Читать книгу Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet) - Endrődi Sándor - Страница 148

Nem átkozlak, nem szokásom,

De sok sűrű sóhajtásom

Felhat a magas egekre,

Mind te felelsz meg ezekre!

Nekem a legszebbik estve,

Fekete szinre van festve;

Komor felettem az ég is,

Elhagyott a reménység is.

A mi engem vidítana,

Az élethez kedvet adna;

Attól mind megvagyok fosztva,

A jó mind másnak van osztva.

Fel se venném, a mi nézi,

Él az isten, elintézi,

De hogy értem ő is érzi,

Ez, a mi szivemet vérzi.