Читать книгу Az Urantia könyv - Urantia Foundation - Страница 108

10:3.1 (110.7) Eltekintve attól, hogy csak egyetlen Istenség van, azért az Istenségnek három jól meghatározott és isteni megszemélyesülése létezik. Az embernek az isteni Igazítókkal való felruházása esetében az Atya azt mondta, hogy: „Alkossunk halandó embert a saját képünkre.” Az urantiai írásokban többször előfordul ez a hivatkozás a többes Istenség cselekedeteire és tevékenységére, mely világosan utal a három Forrás és Középpont létezésének és munkálásának felismerésére.

10:3.2 (110.8) Nekünk azt tanították, hogy a Fiú és a Szellem a Háromság közösségében ugyanolyan és egyenértékű kapcsolatot tart fenn az Atyával. Az örökkévalóságban és Istenségekként kétségkívül így is tesznek, viszont az időben és személyiségekként ettől bizonyosan eltérő természetű viszonyt tartanak fenn. A Paradicsomból kitekintve a világegyetemekre e viszonyok igen hasonlónak tűnnek, de mihelyt a tér területeiről nézzük azokat, már egészen különbözőnek látszanak.

10:3.3 (111.1) Az isteni Fiak valóban „Isten Szava”, azonban a Szellem gyermekei igazán „Isten Cselekedete”. Isten a Fiún keresztül szól és a Végtelen Szellemen keresztül cselekszik a Fiúval, míg minden világegyetemi tevékenységben a Fiú és a Szellem kiválón testvéries, úgy munkálkodnak, mint két egyenlő testvér, akik csodálattal és szeretettel viseltetnek nagyra becsült és istenien tisztelt közös Atyjuk iránt.

10:3.4 (111.2) Az Atya, a Fiú és a Szellem a természetüket tekintve bizonyosan egyenlők, létüket tekintve bizonyosan társak, viszont világegyetemi teljesítményükben félreismerhetetlen eltérések vannak, és amikor egyedül cselekednek, akkor az Istenség mindegyik személye nyilvánvalóan korlátozott az abszolútságában.

10:3.5 (111.3) Úgy tűnik, hogy az Egyetemes Atya, azt megelőzően, hogy a saját akaratából megvált a Fiút és a Szellemet alkotó személyiségtől, hatalomtól és sajátosságoktól, (bölcseleti nézőpontból vizsgálva) korlátlan, abszolút és végtelen Istenség. De egy ilyen elméleti Első Forrás és Középpont egy Fiú nélkül a szónak még a legszűkebb értelmében sem lenne az Egyetemes Atyának tekinthető; az atyaság nem igazi fiúi kapcsolat nélkül. Továbbá, az Atya, lévén, hogy a szó teljes értelmében abszolút volt, valamely örökkévalón távoli pillanatban egyedül kellett, hogy létezzen. Ő azonban ilyen magányos létet sohasem élt meg; a Fiú és a Szellem az Atyával közösen örökkévaló. Az Első Forrás és Középpont az Eredeti Fiú örökkévaló Atyja és a Fiúval együtt a Végtelen Szellem örökkévaló őse volt mindig is és az lesz mindig is.

10:3.6 (111.4) Megfigyeléseink szerint az Atya az abszolútságának minden közvetlen megnyilatkozásától tartózkodik, kivéve az abszolút atyaságot és az abszolút akaratot. Nem tudjuk, hogy vajon az akarat az Atya át nem ruházható sajátossága-e; csak annyit figyelhetünk meg, hogy nem vált meg az akarattól. Az ilyen végtelen akaratnak szükségképpen örökmód az Első Forrásban és Középpontban kell rejlenie.

10:3.7 (111.5) Az Egyetemes Atya azáltal, hogy abszolút személyiséget adományoz az Örökkévaló Fiúnak, megszabadul a személyiségi abszolutizmus béklyóitól, azonban e cselekedetével olyan lépést tesz, mely mindörökre megakadályozza őt abban, hogy személyiség-abszolútként egyedül cselekedjen. A társlétező Istenség — az Együttes Cselekvő — végleges megszemélyesítésével kialakul a három isteni személyiség háromsági egymásrautaltsága, mely az abszolút lényegű Istenségként való működés teljességéhez viszonyítva meghatározó jelentőségű.

10:3.8 (111.6) Isten a világegyetemek mindenségében lakozó összes személyiség Atya-Abszolútja. Az Atya személyesen abszolút a cselekvés szabadságában, viszont az idő és tér már megalkotott, megalkotás alatt álló és még meg nem alkotott világegyetemeiben az Atya nem érzékelhető abszolútnak a paradicsomi Háromságon kívüli teljes Istenségként.

10:3.9 (111.7) Az Első Forrás és Középpont a Havonán kívül a jelenségek világegyetemeiben a következőképpen működik:

10:3.10 (111.8) 1. Teremtőként, a Teremtő Fiakon, az unokáin keresztül.

10:3.11 (111.9) 2. Szabályozóként, a Paradicsom gravitációs középpontján keresztül.

10:3.12 (111.10) 3. Szellemként, az Örökkévaló Fiún keresztül.

10:3.13 (111.11) 4. Elmeként, az Együttes Teremtőn keresztül.

10:3.14 (111.12) 5. Atyaként, így szülői kapcsolatot tart fenn minden teremtménnyel az ő személyiségi körén keresztül.

10:3.15 (111.13) 6. Személyként, így szerte a teremtésrészekben közvetlenül cselekszik az ő kizárólagos szilánkjai révén — a halandó ember esetében a Gondolatigazítók által.

10:3.16 (111.14) 7. Teljes Istenségként, így kizárólag a paradicsomi Háromságban működik.

10:3.17 (112.1) Mindezen lemondásokat és hatáskör-átruházást az Egyetemes Atya teljesen önként vállalta. A mindenható Atya céltudatosan veti alá magát a világegyetemi hatáskörbeli korlátozásoknak.

10:3.18 (112.2) Úgy tűnik, hogy az Örökkévaló Fiú minden szellemi szempontból az Atyával egyként működik, eltekintve az Isten-szilánkok adományozásától és egyéb elő-személyes tevékenységektől. A Fiú nem azonosul közelebbről sem az anyagi teremtmények értelmi tevékenységeivel, sem pedig az anyagi világegyetemek energia-tevékenységeivel. Abszolútként a Fiú mint személy működik, és csakis a szellemi világegyetem területén tesz így.

10:3.19 (112.3) A Végtelen Szellem meglepően egyetemes és hihetetlenül változatos minden tettében. Tevékenysége kiterjed az elme, az anyag és a szellem szféráira is. Az Együttes Cselekvő az Atya-Fiú közösséget képviseli, de önmagaként is működik. Nem sok köze van a fizikai gravitációhoz, a szellemi gravitációhoz vagy a személyiségi körhöz, azonban minden egyéb világegyetemi tevékenységben többé-kevésbé részt vesz. A Végtelen Szellem ugyan nyilvánvalóan függ a három öröktől való létezésen alapuló és abszolút gravitációs szabályzástól, mégis úgy tűnik, hogy három felsőbb szintű felügyeletet gyakorol. E hármas képességét sokféleképpen használja az elsődleges térerők és energiák meghaladására, sőt láthatóan még azok semlegesítésére is, s e tevékenysége egészen az abszolútság legvégső határaiig terjed. Bizonyos helyzetekben e felügyeleti tevékenységei abszolút értelemben meghaladják még a mindenségrendi valóság elsődleges megnyilvánulásait is.