok nem voltak.

Az istenpár több generációnyi istent és démont hozott létre. Az ifjabb istenek azonban bosszantották az ősszülőket, akik ezért elhatározták, megsemmisítik őket. Az ilyen »generációs ellentét«, amikor idősebb és fiatalabb istennemzedékek csapnak össze az Univerzum irányításáért, szintén a teremtésmítoszok tipikus motívuma. Tiámat ősanya szörnyű lényeket – sárkányokat, kígyókat, skorpiókat – teremtett, hogy elpusztítsa a „szemtelen” ifjakat, akiknek viszont a legfiatalabb és legerősebb isten, Marduk állt az élére. Marduk a háború és a termékenység ura volt Mezopotámiában, egyben maga a Nap. Messiási vonásai Jézus egyik előképévé teszik, mivel ő is az emberiség barátja, aki a világrendet védelmezi a káosz ellen. Harcba is lendült: megtámadta a pusztításukra törő ősszülőket, először is úgy, hogy szétválasztotta az ölelkező Apszut és Tiámatot. Előbbiből lett a fent, azaz az Univerzum boltozata, míg Tiámatból a lent mélységei. Ezzel meg is szűnt az egybefolyó káosz, helyébe pedig megszületett a világ.

Tiámat azonban nem akart behódolni: démoni hadvezére, Kingu irányításával szörnyek seregét küldte Marduk ellen, aki azonban elbánt velük. Legvégül magával az ősanyával vívott meg, akit úgy győzött le, hogy szélviharokat küldött a testébe, majd pedig kettéhasította Tiámatot, »mint egy kagylót«. Felső feléből teremtette az eget, az alsóból a Földet, Kingu véréből pedig az istenek szolgálatára rendelt emberiséget. Ám mivel a vérbe Marduk lehelt lelket, az ember – mint oly sok teremtéstörténetben – itt is kettős eredetű. Teste démoni, hiszen a lázadó Kinguból lett, ám szelleme isteni jellegű és fénytermészetű.

A héliopoliszi teremtésmítosz szerint minden későbbi létező összefolyva, egységben nyugodott Nun isten mélységeiben. Nun-t őstengerként képzelték el, akinek a felszínét sűrű sötétség borította, mert a Fény is odabent pihent. Ugyanakkor hermafrodita szakállas nőnek is ábrázolták, jelezve, hogy – akárcsak Apszu és Tiámat ölelkezésében – a később létrejövő ellentétek Nunban még egyben voltak.

Az őstenger mélyén titokzatos folyamat kezdődött, majd kiemelkedett belőle egy domború sziget. Ez volt az első szilárd pont a kavargó, folyton áramlásban lévő őskáoszban. Az egyiptomiak azt az ősdombot, illetve az itt történteket hívták Szep Tepi-nek, ami »Első Alkalmat« jelent – így született ugyanis az idő.

A dombon egy kis növény sarjadt, mely hamarosan pompázatos, áttetsző lótuszvirággá nőtt és kibontotta szirmait. A kehely közepén egy tündöklő, aranybőrű gyermek ült: Nefertum, a Napgyermek, aki valójában Ré Napisten teremtő énje. A gyermek kinyitotta szemét, melyből ragyogó napsugár áradt szét az addig sötét mindenségen, és ezzel megszűnt a káosz. Ez lett az első reggel az Univerzumban, amikor először kelt fel a Nap.

A világhajnal után a felnőtté serdült Ré önmagából létrehozta az istenek és istennők nemzedékeit. Volt közöttük egy testvérpár, Geb, a Föld, és Nut, az Ég, akik hosszú időn át szorosan eggyé válva ölelkeztek. Su, a levegő istene azonban közéjük hatolva szétválasztotta őket: felemelte Nut istennőt, megalkotva belőle az égboltot, ugyanakkor Gebet nem engedte asszonya után emelkedni. Azóta is kettejük közt állva tartja külön őket, mert ha nem így lenne, összedőlne a világ és újra beköszöntene a káosz. Itt is van tehát egy szétválasztási motívum, ami – úgy látszik – az ősi teremtésmítoszok egyik alapvető tanítása volt.

Lótuszból előbújó istengyermek a hindu Visnu Purána teremtéstörténetben is. A két egymástól távoli kozmogónia hasonlósága meghökkentő, az indiai szöveg szerint csak az irányok és ellentétek nélküli Okozati Óceán létezett, ezen ringatózott egy kígyó gyűrűin pihenve Visnu isten. Hasa kidomborodott a vízből, köldökéből pedig egy lótusz sarjadt. A virág kibontotta szirmait, közepén pedig ott ült Brahma, a Teremtő, csecsemő képében – pont úgy, mint az egyiptomi mítoszban Ré.

A harmadik teremtésmítosz-típus az áldozattal teremtés modellje. Purusa története (Purusa szanszkritul: Szellem, Világlélek, aki méreteiben azonos volt az addig kaotikus mindenséggel. Az istenek úgy döntöttek, feláldozzák őt, amivel Purusa egyetértett, sőt önként halálra adta magát, hogy testrészeiből megszülethessen a ma létező Univerzum. Önfeláldozásával Purusa életet adott a világnak.) rá a legszebb példa, de hasonlóan egy ősisten önfeláldozásából, holttestéből származtatták a világot a germánok, a kínaiak, és még sok más nép is. A spirituális üzenet a következő: a dolgok létrejötte mindig fájdalommal jár, vajúdással, olykor egy korábbi dolog pusztulásával. Ahogy a halálból élet, az életből halál fakad, úgy a Mindenség is csakis egy önfeláldozó lény halála révén születhetett.

A negyedik jellegzetes teremtésmodell a Világtojás legendája. Ennek lényege, hogy a jelenlegi mindenség egy őstojásból keletkezett, ami eredetileg önmagában foglalt minden később létrejövő dolgot. A tojás tehát egyfajta szingularitás (www.rieth.hu/Vilagom/10b_Szingularitas.htm: A szinguláris szó jelentése: egyedi, kivételes, különleges viselkedést vagy szabálytalanságot mutató. A szingularitás egy szinguláris hely), őspont volt, ami túlfeszülve szétrobbant és kirepült belőle minden: Nap, Hold, csillagok, világűr, téridő, Univerzum. Ez gyakorlatilag egy az egyben ugyanaz, amit a Nagy Bumm (Big Bang), az ősrobbanás-modell. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ősrobbanás: tudományos elmélet, mely szerint a világegyetem egy rendkívül sűrű, forró állapotból fejlődött ki nagyjából 13,8 milliárd évvel ezelőtt. Az ősrobbanás-elmélet azon a megfigyelésen – az úgynevezett Hubble–Lemaître-törvényen – 2018 előtt Hubble-törvény – alapul, mely szerint a galaxisok színképvonalai vöröseltolódást szenvednek. Ez a tény a kozmológia elméletével összevetve azt mutatja, hogy a tér az általános relativitáselmélet Friedmann–Lemaître-modellje szerint folyamatosan tágul. Ha a múltba extrapoláljuk az Univerzum jelenlegi állapotát, akkor ezek a megfigyelések azt mutatják, hogy a világegyetem egy olyan állapotból kezdett tágulni, melyben az anyag és az energia rendkívüli hőmérsékletű és végtelen sűrűségű volt.)

Az ötödik teremtésmodell a szóval teremtés archetípusa.

(https://idegen-szavak.hu/archetípus: őskép-minta, az első lenyomat)

A Thot-genezisben Íbisz a hangjával teremt: az addig némaságba burkolt világba belerikolt, ezzel megtörve a nemlétezés csendjét. A másik példa a Biblia, ahol az Úr azzal ad létet a dolgoknak, hogy kimondja: Legyen! A keresztény kozmogóniájából pedig egy töredék mégiscsak bekerült a kanonizált Szentírásba is, János evangéliumában találjuk. Eszerint Isten teremtő megnyilvánulása nem más, mint az Ige, görögül Logosz, akit az apokrif evangéliumok Jézus egyik énjének tekintenek. Jézus eredeti kozmogóniai tanításaiban pedig együtt megvolt mindegyik teremtésmodell, hiszen ezek valójában nem szakíthatók szét egymástól. Akár világtojással, akár hangmágiával, istenharccal, szétválasztással, vagy épp véráldozattal képzelték el a régiek a Mindenség születését, mindegyik ugyanarról szólt: miként váltotta fel a megnyilvánultalan állapotot a megnyilvánult, hogyan lépett a káosz helyébe a kozmosz, azaz a Rend.”

A Földi élet népeinek további teremtés-elképzeléseit itt olvashatják: „mek.oszk.hu/00100/00192/html/001.htm”.

Azért gondoltam beemelni ide a különböző teremtésmodelleket, hogy magyarázatot próbáljak találni arra, miszerint a Föld szinte minden pontján élő, különböző fejlettségi fokú emberek miként képzelték el a saját létezésük történelmét.

Ezek a teremtéstörténetek természetesen az emberek fantáziáinak a szüleményei, és mindaddig nem játszanak vagy játszottak szerepet a környezetükben, amíg ezekből az elképzelésekből nem képződtek a többi ember számára kötelezően előírt erkölcsi vagy etikai elvárások. Miután ezek intézményesültek – pl. megjelent a sámán, aki mindig megmondta a tutit, vagy az azték főpap, aki minden gátlás nélkül emberáldozatot végzett, természetesen saját magára sohasem gondolt, hogy ő legyen az áldozat, vagy az inkvizítor, a sötét középkor európai képviselője, vagy a jelenkor egyházi papjai –, mind előírták, hogy a közösség egyede, az ember hogyan köteles élni a közösségen belül, mert ha nem így tesz, akkor egy megfoghatatlan, láthatatlan, érzékelhetetlen erő őt igen el fogja marasztalni. Talán így lehetne összegezni mindazokat gondolatokat, amelyekkel az embereket befolyásolni próbálták, hogy a társadalom irányítható tagjai legyenek.

De most röviden térjünk vissza a teremtéstörténetek részemről történő el nem fogadásnak indoklására, hogy csak egyszerű szépirodalmi alkotásnak tekintem őket:

1. Az emberiség bármilyen történelmi időszakában keletkezett teremtéstörténet sajátosságai:

 minden teremtéstörténet magában hordozza annak a kornak az ismeretszintjét, amelyben az írója élt.

 „https://www.mosthallottam.hu/erdekes/emberi-faj-fejlodese-osember/”: kétmillió évvel ezelőtt őseink testéhez viszonyított agymérete még semmiben sem különbözött a majmokétól. Még meghökkentőbb a fejlődés, ha figyelembe vesszük, hogy az emberi faj első képviselőjének (Homo Habilis) kb. 2 millió évvel ezelőtti megjelenése óta az agyunk mérete a duplájára nőtt. Sőt egyel korábbi ősünk, a 2-4 millió évvel ezelőtt élt Australopithecus agyméretéhez képest a méretváltozás még jelentősebb: háromszoros.

Ebből az következik, hogy ahogy növekedett az agyméretünk, úgy lettünk egyre kíváncsibbak a Világ különböző jelenségeire, így a Világ vélelmezett teremtésére is.

 A kigondolt teremtéstörténeteket sem igazolni, sem cáfolni nem tudta senki, így az a teremtéstörténet maradt fenn, amelyiknek a támogatottsága erősebb volt.

2. Minden ember magából indul ki, és nem is tud ettől a helyzettől elszakadni

Mivel semmilyen magyarázatot nem talált a kor embere, arra, hogy egyáltalán miért vagyunk a Földön, ezért kigondolta azt a helyzetet, kiinduló állapotnak, amelyben ő is él.

 Így lettek a teremtő Istenek, amelyek ugyanúgy néznek ki, mint ők, azaz az Atya a férfi, az Anya a nő és a Fiú a gyerek. Ezeket természetesen soha nem látta senki, de olyan valaki állította közülük, akinek adtak a szavára.

 Az embernek a Földön való megjelenésére a kor embere semmilyen magyarázatot nem talált, tehát improvizált és kitalálta az Isteneket, vagy már akkor is voltak olyan, az ember számára érthetetlen jelenségek, mint a földönkívüli civilizációk kapcsolatfelvételi esetei. Nyilvánvaló, hogy kapcsolatot kellett találni az Istenek és a Földön élő emberek között. Ezért kitalálták, hogy voltak közbeeső istenek (félistenek), akik a Földi élővilág különböző területeiért voltak felelősek. Miért? Mert a társadalmukban is voltak különböző emberek, akik különböző területekért (erdész, mezőőr, harangozó stb.) voltak felelősek.

 Az akkori Földi ember szerint az Istenek is ugyanúgy viselkednek, mint az emberek. Haragszanak egymásra, szeretik egymást, gyilkolják egymást. Vannak jó istenek, meg vannak rosszak stb. Miért is gondolták volna másként, hiszen ennek a ténynek sem az igazolása, sem a cáfolata nem hangzott el senki részéről, azaz az az elmélet vált elfogadottá, hogy ki kiabálta hangosabban és erőszakosabban.

Az istenek is ugyanúgy szaporodnak, mint az emberek, csak kicsit hiedelmesebben, így bele lehet ebbe a szaporodási aktusba olyan dolgokat is szőni, amely végül is a világ teremtéséhez vezethet.

3. Végül egy vizsgálati eredményt szeretnék bemutatni:

„https://divany.hu/vilagom/2019/08/19/ateista-emberek-okosabbak/

British Psychological Society: „Richard Daws és Adam Hampshire, a tanulmány szerzői szerint a vallásos emberek hajlamosabbak az intuícióikra támaszkodni, ennek alapján pedig könnyen lehet, hogy nem azért teljesítenek rosszabbul az IQ-teszteken, mert kevésbé okosak, egyszerűen csak több esetben hoznak döntést a megérzéseik alapján.”

Azért emeltem be ezt a kiemelést a végkövetkeztetéseimbe, mert a vallásos emberek többsége a kognitív („https://idegen-szavak.hu/kognitív: megismerő, a megismerésre vonatkozó; gondolkodáson alapuló képesség”) képességek tekintetében gyengébb teljesítményt produkálnak, mint az ateisták. Ez a tényszerűség pedig abba a veszélyes irányba viszi el a társadalmakat, amelyekre jellemző a diktatórikus vezetési hajlam gyakorlása, hiszen az emberek nem a tényszerűségben hisznek, hanem az érzéseik által tapasztalt vélelmezésekben. Ha végigtekintünk a kereszténység elmúlt 2000 évén, könnyen belátjuk, hogy a vallás semmilyen más célt nem szolgált, mint a hatalom gyakorlását és az uralkodást az emberek felett! Ide kívánkozik megjegyzésként, hogy a jelenkor egyes vezetői miért hangoztatják fennen, hogy a vallási alapú fejlődés az egyedüli igaz út az ember számára? A válasz egyszerű: a vallás alapmechanizmusai 2000 évig háborítatlanul működtek és az embereket tudatlanságban igyekeztek tartani ahhoz, hogy könnyen irányíthatóak és vezethetőek legyenek abból a célból, hogy a hatalmuk biztos kézben legyen, és főleg a hatalom következménye: az anyagi javak birtoklása.

Nézzük tovább Bács Bogi szerző által vázolt apokrif teremtéstörténetet:

„Az Ószövetségben az Úr parancsával teremti a világot: Legyen! Az Újszövetségben viszont a világ születéséről semmit sem tudunk meg, mivel Jézus erről szóló tanításai helyett a keresztények az ótestamentumi teremtéstörténetet vallják. Pedig legbelső tanítványi körének a Megváltó részletesen feltárta a Teremtés folyamatát: hogyan vált a megnevezhetetlen Abszolútum teremtő Atyává és Anyává, miként árasztotta ki magából a világokat, és mindezekben neki, mint Isten Fiának, mi volt a szerepe.”

Érdekes a szerző azon kritikai észrevétele, amely arra irányul, hogy az Újszövetségben miért nincs a teremtésről szó. Mi is az Újszövetség?

„https://hu.wikipedia.org/wiki/Újszövetség: Jézus Krisztus tanait írják le.”

Fontosnak tartom ezt a szókapcsolatot: „Jézus Krisztus tanait”. Nagyon sok írott dokumentum kutatható, kezdve a kanonizált evangéliumoktól az apokrif evangéliumokig, amelyek mind Jézus tanításait próbálják összefoglalni. Egy nagyon fontos tényt szeretnék kihangsúlyozni: mivel Jézus Krisztus írástudatlan volt – állítólag, bár ezt senki nem tudja igazolni, sőt cáfolni sem –, a saját kezétől semmilyen írott dokumentum nem került elő, legalábbis eddig.

Mindazok az „evangéliumok”, amelyek Jézus Krisztus tanításait foglalnák össze, lehetnek szépirodalmi alkotások is, ha abból indulunk ki, hogy a többsége mikor íródhatott, azaz Jézus Krisztus „halálától” számítva, a mai tudomány adta lehetőségeket felhasználva megállapítani az iromány keletkezésének dátumát erősen kétséges! Kimondhatjuk: valami hogyan lehet egy ember gondolata, ha néha több száz év telt el, amikor leírásra került? Erre a hiedelem-imádók azt mondhatják, hogy másolatok! Lehet, de addig ne tekintsük elfogadható dokumentumnak, amíg az eredetit nem találták meg! Visszatérve az eredeti gondolathoz…

Az tény, hogy az Újszövetségben nincs szó teremtésről. Miért is kellene? A Biblia az Ószövetségi teremtéstörténetet fogadja el. Járjuk körül ezt a helyzetet kicsit részletesebben!

Mikor íródott az Ószövetség? Kb. i.e. 350 körül. Miről is szól? Többek között arról, hogy a kor embere hogyan élt, milyenek voltak a társadalmi viszonyok, és a véleményüket, hogy az a Világ és benne az ember miként jöhetett létre. Erről részletesen az előző fejezetben írtam. Az Újszövetséget Jézus Krisztus távozása után írták, a kiválasztott evangéliumokban (kanonizált) leírtak alapján. Mindazok a tanítások, amelyeket állítólag Jézus Krisztus a tanítványainak (apostolok) elmondott, és nem is biztos, hogy az eredeti szerző tollából, sőt ki tudja, hányadik másolata. Azokat valakik leírták – még az sem biztos, hogy az apostolok –, az meg szinte biztos, hogy Jézus Krisztus semmit nem írt le, ennek nyomai nem lelhetők fel. Tehát kézen-közön valaki leírt valamit, néha több 10 emberöltő után, és ezt tekintsük a Krisztus által tanítottaknak? Ebből két következtetés vonható le.

Az egyik: Jézus Krisztus egyáltalán nem mondott ilyeneket, amelyeket a későbbiekben valakik megtaláltak és Jézus szavainak tulajdonítanak.

A második: mondott valamit, de az idő és a hallgató szubjektuma (apostolok) olyan irányba torzították, hogy a végeredménynek semmi köze a Jézus által elmondottakhoz.

Mindkét állítás vélelmezés, de azt a tényt, hogy a Biblia és az apokrifek tartalma mennyire fogadható el egy Jézus Krisztus nevű ember tanításaiként, semmi nem bizonyítja.

Folytatva a cikk értelmezését…

„E fantasztikus tanításokat – melyek a modern fizika, az Úr a világmindenséget azzal, hogy parancsba adta: is összhangban állnak – csakis az apokrif iratokban találjuk meg.”

Kezdeményeztem a cikkíróval való kapcsolatfelvételt, hogy megkérdezzem, az apokrif evangéliumokban leírt teremtéstörténeteknek milyen kapcsolatuk van a tudománnyal, nevezetesen a fizikával? Nem sikerült a kapcsolatfelvétel, mert az általam részére átküldött bibliakritikámból kiderült az ateista álláspontom, és ez nem fért össze az ő gnosztikus hitvallásával, így a kapcsolatfelvételt elutasította.

Miután áttanulmányoztam a Hihetetlen magazin 2018. szeptember-decemberi különszámának cikkét a tiltott evangéliumokról, rá kellett jöjjek, hogy a tiltott evangéliumok is ugyanolyan irányultsággal íródtak (nem tudni, kinek a keze által), mint a kanonizált Bibliában olvasható álláspontok. A különbség az, mint oly sok más területen, hogy megkérdezel három embert egyazon helyen és időben elhangzott előadás tartalmáról, és láss csodát, három különböző vélemény alakul ki. Ebben nincs semmi különlegesség, a probléma az, hogy ez a kereszténységnek nevezett elnyomó ideológia már 2000 éve mételyezi az embereket, és nem engedi kitörni őket az objektív valóságba!

Folytatva a cikk értelmezését:

„Az Ószövetség és a krisztusi tanítások összeolvasztása miatt érthető, hogy az Újszövetség egy árva szót sem szól a teremtésről. Hiszen Mózes első könyve, a Genezis világosan elbeszéli, miként alkotta Jahve, az Úr a világmindenséget azzal, hogy parancsba adta: Legyen! Ám ez csakis addig kielégítő, amíg kizárólag a kanonizált Bibliából indulunk ki – ahogy azt a keresztények többsége teszi.

Amióta azonban 1945-ben előkerültek a Nag Hammadi kódexek, lehetőségünk nyílt megismerni a gnosztikus – azaz őskeresztény – teremtéstörténetet. Ezt elolvasva rögtön rájövünk, miért is nem próbálkoztak az egyházatyák az ótestamentumi verzióval való összeegyeztetésével: akkora különbségek vannak köztük, hogy ez abszolút lehetetlen lett volna. Ám mivel a jahvei modellt az egyházatyák mindenképpen be akarták emelni a kereszténységbe, inkább a jézusi változatot ejtették.

A másik ok, amiért az eredeti teremtéstörténet kimaradt a kanonizált Szentírásból, az, hogy ezek titkos tanítások voltak, melyeket Jézus csak a legszűkebb tanítványi körének tárt fel. Olyan mély misztériumokról van szó ugyanis, amely az emberek többségének első hallásra-olvasásra homályos zagyvaságnak tűnhet. Megértésükhöz a racionális én kikapcsolása, nagyon mély átszellemülés és a hétköznapi gondolkodásunktól való elszakadás szükséges, ami pedig meghaladta a legtöbb egyházatya képességeit. Egyszerűen fogalmazva: mivel az ortodox keresztény teológusok nem foglalkoztak ezotériával – azon kívül, hogy így, ismeretlenül is ostorozták, támadták azt –, fel sem fogták Jézusnak ezeket a szó legtisztább értelemben véve ezoterikus tanításait.”

Érdekes a cikkíró további fejtegetése a „valódi teremtéstörténet” gondolatiságáról. Számára kielégítő magyarázat, hogy valami vagy valaki azt mondja, hogy „Legyen”, és hipp-hopp, lett. De nagyon gyorsan kiderül, hogy miért is alakult ki ez a véleménye; volt egy korábbi csoportosulás, amely valamilyen formában kapcsolódott a kereszténységhez. Ezek voltak a gnosztikusok, akikről korábban már beszéltem, és megtalálták a Nag Hammadi kódexeket, amelyekben ez a csoportosulás szintén elővezetett egy véleményt a teremtésről. Hogy kicsit hihetőbb legyen az általuk elővezetett verzió, ezért gnosztikusoknak nevezték magukat, amely értelmezve „tudományalapú, bár az az anyagi világban nem hisznek”. Szintén, hogy bonyolultabbá tegyék az „érthetetlent”, olyan köntösbe burkolták, olyan nyelvezetet használtak, amelyet rajtuk kívül szinte senki nem értett. Ez részükről a tudományosság. Ha összehasonlítást szeretnék tenni, olyan nyelvezetet alakítottak ki, mint manapság a jogászok. Törvényeket alkotnak, amelyeknek szövegeit senki más rajtuk kívül nem érti, így az alkalmazáshoz és a megértéshez csak őket lehet igénybe venni. Kiváló pénzkereseti lehetőség!

Érdekes elemezni azt a megállapítást, hogy „Ám mivel a jahvei modellt az egyházatyák mindenképpen be akarták emelni a kereszténységbe, inkább a jézusi változatot ejtették.

Az ószövetségi teremtéstörténet Jézus Krisztus megjelenéséig kb. 400 évet élt meg. Attól még senki nem vált kereszténnyé, hogy elfogadta az Ószövetségben leírtakat, de képviselte a köz gondolkodását sok kérdésben. A legfontosabb jövőbe mutató állásfoglalása az Ószövetségnek az volt, hogy megjövendöli a Megváltó eljövetelét. Ezekből az alapokból kiindulva eljön a Megváltó, aki állítólag Jézus Krisztus volt. Kérdésként itt felmerülhet, hogy mitől lett Jézus Krisztus Megváltó, de ezt nem kívánom elemezni, ezt meghagyom a dogma-hívőknek.

A lényeg, hogy állítólag Jézus Krisztus tanítványai, apostolai evangéliumokban foglalták össze a „Megváltó” által elmondottakat a teremtéstörténetről – többek között. Ezek leírásra kerültek, amelyek közül néhány apostol által leírt teremtéstörténet különbözik egymástól, pedig a tanító ugyanaz volt. Ezt a paradox helyzetet a cikk írója úgy oldja fel, hogy voltak olyan tanítványai Jézusnak, akik közelebb álltak a szívéhez, és „titokban” adta át a „valós” információkat, így lettek az apokrif evangéliumok. Kinek adta át ezeket az információkat? Többek között János Apostolnak, aki halász volt, és írástudatlan. A cikkíró szerint viszont „Megértésükhöz a racionális én kikapcsolása, nagyon mély átszellemülés, és a hétköznapi gondolkodásunktól való elszakadás szükséges”. Tehát egy halásznak ilyen képességekkel kellett rendelkeznie az ókorban.

A cikkíró legsúlyosabb indoka, hogy nem az apokrif teremtéstörténet került bele az Újszövetségbe: „mivel az ortodox keresztény teológusok nem foglalkoztak ezotériával”…

Mi az ezotéria?

„https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Ezotéria: Természetfeletti erőkkel kapcsolatos elképzelések összessége, amely kiterjed a szellemvilágra, illetve különféle megmagyarázhatatlan jelenségekre. Magát tudományosnak bemutató titkos, de misztikus, babonás világnézet, amely a természetnek csak kiválasztottak, beavatottak számára felfogható titokzatos erőiben, jelenségeiben hisz, és ezekkel kapcsolatos módszereket alkalmaz.”

Kétségbe vonom, hogy Jézus Krisztus, ha szerepét komolyan veszem, akkor a maga földönkívüli mivoltában egy nagyon is földi léptékű hiedelemmel azonosulna, mint az ezotéria. Így ilyen tartalmú tanításai is kitalációk lehetnek.

A szerző végső megállapításával egyetértek, nevezetesen, hogy mi került bele a Bibliába, teljesen érthető: egy zagyva szövegből semmi értelmes nem vehető ki, a cél pedig az volt, hogy mindenki számára egyszerűen fogalmazott teremtéstörténetet alkossanak, amely alkalmas volt arra, hogy a széles tömegek egyszerűen megértsék a dogmát, azt elfogadják, és a szerint éljenek és haljanak.

Folytatva a cikk értelmezését:

1.5.1.1 „Transzcendens Isten, avagy a „gyarló” bibliai Úr?

Az őskeresztény-gnosztikus kozmogónia legrészletesebb elbeszéléseit tehát a Nag Hammadi tekercsekben találjuk. Ezen belül is a témát legösszefüggőbben, így leginkább követhetően János apokrif könyve mutatja be, a következőkben ezért mi is ennek alapján vázoljuk fel a Mindenség keletkezésének folyamatát. Ami első olvasásra rögtön szembetűnik: ez a teremtésmodell valóban lényegi pontokon eltér a Genezisben olvashatótól, mondhatni »ég és föld« a kettő közti különbség. Míg az Ótestamentumban az Úr egyedül teremt, addig itt az Abszolútum különféle megnyilvánulásai, ősenergiái Atyaként, Anyaként és Fiúként hozzák létre a világokat.”

„János titkos könyvének (Tiltott evangéliumok – A bibliából kimaradt apokrif iratok tanításai – Hihetetlen magazin különszám, 2018. szeptember-december, 148-149 old., szerző: Horváth Gyula”) keletkezési ideje ismeretlen, de a második század vége felé már biztos létezett (tehát Jézus távozása után kb. 170 évvel). Megismerhetjük a gnosztikus elképzelést Istenről, és a hozzá kapcsolódó vallási kérdésekről.”

János evangéliumából nem kívánok részletesen idézni, mert elegendő Bács Boginak az az összehasonlítási kísérlete, amelyet a Fejezet-alcím alatt olvashatunk.

A Nag Hammadi tekercsek vitathatatlanul tartalmaznak olyan leírásokat, amelyeket a szerző (Horváth Gyula) említ. Ezzel nincs is semmi probléma. A probléma ott kezdődik, hogy az ezekben a tekercsekben leírtakat fölé helyezi a Genezisben leírtaknak. Vajon miért teszi? Első megközelítésben azért, mert ő is gnosztikus, azonban ez az álláspont semmivel sem több vagy kevesebb, mint a Genezisben leírtak, hiszen bizonyítani, hogy Jézus mit is tanított, nem lehet. Azok az apostolok, akik Jézust, mint tanítványok körülvették, nem érthették a Jézus által tanítottakat ilyen eltérő módon! Egyszerű szavakkal: a semmit jól körül lehet járni, rá lehet fogni vélt tudományos hátteret, de a lényegen nem változtat. Tehát a Nag Hammadi tekercsek megismerésével egyáltalán nem bizonyított, hogy a teremtés a Földön és az Univerzumban egy lénynek, azaz az „Úr”-nak, vagy több lénynek, az „Atyának, az Anyának és a Fiúnak” az érdeme. De hogy létrejött az Univerzum, az biztos, hiszen abban élünk. Így csak a fantázia kérdése, hogy ki és miképpen teremtette az Univerzumot, amíg a tudomány nem találja meg az elfogadható választ.

„Jézus titkos tanításai ugyanis a multiverzum-elméletet vallják, azt állítva: az isteni erő több egymásból átjárható világot teremtett, illetve teremt jelenleg is. A világok kiáradásának folyamata sosem fog leállni: minden pillanatban újabbak fűződnek le az előzőkből.”

„https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/multiverzum-vegtelen-szamu-en-bizonyitek/: A multiverzum-elmélet valójában három különálló irányzatot ölel fel, amelyek csupán matematikai modellek szintjén léteznek, de egyiket sem sikerült még a tudománynak a gyakorlatban igazolni.”

A szerző által leírt multiverzum-elmélet erősen mosolyogtató. A fenti hivatkozásból is kiderül, hogy 2000 évvel ezelőtt egy „lény”, nevezzük Jézusnak, kiválasztott a tanítványai közül néhányat, és ezeknek elmondta azt a „titkos” véleményét, amelyet a mai kor tudományos világa multiverzum-elméletnek nevez, de magyarázatot még nem tudott adni rá. Gondoljunk bele, hogy a kiválasztott, analfabéta tanítványok miképpen értették meg Jézusnak a multiverzumra vonatkozó fejtegetéseit, ha a mai tudósok is csak matematikai modelleken keresztül tudják egyáltalán megjeleníteni. Ennyit a titkos tanítások értelméről!

Nézzük röviden, kik is voltak az apostolok, és mit lehet tudni róluk!

„https://www.urantia.org/hu/az-urantia-konyv/139-iras-tizenket-apostol:

139:0.2 (1548.2) E tizenkét férfi a vérmérsékletét tekintve sok eltérést mutatott, és a képzéssel nem váltak hasonlóvá. E galileai halászok közül sokan erős, nem-zsidó vérségi vonásokat hordoztak…

139:0.3 (1548.3) Az Alfeus ikreket kivéve mindegyikük elvégezte a zsinagógai tanodákat, alapos oktatásban részesültek a héber írásokból, és a kor időszerű ismeretanyagának sok eleméből. Heten a kapernaumi zsinagógai tanodában végeztek, és annál egész Galileában nem volt jobb zsidó tanintézet.

139:0.4 (1548.4) Amikor a feljegyzéseitek az ország e hírnökeit úgy említik, mint »tudatlanokat és műveletleneket«, akkor ez arra utal, hogy képzetlenek voltak, nem tanulták a rabbik tanait, és nem voltak felkészítve az írások rabbinusi értelmezési módszereire. Híján voltak az úgynevezett felsőfokú végzettségnek. A legújabb időkben bizonyosan tanulatlanoknak tekintenék őket, és bizonyos társadalmi körökben talán műveletleneknek is. Egy dolog azonban bizonyos: egyikük sem esett át ugyanazon a merev és lélektelen oktatási tanmeneten.

139:1.1 (1548.5) András Zebedeus társa volt a halszárító üzletben Betszaidában, Kapernaum halászkikötőjében. Simon Péterrel halászatból éltek, és társai voltak Jakabnak és Jánosnak, Zebedeus fiainak.

139:2.1 (1550.4) Simon halász volt.

139:3.1 (1552.5) Jakab halász volt.

139:4.1 (1553.6) János halász volt.

139:5.4 (1556.4) Fülöp halász volt.

139:6.1 (1558.2) Nátániel több üzleti vállalkozásban társult már Fülöppel. Ő volt a legtanultabb a tizenkettek között.

139:7.1 (1559.5) Máté vámszedő volt. Ő azon apostolok egyike volt, aki sokat jegyzetelte Jézus mondásait. Tehát tudott írni!

139:8.2 (1561.2) Tamás előzőleg ács és kőfaragó volt, de később halász lett. A tizenkettek közül egyedül Tamásnak volt igazán elemző elméje; ő volt az apostoli csoport igazi tudósa.

139:10.1 (1563.2) Alfeus fiai, Jakab és Júdás a Kheresa közelében élő halász-ikerpár volt.

139:11.1 (1564.6) Zélóta Simon tüzes lázító volt és egyúttal olyan ember, aki sokat beszél meggondolatlanul. Kereskedőként dolgozott.

139:12.1 (1565.9) Karióti Júdás apja különféle üzleti vállalkozásaiban dolgozott. 139:12.2 (1566.1) Amikor Nátániel találkozott Júdással Tariceában, akkor ő éppen munkát keresett egy halszárító vállalkozásnál. 139:12.5 (1566.4) Júdás jó üzletember volt, ügyes pénzügyi szakértő.”

Az Urantia könyvből vett hivatkozások számomra fontosak, annak ellenére, hogy a valóságtartalmuk ugyanúgy megkérdőjelezhető, mint ennek a kornak számtalan, vélelmezett eseménye és az ezekről készült dokumentumok. A kiemelés elején a könyvet összeállító az apostolok képzettségét tekintve pozitív képet fest, amelyet tökéletesen leromból az apostolok egyedi jellemzéseiben. Hiszen, ha összegezzük, hogy a 12 apostol közül 8 fő halászattal foglalkozott, el lehet gondolni, hogy milyen szintű képzettség szükséges a halászati mesterség gyakorlására. A többi 4 apostol képzettsége az általuk gyakorolt szakmákból származó követelmények alapján elmondható, hogy a kor társadalmi, gazdasági körülményeivel tisztában voltak. Egyedül Máté volt az az apostol, aki a Jézus által elmondottakat írásban próbálta rögzíteni.

Összegezve: az apostolok kétséget nem keltve Jézus feltétlen hívei voltak, nagy figyelemmel hallgatták előadásait, de hogy ezekből mit tudtak megjegyezni, ez már kérdés. Szintén meg kell jegyeznem, hogy igazából nem értem Jézust, hogy miért ezeket az embereket választotta ki apostolainak, azaz az általa átadott információk továbbvivőinek? Az ő részéről állítólag elmondott ismeretek felfogásához, megértéséhez sokkal műveltebb emberekre lett volna szüksége, arról nem is beszélve, hogy elvárta távozása után, hogy ezeket „igeként” hirdessék! Ráadásul Jézus távozása után az általa átadott információk állítólag leírásra kerültek, de hogy ki írta le, amiket az apostolok evangéliumainak nevezünk, azt szintén nem tudjuk. Valójában hogy mennyi köze volt ennek a 12 apostolnak a nevükben megjelent és előkerült evangéliumokhoz és – valóságtartalmukat igenis megkérdőjelezve – a Jézus által elmondottakhoz, hát, azt hiszem, ez kérdés marad előttünk.

Így nem csoda, hogy az ugyanazon személytől, Jézustól származó információk milyen sokszínűen, néha teljesen ellentétes értelemben kerültek leírásra az apostolok által a kutatható evangéliumokban. Az a tény, amely arra utal, hogy ezek a tanítások titkosak voltak és csak egyes apostoloknak mondta el Jézus, enyhén nevetséges.

Jézus állítólagos titkos tanításai másrészről érdekes gondolatokat ébresztenek. Úgy állítja be a szerző Jézust, mint egy emberi tulajdonságokkal felruházott lényt. Miért is? Miből gondolja a szerző, hogy Jézus emberi lény volt, mikor számtalan cikkében különböző nem emberi tulajdonságokkal ruházta fel? Tehát birtokában volt az a gyarló emberi tulajdonság, hogy a saját hívei körében, azaz az apostolok, a tanítványai körében kiválasztott egyeseket, akiknek elmondott valamit, a többieknek meg nem mondta el? Ha Jézus valóban egy teremtői képességekkel felruházott valaki volt, akkor 12 ember, apostol, akiknek az volt a feladata, hogy Isten igéjét terjesszék, részben ki volt rekesztve az ismeretekből. Ez a megközelítés túl „emberi”.

Folytatva a cikk értelmezését:

„Ezzel szemben a Genezis viszont úgy ábrázolja, mintha az Úr csak egy világot teremtett volna, noha a héber misztikus tanrendszer, a Kabbala név szintén tud a multiverzumról.”

Az a történelmi helyzet, hogy egy dogmatikus „(https://hu.wikipedia.org/wiki/Dogma_fogalom: A dogma tágabb, köznyelvi értelemben bármely tudományos, politikai, társadalmi vagy más tétel, vélemény, elv, amelyet túlzott tekintély véd; amelyet vizsgálni, vitatni vagy kétségbe vonni nem szabad”.) misztérium mit írt le (Kabbala név szintén) vagy mit tekintett ismertnek, nem igazolása a multiverzum létezésének.

Folytatva a cikk értelmezését:

„Még a fentieknél is sokkal nagyobb azonban az a különbség, ami abszolút lehetetlenné teszi a gnosztikus és a bibliai teremtésmodell összeegyeztetését – mert ez a Teremtő kilétéről szól. Míg ugyanis az Ótestamentumban az egész Mindenség létrehozója egyedül és kizárólag Jahve, addig az apokrif keresztény világképben Isten, pontosabban az Ő teremtő megnyilvánulásai: Atya, Anya és Fiú. Az Ószövetség istene Jaldabaóth néven Krisztus titkos tanaiban is szerepel, ám csak mint az anyag és az anyagi világ megalkotója. A felsőbb, halhatatlan dimenziókhoz semmi köze nincs: ő csak egy alsóbb szintű teremtő, aki mindössze tudatlanságból és gőgből állítja, hogy ő hozta létre az egész Mindenséget.”

Nagyon kritikusan fogalmaz a szerző, elemezve az ótestamentumi és az apokrif dokumentumokat a teremtésmodellről! Ugyanis nem veszi figyelembe azt a létező tényt, hogy a 12 apostol ugyanazokat az ismereteket kapta Jézustól, kizárva azt az érthetetlen magyarázatot, hogy egyes apostoloknak szándékosan nem adott át információkat. Ha valaki elhatározza, hogy 12 embert abba a helyzetbe hoz, hogy nekik mindent elmond, amit tudniuk kell, akkor csak azért, mert a fellelt evangéliumok annyifajta módon írták le a Jézus által átadott információkat, ahányan voltak, valószínű, hogy Jézus nem volt képben azzal, hogy az emberek felfogóképessége erősen véges. Ebből adódik az ugyanazon témájú evangéliumok különbözősége, és nem azért, mert Jézus titkolózott volna!

Az is érdekes jellemzése a feltárt evangéliumoknak, hogy a cikk írója kiáll amellett, hogy az ótestamentumi Teremtő hibás megközelítés, ezzel szemben az igazi az apokrif dokumentumokban leledzik. Egy nagyon egyszerű kérdést vetek fel. Ha ilyen totálisan különbözőek az ótestamentumi teremtéstörténeti és az apokrif evangéliumok tartalma, akkor valamelyik hibádzik, mert Jézus valószínűleg csak egyféle variációt mondott el a jelenlevő apostoloknak, legfeljebb az ettől a variációtól eltérő tanítását félreértették, de egyébként honnan vették ezt a „téves” tanítást?

A Földi ember teremtésének jaldabaóthi értelmezését egy későbbi részben foglalom össze. Itt csak azt kívánom megjegyezni, ami érdeklődésre tarthat számot, hogy a cikk írója szerint vannak „főistenek” meg „alistenek”. Nem nevetséges ez egy kicsit? Honnan veszi bárki is a bátorságot, hogy a Teremtőket úgy rangsorolja, mint a Földön az embereket?

Folytatva a cikk értelmezését:

„Lássuk tehát, mit tanított a világ keletkezéséről Jézus Krisztus!

Kezdetben nem volt más, mint Isten, mindenek Atyja, a szent (Szellem), a láthatatlan, aki tiszta fényben van, amelyet a szem semmilyen fénye nem láthat meg. Ő olyan teljes és tökéletes, hogy nincs benne hiány, nincs szüksége semmire. Nem mondható róla az sem, hogy létezik, de az sem, hogy nem létezik, mert felette áll minden fogalomnak és képzetnek. A legtöbb, amit mégis állíthatunk róla, az, hogy Ő a mérhetetlen Fény.”

(„János apokrif könyve, idézi: Giacomo Filoramo: A gnoszticizmus története, ford.: Dobolán Katalin, Kairosz Kiadó”)

„Ez a leírás egy transzcendens, végtelen, téridő feletti erőről, a Kozmikus Intelligenciáról szól. Kissé más, mint az Ószövetség nagyon is „gyarló” érzelmekkel rendelkező istene, aki olyannyira nem elvont, hogy személyesen beavatkozik az ókori Kelet történelmébe – lásd például Exodus vagy egyiptomi tíz csapás.”

Nem akarok visszakanyarodni az előzőekben általam már leírtakhoz, de már maga az első mondat is sántít! Miért? Azért, mert az evangéliumok „sokszínűségéből” már kiderült, hogy nem tudni, Jézus Krisztus valójában mit is mondott, bárki is állít bármit.

Igen merész az, aki kijelenti, hogy „Kezdetben nem volt más, mint Isten, mindenek Atyja, a szent (Szellem), a láthatatlan, aki tiszta fényben van, amelyet a szem semmilyen fénye nem láthat meg.” Aki ezt leírta, számtalan hibát vét, lássuk ezeket!

 Mi az, hogy „kezdetben”? A tudomány jelenlegi állása szerint a környezeti világunk kialakulásáról számtalan elmélet forog közszájon, igazából nem bizonyítva ennek időbeliségét.

 Mi az, hogy „Isten”? Csak gondoljunk bele, hogy Jézus az időszámításunk első éveiben lehetett a Földön, elég rövid ideig. Ekkor a Földi emberiség már kb. 50 ezer éve olyan agytérfogattal rendelkezett, mint napjainkban, tehát a környezete alakítására képes volt. Erre jön egy „lény”, nevezzük Jézus Krisztusnak, és elmagyarázza a tutit, amelyből a hallgatósága semmit nem ért! Ezekből az érthetetlen elbeszélésekből írott dokumentumok, evangéliumok keletkeztek, amelyek összességében teljesen ellentmondásosak. Én nem Istennek nevezném ezt a „lényt”, hanem a földönkívülinek, talán közelebb állnánk a valósághoz. Hogy milyen tulajdonságokkal lehetne ezt a Teremtőt felruházni? Hát biztosan nem „szent”. Miért? Ez egy, a Földi világon kívüli „lény”, aki megérkezett a Földre, hogy ismereteket adjon át. Nézzük meg a „szent” szó értelmét:

„https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Szent: Vallási: Vallási szempontból tökéletes, és így vallásos tiszteletben részesülő (személy, tárgy, dolog)”.

Tehát ez a fogalom a Földi kornak egy késői szakaszában keletkezett, amelynek révén Jézusról nem mondható el, hogy tökéletes. Ha az lett volna, akkor az emberiség kezdeti fejlődési szakaszában tette volna a tiszteletét, nem pedig csak 2000 évvel ezelőtt.

A „Szellem” fogalma: „http://real.mtak.hu/9782/7/Szellemi termelési mód–maga a könyv4.A szellem fogalma ut.pd”f:

„A hívők és idealista gondolkodók számára nem probléma olyan működések feltételezése, amelyek az anyagtól függetlenek, s az ilyen működéseket vagy a priori és eleve létezőknek tekintik, vagy a szintén a priorinak és eleve létezőnek tekintett Istentől származtatják. A materialisták ezzel szemben azokat a jelenségeket, amelyeket a „szellem”, a „lélek”, a „gondolkodás” vagy az „érzelmek” kategóriáival szokták körülírni, az anyag működéseinek, s ezért, legalábbis elvben, az anyagi működéstörvényekből levezethetőnek értelmezik.”

Tehát egy lény szellemének megítélése teljesen ideológia alapú, így következik az is ebből, hogy a létező Földi világra értelmezhetetlen, mert a Földi világ anyagi alapú.

 A fény értelmezése a hiedelemvilágban teljesen abszurd. Nézzük a fénnyel kapcsolatos tudományos állásfoglalásokat:

„http://kepzesevolucioja.hu/dmdocuments/4ap/4_0972_001_101015.pdf:

A fény fogalma. A fény olyan elektromágneses sugárzás, amely a fényforrás energiáját 400-700 nm (1nm=10-9m) hullámhosszúságú sugárzás formájában továbbítja, és szemünkbe érve látásérzetet kelt. A fény nem az egyedüli elektromágneses hullám. A többi elektromágneses hullám nem kelt látásérzetet.

A fénykeltés folyamata: a fénykeltésben az atomok elektronjai játsszák a főszerepet. A fény keletkezése két lépcsőfokban játszódik le.

1 Az elektron elnyeli az átalakítandó energiát, gerjesztett állapotba kerül (saját pályájánál magasabb energiaszintű pályára ugrik).

2 Az elektron az instabil gerjesztett állapotból visszakerül stabil állapotba úgy, hogy visszaugrik saját pályájára. A két pálya közti energiakülönbséget (kvantumot, energiacsomagot) elektromágneses hullám formájában bocsátja ki. Nagyobb energiakülönbség esetén nagyobb lesz a kibocsátott fény rezgésszáma. Mivel a fényforrások sokféle atomjában a gerjesztéskor sokféle energiaszintkülönbség fordul elő, a fényforrások többsége egyszerre sokféle rezgésszámú (hullámhosszúságú) fénysugarakat bocsájt ki.”

A foton fogalma: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Foton

A foton az elektromágneses sugárzások, többek között a fény elemi részecskéje, legkisebb egysége, kvantuma.

A modern fizika területén a foton az elektromágneses jelenségekért felelős elemi részecske. Az elektromágneses kölcsönhatás közvetítője, a fény, és a többi elektromágneses hullám minden formájáért ez a részecske felelős. A fotonnak nulla az invariáns (nyugalmi) tömege. Mint minden kvantumnak, a fotonnak is vannak hullám- és részecsketulajdonságai; teljesül rá a hullámrészecske-kettősség. A valódi fotonok, éppúgy mint az elektronok és a protonok, végtelen hosszú ideig élnek, ha nem kerülnek kölcsönhatásba más részecskékkel. Az úgynevezett virtuális fotonok – melyek megjelenése a határozatlansági reláció eredménye – élettartama azonban nagyon rövid. Amikor két elektron kölcsönhat egymással, virtuális foton cserélődik ki közöttük. A folyamat igen gyorsan zajlik le. Az ilyen rövid ideig létező foton tömege a határozatlansági elv értelmében nem zérus; minél rövidebb az élettartama, annál nagyobb lehet ez a tömeg.”

„https://afizikakalandja.blog.hu/2016/08/23/a_feny_es_anyag_kettős_termeszete_hullámok_és_reszecskek:

A fénysebességű mozgásból következik, hogy a foton nyugalmi tömege nulla! De a relativitáselmélet legfontosabb eredménye szerint az energia és tömeg egyenértékű, amit az E=mc2 összefüggés fejez ki. Ebből az következik, hogy a foton is rendelkezik tömeggel: , de ez nem nyugalmi tömeg, hanem a fénysebességű mozgás által létrehozott mozgási tömeg. Tehát a fénysebességű mozgás a tömeg létrehozója. De mi az a fizikai objektum, ami eredetileg nullatömegű volt, de a fénysebességű mozgás által tömegre tesz szert? Itt én nem keresnék étert vagy valamilyen misztikus ősanyagot, szerintem a tér egyébként nullatömegű pontjai végzik a c sebességű mozgást. Foton esetén két mozgás kapcsolódik össze, az egyik a transzláció, a másik egy rotáció, amelynek frekvenciája a foton szokásos frekvenciája, amelyik megjelenik az energia kifejezésében. A forgás kerületi sebessége is c, amihez az sugár tartozik. Ez a sugár véges érték és megegyezik a fény hullámhosszával, mert a Lorentz-kontrakció csak a mozgás irányában következik be. A véges sugár, a mozgási tömeg és a c kerületi sebesség pedig magyarázatot ad arra, hogy honnan származik a foton impulzusnyomatéka, azaz a spin (az okfejtés megtalálható egyéb bejegyzésekben is, például Az elemi részecskék mozgásformái, vagy A tér szerkezete és az elemi részecskék mint rezonanciák).”

Következtetést persze levonhatunk a fent olvasottakból, de azt, hogy a fény nem anyagi eredetű fizikai jelenség, azt nem.

 „Ő a mérhetetlen Fény”. A fent meghivatkozott, tudományos igazolásokon alapuló tények bebizonyították, hogy a fény mérhető természeti jelenség.

A transzcendens szó értelmezése: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Transzcendencia:

A transzcendencia egy többféleképpen meghatározott filozófiai és teológiai fogalom. Az immanencia ellenfogalma.

A szó a latin transcendo (átlépek) igéből származik, és olyan lehetséges valóságra utal, amelynek megismeréséhez az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait. Hasonló értelemben használatos az ugyancsak tág jelentéskörrel bíró természetfölötti szó is. A transzcendencia fogalomkörébe tartoznak mindazon tartalmak (értve ez alatt személyeket és állapotokat egyaránt), amelyek megközelítésére az emberi megismerés biológiailag is leírható és értelmezhető eszközei alkalmatlanok.

A vallásos szóhasználatban a transzcendencia kifejezéssel elsődleges értelemben a teremtetlen létezőre, vagyis Istenre szokás utalni.”

Földi világunkat az anyagi tartalom jellemzi. A tudományok előrehaladásával egyre jobban bizonyítást nyer, hogy a környezetünk, az Univerzum is anyagi alapú. Ebből adódóan feltételezni, hogy valami vagy valaki létezik, de nem anyagi tartalmú, az a tudományok megcsúfolását és szemellenzősséget jelent. Természetesen az ember – vagy lehet az állatvilág egyede is – a Földön az agya kapacitása és a telepített szoftvere segítségével vakon is tud elképzeléseket alkotni, de ez egy teljesen más kategória, mert ez a tartalom fantázia, amelynek nincs valóságalapja!

Folytassuk a transzcendencia fogalom értelmezését:

„Annak érzékeltetésére, hogy Isten elérhetetlen, mert más létsíkhoz tartozik, mint az ember, gyakran „az égben van” vagy „a mennyben van” kifejezés szolgál.”

Mindennap, amikor felnézünk az égre, megcsodáljuk a kék eget, vagy ha felhők tarkítják, akkor a különböző formációkban gyönyörködhetünk. Ebből adódóan az ég a mi látósíkunkban van, és nem tartozik egy másik létsíkhoz! Tehát az a megfogalmazás, hogy Isten „az égben van” vagy „a mennyben van”, csak a Földi ember szempontjából kijelentett meghatározás, mert jelentheti azt is, hogy Isten az Univerzumhoz tartozó más életsíkból származik.

„Ennek a leegyszerűsítő képnek az elkerülésére a teológusok Isten transzcendenciájáról beszélnek. Így egyúttal azt is kifejezik, hogy Isten más, léte túllép az emberi érzékelésen, a világegyetemen.”

Ennek a megfogalmazásnak a lényege: higgyünk egy olyan lényben, amely számunkra megfoghatatlan, azaz földönkívüli lény!

Folytassuk a transzcendencia fogalom értelmezését:

„A Biblia Istenére a transzcendencia és az immanencia egymásban léte jellemző. A keresztény Szentírás Istene nem távoli, idegen Isten, hanem a Teremtő Isten, aki működésével jelen van a világban, és a Krisztusban való megtestesülésben a lehető legközelebb jött az emberiséghez.”

A bibliai megfogalmazás elfogadja, hogy az Isten magában hordozza a kettősséget: a „transzcendencia és az immanencia”-t, vagyis toleránsabb, míg a gnosztikusok csak a „transzcendencia”-t fogadják el.”

– „Végtelen, tér-idő feletti erő” meghatározása. Kérdéssel kezdem: honnan tudták a gnosztikusok, hogy az Univerzum „végtelen”? Milyen eszközök álltak a rendelkezésükre, hogy ezt így egyértelműen ki tudták jelenteni? Az is lehet, hogy valaki/k mondta/ák nekik? Azonban ez nem azt jelenti, hogy így is van!

A „tér-idő feletti erő” kijelentés értelmezése:

A „tér” az egyenlő az Univerzummal. Mi lehet az Univerzumon kívül? Az „idő” az egy fizikai mennyiség, amelynek nincsenek léptékei! Mindenki olyan időmérő egységet használ, amilyent akar. Akkor, hogy lehet valami „idő feletti erő”? A „tér-idő” fogalom beemelésével a gnosztikusok megint egy jó nagyot mondtak mindenféle értelem nélkül, mert azt hiszik, ez aztán a tudományos-keresztényi meghatározás. Nem csoda, hogy a gnosztikusok eltűntek az évszázadok süllyesztőiben, mert senki nem értette, hogy mit akarnak mondani.

– A „kozmikus intelligencia” fogalma jelenleg elérhetetlen az internet adta lehetőségeken belül, ezért jó lett volna, ha a cikk írója kifejti, hogy mit is ért ez alatt a fogalom alatt. Hacsak nem abba a túlzásba esett, hogy leír egymás mellé olyan kifejezéseket, amiről senki nem tudja, hogy mi is az! Ez a jelenség nem szokatlan a hiedelmekben, a hívők körében, de az adott felvetésekre a választ nem tartalmazza.

Folytatva a cikk értelmezését:

1.1.1.2 „Az eredeti Szentháromság: Atya, Anya és Fiú

Felmerül a kérdés: ha a gnózis Istene teljes és tökéletes volt önmagában, aki semmiben sem lát szükséget, miért kellett teremtenie? Jézus válasza János könyve szerint erre a következő: mert önmagát csak saját fényében érti meg. Azaz: Istenben egy állandó önmegismerési folyamat zajlik, amit a hindu Upanishadok (India misztikus tanainak gyűjteménye) úgy fogalmaz meg, hogy Brahman (Isten) folytonosan meditál önmagáról.”

Figyelemre méltó megjegyzéssel nyit a cikk írója: „a gnózis Istene teljes és tökéletes volt önmagában”. Ezek szerint több Isten is van: van a gnosztikusok által kreált Isten, és mivel a cikk írója is gnosztikus, ezért ez lehet csak a tökéletes, és van a többi, apostol által írt, a kanonizált Bibliában található, evangéliumok szerinti Isten. Én azt mondom, hogy mind a két tábornak igaza van. Miért gondoljuk, hogy Isten csak egy van, aki a Földi világot megteremtette, benne az emberrel? Mivel az Isten Földön kívüli világból származó lény, miért gondoljuk, hogy egyedül van, volt? Hogy többen voltak, az biztos, hiszen ezt az Apostolok is leírták. Más bizonyítékunk meg nincs.

Az a kérdés, hogy ezek a Teremtő Istenek milyen tulajdonságokkal rendelkeztek, azt hiszem, még hosszú ideig kérdés is marad.

Erre a kérdésre János könyvében találunk egy magyarázatot. Ki is volt János? Az Urantia könyv szerint: 139:4.1 (1553.6) János halász volt, de megállapította, hogy Isten „önmagát csak saját fényében érti meg”. És elfogadjuk, hogy János, a halász ilyeneket írt? Ha most tíz, halászmesterséget folytató embertől megkérdezném, hogy mit ért ezen megjegyzés alatt, kíváncsi volnék a válaszaikra, hát, ha még hozzáteszem, hogy mindez 2000 évvel ezelőtt történt!

A továbbiakban a szerző is értelmezi, hogy mit is jelent az „önmagát csak saját fényében érti meg” kijelentés: „Istenben egy állandó önmegismerési folyamat zajlik”. Hát ez egy nagyon furcsa megállapítás! A cikk korábbi részében a cikk írója kihangsúlyozta, hogy Isten tökéletes és minden tulajdonsággal rendelkezik, ami elvárható volt tőle. Akkor miért kell neki saját magáról meditálnia? Erre az sem ad magyarázatot, hogy az „Upanishadok úgy fogalmaz meg, hogy Brahman (Isten) folytonosan meditál önmagáról”. Attól még, hogy a hinduk valamit leírtak, az nem biztos, hogy úgy is van! Akkor mit is jelenthet az „önmagát csak saját fényében érti meg” kijelentés? Lehet a szavakat és a kifejezést is értelmezni, ami természetesen szubjektív vélemény lesz, de én nem teszem, mert fogalmam sincs, egyébként sem foglalkozok olyan, egy halász által leírt teoretikus véleménnyel, amelyet szerintem ő sem ért, mert nem ő írhatta, csak neki tulajdonítják.

Folytatva a cikk értelmezését:

„Önmagunkról gondolkodni márpedig csak úgy lehet, ha szétválik egymástól az alany (aki gondol, azaz én), illetve a tárgy (akire gondolok, azaz magamra). Így máris kettősség keletkezik az Egységben, amit a gnózis úgy jelképez, hogy az androgün (nem nélküli) Istenben megjelent a férfi jellegű, kiárasztó energia (gondolkodó), valamint a befogadó, nőies princípium (az elgondolt, illetve a gondolat). Így született az eddig egységes Abszolútumból az első kettősség: az Atyaisten és az Istenanya.”

Ha én a cikk írója lennék, ezt nem írtam volna le! Ha én gondolok saját magamra, először is ez nem csak isteni képesség. Másodszor, természetesen nyelvtanilag szét lehet bontani a gondolkodást alanyra (énre) és tárgyra (magamra), de ettől még én nem leszek kettő! Az e fajta megközelítés miatt is szűnhetett meg a gnosztikus kereszténység, mert ilyen értelmetlen dolgokat akart a híveknek bemesélni. A további gondolatmenet szintén érthetetlen. Így akarja az ember kettősségét (hímnemű, nőnemű) megmagyarázni, hogy a gondolkodót és a gondolatot leképezi nemekre? Azt megértem, hogy valahogy meg kellett a hívőknek magyarázni a nemek kettősségét, na de ilyen példán keresztül? Ez enyhén szólva sérti magát az embert, hogy ilyen sztorikkal próbálja az érthetetlent megmagyarázni! A bekezdés végén tett „megdönthetetlen” kinyilatkozásból lett az Atyaisten és az Istenanya. Miért gondolja a szerző, hogy a Teremtőink, bárkik is voltak, természetesen ugyanolyan biológiai tagozódásban vannak, mint az emberek? Ez az „interpoláció” szinte végig kíséri a cikket, azaz ahogy az embereknél van, úgy kellett a Teremtőinknél is lenni. Így lett „az Atyaisten és az Istenanya” is.

Folytatva a cikk értelmezését.

„Utóbbit, a kozmikus női energiát az apokrifek általában Ennoiának (Gondolat) vagy Protoennoiának (Első Gondolat) hívják – a fentiek alapján nem véletlenül. Az Anyának van egy titokzatosabb neve is: Barbelo, amellyel nagyon sok őskeresztény kozmogóniai iratban találkozunk. Jelentése, talán Erő, mások szerint Isten lánya. Az Atya és az Anya gondolkodásának, egymásra reflektálásának eredménye – gyümölcse – a Fiú, azaz a Kozmikus Krisztus.”

A Teremtőinknek nemek szerinti beállítása, mint ahogy korábban is írtam, öncélú, bárhogy is fogalmaz akármilyen tartalmú korai dokumentum. Ezt a megállapítást a „követők” értették és elfogadták, mert hát az emberiség és a Földi élővilág emlősei ugyanilyen felállásban léteztek ahhoz, hogy az utódot létrehozzák. Ez a leirat senkit nem döbbentett meg eddig, sőt üdvözítőnek tartották, hiszen lám-lám, a Teremtőink testi felépítése ugyanolyan, mint az embereké – na, egy kicsit misztikusabb, aminek eredményeképpen más értelmetlen, dogmatikus szerepet is rájuk aggattak. A „Barbelo” szó magyarázata is hagy némi kívánnivalót maga után! Az Istenanya és az Isten lánya ugyanaz a lény? A cikk írója szerint igen! Ahogy várható volt, egy nőnek (Istenanya vagy Isten lánya) meg egy férfinak (Atyaisten) milyen szerepe lehet az Univerzumban, mint hogy gyereket alkossanak, akinek neve a Fiú, azaz a Kozmikus Krisztus. Semmi furcsaság nincs ebben, hiszen az Univerzumban csak egy módon szaporodnak az egyedek, nevezzük bárhogy is őket; úgy, mint az ember. Remélem, ezt senki nem gondolja komolyan, de főleg a cikk írója!

Folytatva a cikk értelmezését.

„Ő Jézus égi énje, az a valódi természete, amit a feltámadást követően ismét magára öltött. Ezért jelent meg Húsvétkor, a sziklasírnál emberi szemmel szinte kibírhatatlan ragyogásban – ekkor ugyanis immár nem a történelmi Jézus, hanem a Kozmikus Krisztus, Isten harmadik megnyilvánulása volt. Isteni szüleivel, az Atyával és Anyával összevetve a Fiúisten náluk sokkal konkrétabb, személyszerűbb. Míg ugyanis az előbbi kettő inkább elvont őselvek, energiák, addig a Kozmikus Krisztus az első, akiről már jogosan mondhatjuk: ő Valaki. Így ő az Univerzum legelső Személyisége, legszentebb és legtitokzatosabb szerepében pedig az ember égi modellje. Ezért hívják Krisztust Fényembernek, Első Embernek, vagy ahogy a Bibliából is ismerjük: Emberfiának.”

Az első mondat tartalmával egyetértek. A „feltámadás” szó helyett én a „visszatérés” szót használnám, mert hova támadt fel? Egyszerűen azt történhetett, hogy egy földönkívüli civilizáció elküldte egy tagját – nevezhetjük Jézusnak – a Földre, hogy tanítsa az embereket. Itt kijelenthetjük, hogy Jézus tanítani, információkat átadni érkezett a Földre és nem Teremtőként, mert mind a Föld, mind annak élővilága már több millió évvel korábban létezett!

Mit is tanított? Olvassuk el az összes, evangéliumnak nevezett dokumentumot, amely napjainkban fellelhető és evangéliumnak tekintik és meglátjuk a tartalmukból, hogy az a 12 apostol mennyit értett meg az ő tanításaiból! Úgy jellemezhetném, mint egy „turmixgépet”.

A turmixgépbe beleteszünk alma-, körte- stb. gyümölcsdarabokat, hozzáöntünk tejet, és késztettünk finom gyümölcsturmixot. Ha az alapanyagokat az eredeti állapotában leteszem az asztalra, majd a kész turmixot egy pohárban az alapanyagok mellé, akkor nem vagyok képes hasonlóságot tapasztalni, mert teljesen más végterméket kaptam, annak ellenére, hogy minden alapanyag benne van a turmixban. Azaz, ha iszom a turmixot, érzem az alma, körte stb. gyümölcsök kevert ízét és a tej ízét is, mégis más!

Valahogy Jézus is így érezhetett akkor, amikor kiválasztotta ezt a 12 személyt, hogy átadja a tudását, és ahogy haladt előre az idővel, rájött, hogy ez teljesen reménytelen, és vagy ő döntötte el, vagy kötelezték, hogy hagyja el a Földet, térjen vissza az Univerzumnak arra a bolygójára, ahol eddig is létezett. A visszatérés nem lehetett egyszerű, mert meg kellett szabaduljon az emberi „maszkjától”, emberi testétől. Ez pedig csak úgy mehetett végbe, ha megölik, és az a fény, amely maga az Univerzum Jézusa, így képes volt visszatérni. A cikk leírásában az az emberi szem számára elviselhetetlen fény Jézus hologramja lehetett és ezt egy űrhajóból produkálták, amelynek fénye megvakított mindenkit, de természetesen kommunikált a volt apostolaival.

Az a megállapítás, hogy „a Fiúisten náluk sokkal konkrétabb, személyszerűbb”, annyiban fogadható el, hogy a földönkívüli civilizáció tagjai közül csak Jézus öltött emberi alakot, a többi nem. Ettől ugyanazon földönkívüli lény volt, csak az ember bőrében. Ebben a helyzetében ugyan nem vált az Univerzum legelső személyiségévé, mert rajta kívül több fénylény is létezhetett, csak nem a Földön.

Folytatva a cikk értelmezését.

1.1.1.3 „Jézus, az Aiónok Aiónja

A kérdésre tehát, hogy ki a Teremtő, az az őskeresztény válasz a következő: minden létezés végső forrása Isten, de a teremtési folyamat konkrét végrehajtója az Atya, az Anya és a Fiú. Isten és a teremtő Szentháromság persze valójában azonosak, hiszen utóbbi nem más, mint a végtelen Fény három manifesztációja.”

Ki a „Teremtő”? A Teremtő(k) („minden létezés végső forrása Isten”, szerintem minden létezés kezdetének a forrása Isten) az Univerzum lényei, akik a Föld jellemző sajátosságainak megfelelő (környezeti adottságok: levegő, víz, hőmérséklet, mágneses, Földet körülvevő burok stb.) feltételeit kialakítva vagy kihasználva létrehozták a földi világot. Maga az ember nem Földi eredetű, hanem exportált egyed, mert egyedüliként a Földi élővilágban a teste hőmérsékletének megtartásához ruházatot visel, a többi élőlény ilyen adottságokkal nem rendelkezik.

Időnként visszajöttek, és különböző szándékos beavatkozásokkal módosításokat hajtottak végre (dinoszauruszok pusztulása, genetikailag „elfuserált” lények kiirtása az özönvízzel, az ember agytérfogatának növelése stb.) a Földi élőlények genetikájában, és kialakult a mai állapot. Ne gondoljuk azt, hogy a földönkívüli civilizáció lényei a továbbiakban nem követik figyelemmel a Földi élővilág fejlődését, de a túlfejlődést is gátolják, pl. az ember túlszaporulatát. Eddig ezt háborúkkal próbálták egyensúlyban tartani, de az emberek békében szeretnének élni, és a számuk nagyon gyorsan növekszik. Ezt vagy ismételt háborúk szításával, vagy valamilyen természeti csapásokkal fogják korrigálni.

Az a megállapítás, hogy van a „Szentháromság: Atya, Anya, Fiú”, szintén a földi családfelállás inverzálása a földönkívüli civilizáció tagjaira. Sőt ebben a gondolkodásban már benne van a kereszténységnek az az egyik alapideológiája, hogy az emberi szaporulat kereteit csak egy apa és egy anya felállással lehet megvalósítani.

Mivel a belénk kódolt hormonok, amelyeket a földönkívüli civilizáció telepített az agyunkba, az embernek ivarérett korában egy feladatot szánt: az utód létrehozását és felnevelését, ehhez a feladathoz egy hímnemű és egy nőnemű ember szükséges, amelynek végterméke a gyerek (igazából nem értem, hogy miért csak fiú, miért nem lány is, hiszen az emberiség fele hímnemű, a másik fele nőnemű, ami szintén kódolt fájl).

„A végtelen Fény három manifesztációja” fogalom, hogy kerül ide, azt nem tudom. A fényről már részletesen írtam. Kimondható, hogy nem végtelen, mivel energiaforrás nélkül nem létezik fény sem.

Manifesztáció fogalma: „https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Manifesztáció: egy észrevehető állapot, helyzet, amikor egy titkolt vagy rejtett tulajdonság, viszony láthatóvá válik; érvényre, felszínre jutás; megnyilvánulás.”

A fogalomból adódóan nem lehet a „végtelen fény három manifesztációja”, mert a háromból csak Jézus vált láthatóvá azzal, hogy emberi alakba bújt, az Atya és az Anya nem!

Folytatva a cikk értelmezését.

„Egy gnosztikus hasonlat szerint a teremtés során Isten úgy ölti magára az Atya, Anya és Fiú szerepét, mint ahogy a Nap nyilvánul meg felkelő, delelő és alkonyati Napként: különbözőnek tűnnek, más a színük, látszólagos nagyságuk – mégis tudjuk, hogy ugyanarról az égitestről van szó.”

A Napról vett hasonlat nagyon sántít! Megint a Földről szemléli a Nap képeit, azaz inverzál. A Nap semmit nem változtat sem a színén, sem az alakján, egy jellemzője van: a tömege állandóan csökken. Viszont megértem a gnosztikus elképzelést, mert hogyan magyarázzák meg a hívőknek, hogy ugyan van Atya meg Anya, de ezeket soha nem fogják látni, nem úgy a Fiút, aki a Jézus! A magyarázat, hogy mindhárom egyugyanazon szerepkörben tud tetszelegni?

Folytatva a cikk értelmezését.

„Titkos tanításaiban Jézus kinyilvánította, hogy ő a Kozmikus Krisztus inkarnációja. És mivel a Fiúisten ugyanúgy Isten, mint az Atya és az Anya, a gnosztikusok számára Jézus istensége nem volt kérdéses. Egyes szekták, irányzatok valóban embernek tartották a Megváltót, de a fővonalas gnózis mindig is az Abszolútum testet öltött Harmadik Személyét tisztelte benne.”

Jézus tanításaiban megvallhatta, hogy ő a földönkívüli vonatkozásban nem ugyanaz, mint a Földön (ezt így is meg lehet fogalmazni: „Kozmikus Krisztus inkarnációja”). Ebből adódóan a Földi ember számára Jézus földönkívülisége nem lehet kérdés, tehát elnevezte Istennek! De hogy ki és mi volt valójában Jézus, arról a Földi embernek a mai napig nincs elképzelése! Én is egyetértek azzal, hogy Jézus a Földi megjelenése alatt Földi ember volt, mert a földönkívüli megjelenése helyett emberalakot öltött, amelynek elve teljesen megegyezik a gnosztikusok által elképzelttel.

Folytatva a cikk értelmezését.

„Az őskeresztény kozmogónia főhőse, a teremtés konkrét végrehajtója maga Krisztus. Amint ugyanis megnyilvánult, azonnal átvette szüleitől, az Atyától és az Anyától a teremtés stafétáját. Legelső teremtő aktusként kiárasztott négy aiónt, melyekből további és további aiónok bontakoztak ki, a végtelenségig. Mivel a Fiúisten az aiónok teremtője, ezért hívják az Aiónok Aiónjának is.”

Azt el kell ismerni, nagy fantáziája van a cikk írójának! Milyen információkra alapozza, hogy Krisztus a „a teremtés konkrét végrehajtója”? Milyen vonatkozású teremtést valósított meg? Vélelmezi a cikk írója vagy valamelyik apostol, hogy „Legelső teremtő aktusként kiárasztott négy aiónt”. Ezt talán látta valaki, vagy maga Jézus informálta az apostolt erről a nemes cselekedetről?

Az aión fogalma: „https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/a-a-C97B4/aion-C9823/

A hellenisztikus filozófiában az isteni teljesség kiáramlásai (emanatio), közbülső fokozaton álló istenek, egy-egy világkorszak személyes jellegű urai. Ezek a korszakok állandó körforgásban következnek egymásra. A gnózis spekulációi a két aión körül folytak: egy időfeletti, örök és egy múlandó világ.”

Mivel a fogalom meghatározásából nem igazán lehet kideríteni, hogy mi is az az aión, de valami olyasféle, ami hasonlítanak magához az Istenhez, azaz a Teremtőhöz. Az érdekesség az aiónok kibocsájtásában az, hogy itt nem volt követelmény a hímnemű és a nőnemű „Teremtő” együttes tevékenysége ahhoz, hogy aión jöjjön létre, tehát a Fiúisten maga alkotta meg ezeket az aiónokat? Vajon hogyan?

Folytatva a cikk értelmezését.

„Az aión egy speciális fogalom a gnosztikus bölcseletben. Tipikus gnosztikus, de nem korlátozódik kizárólag a keresztény gnózisra: Egyiptomtól Iránig találkozunk vele. Hogy mi is az aión, nem könnyű megmagyarázni, mert mint a gnózis oly sok fogalmának, ennek is több jelentés-rétege van. Mivel azonban a gnosztikus teremtés lényege a multiuniverzum kiárasztása, a legjobb, ha úgy képzeljük el, hogy az aión a különböző valóságsíkokat, dimenziókat jelenti. Az tehát, hogy »Krisztus a mennyei teljességből kiárasztotta az aiónokat«, a modern fizika nyelvére így fordítható le: az aktív teremtő energia egy mindent tartalmazó szingularitásból (őspontból) kiindulva létrehozta a párhuzamos világokat.”

Nagyon felbátorodott a cikk írója, mert cikkének vége felé olyan kijelentéseket enged meg magának, amelyekről szerintem még maga sem hiszi el, amit leírt.

Az aiónok körüli polémia tovább gyűrűzik; nem is csoda, hiszen, ha a ma kor emberének feltesszük ezt a kérdést, hogy mondja meg, mi az az aión, nem tudom, ki venné a bátorságot és adna magyarázatot. De itt vannak a gnosztikusok, akiknek megfelelő alapú tudományos felkészültségük van és magyarázatot adnak erre a fogalomra. Igaz, hogy a magyarázatuk értelmezhetetlen, mert a tudomány jelenlegi állása szerint nincsenek párhuzamos Univerzumok mindaddig, amíg ez bizonyítást nem nyer!

Folytatva a cikk értelmezését.

1.1.1.4 „Szophia bukásától a Golgotáig

Ezek a világok azonban még tisztán szellemi természetűek voltak. A teremtés e stádiumában ugyanis még nem volt anyag, de okság és téridő sem – mindezek egy jóval későbbi fázisban jönnek majd létre. A Krisztus által megalkotott aiónok tehát csakis a fényből, azaz energiából álltak. Ezeknek az éteri dimenzióknak az összességét a gnosztikusok Plerómának (Teljességnek) hívják.”

A ma ismert Világ azzal jellemezhető, hogy objektíven létezik, függetlenül attól, hogy ezt mi elfogadjuk vagy nem. Képzeljük el, hogy egy ötéves gyerek, aki még nem hallott a Jupiter bolygóról. Megkérdezzük tőle, hogy mi az a Jupiter bolygó. Valószínűleg nem tud rá felelni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a Jupiter bolygó nem létezik, hanem azt, hogy valaki nem ismeri. Ha tehát a Világ létezik az objektív valóságában, akkor nem létezhet szellemi síkon. Mert mi a szellemi sík? A tudatunkban körvonalazódó elképzelés valamiről. Azzal, hogy a tudatunkban megjelent egy elképzelés, attól még az egyáltalán nem biztos, hogy létezik is!

Az a kijelentés, hogy a teremtés úgy jött létre, hogy csak a tudati szférákban körvonalazódott, az nem teremtés! Ha a kezdeti aiónok csak fényből álltak, akkor ezek anyagi természetűek voltak, ahogy korábban ezt már kifejtettem. Az, hogy az fény dimenziókat alkot, számomra teljesen új, és nem tudom, honnan vette a cikk írója.

Folytatva a cikk értelmezését.

„Az aiónok azonban nemcsak a Pleróma egyes rétegei, de egyben fénylények is. Minden aiónnak, mint »helynek« saját megtestesítő aiónja van – méghozzá mindegyiknek kettő. Az aiónlények tehát páronként képviselnek egy-egy dimenziót: minden aiónban (mint »helyben«) két-két aiónlény, egy hím- és egy nőnemű lakik. Nehéz megmondani, hogy is néz ki egy aiónlény a gnózis szerint, de általában angyal-szerűen szépséges, halhatatlan, emberforma lényekként írják le őket, mint az antik mítoszok istenei és istennői.”

Az aiónok értelmezése egyre nagyobb léptékűvé válik, ahogy haladunk előre. Az aiónok tehát nemcsak fénylények, hanem önmaguk megtestesítői is (amit, őszintén bevallom, el sem tudok képzelni), és egyszerre páronként kettő, ami természetesen hímnemű és nőnemű lény, amelyek egy-egy dimenziót képeznek, mellette természetesen angyalok is, amelyek emberformájúak.

Összegzem, hogy mi is a gnosztikusok szerint az aión: fény-éteri dimenzió, két félből állnak (hím és nőnemű), angyalszerű, emberforma lény.

Tehát így jutunk el a fényből az emberforma lényig, és ez mind az aión!

Folytatva a cikk értelmezését.

„És itt, az aiónoknál álljunk meg egy pillanatra! Ők nem Isten megnyilvánulásai, mint az Atya és az Anya, és nem is tökéletes személyiségek, mint Krisztus.”

Próbálok az egyre csapongóbb gondolkodásban eligazodni! A cikk írójának már volt ebben a cikkben erre vonatkozó állásfoglalása: „A kérdésre tehát, hogy ki a Teremtő, az az őskeresztény válasz a következő: minden létezés végső forrása Isten, de a teremtési folyamat konkrét végrehajtója az Atya, az Anya és a Fiú. Isten és a teremtő Szentháromság persze valójában azonosak, hiszen utóbbi nem más, mint a végtelen Fény három manifesztációja.”

Hogy létezik, hogy az aiónok nem istenek, ha „Atya, az Anya és a Fiú (teremtő Szentháromság) meg az Isten”, ezek ugyanazok és Istenek, bárki is volt konkrétan az aiónok teremtője? Miből gondolja a cikk szerzője, hogy ezek az aiónok nem voltak tökéletesek? Ez az állásfoglalás is a cikkíró reverzitási hibája. Miért? Mert ha szerinte van nem „tökéletes” ember, akkor ebből az következhet, hogy vannak nem tökéletes „isten-alkotta” aiónok is?

Folytatva a cikk értelmezését.

„Bár testetlenek, emberi ésszel felfoghatatlan hatalom birtokosai, és az aiónok mégis a Pleróma legesendőbb lakói. Hogy miért? Azért, mert saját, önálló személyiségük van, ami Jézuséval ellentétben nemcsak Fényt, de hiányt is tartalmaz. Ezért minden aiónt a társa egyensúlyoz ki: ami az egyikben nincs meg, a másik pótolja, hasonlóan a Jin-Jang kettősséghez. És ezt a tökéletesre hangolt, kényes egyensúlyt bontotta meg a legkülső aiónpár női tagja, Szophia.”

Nagyon bátran kijelenti a cikk írója, hogy az „aiónok testetlenek”, mintha észlelt volna már aiónt. Ha igen, akkor kíváncsi lennék, melyik érzékszervével észlelte. Hogy volt-e hatalmuk, erre senki nem tud választ kapni, legfeljebb fantáziál. Kritikaként fogalmazza meg, hogy „saját, önálló személyiségük van”, ami azt jelenti, hogy „énjük” nemcsak „Fényt, hanem hiányt is

tartalmaz”.

Nézzük meg a személyiség fogalmát: https://hu.wikipedia.org/wiki/Személyiség: „Különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze.”

Ez a meghatározás természetesen a Földi emberre vonatkozik, nem lehet automatikusan adaptálni más, az Univerzumban esetlegesen létező, a környezetüket formálni képes egyedekre! Tehát a cikk írójának valamilyen más szót kellett volna erre kitalálni, mert ez a szó nem ide tartozik!

Tehát az „aiónok fényből és hiányból” állnak. A fény világos! A hiány viszont úgy kerül egyensúlyi állapotba a gnosztikusok szerint, hogy van egy társ-aión, amely kiegészíti ezt a hiányt, így lesz teljes a kép! Feltenném a kérdést: ha az aión úgy válik teljessé, hogy párokat alkot, akkor megszűnik a hiány, plusz a fény, és ekkor már Istenek lesznek?

Nagyon is primitív gondolkodásra vall ez a megközelítés. Újra felmerül az inverzitás tudatos alkalmazása a cikkben. Mivel az emberek körében állítólag akkor vállnak eggyé, ha párban élnek, legalábbis a katolikus dogmák szerint, és a félreértések elkerülése érdekében hímnemű és nőnemű a párok egyedei. Mi ennek a vallási értelme?

A Szentháromság felállásából adódóan a Teremtő az ember Földi fejlődését csak úgy látta biztosítottnak, ha reprodukálja magát. Ehhez különnemű emberpárra van szükség, amilyen a Szentháromság felállása is. Bonyolítja a helyzetet, ahogy erről részletesen a következő fejezetekben írok, hogy az embernek az ivarérett kor eléréséhez Földi léptékben idő kell, és ahhoz is, hogy az utódot olyan kondícióba hozza, hogy felnőtté váljon (min. 20 év a modernkori társadalmakban). És megy a körforgás, ki tudja meddig.

Tehát a Szentháromság azért követendő, mert a Teremtő így látta biztosítottnak az emberiség fejlődését, de mivel az inverzitás ebben a cikkben nagyon hangsúlyos, ezért a Földi ember ahhoz, hogy a Teremtő akarata szerint (hormonok) ténykedjen, csak úgy képzelheti el a Teremtőjét, ha ugyanolyan felállásban él!

Ez a nézet szinte minden vallási dogmatikai nézet alapja, bárhova megyünk a Földön. Nem biztos, hogy így van, de a tudatlan emberekkel el lehet hitetni!

Azonban, mint minden emberi cselekedetben, itt is hiba csúszott az elméletbe, annak ellenére, hogy Istenek a végrehajtók! Lám-lám, egy nőnemű aión: „Szophia”.

Arra itt nem akarok külön kitérni, később ezzel az oldalával is foglalkozok, hogy a „rendszerhibát” ki okozta? Egy nő! Természetesen, aminek végső eredménye, hogy a római katolikus egyház a Szentháromságból kivette az Anyát, és helyére a lélek szót tette be. De ez csak az egyik oldala.

Folytatva a cikk értelmezését.

„Ő volt az, aki a Káosztól megszülte Jaldabaóth nevű fiát: egy démoni lényt, akit a gnosztikusok Jahvével azonosítottak. Innentől kezdve pedig elindult a tragikus folyamat, melynek során létrejött az anyagi világ, az Isten Országából származó, halhatatlan fénylelkeket pedig Jaldabaóth bosszúból romlandó testbe zárta – így születtek az élőlények és az ember.”

Először tekintsük át a cikk szerzője által használt „káosz” szó fogalmát:

„http://www.termeszetvilaga.hu/tv98/tv9809/kaosz.html:

A káosz szó használata önmagában félreértésekre adhat okot, hiszen mint látni fogjuk, hétköznapi és tudományos értelme nem egészen azonos. A görög szó eredeti jelentése üresség, semmi. Csak Arisztotelész munkássága nyomán veszi fel az összevisszaság jelentést. Érdekes megjegyezni még, hogy a Biblia magyar (és sok más nyelvű) fordításában a tohuvabohu (héberül: zűrzavar) az üresség értelemben jelenik meg (Genesis 1.2).

A káosznak a ’80-as évek óta elterjedt tudományos fogalma kapcsán először is azt kell leszögeznünk, hogy az nem egy pillanatnyi helyzetre, elrendezésre, állapotra vonatkozik, hanem az időbeli viselkedésre. Mivel bármilyen mennyiség időfejlődése általános értelemben mozgásnak tekinthető, a káosz ebben a modern szóhasználatban a mozgás, a dinamika jellegére utal. Érdemes azt is hangsúlyozni, hogy a káosz elsősorban a velünk azonos léptékű (makroszkopikus) világ sajátos mozgásformája.”

Nagy valószínűséggel a cikk szerzője a „Káosz” szót az arisztotelészi értelemben használja. Az is fontos tény, hogy a gnosztikusok beállításától eltérően a „Káosz” nem csak negatív jelenség, hanem – és ez a lényeg –, objektív, tehát van! Kiemelendő, hogy magát a szót nagybetűvel írta. Nem tudok magyarázatot találni rá, miért, de valószínű, hogy a jelen helyzet indukálja a magyarázatot, miszerint egy aiónnal, „Szophia”-val való kapcsolatot kíván nyelvtani értelemben egyeztetni. Az, hogy miként tud egy aión (amint emlékszünk: a fénytől kezdve emberformájú angyalig minden létezési formája megvan) a Káosszal utódlétrehozási kapcsolatot létesíteni, ezt nem firtatom, mert a dogmatikában dívik Jézus Krisztus szeplőtelen fogantatásának elmélete, hát miért lenne az hihetőbb variáció?

Érdekesebb kérdés viszont, hogy „Szophia” hogyan szülhetett utódot. A szülés, mint a szaporodás végfolyamata, a Földi világ elevenszülő egyedeinek tulajdonsága, márpedig „Szophia” nem elevenszülő egyed, ilyen megnyilvánulási formáját a cikk nem taglalta. Honnan lehet tudni, hogy a megalkotott utód – „Jaldabaóth” – egy fiú, ráadásul egy gonosz, démoni lény? Mitől lett démoni lény? Az „anyja” egy Istentől származtatott aión, tehát pozitív tulajdonságokkal felruházott földönkívüli lény. A „Káosz” – ezt állítják be a gnosztikusok a hímnemű egyednek – üresség, semmi és zűrzavar szavakkal jellemezhető. Hogyan lesz ebből szexuális kapcsolat, végtermékként ráadásul egy démoni lény?

Viszont tevékenysége egyenesen meghökkentő: „Isten Országából származó halhatatlan fénylelkeket pedig Jaldabaóth bosszúból romlandó testbe zárta – így születtek az élőlények és az ember.”

Miért meghökkentő? Mert minden átmenet nélkül megtudjuk, hogy „Istennek van Országa”! Eddig tudtuk, hogy a nagy „semmiben” van Isten, akinek van három reinkarnációja, a Szentháromság, amely valójában maga az Isten, amelyek közül a Fiú elkezdte az aiónokat párosával gyártani, és ezután hirtelen lett egy Ország, ahol Isten lakik, amely eddig nem volt, természetesen a semmiben. Érdekes!

Azután kiderül, hogy ebben az „Országban” halhatatlan fénylelkek vannak, amely halhatatlanságról eddig nem tudtunk! Kérdésként merül fel, hogy kik ezek a fénylelkek? Eddig tudtunk az aiónokról, majd amikor „Szophia” „félrelépett” és megteremtették „Jaldabaóth”-t, hirtelen előteremtődtek a „fénylelkek”.

Most jön a cikk csúcspontja, mert kiderül, hogy az ember hogyan került a Földre. Nagyon egyszerűen: „Jaldabaóth bosszúból romlandó testbe zárta – így születtek az élőlények és az ember.”

Egy szempont mindenképpen elkerülte a cikk írójának figyelmét: azzal, hogy leírja: „így születtek az élőlények és az ember”, nem azt írja, hogy így született „az ember”, hanem azt, hogy „élőlények és az ember”. Tehát a gnosztikus elméletben a Földi élőlényekbe is ugyanúgy, mint az emberbe, be vannak zárva a fénylelkek? Azaz az állatoknak is van lelkük, amelyet haláluk után Isten visszavesz?

A másik, nem kevésbé fontos megállapítás, hogy megtudtuk, az emberiség honnan származik: „az Isten Országából származó halhatatlan fénylelkeket pedig Jaldabaóth bosszúból romlandó testbe zárta”. Tehát az emberiség egy Földön kívüli helyről származik, ahol fénylélek formájában vár arra, hogy a Földi életviszonyoknak megfelelően működni képes, romlandó testbe zárassék…

Folytatva a cikk értelmezését.

„Ez a teremtés története János apokrif könyve szerint, ahogy Jézus feltárta neki. Szophia bukása óta az eddigi tökéletesség helyébe tehát Fény és Sötétség, Szellem és Anyag, Rend és Káosz küzdelme lépett, ami az Édenkertben érte el tetőpontját, hogy majd évezredekkel később Jézus a keresztfán tegyen pontot a végére.

Bácsi Bogi”

Elgondolkodtató végkövetkeztetést tett a cikk írója: értelmezi a tökéletességet, mégpedig úgy, hogy ellenállításokat sorol fel, amelyek megkérdőjelezik a tökéleteséget, ezzel igazolva, hogy ha ezek jelen vannak, akkor nem beszélhetünk tökéletességről!

Mi a tökéletesség? Egy szóval magyarázatot lehet adni: az egyensúly! Ha valami vagy valaki egyensúlyban van, akkor az tökéletes! Ha megbomlik az egyensúly, akkor energiabefektetésre van szükség, hogy az egyensúly helyreálljon. Ha az energiabevitel nem elégséges vagy nem áll rendelkezésre, akkor az a valami vagy valaki elpusztul!

Az a gnosztikus megállapítás, hogy a Fény és a Sötétség harcban vannak, téves. A fény, ahogy korábban írtam, energia tartalmú fizikai anyag. A sötétség úgy keletkezik, hogy árnyék képződik a fény elé, és az árnyékképző mögött keletkezett állapotot nevezzük sötétségnek. A fény és a sötétség soha nincs egyszerre jelen, így harcolni sem tudnak egymással, mert nincs közvetlen kontaktusuk!

Az a gnosztikus megállapítás, hogy a Szellem és az Anyag harcban vannak, szintén téves! A Szellem szó is csak a dogmatikusok körében használatos. Miért? Nem igazán fogalmazzák meg, hogy mit kell érteni alatta, és főleg azt, hogy az emberi test melyik részében található? Magyarázatuk: a Szellem otthona az emberi szív. Biológiailag már ismert, ám 2000 évvel ezelőtt nem biztos, hogy ismert volt a szív felépítése és működési elve. A mai kor tudományos felkészültsége alapján kijelenthető, hogy a szív az agy idegi jelei alapján működő izomegyüttes, amelynek a szerepe a testnek vérrel való ellátása. Ebben a testrészben nem található a „Szellem otthona”. Mégis, valaminek lenni kell? Az én véleményem szerint a Szellem (szoftver) az agyban található, és az emberi gondolkodás végterméke. Mivel az agy agyagi alapú (hardver), annak termékei is anyagi alapúak kellenek, hogy legyenek! Ebből az következik, hogy a Szellem és az Anyag nincsenek harcban egymással, hanem kiegészítik egymást. Ha az ember kigondol egy új tárgyat, először az agyában tárolt megelőző információk alapján elképzeli, majd lerajzolja, és manuálisan elkészíti. Ez a nagyon leegyszerűsített folyamata, hogyan lesz egy gondolatból (szellem) végtermék (anyag). Fontos kihangsúlyozni, hogy erre a folyamatra – azaz változtatni a környezetén – csak az ember képes a Földön.

Az a gnosztikus megállapítás, hogy a Rend és a Káosz harcban állnak egymással, téves! Megállapításomat a káosz fogalmára alapozom; a káosz: üresség, semmi és zűrzavar. Már maguk a meghatározások is zavaróak, mert olyan jellemzőket sorol fel egy fogalom magyarázatára, amelyek ellentmondásosak!

Az üresség jól értelmezhető. Az adott térnek az az állapota, hogy nem található benne az az anyag, amelyet vártunk.

A semmi egy mennyiségi állapot, amelynek mérőszáma a nulla.

A zűrzavarról már írtam.

Tehát elemenként nézzük meg, hogy a káosz jellemzői hogyan harcolhatnak a renddel!

Rend és üresség: egy adott térben az üresség egy egyensúlyi állapot, tehát rend van!

Rend és semmi: Egy adott térben, ha a mennyiség egyenlő nullával, akkor ott nincs semmi, tehát rend van!

Rend és zűrzavar: a zűrzavar a megbomlott egyensúly, tehát nem lehet rend!

Tehát az örökös harc a káosz vonatkozásában csak akkor áll fenn, ha a zűrzavar oldaláról vizsgáljuk, a többi meghatározás vonatkozásában nem értelmezhető!

A cikk utolsó mondatának értelmezése még figyelemre méltó lehet: „Jézus a keresztfán tegyen pontot a végére”.

Valójában minek jött Jézus a Földre? Kijelenthető, hogy azért, hogy a Földi embert ismeretekkel lássa el. Ezt a gondolatot ma már el lehet dogma nélkül is fogadni, ha azokat az érdekességeket említem az ember történelmében, amikor valakik megmagyarázhatatlan ismeretek birtokába kerültek, és azt hasznosították is. Erről korábban már írtam.

Ahhoz, hogy egy földönkívüli lényt a Földi ember befogadjon, ugyanúgy kellett kinéznie, mint az akkori kor emberének. Az oktatás megtörtént, ismereteket adott át az apostoloknak, de hibát vétett, mert olyan felkészültségű embereket választott ki, akik nem voltak képesek felfogni még azt sem, hogy mit mond, így úgy döntött, visszamegy, ahonnan jött. Igen ám, de meg kellett szabadulnia az ember-álarctól. Ennek egyedüli módja, ha az emberi teste meghal. Meghalhatott volna nagyon egyszerű körülmények között is, pl. családja körében, valamilyen halálos betegség következtében. Igen ám, de akkor az eddigi befektetései a tanítást illetően elenyésznek. Így eljátszotta a keresztre feszítést! Ezzel olyan hatást ért el a környezetére, főleg az apostolaira, aminek hatását most, 2000 évvel később is megéljük.

Azt igazán nem tudom elképzelni, hogy milyen erő hatására sikerült neki elérni az írástudatlan apostolaival, hogy több száz év elteltével is le tudták írni, amit ő tanított…

Most tekintsük át a témához szorosan kapcsolódó kreacionista véleményt.

1.6 Teremtés a Bibliában a kreacionisták szerint

A kreacionizmus fogalma:

„https://hu.wikipedia.org/wiki/Kreacionizmus alapján

A kreacionizmus azon nézetek gyűjtőneve, amelyek szerint az élet és az élővilág sokszínűsége valamilyen értelmes entitás (általában Isten) beavatkozásának az eredménye, azaz az élőlények fajai külön-külön lettek megteremtve. Keresztény kultúrkörben elsősorban a bibliai teremtéstörténeten alapuló eredetmagyarázatokat értik kreacionizmus alatt, de számos más változata van egyéb iszlám, hindu, héber, indián vallási irányzatoktól az űrlények általi genetikai beavatkozásokig. Rendszerint ide sorolják az intelligens tervezést is, mint „bújtatott kreacionizmust”, noha a mozgalom tagjai és a magukat kreacionistaként azonosítók ezzel nem értenek egyet.

A kreacionizmus számos válfajának alapvető közös tulajdonsága az evolúciós elmélet elutasítása. A fundamentalista vallási mozgalmak tagadják az evolúciót, mivel az ellentmond az általuk szó szerint igaznak tartott teremtéstörténet(ek)nek, továbbá az embert a természet és az élővilág részeként kezeli, míg a monoteista vallások az embert a többi teremtmény fölé emelik. Sokszor a biológián túl más olyan tudományterületeket is támadnak, amelyek nem egyeztethetők össze vallási tanításaikkal. Mindenekelőtt a bibliai teremtéstörténet szó szerinti értelmezésével összeegyeztethetetlen fizikai és geológiai elméleteket, mint az ősrobbanás, a radioizotópos kormeghatározás vagy a kontinentális lemezek vándorlása.”

„https://hu.wikipedia.org/wiki/biblia_teremtestortenet

Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipedia egyik alappillérének számító, úgy nevezett semleges nézőpont elve.

Indoklás: Csak a kreacionista nézőpontot ismerteti (A vita részleteihez lásd a vitalapot) 2016 június”

„A Föld és az ember teremtése a Bibliában Mózes első könyvében (más néven Genezis vagy Teremtés könyve) olvasható, az első és második fejezetben. A teremtés története profetikus, amikor az ismeretlen próféta nem a jövőt, hanem a múltat idézi meg.

A bibliai szöveg kommentárja a kreacionista nézőpont alapján készült.”

1.6.1 „A bibliai szöveg és kommentárja

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bibliai_teremtestortenet

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.

Móz 1:1”

Kommentár: Amikor a Szentírás kijelenti, hogy „kezdetben”, pontosan nem határolja be az időt. A szöveg alapján „kezdetben” csak egy lény létezett: Isten (az iszlámban: Allah, a hinduizmusban: Brahman vagy Ísvara), Ő a mindenség létrehozója. A bibliai kijelentés alapján a világ nem isteni, hanem egy felette álló, egyetlen személyes Isten akaratából létezik.”

A kreacionista nézőpont szerint nem a Teremtés Őstörténetét hivatkozza meg, hanem a „Szentírást!” Az én szempontomból ez már a hatalomvágy és a mindenáron való bizonyítékkeresés forrásanyagának a megnevezését jelenti! Miért?

A Teremtés Őstörténete egy ember vagy embercsoport véleménye a Teremtés lehetséges körülményeinek felvázolásáról. Mitől lett ez „Szentírás”?

Szentírás az, amit szentírásnak fogadunk el. Magában hordozza azt a törvényszerűséget, amely a megváltozhatatlanra és az örökkévalóra utal. Márpedig ilyen helyzet a jelen esetben nem fogadható el! A Biblia írója megírta a véleményét a Teremtésről, és nem több. Valamit utólag felruházni egy vélt szereppel, enyhén szólva nagy bátorság! Már csak azért is, mert egyáltalán nem bizonyított az ember teremtésének a leírtak szerinti megtörténte.

Még egy: a hatalom mindenek felettiségét kihangsúlyozva közli a hiedelmeket elfogadókkal, hogy vegyék tudomásul, hogy ez egy olyan írás, amely elutasítása bűn, és nem képezi vita tárgyát a tartalma.

Kijelenteni, hogy „kezdetben” csak Isten létezett, szintén balgaság, mert mindazt a tudást, amelynek segítségével az életre alkalmas Földet felfedezte és ott benépesítette az élővilággal, ehhez egy lény, azaz egy Teremtő nem volt elegendő. Az a tudás, amellyel a Teremtők hozzáláttak a Földi élővilág megteremtéséhez, hatalmas tudáshalmazzal kellett rendelkezniük. Ennek időbeliségére nehéz választ találni, a kreacionisták sem kísérlik meg. Erre valószínűleg a tudomány fogja megadni a feleletet a különböző kortörténeti leletek vizsgálatával.

A kreacionisták azon megállapítása, hogy „Ő a mindenség létrehozója”, szintén elég földtől elrugaszkodott megállapítás, mert azért a sorrendiséget nem illik olyan mértékben megváltoztatni, amely magát a Teremtőt a légüres térbe kényszeríti! Ha Ő a mindenség létrehozója, akkor, amíg nem hozta létre a maga körüli világot, hol volt? Jelen esetben talán a Földi világ megteremtését kellett volna kihangsúlyozni, mert ebben az esetben még érthetőbbé válik ez a nagystílű kijelentés.

1.6.2 Negyedik nap

„Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton,

hogy elválasszák a nappalt az éjszakától és jelezzék az ünnepeket

és napokat és az esztendőket és legyenek világító testekként az

égbolton, hogy világítsák be a földre! És úgy történt! Megalkotta

Isten a két nagy világító testet – a nagyobbik világító testet, hogy

uralkodjék nappal, és a kisebb világító testet, hogy uralkodjék

éjszaka –, és a csillagokat. Az égboltra helyezte őket az Isten,

hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak a nappalon és az

éjszakán és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta

Isten, hogy ez jó. Így lett este és reggel: negyedik nap

– I Móz 1: 14-19”

„Kommentár: A teremtés eddigi leírása alapján a természet és a világ rendjét, törvényeit Isten jelölte ki.”

A kreacionisták jelen megállapításukkal megint abba a hibába esnek, hogy a Teremtőt, aki ráadásul hasonló az emberhez, amelyet később elemzek, a világegyetemtől kívülállónak tekintik. A Teremtő az ő állításuk alapján, ameddig a világot nem teremtette meg, hol volt? Arról nem is beszélve, hogy a Teremtőnek tulajdonítják az Univerzum működési folyamatait és törvényszerűségeit. Ilyen megállapításokat csak azok képesek tenni, akiknek nincs elegendő felkészültségük az Univerzumban lévő égitestekről. Szintén érdekes megállapítás, hogy az égre két világító bolygót helyezett, az egyik a Nap, a másik a Hold. Mint tudjuk, a Hold nem világít; amit látunk belőle, azt a Nap ráeső fénye okozza.

„A Nap, a Hold, a csillagok a környező korabeli pogány népek számára istenségek. A Héber Biblia alapján ezek az égitestek csak az ember számára világító testek. Tiszteletüket és imádásukat bálványimádásként tiltja meg. A teremtéstörténet leírásának, és legyenek világító testekként mítoszellenes szándéka is van: a világ, az égitestek, az állatok, a teremtmények nem méltók kultikus tiszteletre. Isten alkotásai, azé az Istené, aki nem része a világnak (panteizmus), hanem felette áll.”

A kreacionisták is, ugyanúgy, mint a többi dogmatikus nézet megteremtői, igyekeznek a saját fontosságukat és hatalmukat az emberek felett megszerezni. A Héber Biblia nem más, mint egy olyan megfoghatatlan, érthetetlen szövegegyüttes, amely az emberek tudatlanságán alapszik, és elfogadásával a társadalomban olyan feltételeket képes teremteni, amely ellentmondást nem tűrően megköveteli az emberektől, hogy ezeket az állításokat feltétel nélkül fogadják el, és a leírtaknak megfelelően éljenek. Nem véletlen, hogy az égitesteket a korabeli népek istenségeknek tekintették, hiszen mindennap látták ezeket, és akár a jótékony, akár a káros hatásukat érzékelték. A Héber Bibliában Isten megfoghatatlan, láthatatlan. Vannak erre kijelölt személyek, a papok, „Isten földi helytartói”, legalábbis saját maguk szerint, akik hirdetik az egyszerű embernek azt az elméletet (igét), amit az egyszerű ember nem ért meg. Hogy ez jó volt-e az embereknek, vagy nem, a történelem igazolja vagy cáfolja. Nem véletlen, hogy a XX. sz. egyik nagy vívmánya volt több országban az állam és az egyház szétválasztása.

„A teremtéstörténet leírásának mítoszellenes szándéka is van: a világ, az égitestek, az állatok, a teremtmények nem méltók kultikus tiszteletre. Isten alkotásai…”

Ennek a megállapításnak van egy nagyon érdekes következménye: az állítás azt sugallja, hogy csak Isten méltó a kultikus tiszteletre. A különböző egyházak liturgiájában több olyan személy (pl. a katolikusoknál Szűz Mária, a reformátusoknál a néger szűz Mária vagy az apostolok stb.) található, akiket kultikusan tisztelnek. Ezek szerint ez a cselekedet bibliaellenes, vagy ők nem Isten teremtményei? A mítoszellenességet a Biblia csak azért tiltja, mert nem támogatja azt az érdekcsoportot, akik abból élnek, hogy csak Isten legyen az egyedüli, kultikusként.

„A földi élet energia- és fényforrása a napfény. Ez az élet fennmaradásának egyik alapfeltétele. Ezért teremt Isten világosságot mindjárt az első napon. Ott a világosságnak fordított héber szó: átírva: őr, amely általánosságban fényt, világosságot jelent. Aztán ezt a fényt – amelyet fizikailag nem tudunk megmagyarázni – a 4. napon helyettesíti a Nap fényével. Itt az eredeti héberben már egy másik szó fordul elő: átírva: mā’ōr, amely világítótestre vagy fényforrásra utal.”

Ha a fenn leírtakat kicsit cinikusan értelmezném, akkor Isten milyen képességekkel rendelkezett a Nap megteremtéséig? Sötétben ő sem látott semmit!

„Az élet működésének fontos folyamata a fotoszintézis, amely a napfény energiáját átalakítja kémiai energiává. Minden, a testünkben vagy az állatok testében lejátszódó energetikai folyamat esetén a növények fotoszintézise áll az energialánc elején. A fotoszintézis fölöttébb zseniális folyamat, melyet idáig egyetlen vegyész vagy rendszertechnikus sem tudott leutánozni. Minden kis fűcsomóban jelen van, Istennek ez a találmánya mégis rejtve marad számunkra.”

Érdekes megállapítást tesznek a kreacionisták! Elhangzik egy nagyon fontos szó: az „energialánc”. Eddig a Bibliából úgy tűnt, hogy az állatok és a növények Isten általi megteremtése minden ésszerű logikát nélkülöz. Megteremtette, tehát vannak. Miért? Mert az embernek azt a feladatot adta, hogy uralkodjanak felettük. Most kiderül, hogy van egy ún. energialánc. Ez már egy kicsit tudatosabb tudományos megközelítés, természettudományi ismeretet lehet felfedezni benne, bár lehet, hogy ez nem szándékos kijelentés. A későbbiek sajnos ezt az utóbbi tényt igazolják…

„Sok kételkedő állítja és tanítja, hogy az égitestek, a csillagok és a bolygók csak úgy a semmiből létrejöttek, anélkül, hogy Isten valamit is cselekedett volna. Itt nincs hely arra, hogy minden tudományos érvet felsoroljunk (lásd: ősrobbanás). Arra szeretnénk rámutatni, hogy pontosabb megfigyelési módszerek segítségével az utóbbi évtizedekben egyre több olyan felfedezést tettek, amelyek alapjaiban rázták meg az ősrobbanás-elméletet. A csillagászok között is nő azok száma, akik súlyos érveket hoznak fel az ősrobbanás elmélete ellen.”

Az égitestek és az Univerzum létrejöttének feltételeit a tudomány még kutatja. Egyértelműen kijelenteni, hogy Isten (földönkívüli) teremtette vagy Ősrobbanás következtében jött létre, elég merész megállapítás. Minden állítás annyit ér, amennyit tudományos ismeretek és törvényszerűségek felhasználásával bizonyítunk. Mivel a Biblia csak véleményt fogalmaz meg, semmivel nem bizonyítja állítása igazát, természetesen nem fogadható el, főleg ha azt az oldalát is vizsgáljuk, hogy a hiedelem ezt az állítását az emberek fejlődése területén mire használta!

„Tény, hogy az Univerzum csillagai nemcsak úgy kószálnak az űrben, hanem rendbe, galaxisokba tömörülnek. Az Univerzum pontosan azokkal a sajátságokkal rendelkezik, amelyek szükségesek az élet fennmaradásához. Háromféle magyarázatot adhatunk a világegyetemnek az effajta rendjére: természeti törvény, véletlen, vagy intelligens tervezés.

Az első rendszeres csillagászati megfigyelések az ókori Babilonban, Egyiptomban, Kínában és Közép-Amerikában történtek a Kr.e. 3. évezredben. Időmeghatározásra, naptárkészítésre és tájékozódásra szolgáltak. Általuk az akkori csillagászok olyan tudásra tettek szert, amellyel továbbá meg tudták határozni a napfogyatkozásokat és a bolygók helyzetét is.

A mai tudomány és gondolkodásunk számára az Univerzum kikutatása még nagyobb kihívást jelent. Milyen az Univerzum struktúrája? Milyen a térbeli szerkezete? Hol húzódnak a mindenség határai – ha egyáltalán léteznek? A világmindenség nyitott vagy zárt rendszer? A megválaszolatlan kérdéseket a végtelenségig folytathatnánk.

Mint minden tudományos kutatásra érvényes, a csillagászatra is vonatkozik, hogy a megismerésnek határai vannak, amelyeket a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudunk átlépni.”

A kreacionosták fenti véleményét az Univerzummal kapcsolatban elfogadom.

1.6.3 „Ötödik nap

Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek, élőlények,

nyüzsgéstől és repdessenek madarak a föld felett, az

égbolt alatt! És megteremtette Isten a nagy vízi állatokat,

a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és különféle

madarakat. És látta Isten, hogy ez jó. Aztán megáldotta

őket Isten: szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a

tenger vizét; a madarak is sokasodjanak a földön. Így lett

este és lett reggel: ötödik nap.

– Móz 1: 20-23”

Kommentár: Isten sokféle élő szervezetet teremtett az ötödik napon. Nincs említés olyan közös ősről, amitől származott volna minden faj (evolúció).

Több mint egy század telt el azóta, hogy Johann Gregor Mendel biológus felfedezte az élőlények jellegének állandóságával kapcsolatos öröklési törvényeket. A 20. század elején a tudósok érdeklődése hamarosan új tudományággá, genetikává vagy örökléstanná fejlesztette ezeket a természeti törvényeket. Ma már számtalan tényét ismerjük az állat- és növényvilágban végbemenő öröklési folyamatoknak.

A teremtéstörténet azt írja, hogy Isten minden növényt és állatot „az ő neme szerint” teremtett meg. Hogy minden növény- és állatfaj az ő neme, fajtája szerint jelent meg a világon, az örökléstan már többször bizonyította. Minden állatnak megvan a fejlődését irányító saját génegysége. Noha egyes fajok nagyon hasonlíthatnak egymáshoz, olyan tulajdonságaik is vannak, amelyek csak az illető fajra jellemzők. Egyszerű példával élve például a kutya soha nem nyávog, a macska soha nem ugat. Ugyanígy minden növény- és állatcsaládnak megvan a maga sajátossága. A gének bonyolult összetételű nukleinsavakat tartalmaznak. Ezek a nukleinsavak határozzák meg, hogy a faj milyen tulajdonságokat örökít át a következő nemzedékre.

Bár egy fajban egy bizonyos határig változások is történhetnek, ám legnagyobb részük a rekombinációnak (vagyis a gének átcsoportosulásának) eredménye, ami nem jelenti a szervezet génegységének valódi változását. A génekben néha igazi változás is létrejöhet, de ez egyáltalán nincs hatással egy bizonyos faj alaptulajdonságaira. Például a röntgensugarak vagy vegyszerek kárt tehetnek a génekben, s előidézhetnek benne némi változást, ám egyetlen ilyen változás sem olyan természetű, hogy egy fajt másik fajjá alakítana át.

Az állatok – néhány kivételével – egyetlen sejtből, a petesejtből fejlődnek ki. Ha megvizsgáljuk például egy közönséges tengeri sün petesejtjét, mindjárt szemünkbe tűnik, hogy két részből – egy felsőből és egy alsóból – áll, amelyeket egy pigmentsor választ el. Ezeknek a részeknek a felépítése mindaddig nem látható, míg a petesejt meg nem termékenyül; ekkor ugyanis a sejthártyába ültetett szemcsék feloldódnak, s a belőlük felszabadult vegyi anyagok megindítják a fejlődést. Ezek a vegyi anyagok tulajdonképpen hormonok, amelyeket a sejtmagban lévő kromoszómák génjei ellenőriznek. Így az öröklődés törvényei szabják meg, milyen irányú lesz a fejlődés, hogy minden egyed „az ő neme szerint” alakuljon ki. A tengeri sün petesejtjéből csakis tengeri sün fejlődhet ki. Sohasem történt meg, hogy helyette tengeri csillag, vagy valami más jött volna létre.

Az evolúció modern szintetikus elméletében elfogadott mechanizmus a mutáció. A mutáció az öröklődő jelleg megváltozását jelenti. Ezt némely esetben a kromoszómákban levő gének átcsoportosulása eredményezi, leggyakrabban azonban a gének vegyi jellegének megváltozása okozza. Egy gén megváltozásával előidézett mutációra jó példa a közönséges muslica szemszínének megváltozása. A piros szemszínt „követelő” gén olyan vegyi transzformáción mehet át, hogy attól kezdve más árnyalattal – halványabb piros vagy barackszínnel – is megelégszik. A kísérletek tizenhat mutációját mutatták ki ennek az egyetlenegy génnek. De ne feledjük el, hogy ezek az átalakulások a muslica szervezetének csak egy parányi részére vonatkoznak. Nem ismeretes előttünk olyan nagymértékű mutáció, amely egy új fajt hozott volna létre.

A mutációk, általánosságban beszélve, nem hasznosak. Ehelyett legnagyobb részüket még károsnak is tekinthetjük, mivel a megváltozott szervezeteknek gyengül a létfenntartási képességük és így többségük kihal. Ez a természetes kiválogatódásnak nevezett folyamat valójában konzervatív tényező, amely az új szervezetek létrehozása helyett inkább az élet fennálló alakját óvja. A darwini fejlődéstől sokáig azt várták, hogy gyönyörűen összetett, környezetükhöz tökéletesen alkalmazkodó élő szervezeteket hoz létre. A jelszó a legéletrevalóbb fennmaradása volt. Nem törődtek azzal, hogy a mutációk mindig torzszülötteket hoznak létre, amelyek rövid időn belül kihalnak.

„Kérdezd csak meg a jószágokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, majd a tudtodra adják! Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. (Jób 12, 7-8)” A „Biblia” szerint senki nem mentegetőzhet, hogy nincs alkalma megismerni Isten hatalmát és fenségességét, mert ezek az isteni sajátosságok az ember számára világosan láthatók a természet világában. Ahogy figyelmesen körbe nézünk a teremtett világban, mindenhol a szemünkbe ötlenek.”

A kreacionisták a fenti véleményüket a meglévő tudományos ismeretekre támaszkodva, a kor ismereteit elfogadva hozták meg. Az ő álláspontjuk előremutató, a dogmáktól elszakadó ismereteken alapszik, amelyek a ma embere számára sokkal jobban emészthetőek, mint az eredeti Bibliában leírtak. Álláspontjuk tiszteletre méltó, és mindenképpen a haladást szolgálja, nem csak azért, mert ellentmond a Bibliában leírtaknak, hanem annak a jogos igénynek tesz eleget, hogy minden állítás annyit ér, amennyit bizonyítani tudunk. Egy negatív vonást azonban hordoz a fenti álláspontjuk. A kreacionisták szerint az evolúciót teljesen elvetik abban a tekintetben, hogy a Földön létező minden fajnak van egy kiinduló génalapja, amelyből csak azok az egyedek fejlődhetnek ki, járhatják be a Földi élet útját, majd semmivé válnak, amelyek az eredeti génbázist birtokolták. A nagy számok alapján ugyan igazuk van, azaz az elefánt génjeiből sohasem születik egér és viszont, de az azonos fajon belüli változások ma is jelen vannak a természetben. Sok példát lehetne említeni, és a kreacionisták a darwini mutáns-elmélettel bizonyítottnak tudják be ezt a kérdéskört.

Véleményem szerint a „génmanipuláció” a Teremtőtől nem volt távoleső eljáráskeresés. Csak gondoljunk bele azokba a vizsgálatokba, amelyek a kb. 50 000 évvel ezelőtti ember-leleleteket célozzák, és amelyek előtt a mai tudomány is érdeklődéssel áll. Az előember agytérfogata miért nőtt meg a kétszeresére nagyon rövid idő alatt? A darwinisták ezt az evolúciónak tudják be. A hiedelemben élőket ez a változás nem hatotta meg érdemlegesen, mert nem lehet olvasni erről tőlük semmit. A tudomány eredményeit elfogadók viszont érdekes párhuzamokat keresnek abban a tekintetben, hogy ez miért következhetett be. Arra szintén választ keresünk, hogy a Földön kb. 250 millió éve kihalt dinoszauruszok faja vajon miért tűnt el nagyon rövid idő alatt. Vagy vegyük a Bibliából is ismert vízözönt. A Teremtő kinyilatkozta (a Biblia szerint), hogy a Föld embere bűnös, ezért pusztulnia kell, csak néhány egyed vált méltóvá, hogy a tovább éljen. Ha az utóbbi két tényből egy következtetést vonok le, akkor egyszerű a dolgom: a Teremtő a teremtést nem egyik napról a másikra csinálta, hanem napjainkban is részesei vagyunk ennek a folyamatnak ugyanúgy, ahogy történt 250 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszokkal. Rájött, hogy a dinoszauruszok létükkel megbontják a Föld egyensúlyát és az ő „ember” teremtményének ezek között a monstrumok között nem lesz élettere, tehát pusztulniuk kellett. A másik: az özönvíz előtt a Teremtő az emberrel kapcsolatos génváltoztatásokkal olyan torz „ember-szörnyeket” (lásd: mitológia, mondák stb.) eredményezett, amelyek nem töltötték be az „elvárt ember” szerepét, így pusztulniuk kellett. Természetesen a jól sikerült, „életképes” embercsoport fennmaradhatott, és folytathatta földi életét.

1.6.4 „Hatodik nap – Az ember megteremtése

Genezis – 1. rész

Azután ezt mondta Isten: Hozzon elő a föld különféle

élőlényeket: különféle jószágokat, csúszómászókat és

vadállatokat! Úgy is történt. Megalkotta Isten a különféle

vadállatokat, a különféle jószágokat, a különféle

csúszómászókat. és látta Isten, hogy ez jó. Akkor ezt

mondta Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és

hasonlatosságunkra: uralkodjék a tenger halain, az ég

madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az

összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik.

Megteremtette Isten a maga képmására, Isten

képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette

őket. Azután megáldotta őket Isten és ezt mondta

nekik Isten: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek

be a földet és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok

a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön

mozgó minden élőlényen! Majd ezt mondta Isten:

nektek adok minden maghozó növényt az egész

föld színén és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse

van: legyen mindez a ti eledeletek. Minden földi állatnak,

az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak

pedig, amelyben élet van eledelül adok minden zöld növényt.

És úgy történt. És látta Isten, hogy minden, amit alkotott,

igen jó. Így lett este és lett reggel: hatodik nap.

– I.Móz 1: 24 – 31

Genezis 2. rész

Amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta még

semmiféle mezei fű nem volt a földön és semmiféle

mezei növény nem hajtott ki, mert az Úristen nem

bocsátott még esőt a földre. Ember sem volt, aki a

földet megművelje. Akkor forrás fakadt a földből és

mindenütt megöntözte a termőföld felszínét. Azután

megformálta az Úristen az embert a föld porából és

az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember

élő lény.

– I. Móz 2: 5-7

Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek

egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítő társat. Formált,

tehát az Úristen a földből minden féle mezei állatot,

minden féle égi madarat, és odavitte az emberhez,

hogy lássa minek nevezi: mert minden élőlénynek

az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az

ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak

és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítő

társat nem talált. Mély álmot bocsájtott azért az

Úristen az emberre és az elaludt. Akkor kivette az

egyik oldalbordáját és húst tett a helyére. Az emberből

kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta és

odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember:

ez most már csontomból való csont, testemből való test.

Asszonyember legyen a neve, mert férfiemberből vétetett.

– I Móz 2: 18-23”

Kommentár: A Genezis 1-2. fejezete az ember megteremtésének két változatát mondja el.

Az első változatban – az első fejezetben – Isten egyszerre teremti a férfit az asszonnyal.

A második változatban – a második fejezetben – bizonyos időt tételez fel a férfi és a nő megteremtése között.

További feltűnő stíluskülönbség, hogy az első fejezet eredeti szövegében Isten neve: Elohim (), míg a második fejezetben Jahve Elohim ().

Az ember megteremtésének kétféle változata arra a meggyőződésre juttatta a Bibliával foglalkozó tudósokat, hogy itt két különböző forrásból eredő elbeszélés őrződött meg és került egymás mellé. A héber szöveg alapján nem nehéz megállapítani, hogy a szerző meglevő írott forrásokat és hagyományos elbeszéléseket olvasztott bele a könyvébe, és még a feltűnő különbségeket sem szüntette meg bennük. Kiemelkedik ebből Isten nevének kétféle használata.”

A kreacionisták a fenn leírtak tekintetében teljesen ua. a nézetet vallják, mint a keresztények. Nem is mondhatnak mást, mert a Bibliában a két irányvonal annyira különbözik, hogy ez mindenki számára feltűnő. Itt kellene talán megjegyezni, hogy mindkét fél a nő fogalma helyett az asszony fogalmát használja, és egyiküknek sem tűnik fel, hogy ez a fogalom az akkori társadalmakban mennyire ismeretlen volt.

„Az ember maga összetett lény: a föld anyagából és az Isten által adott éltető elemből áll.”

„Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!

A képünkre (héber: celem) jelentése valódi képmás. A hasonlatosságunkra ( demut) jelentése az elvont hasonlóság. A két kifejezés együtt azt jelenti, hogy a képmás hasonló az eredeti valósághoz. A hasonlóság természetesen nem külsőre vonatkozik, hanem egy szabad akarattal rendelkező, önálló gondolkozású, értelmes lény létrehozására. Továbbá az ember Isten uralmát gyakorolja a teremtett világban, ezáltal lesz Isten képmása, ahogy a teremtett élőlények fölé emelkedik.”

A kreacionisták megállapítása – „Az ember maga összetett lény: a föld anyagából és az Isten által adott éltető elemből áll” – teljesen érthetetlen, mert gondoljunk bele, mi a Föld anyaga? Nem a teljességre törekedve, így néhány elemét megemlítve: kő, víz, termőföld, homok, különböző ásványi anyagok stb. A földnek melyik eleme található meg az ember testében? Milyen éltető elemet adott az Isten az embernek, hogy emberré váljon? Ezek a kinyilatkozások nem értelmezhetőek és arra engednek következtetni, hogy aki ezt leírta, vagy nem tudta, mit ír le, vagy félrevezető szándékkal akart megfelelni a megrendelőinek, akiknek írta ezt.

A kreacionisták, eltérően a keresztényektől, megpróbálják értelmezni a „Teremtő képére és hasonlatosságára” kifejezést. Szerintem a kreacionisták közelebb járnak az igazsághoz abban a tekintetben, hogy mit is jelenthet ez a megnyilatkozás a Bibliában. Azonban a kreacionisták is tévednek abban, mi is ennek a kifejezésnek az értelme. A keresztény Biblia értelmezésénél már kifejtettem, így most röviden: a bibliai „mi képünkre és hasonlatosságunkra” nem tartalmaz jelzői különbözőséget, hanem a több oldalról való magyarázás kifejezőeszköze. Egy jelentése van: olyan lényt akar a Teremtő kreálni, aki a környezete változtatásával alakítja ki életterét, azaz az eszét használja, segítségül hívva a saját testét. Tehát alkotóképességet adott a Teremtő az embernek, és eme képességével emelkedik ki a Földi élővilágból és helyezkedik el ennek a csúcsán. Hogy magára a Teremtőre hasonlít-e? Igen, bizonyára: az alkotóképességében.

„A Teremtő nemcsak a teremtett föld feletti uralommal ruházza fel az embert, hanem e szavakkal: szaporodjatok és sokasodjatok azt a kiváltságot is nekik adja, hogy ők is részt vehessenek a teremtésben.”

Nagyon fontos elméleti részt próbálnak a kreacionisták a gyakorlatban az embernek betudni: a „szaporodjatok és sokasodjatok” kijelentés nem egyszerű óhajtása a Teremtőnek, hanem nagyon szigorú parancsa (a belénk telepített szoftveren keresztül – hormonháztartásunk), hiszen a Földi ember fejlődése az utódokon keresztül érvényesülhet. Minden születendő utód beleszületik a szülők által elért eredményekbe. Az utód élete alatt elért fejlődés a következő generáció ismeretalapja. És ez így megy tovább mindaddig, amíg a Teremtő nem tartja lassúnak ezt a fejlődést, és különböző utakat nem talál az ismeretek fejlődésének felgyorsítására. Engedjenek meg nekem erre az esetre egy példát. Az 1900-s évek eleji emancipációs törekvéseknek eredményeként ma már minden nő ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint a férfi. Vajon az emberiség nyomon követhető történelmében 9900 éven keresztül a Teremtő miért alakította a nők sorsát totálisan ellenkezően? Belátta, hogy az emberi fejlődésnek gátja a 9900 éves gyakorlat, és változtatott rajta. Nézzük meg, hogy napjainkban milyen mértékben fejlődünk, és belátják igazamat. A Teremtő kinyilatkozása: „hogy ők is részt vehessenek a teremtésben” az egyértelmű bizonyíték a Teremtő szándékára, hogy miért is teremtette az embert.

„Istent a szentháromság jelképezi: az Atya, a Fiú és a Szent Lélek. Az általa teremtett emberben is kifejeződik ez a hármasság. A test, a lélek és szellem alkotja azt az élőlényt, amelyet embernek nevezünk.

Az állatoknak is van testük és lelkük, de nincs szellemük. A lélek adja a különbséget az élő és holt lény között, a szellem (vagy gondolkodás) pedig az ember és az állat között. Az állatok nem személyiségek, nincs „én”-jük, nem ismerik a felelősséget, mit sem tudnak Istenről. Ők ösztönösen cselekednek, és nincs szabad akaratuk választani a jó és rossz között, mint az embernek.”

A szentháromság tekintetében a keresztények és a kreacionisták nézetei és gyakorlati hiedeleméletük tekintetében nem különböznek. „Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek” hármasság a józanul gondolkodó ember számára teljesen érthetetlen. Ki itt az Atya? Talán a Teremtő (elképzelhető, hogy férfi?), de hát akkor miért nem hívjuk így, vagy Istennek, amely megnevezéseket már megszoktunk és elfogadtunk. Miért kellett egy új fogalmat bevezetni? Ki itt a fiú? A keresztényeknél talán lehet Krisztus, de ez annyira emberi, hogy nem is nagyon lehet a szerepét érteni. Főleg azt nem, ahogy megjelent a Földi világban, majd távozott. A Szent Lélek fogalom pedig semmihez sem kapcsolható. „A test, a lélek és szellem alkotja azt az élőlényt, amelyet embernek nevezünk.” Ez a meghatározás pedig nélkülöz minden realitást. A „test” meghatározás rendben van, mert minden embernek van teste. A „lélek” fogalom meghatározhatatlan, mert a jelenlegi tudomány állása szerint nincs a testünkben olyan hely, vagy képesség, amely mögött a lélek van. Ez egy kitaláció! A „szellem” helye alapvetően jól meghatározható, mert ennek funkcionális helye az agy. Ha tehát a Földi élővilágot ebből a nézőpontból vizsgálni szeretnénk, akkor az állatvilágot szintén jellemezhetjük „testtel” és „szellemiséggel” rendelkező élőlényekként, mert van testük, amely látható, fogható. Értelmezhető a szellemiségük is az agyi fejlettségi szintjüknek megfelelő cselekvéssorozatokkal, amelyek képesek stimulálni az egyedet. E két összehasonlítható sajátosságból természetesen nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy fogalmilag ezekben az alapokban nem különbözünk, mármint az ember az állattól. De igen, különbözünk, mert pont ez az agyi kapacitás, amelyet az ember esetén úgy írhatunk le, hogy a Földön csak ez az egyed, az ember képes a környezetét megváltoztatni, az állat nagyon korlátozottan csak! Itt is lehet egy példát venni: a hódok komoly vízi torlaszokat képesek építeni, amelyekhez az agyukból nyert stimulációk adnak útmutatást, mégsem emberek!

Az állatoknál sem tudunk azonosítani „lelket”, annak ellenére, hogy van szívük, amelyet a keresztény világban a „lélek” helyének tekintik.

Egy megfontolandó gondolatot még megérdemel a szentháromság tartalmának vizsgálata abból a szempontból, hogy a korai (Krisztus előtti) hiedelemvilágban az igazi szentháromság: az Atya (Apa), a Fiú és az Anya. Több erre vonatkozó tanulmány részletesen elemzi ennek a gondolatiságnak a létezését. A keresztényi világ fejlődésekor azonban a női szereppel (Anya) az egyház nem tudott mit kezdeni, így mint oly sok mást, torzította, és a Szent Lélek lett az Anya helyett. Kitaláltak egy magában pozitív kisugárzású fogalmat, mert csak gondoljunk bele abba, hogy ha valaki kiejti ezt a szót, negatív tartalmat nem igazán érez.

Egy másik megközelítésben még lehet a keresztény hiedelemhirdetőktől származó deformációnak (Anya – Szent Lélek) biológiai alapja is: az Anya méhében egyesül a női pete- és a hím ivarsejt, amelyből kifejlődik a csecsemő. Ebbe a folyamatba beleilleszthető az az elmélet, hogy valójában az Anya adja a csecsemő lelkét is. Azon lehet meditálni, hogy milyen úton, de a lényeg, hogy a világra jövő újszülött az ún. lélekkel rendelkezik.

Tehát kijelenthetjük, hogy a Szentháromság igenis létezik a Földi világban, mert ez az Apa, az Anya és a Fiú (itt a Fiú egy fogalom, amely magában foglalja az utódot, amely lehet fiú és lány is). Tehát a teremtői akarat megvalósításához ennek a felállásnak kell működnie, mert ezt a földi rendszert így találta ki, hogy miért, ez egy teljesen más kérdés!

A Biblia alapjának tekintett meghatározásból egy megjelölt fogalom értelmezhetetlen. Milyen is az ember? Egy olyan biológiai lény, amely a benne működő kémiai folyamatok eredményeként képes a környezete megváltoztatására. Ennek a folyamatnak az irányító szerve az agy, amely vagy stimuláló impulzusokkal kényszeríti a testet cselekvésre, vagy automatikusan, stimuláció nélkül működik (pl. a légzés, a szív működése, az emésztés stb.). Tehát ebben a biológia-kémiai elveken alapuló rendszerben hol helyezkedik el a lélek?

A hiedelemelméletben a lélek és a szellem fogalmak teljes terjedelemben keverednek. Erre alapozva jöttek létre a szellemek létezésével kapcsolatos hiedelmek is. Ezek a leírások azt tartalmazzák, hogy a halál után bizonyos körülmények fennállása esetén a lélek megmarad a Földi világban, az élők által érzékelhetővé válnak, és cselekedeteket képesek végrehajtani. Ezeket hívják szellemeknek. Tehát a keveredés már itt bekövetkezik, hiszen a Bibliában a „szellem” és a „lélek” külön fogalom és kategória. Tehát ebben az értelmezésben a testen kívül az ember valójában létezik, hiszen a szellem és a lélek jelen van, csak a test hiányzik.

Ha elfogadjuk, hogy a szellem az ember esetén az agyi folyamatok összessége, már cáfolódik az itt felvetett elmélet, hiszen test nélkül nem létezik agyi folyamat. Ennek ellenkezőjét még nem igazolta senki.

Az emberi lélek a Biblia szerint a szívben „lakozik”. Mivel a szív egy szerves anyagból álló izomköteg, halál esetén megsemmisül. Akkor hogyan lehet lélek, amely tovább él?

Néhány tudományos gondolattal szeretném állításomat bizonyítani, amelyet a következő cikkben írtak le a hozzáértők:

1.6.4.1 „A részecskefizikával nem férnek össze a szellemek

https://index.hu/tudomany/til/2017/03/04/szellem_cern_lhc_fizika/

Írta: Lica

Sokan hisznek a szellemekben; pár évvel ezelőtti kutatások szerint az amerikaiak 42 százaléka, a britek 52 százaléka úgy gondolja, hogy léteznek ilyen lények. Ez egészen nagy arány ahhoz képest, hogy eddig senkinek nem sikerült bizonyítania, hogy szellemek tényleg léteznek.

Ilyen bizonyítékot most sem fogunk bemutatni, épp ellenkezőleg. Brian Cox elméleti fizikus a BBC egyik népszerű műsorában kifejtette, hogy miért nem létezhetnek szellemek. A részecskefizika standard modelljében egyszerűen nincs helye olyan létformának, amely a halál után is információt hordoz, és a Nagy Hadronütköztető (Large Hadron Collider, LHC) mégsem veszi észre.

Ha feltételezünk valamilyen mintázatot, amely információt hordoz élő sejtjeinkről, akkor pontosan meg kell határoznunk, hogy milyen közeg képes ilyen mintázatot hordozni és ez hogyan lép kölcsönhatásba az anyagi részecskékkel, vagyis azokkal, amelyek testünket alkotják – magyarázta Cox a BBC The Infinite Monkey Cage című műsorában. Másszóval ki kell találnunk egy kiegészítést a részecskefizika standard modelljéhez, méghozzá olyat, amely eddig elkerülte az LHC műszereit. Ez szinte elképzelhetetlen.

A műsorban Neil deGrasse Tyson asztrofizikus is jelen volt, aki egyből mindenki számára érthető formába öntötte a fenti magyarázatot. Ez azt jelenti, hogy a CERN bebizonyította: nem léteznek szellemek.

A részletesebb magyarázathoz elő kell venni a részecskefizika standard modelljét, amely az elektromágneses, az erős és gyenge kölcsönhatást, illetve az alapvető elemi részecskéket írja le. Nem teljes az elmélet, vannak hiányosságai (a legtöbbet talán a sötét anyag problémájáról írtunk mi), amelyeket a fizikusok évtizedek óta próbálna betömni.

De a szellemek nem tartoznak az úgynevezett ismert ismeretlenek közé, szögezte le Cox. A szellemek az egyik legalapvetőbb, legkőbevésettebb tételnek, a termodinamika második főtételének mondanak ellent. Ez azt mondja ki, hogy egy zárt rendszer állapota időben az egyensúly felé halad. Sokféle megfogalmazása létezik, Cox azt említette most, amely úgy szól, hogy az elszigetelt rendszer entrópiája maximális érték felé tart. Az entrópia egy zárt rendszeren belüli rendezetlenségi fokot mutatja.

A termodinamika második törvénye kimondja: ahogy a használt energia szétoszlik, úgy növekszik a káosz – és extra energia hozzáadása nélkül a rendezetlenség felé tartó állapot visszafordíthatatlan. Kicsit egyszerűbben: az energia mindig elveszik, amikor felmelegítünk egy rendszert – legyen az egy mosógép vagy maga az Univerzum –, és ezt az energiát soha nem kapjuk vissza. Nagyon messzire vezethet ennek a kifejtése és a következmények felsorolása, de a minket most érdeklő kérdés, hogy mi köze ennek a szellemekhez?

Mivel a szellemeket nem tudjuk megfogni, nem lehetnek valamilyen anyagból, tehát energiából épülnek fel. A szellemeknek azonban energiára lenne szükségük bármilyen tevékenységhez, például mozgáshoz, ijesztő hangok kiadásához, fénykibocsátáshoz. De ha az energia szétterül a rendszereken belül, lehetetlenség lenne fenntartani létezésüket bármilyen rövid időre is.

A második szög a szellemek koporsójába az LHC-tól jön. Hiába létezik nagyon sok minden, amit nem látunk a Nagy Hadronütköztetővel, látjuk annak az útját, ahogy az energia szállítja sejtjeink információit. Ha tehát azt feltételezzük, hogy a szellemeket éltető energia nem valami teljesen új közeg, hanem még az életünkből származik, akkor ezeket a misztikus erő által irányított részecskéket észlelnie kellett volna a Nagy Hadronütköztetőnek.

Ha tehát létezne valamilyen anyag (vagy energia), ami irányítja a testünket, mozgatja lábunkat, kezünket, akkor ennek az anyagnak kölcsönhatásba kellene lépnie a testünket felépítő részecskékkel. Mivel ezt számtalanszor mértük, vizsgáltuk, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ilyen anyag vagy energiaforrás egyszerűen nem létezik. Cox szerint ez egyértelműen azt jelenti, hogy nincsenek szellemek.”

Folytatva az 1.6.4-et:

„Isten nem abban az értelemben alkotta tökéletesnek az embert – a „saját képére és hasonlatosságára” –, hogy utána már semmi dolga ne legyen önmagával, hanem a tökéletesség alapjával és lehetőségével hívta létre. Azt akarta, hogy amivé válik az ember, abban a saját elhatározása, választása és meggyőződése is benne legyen. Isten teremthetett volna robotokat vagy bábfigurákat is, amelyek automatikusan végrehajtják akaratát. De Ő nem erőszakkal kikényszerített, természetellenes kapcsolatot akart, hanem olyan lényeket, akik önként szolgálják és szeretik Őt – és akiket Ő is szerethet. Ez a teremtmény megkapta a döntés hatalmát, a szabadság veszélyes ajándékát.”

A kreacionisták nagyon jó úton járnak abban a tekintetben, hogy megtudjuk, a Teremtő mit is akart elérni az ember teremtésével. Milyen célt szánt az embernek a Földön?

A Teremtő veszélyes játékba kezdett, amikor eldöntötte, hogy létrehozza a Földi élővilágot. Az élelmiszerlánc megalkotása nem okozott nagy problémát, bár itt is volt egy elcsúszás, amikor a dinoszauruszok világát megalkotta és rájött, hogy ide az ember nem fér bele, ezért elpusztította. A második melléfogása az ember fejlődésének félrecsúszása volt, ami után jött az özönvíz. Az emberi fejlődés további évezredei sem jelentettek sétagaloppot, amely arra utal, hogy a Teremtő nem győzte korrigálni azokat a tetteit (DNS-korrekciók), amikor türelmetlenségénél fogva egyes embereknek vagy embercsoportoknak többlettudást adott. Végül is itt van a mai ember, lassan 7,5 milliárd, és vajon mi a fejlődés következő módja? Tehát, hogy mi a Teremtő igazi szándéka az emberrel, sajnos nem tudjuk, de vélelmezhetjük. Az eddigi ok-okozati tények megismeréséből egy, lehet, hogy abszurdnak tűnő, de számomra elfogadható okozatot találtam.

A Teremtő szerepvállalásai között az emberi utód létrehozása és világra jövetele, majd az emberi egyed távozása a Földi világból, halála, tekinthető, ahogy ezt a véleményemet már korábban bővebben kifejtettem, a Teremtő két fő feladataként. Jelen esetben arra szeretnék egy okfejtéssel magyarázatot adni, hogy miért a halál, mint az ember utolsó életszakasza válik a Teremtő számára feladattá, és tekinti saját maga által elvégzendőnek? A halál mechanizmusát igazán nem tudjuk. Többen meséltek arról, hogy kerültek már halálközeli állapotba és akkor mit észleltek, mit tapasztaltak, de az igazi halálból még senki sem tért vissza. (Bár a Krisztusról szóló elbeszélések ezt megpróbálják, azonban az ő esetében sem találkozott utána senki vele. Mindazok a leírások, amelyek Krisztus halála utáni megjelenéseit írják le, erősen érzelmi, emocionális tartalmúak! Ismerjük ezt az agyi stimulációt, amelynek eredményeként szinte megjelenik szerettünk vagy gyűlölt ellenségünk a halála után). A vallásoknak a hiedelem-elfogadási igyekezetükben itt van az egyik nagy hazugsága, hogy az ember halála után visszatér, azaz feltámadunk!

A lényeg: a Teremtő maga dönti el, hogy mikor veszi el az embertől az életet! Ez, tudom, merész megállapítás, de igyekszem magyarázatot adni. A vallásoknak szinte mindegyike azt sugallja hívei felé, hogy az ember halála után egyes vallásoknál az égi Paradicsom, másoknál a mennyek (pokol) várja a földi emberek lelkét. Itt van az a momentum, amely számomra adott egy stimulációt, hogy elgondolkodjak ezen az évezredes elgondoláson, amit a vallás hirdet.

Kis kitérő: mi is az emberi élet? Egy biológiai felépítésű halmaz szoftvere, amely a DNS- és hormonrendszerén keresztül megváltoztatja a Földi környezetet. És itt a lényege annak, hogy magyarázatot adjak arra, hogy a Teremtő miért vállalta feladatának a halál bekövetkeztetését. A Teremtőnek, bármilyen érdekesen hangzik is, szüksége van az emberre! Az okot nem tudom egzaktul megfogalmazni, de az okozatot igen, amit lehet inverzálni. Az okozat pedig az ember a maga valóságában és egy nagyon fontos jellemzőjében: hogy képes magát fejleszteni. A fejlődése lépcsőzetes, azaz az újszülöttnek nem kell mindent elölről megtanulni, mert beleszületik egy társadalmi környezetbe, amelyet a szülei biztosítanak, de erről a színvonalról képes tovább fejlődni, és ez a lényeg. Csak példaként nézzük meg a XVIII. sz.-i ember természettudományos felkészültségét, és nézzük meg egy XXI. sz.-i emberét. Nagyon látszik ez a különbség!

Mindezekre az okfejtésekre azért volt szükség, hogy kitűnjön az a megállapításom, amely végül is az „okozat”. Tehát a Teremtő az ember halálával az emberben felhalmozódott tudást veszi magához. Számítástechnikai megközelítésben az ember agyából (hardwer) letölti (szoftver) mindazokat az ismereteket, tudást, amelyet élete során felhalmozott.

Ezen a megállapításon lehet megdöbbenni, el lehet fogadni, de minden vélemény, amely megfogalmazódik és cáfolatként hangzik el, annyit ér, amennyi bizonyítékot mögé tudunk tenni. Persze tudom, hogy nekem lehet szegezni a kérdést: mivel bizonyítom állításom igazát? Amint már írtam, az „okozatot” lehet inverzálni. Azaz:

1 Milyen algoritmus alapján következik be egy emberi egyednél a halál?

2 Mi a magyarázata annak, hogy a Föld lakossága létszámában egyre csak növekszik, amely már kezdi veszélyeztetni a Földi élet egyensúlyát?

3 Miért kaptak a Földi emberek a vallásokon keresztül olyan instrukciókat, hogy tartsák be a vonatkozó szabályokat (tízparancsolat stb.), és a túlvilági életed boldog lesz?

4 Az emberek korukat tekintve miért ilyen nagy szórással halnak meg?

Sorolhatnám az okokat, de a lényeg, hogy az emberi agy fejlődésének a lehető legjobb körülményeket igyekezett biztosítani a Teremtő. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy az ember – és főleg az agya – fejlődése nem állt meg. A Teremtőnek nagyon sok tennivalója van még. Csak egy példát említsek: az emberben az a tudás, amely felhalmozódik és hasznosul a fejlődés javára, nagyon rövid: 10-15 évben mérhető. Ha az átlag életkori statisztikai adatokat megnézzük pl. Európában: 70 év körüli. Nézzük meg 200 évvel ezelőtt: 45 év. Ezek az adatok azt sugallják, hogy a Teremtő az életkor kitolásában is lát még lehetőséget, hogy az emberi fejlődés realizálódhat. Csak ne csalódjon!

A végső válaszom arra a kérdésre, hogy miért ilyen nagy az életkor szerinti halálozási szórás, az, hogy ha a Teremtő valakiben nem lát esélyt arra, hogy fejlődni tudjon, elveszi tőle a Földi életet, és feltételeket stimulál egy másik élet létrejöttéhez.

„Az ember (héber: átírva: ādām) a földből ( ādāmā) származik. Ez az általános megjelölés később az első ember neveként szerepel: Ádám.

Amikor az ember meghal, teste visszatér a földbe, ahonnan származik, „az élet lehelete” pedig visszaszáll Istenhez, aki adta azt.

Móz I. 2:7-ben az élőlénynek fordított héber szó a nefes hāj. Ez a kifejezés nemcsak az emberre vonatkozik, hanem az állatokra is. A nefes (), amit lénynek fordítanak, a náfas () szóból ered, melynek jelentése: lélegezni. Az Újszövetségben ennek görög megfelelője a pszüché. A teremtési történetben semmi nem utal arra, hogy az ember lelket kapott volna, vagyis olyasvalami külön egységet, ami a teremtéskor kapcsolódott volna össze az emberi testtel. Egyedül csak Isten él önmagában, minden más lény csak rajta keresztül él. Az életet Isten adja, és ő veszi vissza. Születés és halál – az élet egy titok, és ennek a titoknak a kulcsa egyedül Istennél van.

Az a gondolat, hogy a lélek a testtől függetlenül is tud létezni, teljesen idegen a Bibliától. Ez az elképzelés az ősi pogány egyiptomi és görög vallási és filozófiai rendszerekből származik, onnan jutott el a keresztény teológiába.”

A kreacionisták a fenti gondolatokat nagyon életszerűen értelmezik. A lélek származtatására adott magyarázatuk pedig igazolja, hogy a kereszténység alapelvei mennyire kreációk. Talán itt lehetne magyarázatot adni a lélekkel kapcsolatos elgondolásokra. Mivel a testünkben ilyen hordozóanyag (külön hardver és szoftver) nincs, a lélek egyenlő lehet az agy működéséből származó gondolattal. Ezt a megközelítést az is alátámasztja, hogy a test elmúlásakor „az élet lehelete pedig visszaszáll Istenhez, aki adta azt”. Vagyis az a tudás, amely felhalmozódott az emberben, a halála után visszaszáll a Teremtőhöz.

„Minden bizonnyal az első emberpár sokkal magasabb volt, mint a mai emberek, ahogy a Genezis írja korai leszármazottaikról: óriások voltak a földön abban az időben.

Az ember a Föld ura lett – elsősorban az állatok feletti hatalom révén. A megteremtett mindenség olyan, mint a lét fokozataiból felépült piramis, melynek csúcsán az ember áll. Időben ő az utolsó, és Istenhez ő áll legközelebb.

A teremtés beszámolójában semmi nem utal ragadozók létére, sem élelemért vívott harcra, hanem minden teremtett állat és az ember is kizárólagosan növényevő volt. Isten mindent bőséggel kirendelt minden számára, nem volt szükség erőszakra. Ezért olvashatjuk, hogy látá Isten, hogy minden, amit teremtett, igen jó. A Teremtő kezéből minden és mindenki tökéletesen került ki. Nem volt rosszullét, erőszak, betegség, szenvedés; sem halál nem létezett. Ezek a dolgok csak a bűneset után jelentek meg.”

Jelen gondolatokkal a kreacionisták tévútra mentek, mert ha a Teremtő először megteremtette az állatokat és a Földi élővilágot, azt úgy teremtette, hogy elkészítette az táplálékláncot. Miért hagyta volna ki azokat az állatokat, amelyek húsevők voltak? Az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy megbomlott az tápláléklánc, hanem egy idilli állapotot próbáltak felvázolni elég sután, hogy a békesség látszatát keltsék. Ez az édeni állapot jellemzésére szolgált, hogy minél nagyobb kontrasztot hozzanak létre a bűnös ember megbélyegzésére.

Itt is megállhatunk egy pillanatra abból a megfontolásból, hogy a vallások miért hirdetik a „paradicsomi” helyzetet, és az abból leszármaztatott „bűnösember” -fogalmat? A bibliaírókat foglalkoztatták azok a körülmények, amelyek nem csak a Földi élővilággal történtek a Földi élet évmilliói alatt. Bár személyes élményük nem volt, és valószínű, hogy régészeti kutatásokat sem végeztek, de találhattak olyan csontokat (dinoszaurusz), amelyek méretével nem tudtak mit kezdeni, tehát kreáltak elméleteket. A másik megközelítés az „özönvíz” -jelenség, amelyről szintén lehettek valamilyen szintű információik. A vallás azt hirdeti, hogy az „özönvízzel” a „bűnös” embereket tüntette el a Földről a Teremtő, ami tárgyszerűségét tekintve számomra teljesen elfogadható. Egy dologgal nem értek egyet, ez a „bűnös” szó. A Teremtőnek az ember jobbítása kapcsán, ahogy korábban is írtam, van napjainkban is feladata. Miért ne lett volna régen is? A „bűnös” ember eltüntetése az én olvasatomban a Teremtőnek azon emberek felé irányuló cselekedete, hogy a fejlődésben „félrement”, a DNS-változtatások során létrejött torz, emberhez hasonlító lényeket el kellett pusztítania. El is pusztította! Itt említhetem, bár később kívánom kifejteni azt a jelen társadalmak részéről működtetett, „álhumánus” elvet, amely alapján az emberhez hasonlatosakat– akik azonban szerintem nem emberek –, súlyos fogyatékkal születetteket, vagy azokat, akik életük során váltak azzá, kezelik.

„Megjegyzés

Magának a teremtésnek nem volt emberi tanúja és nincs bizonyítékunk arra, hogy Isten bárkinek is látomásokban kinyilvánította volna annak lefolyását. A szöveg úgy beszél a teremtésről, ahogy a prófétai igehirdetés visszatekintett rá és szemléletesen előadta.

A szöveg egyébként a teremtő aktust a héber „bara” () szóval jelzi, és azt mindig csak Istenre vonatkoztatja. Tehát a semmiből való létrehozást érti rajta, nem az anyag formálását. Vallási szempontból annak van jelentősége, hogy Isten a puszta szavával teremt. Ez részben Isten mindenhatóságára utal, részben megkülönbözteti a szentírási elbeszélést a babiloni és más kozmogóniáktól, ahol valamilyen ősi anyagnak a létezését feltételezték, mert a semmiből való teremtést nem tudták elképzelni. Továbbá a Bibliában Isten egyetlen, és nem része, hanem teremtője a világnak.

Sok teológus, hogy alkalmazkodjon a tudomány állásához (evolúció), úgy érvel, hogy a teremtés után a föld és az élőlények csak igen hosszú idő alatt fejlődtek hajdani alakjukból a mai állapotukig, és nem kell szó szerint venni a napokat, hanem azok korszakokat jelképeznek – amint Péter apostol írja „egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap”.

A Biblia azonban itt világosan beszél a hatnapos teremtésről, minden egyes nap után kihangsúlyozva: „így lett este, és lett reggel”, következő nap.

A bibliai teremtésbeszámolóban nem találjuk a felsőbb lények harcát, mint sok más ókori teremtéselbeszélésben (lásd pl. Zoroasztrizmus); de a Genezis 3. fejezetében, a bűnbeesés után már utalást találunk rá, amely szüntelen harcot jövendöl. Majd az egész Bibliában megtaláljuk ezt, egy állandó harc az emberért Isten birodalma és a Sátán birodalma között. Egy állandó ellenségeskedés a jó és a rossz erői között.

Isten céljai nem korlátozódnak erre a világra. Bár a Biblia azt állítja, hogy a teremtés jó, és tökéletesen jött létre, rámutat arra, hogy az emberiség bűnbeesése miatt a világ nem olyan, amilyennek lennie kellene. Ez a központi gondolat teljesedik ki a Biblia végén, a Jelenések könyvének 21-22. részében, amely leírása alapján Isten „új eget és új föld”-et teremt. Krisztus második eljövetele azt jelenti, hogy maga a Föld alakul át egy új teremtéssé.

A tudósok csodálattal tekintenek arra, hogy – habár az általunk ismert Univerzumban nincs más példa rá – a Földön pontosan az élethez megfelelő körülmények léteznek. Számos tudós írt értekezést az univerzum tökéletesen összehangolt sajátosságairól. Sok kutatót a világegyetemi törvények szerkezeti rendje vezetett el az intelligens tervezés gondolatához.

Az emberi test a legkisebb részében is tökéletes szerkezet és egy egyedülálló tanulmány, hogy a legkevesebbet mondjuk róla. Működésének roppant bonyolultsága egy másik bizonyíték arra, hogy van Teremtő. A logika és a józan ész lehetetlennek tartja, hogy egy olyan bonyolult organizmus, mint az emberi szervezet, a maga irdatlan számú, bonyolultan kapcsolódó rendszerével és életműködésével a vak véletlen nyomán jött volna létre. A természeténél fogva igen értelmes és gondolkodó emberi elmét is a fizikai és kémiai erők véletlen szüleményének tartják. A fejlődéselméletnek, mely szerint az élet minden bonyolult formája egyszerű élő sejtekből fejlődött ki, míg az élő sejtek pedig élettelen anyagokból jöttek létre – nincs és nem is lehet tudományosan bebizonyított és hitelesített alapja, annak ellenére, hogy ezt az elméletet sokan vakon elfogadják.”

A Teremtő mind a mai napig létezik és nyomon követi az emberiség fejlődését. Erre egy egyszerű példa: a Földön a hím- és a nőnemű emberek aránya ~50-50%. A mai Föld lakossága kb. 7,5 milliárd és a fejletlen országok jóvoltából ez a szám exponenciálisan növekszik. Hogy lehet az, hogy ilyen emberszám mellett a hím- és nőnemű emberek aránya szinte nem változik? Érdekes kiegészítése ennek a gondolatnak, hogy a két utóbbi világégés (I. és II. világháború) után az élve született fiúgyermekek létszáma jelentősen meghaladta a nőneműekét. Ebből a példából mindenki eldöntheti, hogy ki is koordinálja a születéseket. Vagy vegyünk egy másik példát: az utolsó világégés (1945) után napjainkig olyan jelentős lakosságfogyást a Teremtő nem észlelt, mivel nem volt több, kontinensre kiterjedő háború. Mit tesz a Teremtő? A Föld éghajlati viszonyaiban változásokat kreál – tornádók, cunamik, gyors éghajlati változások, mint például az egyik nyári napon 30 °C fok, a másikon 5 °C fok. Mit eredményez ez? Mivel a Föld légköre zárt rendszerű, Bernoulli törvénye alapján, ha a hőmérséklet változik, ugyanolyan mértékben a légköri nyomás is változik. A napsütés vagy a hideg elől el lehet bújni, fel lehet öltözni, vagy le lehet vetkőzni, de a légköri nyomásváltozás elől nem lehet elbújni. Ez a nyomásváltozás hat az érrendszerünkre, és akinél ez már nem olyan stabil, annak megpattan az ere és agyvérzést kap stb. Tehát a Teremtő így is befolyást tud gyakorolni a lélekszámra.

„Kreacionista álláspont

A kreacionisták a teremtéstörténet szó szerinti értelmezését vallják, és a bibliai szöveghez ragaszkodva elutasítják a teista evolúcióelméletet. Álláspontjukat többek között az alábbi állításokkal indokolják:

 A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten mindenhatóságával, hiszen, ha Övé minden hatalom, akkor képes egy pillanat alatt megteremteni a világegyetemet. Miért nyújtaná el nagyon hosszú korszakokon keresztül?”

Valójában nem tudhatjuk, hogy Isten vagy a Teremtő mindenható. Nem tudjuk, hogy milyen szerepet játszott a Világegyetem megteremtésében. Valószínű, hogy ő is része a Világegyetemnek, de a Világegyetem hamarabb kellett, hogy legyen, mint a Teremtő. Jelen esetben nem is lehet kérdés a Világegyetem létrehozása, mert itt a Földi élet kérdéseit kell boncolni. A mindenhatóság ebben a felvetésben nem helyénvaló. Isten az embert a Földön nem teremtette, hanem adaptálta. A Földi viszonyok közé hozott egy biológiai lényt, és próbálta azt itt lévő viszonyoknak megfeleltetni (adaptálni). Ez a megfeleltetés a mai nap is tart, és nem látjuk a végét. A mindenhatóságot jelen esetben úgy kell értelmezni, hogy az embert igenis a Teremtő teremtette, és senki más.

 „A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten lényével. Ha a fejlődési folyamat célja a hasonlatosságára teremtett ember volt, akkor Isten bizonyosan nem várt volna a geológiai idő legvégéig, hogy személyiséget teremtsen. Nem lehetett közösségben kőzetekkel vagy tengerekkel, sőt a dinoszauruszokkal vagy a gliptodonokkal sem.”

Az időbeliséget ez a tény hogyan befolyásolta? Nem igazán van róla ismeretünk, de az biztos, hogy mindaddig, amíg a Teremtő úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a Földre nem lehet az emberi lényt telepíteni, addig nem is tette meg (dinoszauruszok kora).

 „A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten mindentudásával. A fejlődéstörténet az evolucionista geológusok értelmezése szerint az ősmaradványok alapján tele van kihalással, torzszülöttekkel, a fejlődés zsákutcáival. Az evolúció lényege a véletlen mutáció, és nem a tudományos haladás.”

A Teremtő tudása is lehet véges, ez látszik az emberiség fejlődésében is. Az evolúció az ember vonatkozásában pedig jelen van. A Teremtőnek csak a születésre és a halálozásra van hatása. A kettő közötti időszakra, azaz az embernek az ivarérett egyeddé válására nincs befolyása. Ezt az időszakot nevezzük az emberi fejlődés evolúciójának. Hogy egy újszülöttből hegedűművész vagy segédmunkás lesz-e, ezt nem a Teremtő dönti el, hanem az ember génállománya. Ez pedig az anyától és az apától, azaz a vérvonalból öröklődik. Nem véletlen a Teremtő beavatkozása egyes emberek vagy embercsoportok esetében, többletismeretekkel való átadás tekintetében (Jézus Krisztus és az Apostolok), vagy a XX. sz.-i emancipációs folyamat, amelyről korábban már írtam.

 „A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten szeretetével. A feltételezett fejlődés legjobb bizonyítékai az ősmaradványok, amelyek ékesen beszélnek a kegyetlen, viharokkal és földmozgásokkal, betegségekkel és éhínségekkel, a létért folytatott küzdelemmel és erőszakos halállal teli világról. A Biblia alapján a bűn és a vele járó átok megjelenése előtt a teremtés tökéletes volt, és nem léteztek ezek a dolgok.”

Az Isteni, vagy Teremtői szeretet értelmezhetetlen kategória. Egyetértek a kreacionista véleménnyel. A szeretet az embernek az a képessége, hogy objektív helyzeteket az érzelmeivel fogjon fel, és hozzon döntéseket a válaszra. A Bibliában az édeni helyzetet talán úgy lehet értelmezni, mint azt a normális emberi cselekedetet, hogy megoldok egy problémát, amely mindenkinek megfelelő lesz. De hát olyan helyzet nincs, amely mindenkinek megfelelő, ezért a Teremtő is tévútra vihette az ember megalkotását, amelynek egyik eredménye a vízözön is volt, tehát a Teremtő korrigált. Valóban itt Isteni szeretetről nem lehet beszélni, hiszen a teremtményeit pusztította el, akármilyenek is voltak.

 „A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten céltudatosságával. Ha Isten célja az ember teremtése és megváltása volt – ahogyan a teista evolucionisták feltételezhetően hiszik –, érthetetlennek tűnik, hogy évmilliárdokat veszteget el céltalanul bukdácsoló fejlődéssel, mielőtt a lényegre tér.”

Nagyon egyetértek a kreacionistákkal! Mi a Teremtő célja az emberiséggel, és ezzel a Földi élővilággal?

„A szerző

A Genezist (Teremtés könyvét) a zsidó és keresztény hagyomány úgy emlegeti, mint Mózes első könyvét. Jézus és az apostolok is követik ezt a kifejezésmódot, de nem állítják, hogy Mózes a szerzőjük.

Mózes könyvei négy okmány, míg a teremtéstörténet két forrás egybeszerkesztéséből alakult ki. Az okmányok különböző időből és helyről valók, és jóval későbbiek Mózesnél. A jahvista és elohista forrás onnan kapta a nevét, hogy Isten neve Jahve-ként vagy Elohim-ként fordul elő bennük. A jahvista részt a Kr.e. 9. században foglalták írásba Júdeában, míg az elohista rész északon keletkezett az Izraeli Királyságban, a későbbi időben. Ezért alakulhattak ki kettős történetek, ismétlések és ellentmondások is. Ilyen az ember megteremtése, vagy a további fejezetekben Kain és Kenán két családfája, valamint a vízözön egymásba olvasztott két elbeszélése is.

A különböző források ellenére Pál és Péter apostol is kiemeli a teljes Szentírás isteni eredetét.”

A kreacionisták és a keresztények a teremtéstörténetet, azaz a Bibliát különböző korokból eredeztetik, de a tartalmát tekintve egyezik az álláspontjuk.

1.7 Összefoglalás

Könyvem alapgondolatához illeszkedő forrásokat kerestem, többek között, amelyek először az ember történetében, írott formában tárják az olvasó elé a férfi és a nő Földi megjelenésének, azaz Földi életünk kezdetéről alkotott elképzeléseit. Találtam egy nagyon régi forrást, a Bibliát, amelyről azt hittem, hogy tárgyilagosan mutatja be a férfi és a nő földi életének kezdeteit, azonban maga a Biblia, mint forrásmű és írott nézetegyüttes, számomra olvashatatlan és értelmezhetetlen gondolatokat közvetített. Ezért fordultam olyan szakemberekhez, akik segítettek a Biblia megértésében, és tartalmának értelmezésében. Köszönöm nekik ezt a segítséget!

A kezdeti hurráoptimizmusom azonban hamar elég szerény szintre süllyedt, mert olvasva a hiedelemmagyarázók szövegértelmezéseit rá kellett jöjjek, hogy számomra nem ugyanaz a cél, mint az ő vonatkozásukban.

Számukra az lehet a cél, hogy a fennálló, működő társadalmak egy jelentős részét bevezessék abba az elméleti nézetvilágba (hiedelem), amit egy Földi ember igazán nem is érthet. Ha párhuzamot kellene vonnom, a jobb megértés céljából talán azzal hasonlíthatnám össze, hogy a jogászok nyelvezetét, amelyek törvényekben, jogszabályokban, szerződésekben stb. fogalmazódik meg, az egyszerű emberek nem értik. Vajon miért? Mert így a jogászokra szüksége van a társadalmaknak, és a társadalmak foglalkoztatják őket, mert nélkülük nem fogalmazódhatnának meg a fenn említett dokumentumok, és azért is, mert nélkülük senki nem érti, mi is íródott ezekben a dokumentumokban!

Talán ugyanez lehetett a Bibliában leírtakkal is. 2500 évvel ezelőtt egy igazán nem nevesíthető ember vagy emberek feladattal bízták meg a bibliaírót(-kat), hogy foglalja össze, írott formában azokat a gondolatokat, amelyeket a kor emberét érdeklik. Ez meg is történt, majd eltelt közel 500 év, és egy emberi érdekcsoport – a formálódó kereszténység – uralni akarta a közösséget és ezt hosszútávra stabilizálni is, amelynek eredményeként elővették a Bibliát, majd annak tartalmát elkezdték magyarázni a tudatlanoknak, azaz az egyszerű embernek. Az egyszerű ember elfogadta az abban leírtakat, mert elképzelése sem volt a témáról, és mert olyanok közvetítették felé, akiktől elfogadta, mivel valószínűsítette, hogy több tudással rendelkeznek, mint ő. Nyomatékosításként kijelentették, hogy a Biblia egy szentírás, és apelláta nincs ellene. Az eltelt 2000 évben a Bibliában szövegi változtatás nem történt (fordítási pontosítások történtek), és a mai nap is tartja változhatatlanságát és megtámadhatatlanságát (mivel szentírásnak tekintik az érintettek). A későbbi korok reformtörekvései jegyében a Bibliát lefordították, többek között magyarra, amelynek következménye, hogy a hiedelem iránti elkötelezettek rendelkeznek írott ismeretanyaggal, talán még a szövegfordulatok érthetőbbek is, de a legfontosabb problémát mindegyik magában hordozza a mai napig, mégpedig azt, hogy az eddigi fordítók hiedelemállásuk szerint elkötelezettek, tehát béklyóban vannak, és így fordításuk nem lehet objektív. Így előnyös helyzetben vannak a hiedelemmagyarázók (lásd: jogászokról kialakított érvelésem), mert úgy értelmezik az érthetetlen szövegkörnyezetet, ahogy akarják. Mivel közel 2000 év alatt a vallás – így a keresztény vallás is – társadalmakat irányító erővé változott, valójában a társadalmak összetartó erejét képezte (tűzzel-vassal). A XIX. század közepén értünk az emberiség fejlődésének abba a szakaszába, hogy Európa több országában az egyház és az állam szétvált (ez az állítás annak ellenére igaz, hogy a 19. sz. közepén Mexikóban a hatalmon lévő államelnök, Porfrio Diaz elválasztotta az államot az egyháztól), így az egyház keresi a szerepét a társadalomban. Vannak olyanok, amelyek nem igazán találják meg a helyüket és tevékenységük tartalmát, miután kiestek a hatalomból (pénz, vagyon). Jelenleg az útkeresés az ő fő tevékenységük, értelemszerűen a „nyáj” létszámának rohamos csökkenésének megakadályozása mellett.

Az én számomra mindezek a tényezők azért fontassak, mert kiinduló helyzetet szerettem volna teremteni magamnak annak tekintetében, hogy a Földi ember kettőssége – a férfi és a nő – miért olyan, amilyen. Kérem, itt ne a szavak pongyolaságát róják fel nekem, hanem azt a tényt, hogy az elkövetkező fejezetek tartalmát nem kívánom most előre összefoglalni.

Tehát evvel a fejezettel nem tudtam segíteni magamnak, sőt több haragost szereztem, ami szinte várható is volt, hiszen a természettudományok fejlődése az elmúlt 10 000 év viszonylatában az utóbbi 200 évben produkált értékelhető, objektív eredményeket. A hiedelem követőinek a szerepét a jelen társadalmakban pedig jól tükrözi az a jelenlegi állapot, hogy szinte csak „megtűrik” őket, annak ellenére, hogy a befolyásuk (pénz, vagyon) igen nagy (római katolikusok, Vatikán) néhány országban. A társadalmi haladás tekintetében nem tudnak már az emberiségnek többletismeretet nyújtani, tehát feleslegesek.