Читать книгу A Föld felett - Szikszai Tamás - Страница 8

V.

A Kormányzó ismét beköszön, de ezt általában senki sem szokta megköszönni

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor a váratlan események annyira tehetetlenné teszik az embert, hogy az a nyugalom értelmet nyújtó mentsvára helyett az idegesség kapkodó, feszült, és minden esetben rossz döntésre sarkalló börtönébe menekül. Na, ez nem történt meg Greenfielddel, mert hosszú uralkodása alatt már hozzászokott, hogy itt-ott megfenyegetik és mindig örömmel töltötte el, ha ezeket a személyeket láthatta kiszenvedni az élők sorából.

– Tudod, mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat – szólalt meg a holoképen egy alacsony, ősz öregember. – Azt, hogy ilyen sok évet, rengeteg társadalmat és megszámlálhatatlan változást megéltünk, igen kevesen mondhatják el magukról. És lám, mi itt állunk egymással szemben, évszázadokkal a hátunk mögött. Mindig is érdekelt – sóhajtott –, te ezt hogy éled meg? Hogy tudod kezelni a sok szenvedést, amit végignéztél és okoztál? Miért teremtettél ilyen szörnyű világot? – nézett szomorú tekintettel mélyen a Kormányzó szemébe.

– Egy-két dolgot tisztázzunk, mielőtt belemennénk bármilyen beszélgetésbe! – válaszolta Greenfield. – Ha már ilyen arcátlanul betörtél ebbe a titkos kommunikációs csatornába, pláne, hogy kérdés nélkül letegeztél, elvárnám, hogy bemutatkozz. Gondolom, nem nagy kérés – dőlt izgatottan előre trónján.

– Nem, persze – válaszolta az öreg. – Ne haragudj, csak tudod az évek és a sok test elfeledtették velem, hogy nem ismersz fel. Én vagyok az, Nelson. Talán ez a név még jelent valamit neked.

– Nelson Pitt? – kerekedtek ki szemei.

– Igen, régi barátom.

– Barátom? Úgy emlékszem, haragban váltunk el. – Az asztalból egy szivar emelkedett ki.

– Ha jól emlékszem, bár elég régen történt, megölettelek – jegyezte meg, nyugodtan elvette a dohányterméket és rágyújtott.

– Nem végeztek elég alapos munkát az embereid – közölte, és egy idős emberhez méltóan mosolygott egy kicsit. – Itt vagyok és a segítségedet kérem.

– Hogyan lehetséges ez? – kérdezte Greenfield haragosan.

– Amikor felrobbantották az autómat, egy darabja az agyamnak épen maradt. Pont az a rész, amelyik a lelket tartja a testben. A tetememet nem találtad meg, mivel a hozzám hű alkalmazottaid azonnal az én személyes és előtted ismeretlen laboromba vitték. Szerencsémre sikerült egy új testbe áthelyezni a megmaradt darabját az agyamnak, és hozzákötni a lelkem. Sok mindent elvesztettem, rengeteg tanult dolgot és tudást, egyvalamire viszont tisztán és élesen emlékeztem, hogy Edward Greenfieldet meg kell állítsam! Merényletek, szabotázsakciók, beépített emberek semmit sem értek. A Cég túl erős, és ehhez sajnos gratulálnom kell. De ez a Cég gonosz! Ezt neked is látnod kéne.

– Te állsz a lázadások mögött? – kérdezte a Kormányzó egyre idegesebben. – Tőled többet vártam volna – szívott mélyet a szivarjába. – De visszatérve az első kérdésedre, hogy miként tudom elviselni a halhatatlanságot: hát hallgasd és megértheted, hogy a Cégem nem rossz, hanem áldás az emberiségnek! – Lábait keresztbe rakta és nekilátott a magyarázatnak.

– Eleinte az élelmiszeriparban éreztem meg a hatalom kellemes, óvó karokkal átölelő forró csókját. Akkoriban igen kemény és nehéz munka mellett elkezdtük rászoktatni az embereket a mi ételünkre. Szerencsénkre az a régi, megbukott társadalom nem foglalkozott a cselekedeteinek következményével: ez esetben a polgárok egészségével. Az eredménye ennek az lett, hogy rövid, de aktív életet kellett élnie az embereknek, és számos betegség is jó szolgálatot tett ahhoz – sóhajtott egyet –, hogy a populációt valamilyen szinten kontrollálni tudják. Mi meg csak adtuk el a szar kajánkat. Most, hogy én ülök itt, az étel táplál, a gyógyszerek gyógyítanak, hogy az emberek hosszabb, tartalmas, termelő életet élhessenek. Igaz, mindent tőlem vásárolnak, de kész szerencse, hogy ennek az aprócska fekete foltnak ők örülnek és imádják. Én vagyok a történelem legnagyobb embere! Az elején te is ott voltál mellettünk, és talán most is itt lehetnél.

– A gyógyszereidtől függők, a Cég szeretete manipuláció! Hazugságban élnek! Semmi mást nem csinálnak, csak dolgoznak a Cégnek, hogy a kemény munkáért megérdemelt jussukból vásárolhassanak tőle. Tenyésztett szolgák! Ez az, amit teremtettél, a történelem eddigi legkorlátoltabb világa – üvöltött idegesen az eddig nyugodt, arcán jól láthatóan az élettől megfáradt ember.

– Hidd el, eleinte megpróbáltam jó életet nyújtani a népnek, de hálátlanok voltak! A tömeg az mindig hálátlan, ezt jegyezd meg! – Némi undor ült ki arcára. – Akármit csinálsz vele, lesz olyan, aki elindít egy lavinát és hisztis, bőgő csecsemőkké alakítja a többit. Csak forr a vérük, szokták mondani. – Felkelt a trónról és járkálni kezdett. – A vérükben van, mi? Hát nem! – mordult az öreg felé. – Én rájöttem, hol van. Ott voltál te is, amikor felfedezték. A lélek. Az a kulcsa az emberi viselkedésnek és évszázadok óta a kezemben van a szonda, amivel beleláthatok. Kísérletezni kezdtem, hogyan lehet ezt a mindennek ellentmondó valamit kiszedni és megszüntetni. Rájöttem, hogy nem lehet. Hogy az a jó ku… – harapta el a végét, és szivarját földre dobva eltaposta.

Egy kis takarító robot jelent meg, ami azonnal feltisztította a maradványait, pedig őszintén elítélte a szemetelést.

– Gondolhatod, mennyire ideges voltam…

– Elhiszem, mert most is vörösen izzik a lelked képe – szólt már-már nyugodt hangon Nelson.

– Ó, igen, a lélekrajz. Az volt a legmegfelelőbb eszköz az akadályokra. Mindenkit megfigyeltem vele – dicsekedett Edward.

– Hogyan tudtál egyszerre ennyi embert vizsgálni?

– Remek kérdés érkezett a néhai tudóstól. Nem hiába dolgoztál te nekem – lépett közvetlen közel a holoképhez. – Emlékszel még Amandára? Ó, a szépséges Amanda! Milyen gyönyörű is volt! – Felnézett, és egy pillanatra elrévedt valamin. – Merre voltál te a korlátlan fantázia világában?

– Arra gondolsz, amikor az okosszemüvegeket beleültettétek az emberek szemébe? – kérdezte némi megvetéssel a hangjában.

– Pontosan arra gondolok. Rájuk kötöttem Amandát. A szent felvigyázót, aki minden egyes polgár gondolatát figyelte, és segített kiszínezni a szürke életüket. Ha valaki csúnya volt, szépnek láthatták, olyanra formálhatták a környezetüket, amilyenre a fantáziájuk korlátai engedték. Egy üres szobában ülve is millió csillag között utazhattak.

– Ez mind csak illúzió volt! – vágott közbe Nelson.

– Igen – nézett elgondolkodva az ősz öregre Greenfield. – Vagyis mégsem. Hiszen abban éltek, úgy láttak mindent, ahogy akarták, és ettől kezdve nem volt másképp. Tehát a valóság az ő valóságuk volt, még ha megfoghatóan nem is létezett. – Gorombább hangnemben folytatta. – De elkezdtek úgy gondolkodni, ahogy te.

– „Ez csak illúzió!”, „Akarjuk a valóságot!”, „Elég volt az agymosásból!” – üvöltötték egyre többen és megjelentek a bőgő csecsemők, mint ahogy a kutyák ugatnak az utcában. Az egyik rázendít és vége, senki sem alszik. Feltörték Amandát. Az én Amandámat! – Szúrós tekintettel nézett Nelson szemébe. – Van egy olyan érzésem, hogy a te piszkos kis kezed is benne volt. Igazam van? – húzta összébb szemöldökét.

Az öreg csak némán állt és nem válaszolt.

– Hallgatás – folytatta Greenfield – beleegyezés. Hát persze, ki más lett volna képes ilyen gaztettre, csakis te!

– Amandán keresztül szétszórtuk az igénket, hogy felszabadítsuk az embereket. Ahogy te fogalmaztál: felsírtak a csecsemők. Senki sem érdemli meg, hogy egy életet illúzióban éljen le.

– Miért – harsant fel Greenfield –, a valóság jobban tetszett nekik? Amikor leállítottam Amandát, megtébolyodott a világ. Te őrjítetted meg és én csillapítottam le őket. Felélesztettem a rendszert, csak most sokkal biztonságosabb lett, és Amanda most már az emberek lelkét célozza meg. Azóta figyelem, milyen színben tündökölnek a lélekrajzok. Többnyire már csak szürkék. Ó, de csodás szín is az!

– Edward – robbant ki egy rakéta erejével Nelsonból az undor –, az emberek haldokolnak! Nincsenek önálló érzelmeik! Árnyak; szürke, szomorú árnyak!

– Az árnyaknak, tudod, nem kell más, csak étel, ital, szex és pénz. Ezt, ha hűek a Céghez, mind megkaphatják. Persze vannak kivételek, akik még mindig erős lélekkel születnek. Nekik külön figyelmet szentelek, hogy ne legyenek veszélyes szikrák egy puskaporos pincében – emelkedett ki egy újabb szivar és Edward odasétált, majd rágyújtott. – Áruld el végre, miért kerestél fel!

– Úgy érzem, túl sok szenvedést okoztunk mind a ketten. Kérlek, hallgass végig! – mondta, amikor látta Greenfielden, hogy szólni akar. – Most is harcolok ellened, de nem érek el mást, mint halált hozok. Te ugyanezt teszed, csak más módszerrel. Nem akarok több áldozatot; azt szeretném, ha mi ketten közösen egy szebb világ felé terelnénk az emberek életét. Vessünk véget az értelmetlen gyilkolásnak! Kérlek, béküljünk ki! – győzködte könyörögve Nelson partnerét.

– Amit én okozok – szólt Greenfield –, az nem értelmetlen. Én a jövőbe tekintek, míg te a jelent rombolod. Akit én a túlvilágra küldök, az a Cég érdekeit szolgálja távozásával. Te vagy a gyilkos, nem én!

– Ezreket küldesz vágóhídra, mert nem tartod már szükségesnek az életüket és én lennék a gyilkos? – akadt ki a vádaskodáson az öreg.

– Van egy stabil, biztonságos gazdaság, amely termeli a profitot. Ezt csak úgy tudom elérni, hogy közben likvidálok pár polgárt, akiknek lejárt a vízumuk. Tudod, ha valamire nincs szükség, én már nem erőltetem. Minek etessek hasztalan embereket?

– Jól érzem, hogy hiába bármi erőlködés, nem fogsz segíteni? – érkezett szomorúan a kérdés.

– Az a baj, hogy már csak egy dolog van, amit tenni tudok az érdekedben. Abban az esetben, ha feladod magad, akkor megígérem, hogy gyors és kegyes lesz a halálod. Ne haragudj, de tudod, éveken át szabályt sértettél! Elég sokat. Most sem tehetek kivételt, meg kell, hogy értsd! Aki a Céget támadja, azt a Cég is támadja! Ha nem adod fel magad és játszod tovább a Messiást, megkereslek, mielőtt búcsút inthetnél ennek a furcsábbnál-furcsább játéknak, ennek az életnek, darabokra tépem a lelkedet, közben szivart gyújtok és töltök egy pohárral a kedvenc whiskymből. Abból, igen, amit te is úgy szerettél. Csak nekem gyártják már, egyedül én ihatok belőle! Te is kaphatsz egy búcsúpohárral, ha elfogadod az első ajánlatomat. Ha nem, hát nem, az se baj! Én mindig kortyolok egyet belőle, amikor felkiáltanál, koccintok a győzelmemre egy egész birodalommal, akik ünneplik a Cég hatalmát, erejét és stabilitását. Még meg is köszönöm neked, utólag természetesen, hogy ellenséget adtál a Cégnek, akit legyőzött – ült vissza elégedetten a trónra, és sűrűn fújta a fehér füstöt.

– Nagyon sajnálom, barátom – gördült le ősz szakállán egy szomorú könnycsepp –, akkor háború lesz! – és ezzel eltűnt a holokép fénye a teremből.