Читать книгу Csillagom - Azaria Headly - Страница 7

4.

Amikor felértünk a legfelső emeletre, már várt minket a háznyi alapterületű irodában a Sollab laboránsa és laborvezetője, mellette a jogi képviselőjük, és a Sollab igazgatója is. A mi oldalunkról is ült egy kimért, magas fazon, Mr. Bach, a Woods Industries ügyvédje. No és persze mi ketten. A nagy-nagy főnök, és én a nem éppen ideillő megjelenésemmel. Be lettünk mutatva egymásnak, majd helyet is foglaltunk a tárgyalóasztal körül.

– Nos, üdvözlöm a kedves vendégeinket! – mosolygott színpadiasan Gabriel, és Taylorral hozatott be mindenféle innivalót.

– Mint azt tudja, Mr. Woods, az ügy igen kínos több szempontból is – vette át a szót a másik igazgató. – Nem szeretném, ha folt esne a becsületünkön, illetve a kettőnk kapcsolatán sem, hiszen már majd’ hét éve vagyunk állandó partnerek.

– Nem célom a cég nevének besározása, Mr. Tall, csupán csak szeretném kideríteni, ki hibázott, és a lehető legkisebb feltűnéssel megoldani a problémát.

– Remélem, hatékony, mint mindig Mr. Woods! – biccentett az elnök úr.

– Ebben lesz a segítségünkre Ms Lilien James, az egyetem által kijelölt szakértő.

– Nos, Ms James, remélem, nem sértem meg, de ön túl fiatal ahhoz, hogy kellőképpen átlásson egy ilyen komplex problémát, mint a miénk – hajolt előre a Sollab laborvezetője, kicsit sem szimpatizálva velem.

– Ezt most bóknak veszem, Mr. Silverman, és azonnal a tárgyra is térnék – mosolyogtam tettetett kedvességgel. – Ha jól értem, akkor Mr. Sabo végezte a beérkezett talajminták vizsgálatát önöknél – fordultam a szóban forgó férfihoz. – Ön vette a mintákat is?

– Milyen ostoba kérdés ez? – nevetett fel Mr. Sabo. – Természetesen nem.

– A területnek milyen a típusos altalaja, Mr. Sabo? Végzett terepbejárást, mielőtt nekiállt volna modellezni a felszínt? Készültek légi fotók a területről előtte, illetve utána? És ha nem, akkor miért nem? Elég sok a hiányosság és a kérdőjel, holott a Woods Inc. által elküldött megrendelőn mindezek egyértelműen kiírásra kerültek.

Mr. Sabo pislogott párat, és csak ökögött-makogott.

– Ez a feladat meghaladja Mr. Sabo hatáskörét; ő egy laboráns, aki elvégezte a kért vizsgálatokat – vette át a szót Mr. Silverman.

– Ez esetben, feltételezem, ön fog válaszolni a feltett kérdéseimre – fordultam hozzá még mindig kedvesen mosolyogva. – A kapott eredményeket összevetette bárki is a vártakkal?

– A terület semmilyen szempontból nem kiemelt, nem történt bolygatás az erdőirtás előtt, nem volt szennyeződés, semmi arra utaló jel, hogy fokozott figyelemmel kellett volna eljárnunk – magyarázkodott az igazgató a papírjait lapozgatva.

– Miért kell ahhoz indok, hogy fokozott figyelemmel járjanak el? – kérdeztem vissza csípőből, de éreztem, hogy most elvetettem a sulykot.

Megdörzsöltem az orrnyergem, vettem egy mély levegőt és folytattam:

– Nézzék, a kapott eredményeket akár az olasz tengerpartra is levihetném, értik? Magyarázzák már el nekem, hogyan lehetséges egy ilyen, alsó hangon is ötvenéves fenyőerdő „A” szintjében ilyen mértékű mészkőfelhalmozódás? – vetítettem ki a képet a telefonomról a nagy képernyőre. – Hogyan lehetséges a mért víztartalom a borsóvas kéreg kellős közepén? A fúrásokhoz rendelt koordináták alapján ez teljességgel lehetetlen.

Mindenki Mr. Sabo és Mr. Silverman válaszát várta, de mindegyik csak a jegyzőkönyveket olvasgatta.

– Mr. Sabo, ki végezte a vizsgálatokat? – tudakoltam, és már nem mosolyogtam.

– Természetesen én – húzta ki magát az úr.

– Akkor miért nem tudja fejből az ötször egymás után mért értékek eredményeit, mikor minden vizsgálathoz legalább tízszer kellett, hogy beírja őket az elmúlt két hétben?

Most már nemcsak szaporán vette a levegőt, hanem teljesen bele is pirosodott.

– Nos, eleget hallottam – állt fel zakóját begombolva Mr. Tall. – Mr. Woods, mindent meg fogok tenni azért, hogy házon belül rendezzük a hibánkat és pótoljuk a hiányosságainkat. Elnézést kérek a felkészületlenségünkért! Ms James, öröm volt találkozni önnel! – állt fel és kezet csókolt, majd távozott.

Amint az urak leléptek, kiittam a kávémat és én is pakolászni kezdtem. Azon gondolkodtam, mennyire ritka manapság a magánéletben is, hogy valaki ennyire nyíltan elismeri a hibáját, nemhogy a szakmai tévedését.

– Te meg hová mész? – lépett vissza az irodába Gabriel.

– Megyek vissza az egyetemre, még lesz két órám este – mondtam makacsul a szemébe nézve.

– Tartozom egy óriási bocsánatkéréssel és egy óriási köszönömmel. Mondd meg, mekkora összeget írjak a csekkre és elmehetsz.

– Ez igazán nagylelkű, de éppen ráértem, és köszönöm, nem kell a pénzed.

– Egy: sose mondd senkinek, hogy éppen ráértél, még akkor sem, ha valóban így van. Kettő: a pénzt sose utasítsd vissza. Nem fogom hagyni, hogy üres kézzel távozz innen – fonta össze a karját a mellkasa előtt tüntetőleg.

– Szeretnék csak úgy simán kilépni innen, felejts el, kérlek! – szótagoltam lassabban.

– Mondd, miért haragszol rám annyira? Olyan jót szórakoztunk tegnap, jól éreztük magunkat, miért bűn az, hogy elengedtem magam egy kicsit? – túrt megint a hajába és elfordult.

Majdnem megsajnáltam. Pöcsfej menyasszony, végtelen meló. Mindegyiket ő választotta, hát most fulladjon bele!

– Eljössz velem este egy üzleti megbeszélésre? – fordult vissza hozzám az ablaktól, és még mindig nem önamaga volt.

Nem az a Gabriel, aki szopogatta az ujjamat az autóban, aki velem nevetett éneklés közben.

– Csak nyélbe ütni egy szerződést, hogyha már ilyen szépen elintézted ezt is – mosolygott álszentül.

– Fizess egy eszkortlányt, Gabriel, vele majd azt csinálhatsz utána, amit csak szeretnél – léptem egyet hátrébb, de a könyökömnél megragadott.

– Te mennyiért jönnél el velem? – pimaszkodott tovább.

– Egy szemét fasz vagy! – sziszegtem a fogam közül, de ő csak szorította a kezem.

– Vicceltem – nézett a szemembe bocsánatkérőn.

– Megint csak szórakozol, igaz? Játszod a szereped – mondtam dühösen, és kirántottam a kezem az övéből.

– Igen, Lilien, játszom, egész nap, éjjel-nappal csak játszom a szerepem – mondta idegesen megdörzsölve az arcát.

Mitől lett ilyen dühös?

– De a múltkori, veled, az igazi volt – fogta meg a csuklómat ezúttal finoman. – Gyere velem, kérlek!

– Engedj el! – mondtam neki hidegen.

Egészen közel állt. Két karunk kinyújtva volt közöttünk. Aztán valami megváltozott. Arca hirtelen nagyon komoly lett. Karom, ami eddig közöttünk feszült, most feladta az ellenállást. Nem mertem mondani semmit, mert minden szavam azonnal elárult volna. Beharaptam az alsó ajkam egyik szélét. Gabriel úgy leste a mozdulatot, mint akit hipnotizáltak. Pattanásig feszült közöttünk a levegő. Ha nem az irodája közepén állnánk, hanem tulajdonképpen bárhol máshol az épületen kívül, akkor úgy esnénk egymásnak, mint tinik részegen a bár mosdójában. Mindkettőnk a másik egyetlen apró jelére várt, hogy ez végre meg tudjon történni. Majd Gabriel tekintete elszakadt az ajkaimtól és a szemembe nézett.

– Vacsora után hazaviszlek és meghálálom – suttogta.

Más alkalommal az ilyen szöveget kinevetem és elsétálok, de ezt az ő szájából hallani zsigeri vágyfokozóként hatott. Éreztem, ahogy átforrósodok, szinte égetek odalent.

– Nem fogok lefeküdni veled, sem ma este, sem később. Jegyben jársz, és én nem vagyok a bunkó harmadik.

Nem tudom, milyen belső erőmből merítettem a mondatot, mert az arcom is úgy égett, mintha már végén járnánk az aktusnak.

– Te vagy az egyetlen, aki nem él a lehetőséggel – mosolygott kihívóan.

Keze még mindig a csuklómat fogta, és minden vágyam azon az egy ponton nyüzsgött és zizegett.

– Pedig napjában biztosan többször is elhagyja a szádat ez a szép mondat – szorítottam össze az ajkaimat mérgesen.

– Nincs rá szükség, elég egyértelműen a tudtomra hozzák, mit szeretnének. – Most már vigyorgott.

– Egy öntelt pöcs vagy! – fordultam meg, hogy kisiessek ebből a bűnbarlangból.

Csakhogy saját kezemnél fogva pillanatok alatt gúzsba kötött, és még mindig a csuklómnál tartva szorosan mögém lépett.

Szemben álltam az ablakkal és mozdulni sem tudtam. Szabad jobb keze a csípőm oldalára siklott, ujjai a combhajlatomba mélyedtek. Tüdőmből kifutott minden levegő egy mély sóhajjal és becsuktam a szemem, míg csípőm ösztönösen hátrébb csúszott, válaszolva Gabriel mozdulatára. Hátamat kihúztam, és fejem a jobb vállára hanyatlott.

– Senkinek nem mondtam még igent – suttogta a fülembe, ami így már az ajkához ért.

– Egy szavadat sem hiszem – préseltem ki a maradék levegőmmel.

Teste hozzátapadt az enyémhez, éreztem a mellkasába bejutó levegőt. Egyszerre vettük és fújtuk ki, zihálva. Csípője közben válaszolt az enyémnek, és teljesen a fenekemhez szorult. Az ösztöneim saját életre keltek és nekidörgölőztem az ágyékának. Szentséges isten! Ez kőkemény!

– Látod, nem tudsz nekem hazudni – pislogott rám az ablak üvegén keresztül, miközben keze már szorított a csípőm oldalán.

Néztem, hogy teste az enyémet körbeölelve áll, miközben nyakamon a finom, puha, vékony bőrön levegővételei megremegtetik a kis pihéket.

Ilyen nincs. Taylor bármikor benyithat. Az eszem ezt súgta, de nem értettem, mit mond. Keze diktálta a tempót, irányított. Ágyéka kellemesen izgatva simult hozzám. Felszakadt belőlem egy akaratlan nyögés, és most már mindketten lassan mozogva kényeztettük magunkat ruhán keresztül.

– Mondd, hogy nem ez az egyetlen vágyad, amióta megláttál, és elegedlek!

Annyira szerettem volna elfutni, menekülni innen, de ehelyett úgy kínáltam fel magam neki, mintha nem lenne holnap. Ajka egy leheletnyit a nyakamhoz ért, mindenhol kirázott a hideg tőle. Alig érezhető puszit adott a vállam tövére. Eddig bírtam. Hátranyúlva megmarkoltam a haját, majd oldalra fordítva a fejem ajkam az övére talált. Először meglepődött, de gyorsan viszonozta a csókot. Belenyögött a számba, bal keze végre elengedte a csuklómat, hogy az arcomhoz érjen vele. Az eddig irányító és tudatos Gabriel testbeszéde megváltozott. Finom és odaadó lett. Ellazult, ellágyult. Ez az igazi Gabirel, aki az üzletember mögé bújik. Istenem, bárcsak ne tetszene ennyire!

Teljesen elfelejtkeztünk mindenről. A párosodás ösztöne olyan elemi erővel ragadott el mindkettőnket, amilyet még életemben nem éltem át. Minden egyes porcikám sóvárgott, és izgatottan várta a beteljesülést. A türelem és józan ész fogalmak elvesztek a süllyesztőben.

Megfordultam az ölelésben, miközben saját csípőjére húzva felemelt, és néhányat lépve leültetett az asztalára. A combomat markolta a fenekem tövében, és hangosan nyögött, mikor végre szánk elengedte a másikét. Aztán hirtelen teljesen érintetlenül hagyott, és az asztal lapjára támaszkodva két kezével a combjaim mellett, lihegve nézett lefelé az ölembe és a fejét csóválta. Inge összegyűrődve, félig kihúzva a nadrágból. Ezt én csináltam? Mikor? Végignéztem magamon; én sem voltam jobb állapotban. Szoknyám illetlenül felgyűrődött, hajam összekócolódott, és úgy lihegtem, mintha negyedórát futottam volna a lekésett gyorsvonat után. Feje olyan közel volt a szoknyámhoz, hogy ha mozdulok, ágyékom hozzáér.

– Mi a… – lihegte teljesen összezavarodva, de nem tudta összeszedni a gondolatait, mert ekkor beszélgetés foszlányai szűrődtek be hozzánk odakintről, a folyosóról.

Felegyenesedett, a szemembe nézett, és nekem nyüszíteni volt kedvem, annyira kevés hiányzott ahhoz, hogy elélvezzek. Csípőmet alig tudtam mozdulatlanul tartani, és ökölbe szoruló kezem a szoknyám anyagába mart.

Gabriel összeszorította a száját és pislogott párat, majd felállított, lejjebb húzta a szoknyámat, közben tenyere a combomat simogatta, és csukott szemmel mordult egyet, majd ujjaival rendbe szedte a kusza tincseimet, csak ezután igazította meg az ingét. Közben újra úgy nézett a szemembe, mintha tőlem várná a választ. A kulcsot a rejtvény megfejtéséhez. Szemöldöke gondolkodón összehúzva nézett le rám értetlenül. Megfejtést nem adhattam neki, csak a zavaromat és a színtiszta vágyakozást. Tekintete lesiklott az ajkaimra, és egy újabb másodperc választott el minket attól, hogy újra csók legyen a vége, de ő még időben észbe kapott és gyors, de nem kapkodó léptekkel a székéhez ment és leült, hogy eltakarja a még most is dudorodó izgalmát. Amit – így elnézve – még egy ideig biztosan fájlal majd.

Épp csak annyi időm volt, hogy elszakítottam a tekintetem az övétől, amikor kinyílt az ajtó. Elfordultam a bejárattól, hogy rendezni tudjam a légzésem, oda sem nézve, ki lépett be rajta. Nem volt rá szükség, azonnal ki lehetett találni.

– Gabriel, hívtalak vagy ezerszer, hogy akkor most mi a lesz a ma estével? – hallottam az egyébként nagyon vonzó, mély női hangot a küszöbről.

– Szia, Alice – mondta Gabriel furcsán rekedten, és szemem sarkából még láttam, hogy csukott szemmel kezén támasztja a homlokát.

Ő is próbál lenyugodni. Tudom, mit érez most. Engem a nő észre sem vett, ahogy pakoltam a tárgyalóasztalon. Nem tudom, egyébként szokása-e így rátörni Gabrielre, vagy csak bármit megtehet alapon le sem szarja, hogy éppen megbeszélés van-e.

Fogtam magam és kislisszoltam a nyitott ajtón. Egyenesen Taylorba ütköztem, aki tiszta ideg volt: gondolom, Alice-t kísérte idáig.

– Próbáltam húzni az időt – mondta komoly arccal engem nézve. Szinte aggódónak tűnt.

– Már végeztünk – mondtam gyanakvón.

– Nem úgy nézett ki – vigyorgott minden rosszallás nélkül.

Ijedten felkaptam a tekintetem, miközben sétáltunk a liftek felé.

– Nyugi, senki nem tudja meg – mondta halkan és nyugodtan.

– Sokszor kellett már tartanod a szád? – fordultam felé haragosan.

Szegény nem tett semmit, hogy rajta töltsem ki a haragomat, mégis ezt teszem.

– Nem, még soha – állt meg mellettem, és megnyomta nekem a liftgombot.

– Azért is fizet, hogy ezt mondd? – kérdeztem némi éllel, és beléptem a liftbe választ nem is várva.

Odabent a kabinban szabadjára engedtem a gondolataimat, vettem három mély levegőt, és nekitámaszkodtam a falnak. Ezek után bármikor máskor képtelen leszek Gabrielre nézni – basszus, majdnem velem csalta meg a menyasszonyát. Ezt nem hiszem el, a picsába! Még öt másodperc, és végem. Minden büszkeségemet feladva, üvöltve élvezek el, és jóformán hozzám sem ért. Hát ezt érdemlem én? Nem, kurvára nem! Nem leszek a partnere ebben! Istenem, még most is remeg a lábam. Egy örökkévalóság lesz, mire lenyugszom.

A liftből kiszállva csörögni kezdett a telefonom. Taylor. Még akkor mentettem el a számát, amikor a konferencia miatt kábé naponta felhívtam.

– Mondd, Taylor! – szóltam feszülten.

– Pontban kilencre készülj el, addigra érted megyek – hallatszott Gabriel fojtott hangja a másik oldalon, amitől hüvelyem fájdalmasan összeszorult ürességében. – A tiltást pedig kérlek, töröld a számomról! – recsegte, és le is tette.

Kiléptem az épületből és fejből bepötyögtem a mailcímét, majd írtam neki. Úgy remegett a kezem, hogy háromszor kellett belejavítanom.

„Sehová nem megyek veled, ha már ilyen szépen meghívtál, akkor sem! Töröld a számom és felejtsd el, hogy létezem!”

Kettő másodperc múlva jött a válasz.

„Ha meggyőzöd a kőkemény farkamat, hogy felejtsen el, akkor azonnal meg is teszem.”

Mindig csak a szex! Egy üzleti vacsoráról volt eredetileg szó, most meg azt sem tudom, miről alkudozunk éppen.

„Legyünk csak barátok, és akkor elmegyek veled este.”

Nem jött válasz.