Читать книгу Visszatérés - Michael Lackner - Страница 5

2. fejezet

A visszatérés

Az augusztusi nap ezerrel tűzött be Peter irodájába. Peter az ablakánál állva a várost bámulta, amikor megcsörrent az asztalán levő telefonja.

- A szállítmány megérkezett – jelentette az irodaház portaszolgálata.

Peter letette a telefonkagylót, és felvette az amerikai menedzserek menő pozícióját. Leült a forgószékébe, lábát az asztalra rakta, egy fogpiszkálót helyezett el a fogai között. Két perc múlva kopogtak az ajtaján.

- Igen – reagált hangosan Peter.

Jack lépett be az ajtón. A közel huszonnégy órás út során – amennyire lehetett – ismét embert faragtak belőle. Rongyok helyett sötétkék póló és egy farmernadrág volt rajta, haját és szakállát levágták, csupán az arca jelezte az elmúlt évek viszontagságait. Felpüffedt arca, véres és még mindig zavaros tekintete mutatta, hogy egy idült alkoholista áll Peter szobájában.

- Nagyon szarul nézel ki – köszöntette Peter, rápillantva a belépőre. A valamikor sportos, jó erőnlétben lévő férfi csontsoványra fogyott, s bár a negyvenes éveinek elején járt, ránézésre inkább tűnt hatvannak.

- Ezért hívtál, hogy ezt megállapítsd? – morogta Jack, szintén mellőzve a köszönés formaságait.

- Ja, csupán kíváncsi voltam, hová süllyedhet egy ember, aki valaha szakmája legjobbjának számított, de nem bírta elviselni, hogy időnként vannak korlátok a munkánkban, amelyeket tudomásul kell vennünk, s melyekkel együtt kell élnünk.

- Neked köszönhetően süllyedtem oda, ahonnan most jöttem. Amúgy, van egy olyan testrészünk, amit gerincnek hívnak. Nem tudom, hallottad-e ezt a szót valaha is? – vágott vissza Jack, és tett egy lépést az ajtó felé, egyértelműen jelezve: nincs ínyére a beszélgetés.

- Jól van, jól van, felejtsük el a múltat. Szükségünk van rád, ezért hívtalak – váltott hangnemet Peter. – Kérlek, foglalj helyet! Iszol valamit?

- Whiskyt szódával vagy inkább jéggel – vigyorgott Jack, helyet foglalva az íróasztal mellett levő széken.

- Kettő kávét és kettő narancslevet kérek – szólt Peter a telefonba az asszisztensének.

- Úgy látszik, már angolul sem beszélnek New Yorkban – morgott Jack. – Miért hívtál? – tért a lényegre hirtelen.

- Gondolom, újságot sem olvastál, netet sem néztél mostanában, nem tudsz semmit az elmúlt időszak eseményeiről – mondta Peter.

- Ez most kérdés vagy megállapítás?

- Megállapítás. Az elmúlt nyolc hónapban tizenkettő olyan merénylet történt az országban, amely egy összefüggő terrorista akciósorozat részének tűnik. Ennek során több mint száz ember halt meg, és a sérültek száma is meghaladja a háromszázat. A legtöbb esetben egyértelmű az összefüggés a merényletek között, de van három kakukktojás, melyek esetén nem látjuk az egyértelmű kapcsolatot a többi merénylettel, de azt kizárni sem tudjuk.

- Gondolom, ezeket a CIA hajtotta végre – vágott közbe Jack, emlékeztetve Petert a 2003-as storyra.

- Egyértelműen nem – rázta meg a fejét Peter.

- Mert?

- Mert a CIA kérte, hogy találjunk meg téged, és vonjunk be az ügybe.

- Aha – bólintott Jack. – Biztos kíváncsiak arra, hogy képes vagyok-e kétszer is rájuk bizonyítani aljasságukat.

- Folytatnám, ha nem gond – Peter nem akarta, hogy a régi sebek feltépődjenek, és a beszélgetés rossz irányba forduljon.

- Akartalak is kérni rá! – válaszolta pimaszul Jack.

- Közeleg szeptember 11-e tizenötödik évfordulója. Van olyan feltételezés, mely szerint ezek az akciók esetleg összefüggésben vannak az al-Káida akkori merényletével, és az évfordulón minden korábbinál nagyobb durranásra készülnek.

- Mi az alapja a feltételezésnek? – kérdezett közbe Jack.

- Konkrétan semmi. Megérzés, intuíció – Peter nem akarta bevallani, hogy ez kizárólag az ő érzése, mert egyéként semmilyen jel nem utalt erre. A nyomozás eddig eredménye szerint a merénylők nem kapcsolódtak az iszlám fanatizmushoz, a célpontoknak nem volt köze egyetlen vallási létesítményhez sem, az áldozatok is véletlenszerűen képviselték Amerika lakosságának összetételét, a támadásoknak nem volt behatárolható célcsoportja.

- Szóval ez a te kizárólagos megérzésed – állapította meg Jack, melyre Peter csupán egy grimasszal reagált.

- Itt egy laptop – nyúlt a fiókjába Peter, s tette Jack elé. – Ezen minden rajta van, amit eddig tudunk, ami bizonyítékot összeszedtünk. Fotók, videók, szemtanúk vallomása, az áldozatok adatai, a nyomozás eddigi eredménye. Menj haza, és nézd át.

Haza? – nézett meglepetten Jack Peterre. – Nekem olyan nincs, de ezt te is tudod.

- Kint van egy ember, aki rád vár, és elvisz az ideiglenes otthonodba, amíg nem szerzel egy megfelelő lakást magadnak. Neked jelenleg nincs semmi más dolgod, mint éjjel-nappal dolgozni az ügyön. Nincs sok időnk.

Jack elvette a laptopot az asztalról. Sejtette, hogy nagy szarban lehetnek a szolgálatoknál, ha visszahívták őt erre a munkára. Biztos volt benne, hogy nincs olyan állami ügynökség az országban, aki ne ezen az ügyön dolgozna –éjjel-nappal: szakemberek, ügynökök, profilozók százaival. S mégis egy alkoholista, egy emberi roncs kell nekik. Gyorsan felértékelte önmagát, nem akart üres kézzel távozni.

- Cserébe?

Peter számított erre a kérdésre, de mégis úgy tett, mintha meglepődne.

- Mit akarsz cserébe? Most mentettük meg az életed. Ha nem hozunk haza, heteken belül beledöglöttél volna az önpusztító életmódodba.

- Még nem váltottam életmódot, csak új ruhát vettem fel – vitatkozott Jack.

- Igen, ezt még nem is mondtam. Nincs pia, egy korty sem. Állandó orvosi felügyelet alatt leszel, hogy az alkoholizmusból mielőbb kigyógyulj.

- Bár ezt nem kértem tőletek. Főleg, hogy miattatok lettem alkoholista – nézett Peter szemébe egyenesen Jack –, szóval mit kapok cserébe?

- Egyelőre civilizált életkörülményeket, aztán egy döntési lehetőséget. Vagy mész vissza a mocsárba megdögleni, vagy itt maradhatsz, s folytatod ott az életedet, ahol öt évvel ezelőtt abbahagytad.

Ugyanolyan átkozott sötét barom vagy, mint amilyen régen voltál – reagált Jack, bár messze nem okozott neki akkora problémát a visszatérés lehetősége, mint amennyire igyekezett azt kimutatni. Igazság az, hogy azokban a pillanatokban, amikor józan volt, s ami azért az elmúlt években csak másodpercekben volt mérhető, fel-felvetődött benne a kérdés. Mi értelme az önpusztításnak? Kinek jó ez? Mi elől menekül az alkoholba? Talán itt lesz a lehetőség ezeket a kérdéseket megválaszolni.

Peter nem kívánt reagálni Jack becsmérlő szavaira. Felállt a székéből, kinyújtotta a kezét. – Akkor viszlát! – jelezte, hogy nincs több ideje Jackre. Jack is felállt, elfogadta a kinyújtott kezet, de nem szólt semmit, az ajtóhoz ment, és köszönés nélkül távozott. Az előtérben ott állt egy FBI-ügynök Jackre várva. Jack látványosan figyelemre sem méltatta, helyette rámosolygott Peter szőke titkárnőjére.

- Köszi a whiskyt, de legközelebb több jéggel kérem – mondta a szőke szépségnek, akinek mellmérete jóval meghaladta az agyméretét.

- Bocsánat, Uram – rebegte – de én csak kávét és narancslevet vittem be.

- Nos igen, a bajok itt kezdődtek – válaszolta Jack, egyenesen a lift felé tartva.

Az FBI-ügynök arra számított, hogy Jack odamegy hozzá, de látva, hogy Jack látványosan kerüli, felpattant a székből, és még pont időben beugrott a liftbe Jack mellé. Amikor kiszálltak a felvonóból a földszinten, Jack továbbra is levegőnek nézte az ügynököt, határozott léptekkel elindult a kijárat felé. Az ügynök igyekezett megelőzni őt.

- Kérem, kövessen! – szólította fel Jacket.

- Vagy fordítva – nézett rá Jack, de továbbra sem állt meg vagy lassított le.

- Ebből nagy szerelem lesz – állapította meg az ügynök.

- Jack vagyok és hetero – állt meg vigyorogva Jack.

- Szintén – reagált az ügynök, magában komoly sikerként elkönyvelve, hogy sikerült megállítania Jacket. Semmit nem tudott arról az emberről, akit rábíztak, csupán egy idült alkoholistát látott maga előtt, akivel kapcsolatban azt mondták a főnökei, ha bármi történik vele vagy eltűnik a szeme elől, akkor életének hátralevő része elviselhetetlenül kegyetlen lesz. Márpedig Garcia Hernandez FBI-ügynök szerette a kényelmes életet. Elég okos volt ahhoz, hogy az FBI alkalmazza, de elég lusta ahhoz, hogy ne vigye sokra a szervezetben. Pont így volt számára megfelelő, ezért arra kínosan ügyelt, a kirúgását ne kockáztassa. Nem szabad ezt az embert elvesztenie, s ezért a bizalmába kell férkőznie – határozta el.

- Mi szintén? Szintén Jack? – csodálkozott Jack.

- Szintén hetero, amúgy meg Garcia – reagált az ügynök, alkalmazkodva Jack stílusához.

- Nos, akkor kedves Garcia, ha azt akarja, hogy kövessem, akkor haladjon előttem. De szedje a lábát ezerrel, mert Peter Hammersmith irodavezető úr nem sok időt adott nekem arra, hogy a sok kretén hivatalnok helyett megoldjam a világ összes problémáját – mondta Jack, miközben látványosan körbemutatott, érzékeltetve, hogy mit gondol az épületben dolgozók szellemi képességeiről.

Az épület előtt beültek az ott várakozó Chevrolet Orlandóba. Jack a hátsó ülésre vágta be magát, Garcia az anyósülésre, a sofőr indított, de egyikük számára sem volt fontos, hogy köszönésre hajazó szó elhagyja száját. Több mint félórányi autózás után – mialatt Jack szunyókált és legkevésbé sem foglalkozott azzal, hogy merre járnak – elérték New York kertvárosi részét, váratlanul megszólalt:

- A következő sarkon forduljon balra, és a harmadik háznál álljon meg, megérkeztünk.

- Jézusom, ki maga? – kérdezte döbbenten Garcia. Egész úton figyelte Jacket. Biztos volt benne, hogy Jack alszik. A ház az FBI által bérelt menedékház volt. Garcia meg volt győződve róla, hogy a gépkocsiban senki sem tudja a pontos címet, hiszen még neki sem mondták meg, hogy hová kell vinni Jacket. A sofőr is a cím ismerete nélkül vezetett, a fülhallgatóján keresztül követte a waze verbális utasításait, mikor, merre kell kanyarodnia.

- Jack Benneth vagyok, ezek szerint ezt nem mondták meg magának, amikor pincsi kutyának mellém rendelték. Egyébként nem aludtam, csak csukva tartottam a szemem.

Garciának most esett le, kit is bíztak gondjaira. Az FBI-ban legendák keringtek Jackről, a szuperelemzőről, akinek csak sikeresen megoldott ügye volt, s aki öt évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Műszak után, mikor az ügynökök összegyűltek a helyi kocsmák valamelyikében, hihetetlen történeteket lehetett hallania azokról az ügyekről, melyeket Jack megoldott, és vad találgatások születtek arról, hogy vajon mi történhetett Jackkel. S íme a valóság, itt van a legenda egy légtérben vele. Él, sőt Garcia Hernandez jövője múlik azon, hogy életben maradjon, és ne tűnjön el ismét. Garcia nem tudta eldönteni elsőre, hogy ennek örülnie kellene, vagy összeszarnia magát a felelősség súlyától. Mindenesetre rövid gondolkodás után úgy döntött, megpróbál megfelelni a kihívásnak.

- Gondolom, járt már itt – mondta közönyösen, leplezve, hogy mekkora érzelmi viharokat váltott ki benne az előbbi információ.

- Nem, nem jártam itt még soha, de ismerem New York-ot.

Közben a sofőr megkapta az utolsó utasítást is arra vonatkozóan, hogy hol álljon meg az autóval, amely pontosan megegyezett azzal a hellyel, amit Jack előre jelzett. New York ezen részén a házak meglehetősen hasonlítottak egymáshoz: aki nem ismerte a környéket, nehezen igazodott ki, így Garcia Hernandez ügynök elismerése Jack képességeit illetően tovább fokozódott. A Chevrolet megállt a ház előtti feljárón, Garcia kipattant belőle, és kinyitotta Jack oldalán a hátsó ajtót. Mindketten besétáltak az épületbe, melynek ajtaja abban a pillanatban nyílt ki, mikor odaértek.

- Jó napot! – köszöntötte őket egy fiatal hölgy – Julia vagyok, a házvezetőnő. Ő itt dr. Kempler – mutatott a mögötte álló kopasz férfira –, az ön kirendelt orvosa.

- Jack vagyok, és nem vagyok beteg, bár ki tudja – sóhajtotta Jack.

Az épületbe belépve egy tágas nappaliban találta magát, melyből nyíltak a kiszolgáló helységek, konyha, étkező, személyzeti szobák. Fent az emeleten volt Jack dolgozószobája, illetve néhány hálószoba, melyek közül egy Jack számára lett előkészítve.

- Szobafogságban vagyok, vagy szabad amerikai állampolgárként oda megyek, ahová akarok? – kérdezte némi cinizmussal a hangjában Garciától.

- Oda megy, ahová akar – válaszolta Hernandez ügynök –, csak ahhoz el kell viselnie társaságomat is. De ígérem, a házon belül nem követem sehová. Itt teljes szabadságot élvez, minden megfigyelés nélkül.

- Nagyszerű, mindig is vágytam erre a létformára, az amerikai szabadság ismét nem álom számomra – szellemeskedett Jack. – Akkor, ha nincs senkinek ellenvetése, most elvonulok lepihenni a hálószobámba; kérem, lehetőleg ne zavarjanak.

Jack úgy döntött, hogy alvással kezdi a munkáját. Ráér holnap is elkezdeni az átvett laptop tanulmányozását. Bevonult a fürdőszobába, ahol közel egy órán keresztül állt a zuhanyzó alatt. Hol forró vízzel, hol jéghideg vízzel kényeztette testét, élvezve azt, amiben az elmúlt években nem sok része volt. Amikor úgy érezte, hogy az elmúlt öt év mocskától megszabadult, befejezve a zuhanyozást a tükör előtt állva szomorúan állapította meg, az alkohol komoly nyomokat hagyott rajta. Lesz mit dolgoznia azon, hogy visszanyerje régi önmagát. Gyorsan döntött: előbb megpróbál fizikailag helyre jönni, aztán foglalkozik csak a laptoppal. Lesétált a nappaliba, ahol Hernandez ügynök lelkesen bámulta a TV-t, amely éppen egy NBA-meccset adott.

- Konditerem van? – kérdezte a felé forduló Garciától.

- Nincs. Kellene?

- Holnap reggeltől futópad, szobabicikli, erőgépek, súlyzók – adta le a rendelést Jack. – Vagyok olyan rendes, megkímélem magát attól, hogy velem kelljen futnia a környéken – választ nem várva elindult felfelé a lépcsőn, hogy megkezdje rekreációját.