Читать книгу Hallatlan kiváncsiság - Gardonyi Geza - Страница 3

Megható novella.

Egyedül vagyok. Este van. A kályhám dorombol. A szél havat csap olykor az ablakomhoz.

Mához egy hétre karácson.

Még önnek kell irnom valamit tisztelt szerkesztő uram, ami nem hosszú, nem rövid. Kánikula nem izzasztja benne az alakokat. Ellenben hó, hideg bőven jut nekik. Hideg csikorog és a szél őrülten tombol benne, mint ez egy téli novellához illik is. Tudom továbbá, hogy egy szép asszony vagy egy szép leány tetszik önnek s az ön véleménye szerint valami ügyes vonatkozás a karácsonra mindig jóhatásu. De a legeslegfőbb kellék az, hogy a novella olyan legyen, hogy karácsonra kész legyen.

Valami névtelen borzongás futkároz rajtam, valahányszor kitűzött napra kell irnom. Ma este is úgy voltam. A pipám füstjén keresztül némi aggodalommal néztem a semmibe. A semmi jó novellaraktár, csak el kell találni a nyitját.

A kályha gúnyosan nézett rám a két vörös szemével és rekedten nevetett.

Egyszer csak kinyilik az ajtóm és beballag egy kis rongyos, idegen gyerkőce.

Hogy téved ez ide?

Hogy jött be az ajtón?

Mondom, rongyos volt a nyomorult kis ördög. A haján hó fehérlett. Azt sem lehet mondani, hogy cipője van, de azt sem hogy nincs. Keze, lába kék. Egyet-kettőt ugrott a szobám közepén és hozzácsapkodta a tenyerét a vállaihoz. Azután a kályha elé állott, és felém fordulva, nézett halványan, szomorúan.

– Honnan jöttél, kis barátom?

– A temetőből.

– Mit kerestél ott?

– Az anyácskám sirját.

– Anyácskád sírját? Minek kerested te az anyácskád sírját?

– Mert muszáj.

– És megtaláltad?

– Meg.

– Ily késő éjszakán én jártam künn a temetőn. Az óra már éjfélt ütött, a föld már néma lőn.

– És apád?

– Apám többek között hajós volt. Leütötte a hajókötél.

– És anyád?

– Anyám többek között mosónő volt. Éjszakai munkában meghűtötte magát.

– És te?

– Én a megfagyott gyermek vagyok.

– Micsoda megfagyott gyermek.

– Az, aki többek között karácson éjszakán a szélben az utcasarkon gyufát árul. (Ott az arcképem a falon.) Gyufát árulok, mikor tudom, hogy senki sem vesz gyufát.

– És?

– Ki keresem a leghidegebb és leghavasabb utcasarkot, ahol a szél tombol s amelyet a kutyák is kerülnek s ott megfagyok.

– Deiszen azt mondtad, hogy a temetőből jösz?

– Ma este onnan. Ma este ott fagytam meg.

– Hát hányszor fagysz te meg egy esztendőben?

– Magyarul?

– Mondjuk, hogy magyarul.

– Körülményektől függ. Van úgy, hogy csak hétszázszor fagyok meg. Németül már megfagyok másfélezerszer is így karácson előtt. Francia megfagyásaim száma meghaladja a négyezret. Angolul meg legalább is tízezerszer fagyok meg minden decemberben.

– Dehát mi a manónak foglalkozol te megfagyásokkal?

Vállat vont. Aztán a hátát a kályhához közelebb tartva, egykedvüen felelte.

– Élni csak kell valamiből.