Читать книгу Válaszút előtt - Bujtor Dorina - Страница 8

III. Fejezet

Készülődök: a hajam simítom a tükör előtt. Ana lassan érkezik: megbeszéltük, hogy együtt megyünk az évnyitónkra. Boldogan ugrunk egymás nyakába, végre újra láthatjuk egymást. Elrepül az idő, ahogy a forró vénasszonyok nyarában tekerjük a bringát a suli felé és közben a nyári kalandokon mélázunk. Megpillantjuk az osztályunk többi tagját is. Mintha többen lennénk, néhány ismeretlen arc. Egy mégis nagyon ismerős közülük! Igen, ő az a kékeszöld szempár kedves mosollyal az arcán, amikor meglátta a majonézzel kikent fejemet a büfében.

Lazán felgyűrte az inge ujját. Hosszú sötétebb farmerban volt és egy fehér Dorko-t viselt. Jesszuska, mit kereshet ő itt?

– Ana, ki ez a magas, kedves arcú srác?

– Ő Mark, általánosban az osztálytársam volt.

– Na nee, ugye te most szórakozol velem?

– Tán csak nem tetszik neked Zoé?

– Hát… hát nem tudom, nagyon kedvesnek tűnik, de olyan elérhetetlen. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik nekem.

– Gyere, bemutatlak neki!

– Nem-nem-nem, nem kell, isten ments! Elvégre ő az új fiú az osztályban. Majd ő odajön, ha szeretne. Van tartásom azért.

Természetesen hamar rajongói táborra tett szert: oda voltak érte a csajok, a srácokkal nagyon jól kijött, és én pff… Én ezt mind végignéztem az osztályterem leghátsó padjából. Sosem szólt hozzám, rám sem nézett, sőt szerintem észre sem vett. Azt hiszem, ezt erősen túlkombináltam már megint. Lassan szalagavató és nem tudom eldönteni, hogy akarok-e egyáltalán táncolni vagy sem, hiszen még párom sincs. A népszerű csajoknak már mind megvan a párjuk, szerintem én erről leteszek. Csengetés után tesi óra lesz, odaszólok Ananak, hogy átvonulunk-e együtt:

– Megyünk együtt tesire?

– Persze Zoé, akkor csengetés után átszaladunk.

Kicsengettek, magunkhoz vesszük a kis sátorfánk és megindulunk a sportcsarnokba. Félve ugyan, de felteszem a kérdést:

– Ana, neked már van párod a keringőre?

– Igen. Jack tegnap délután felkért.

– Te szerencsés vagy, nekem még mindig nincs párom. – Nem ragozom túl, feladom.

Lassan már megérkezik a tesi tanárnő, Susan egy fiatal hölggyel az oldalán, Tinaval. Bejelenti, hogy ma nem lesz tornaóra, mivel most kell leadni, ki kivel táncol a szalagavatón, illetve bemutatta nekünk Tinát, aki a koreográfiánkat fogja betanítani.

De szuper! Újabb hidegzuhany! Akkor nekem most befellegzett. Mindenki hatalmas izgalommal áll sorba, hiszen ez eddigi életünk egyik legfontosabb napja, és erre mindig emlékezni fogunk. Elmélyedve a gondolataimba: mégis hogyan oldhatnám ezt meg? A vállamat finoman megfogja egy kéz:

– Hé Zoé, táncolnál velem?!

Teljes képzavar. Leblokkoltam. Most komolyan hozzám beszél?! Vigyorgok, mint egy vadalma, de szó nem jön ki a számon.

– Ööö… Úgysincs még párom, ööö persze.

Jesszus, megmenekültem. Mégis lett párom a szalagavatóra, és méghozzá nem is akár milyen! Már a gondolattól is szétolvadok. Hogy ő az én derekamat megfogja, na ne! Tuti bénázni fogok, tuti megtaposom a lábát. Na jó, már megint kezdem, ismét a túlkombinálás. Elgondolkodva vigyorgok, miközben Ana csak úgy odalibben mellém:

– Látom, egy szempillantásra lett partnered a tánchoz.

– Magam sem hiszem el, hogy egy ilyen jóképű sráccal ringhatok életem első és legmeghatározóbb estéjén.

A szívem a torkomban dobog, és a tánctanár felkiált:

– Álljanak össze a párok, ma megtanuljuk az alapokat!

Úristen, de finom az illata! Basszus, megfogta a derekam: kész, végem, remeg a lábam és nem merek a szemébe nézni, mégis felpillantok, hátha nem engem néz. De pontosan engem néz: mosolyog, ahogyan szokott. Úgy lekapnám. Megszólalnék, de annyira izzik köztünk a levegő, hogy szívem szerint már most leteperném. Hú, a fantáziám már dolgozik is.

Végtére is szaktársak vagyunk. Hozzá szólok, ez így nagyon kínos: csak erőlködünk itt. Legalább nevetnénk magunkon:

– Figyelj Mark! Én nem vagyok egy keringőzős, és másrészről nem is akartam táncolni, hiszen senki sem kért fel!

Meglepetten néz rám:

– Én senki vagyok? Most mégis velem táncolsz! Nem is vagy béna ahhoz képest, hogy nem vagy nagy keringős, én viszont azt érzem, hogy remegsz, mint egy nyárfalevél. Nyugalom! Megenni nem foglak azért.

Erősen elmosolyodtam:

– Hirtelen jött a felkérés: időm sem volt gondolkodni, csak sodródtam a lehetőséggel. És igazság szerint osztálytársak vagyunk, mégsem tudok rólad semmit.

– Oh… Ezen könnyedén változtathatunk.

Aznap a suli után hazafelé együtt sétáltunk: elmesélte, hogy emelt töris volt, csak sokat járt besegíteni a bátyja, James éttermébe. Így jónéhány tantárgyból megbuktatták, meg persze sok volt a hiányzása is, és így került át hozzánk. Mesélte, hogy ismeri Anat, hisz egy általánosba jártak. Iszonyú intelligens és érett gondolatokkal volt tele, szimpatikusnak éreztem. Lassacskán a házukhoz értünk, én pedig pattantam a bringámra, mivel a város szélén laktam. Nyilván nagyon élveztem a társaságát és pozitív volt a csalódásom.

– Nem jössz be egy teára? – és lassan közelíteni kezd felém.

–Most nem, köszönöm, de talán majd máskor. – Még mindig vigyorgok, mint a vadalma:

– Nagy kár! Pedig nagyon finom teát készítek!

– Igen!? Hát legközelebb nem hagyom ki! Ígérem!