Читать книгу Visszatérés - Michael Lackner - Страница 7

4. fejezet

Az első eredmények

A csapat levonult az FBI manhattani épületének alagsorában található, kifejezetten a számukra berendezett, és minden más részlegtől elkülönített irodába, ahol valóban minden eszköz rendelkezésükre lett bocsátva a sikeres nyomozás érdekében. Nagyteljesítményű számítógépek, nyomtatók, kivetítők tömkelege, s természetesen hűtőszekrény és kávéfőző, hogy minden percük munkával teljen.

- Este nyolc óra van – közölte Jack, de ezzel a megállapítással nagy meglepetést nem keltett. – Most mindenki szépen hazamegy, kialussza magát, reggel nyolckor frissen, fiatalosan, üdén és kívánatosan munkára jelentkezik. Eredményt akarok, most! – vigyorogta el magát.

A csapat nem erre számított, gondolták: lesz valami napi összegzés, értékelés, vagy csak egyszerűen útmutatás, de nem kellett kétszer biztatni őket a távozásra, hosszú nap volt mögöttük. Egyedül dr. Kempler értette félre Jack szavait, s akarta a csapatszellemet fejleszteni.

- Esetleg egy sör a közeli kocsmában? – vetette fel, de látva Jack tekintetét, sűrű bocsánatkérés közepette távozott.

Jack visszament ideiglenes szálláshelyére, ahová természetesen már nem követte se a házvezetőnője, se az orvosa. Garcia Hernandez ügynök is lelépett búcsú nélkül. Magában némi vigyorral megállapította: ezek szerint visszanyerte Peter bizalmát, ellenőrzés nélkül teheti a dolgát. Az élet visszatért a normál kerékvágásába – ahogy régebben is, most is – Jack magára maradt. Kora ifjúsága óta egyedül élt. Főiskolásként, egyetemistaként egyedül bérelt lakást, és ezt a szokását a későbbiekben is megtartotta. Bár voltak barátnői, rövidebb-hosszabb ideig tartó kapcsolatai, odáig sohasem jutottak, hogy összeköltözzenek. Így Jack számára az élet természetes rendje volt az öngondoskodás, a magány és a csönd. Azt azért örömmel tapasztalta, hogy a hűtő fel volt töltve. Legalább ezzel nem kell foglalkozni. Jack az estét a konditeremben folytatta, majd fizikailag felfrissülve nekilátott jegyzeteket készíteni az elkövetkező napok teendőiről.

Másnap reggel nyolckor már mindenki a helyén volt az irodában, szorgosan kopácsoltak számítógépük billentyűzetén, vagy hangosan telefonáltak a szükséges információk megszerzése érdekében.

- Meg van az első válasz a kérdések egyikére – jelezte tíz óra magasságában Helen. A többiek azonnal abbahagyták munkájukat, és Helen asztala köré gyűltek. – Igaz, nem a legfontosabb kérdésre, de egy apró mozaik, mely beleillik Jack kirakós játékába. A kérdés az volt, Portlandben a merénylő miért nem vitt magával gépfegyvert? Harold Wilson három héttel a robbantás előtt eltörte a jobb kezét. Elesett a jeges járdán, és eltört a csuklója. Esélye sem lett volna, hogy fegyvert használjon, viszont láthatólag fontos volt, hogy a merényletre a kijelölt napon sor kerüljön. Ezért nem halasztották el, csak áttervezték a végrehajtás módját.

- Helyes – kommentálta Jack a hallottakat –, sokkal előrébb ugyan nem vagyunk, de legalább egyértelműen biztosak lehetünk abban, hogy a portlandi merénylet is a sorozat része. Egyúttal megállapítható, hogy képesek rövid idő alatt is egy nagy hatóerejű bombát készíteni, és azt eljuttatni a célállomásra. Mert Portlandben nem robbanómellényt használtak, hanem egy pusztító hatású bombát.

Peter nem sokkal később tiszteletét tette a csapatnál: a hír eljutott hozzá és úgy ítélte meg, bár ez egy apró eredmény, de a csapatszellem erősítése érdekében a személyes gratuláció egy megtérülő befektetés részéről.

- Mi a fő csapásirány jelenleg? – kérdezte, miután meghallgatta Helen ismertetőjét, és kifejezte elégedettségét az elért eredménnyel.

- Julia és John egy arcfelismerő programon dolgozik. A támadókról rendelkezésre álló fotók és videofelvételek alapján rekonstruáljuk, hogyan nézhettek ki a kilencvenes évek elején, aztán ezt összevetjük az akkor eltűnt gyerekek fényképével. Reméljük, lesz találat. Ez persze időigényes munka, napokig eltart.

- És sajnos kevésbé preventív jellegű, azaz az újabb, feltételezett támadók beazonosításában nem segít – állapította meg Peter. – Maximum Jack elméletét támaszthatja alá.

- Ezzel párhuzamosan ennek a fordítottján is dolgozunk – szólt közbe John. – A kilencvenes évek elején eltűnt gyerekek fotójából kiindulva próbáljuk meghatározni a jelenlegi arcvonásaikat. Az így kapott képeket vetjük majd össze különböző adatbázisokkal, közösségi portálokon található képekkel, repülőterek, pályaudvarok biztonsági kamerái által rögzített felvételekkel.

- Tűt keresünk a szénakazalban – sóhajtott fel Peter.

- Igen, az esély kicsi, de ezt is meg kell próbálnunk. Abban az öt évben, amire most koncentrálunk, sokezer gyerek tűnt el. Ha le is szűkítjük a kört a kettő és öt év közötti fiúkra, akkor is a számuk tetemes. Persze az is egy lehetőség, hogy ezek az emberek külföldről jöttek, és akkor ennek vizsgálata zsákutca. Nem beszélve arról, hogy jelenleg semmilyen bizonyítékunk nincs arra, hogy a merénylők elrabolt gyerekek lennének, csak én érzem ezt lehetséges magyarázatnak – mondta Jack önmaga biztatására is. Bár nagyon hitt az elméletében, azért teljesen nem volt biztos benne.

- S az idő eközben vészesen fogy – aggodalmaskodott az irodavezető, aki szíve szerint leállította volna őket erről az irányról, de tudta: Jackkel most összeveszni az egyenlő lenne a csapat bukásával, s ez az ő karrierjére is látványosan kihatna. Bíznia kell Jackben és a megérzéseiben, nincs más választása.

- A másik fő vizsgálati irány – folytatta Jack, anélkül, hogy reagált volna Peter közbevetésére –, melyen Nick dolgozik az Josef Nagy és a leszármazottjai múltjának a felkutatása. Már felvettük a kapcsolatot a magyar és az orosz hatóságokkal, illetve az amerikai bevándorlási hivatallal. Várjuk a válaszukat.

- Azokat az embereket is újra ki kell hallgatni, akik a támadók szomszédjai, ismerősei vagy kollégái voltak – folytatta Bogdanov ügynök. – Olyan konkrét kérdésekkel kell őket felkeresni, amelyek esetleg arra deríthetnek fényt, hogy tartottak-e fent valakikkel olyan kapcsolatot, melyet igyekeztek leplezni közvetlen környezetük előtt. A kérdéssort és az ehhez kapcsolódó útmutatót ma átadjuk az érintett, helyi rendőrségeknek, akik ezzel keresik fel őket. Néhány napon belül remélhetőleg ennek is lesz kézenfekvő eredménye. S természetesen újra átnézzük a bizonyítéktárat, kiemelten keresve a fonott zöld-sárga zsinór nyomát minden egyes merényletnél – fejezte be a tájékoztatót Jack.

Peter felállt a székből. Magában megállapította, hogy a csapat kellő koncentráltsággal dolgozik, s remélhetőleg hamarosan meglesznek az érdemi eredmények is. Bólintott a csapat felé, majd köszönés nélkül távozott, nem tartotta szükségesnek, hogy bármi további elismerőt mondjon a társaságnak. Megtette azt már az elején.

Aznap délután egy órára a CIA New York-i központjába volt összehívva a Hírszerző Közösség (IC) speciális operatív ülése, melyen valamennyi kormányzati hírszerző titkosszolgálat, valamint egyéb védelmi szolgálat képviselte magát a legmagasabb szinten. Hammersmithnek tájékoztatást kellett adni Jack Benneth ügynök csoportjának felállításáról, és a munka beindításáról. Peter tudta, hogy Jack csoportjával párhuzamosan minden szolgálatnál meg van az az operatív csoport, mely a merényletsorozat felderítésén dolgozik. Pont ez a párhuzamosság idegesítette a legjobban. Az ellenség közös volt, de mégis mindenkinek az volt a legfontosabb, hogy a saját szolgálata oldja meg a problémát, és arassa le a babérokat. Természetesen az FBI-nak is megvolt a saját csapata, és az FBI-nak is az volt az érdeke, hogy a saját csapata legyen sikeres. S bár Hammersmith kapta a feladatot, hogy Jack csapatát felügyelje, azt az FBI-on belül sem tudta elérni a főnökeinél, hogy Jacknek alárendeljék az FBI többi egységét. A Benneth-csoport létrehozásában mindenki a konkurenciát látta, s bár az ötlet a CIA-tól jött, és több szolgálat is adott embert a csoportba, ennek ellenére ez nem a közös munkát erősítette, hanem csak az erőforrásokat porlasztotta. A megbeszélésről távozva Peter lesétált az épületben található menzára, evett valamit, majd kocsit kért és elindult a megbeszélt találkozóra.

Pontosan délután egy órakor Burt Wilson védelmi miniszterhelyettes megnyitotta a tanácskozást, és minden érdemi felvezetés vagy bemutatás nélkül átadta a szót Peternek, aki beszámolt a különleges nyomozócsoport felállításáról, az eddigi megállapításokról, és természetesen megemlítette Jack azon teóriáját, hogy a következő támadás szeptember 5-én hétfőn várható.

- Addig négy napunk van – állapította meg Wilson –, tudunk ennél többet?

- Sajnos nem – válaszolta Peter. – Benneth szerint nincs esélyünk arra, hogy ezt megakadályozzuk. Nincsenek hiteles adataink a merénylők valós motivációjáról, a bombaszakértő feltételezett kilététől eltekintve eddig senkit sem sikerült beazonosítani. Semmilyen mozgalomhoz, vallási csoporthoz vagy szektához nem tudjuk kapcsolni őket. Az eddigi támadások alapján azt lehet mondani, hogy bárhol Amerikában bekövetkezhet a hétfői merénylet.

- Valamit akkor is tennünk kell – harciaskodott Wilson –, az Elnök kifejezetten aggódik a nyomozás eddigi sikertelensége miatt: közeleg a választás, s bár ő már nem indul, a választás eredményét nagymértékben befolyásolhatja, hogy lesz-e addigra eredménye a nyomozásnak.

- Több ezer lehetséges célpont van – vélte az NCIS képviselője –, nem tudjuk biztosítani ezeket a helyszíneket, nem tilthatunk be minden közösségi rendezvényt.

- Koncentrálni kellene azokra a rendezvényekre, helyszínekre, melyek leginkább célpontok lehetnek a hétfői napon – javasolta egy hölgy az ONI-tól.

- Például? – nézett rá kérdően Wilson miniszterhelyettes.

- Kórházak, iskolák, repülőterek, pályaudvarok – válaszolta némi gondolkodás után az ONI képviselője.

- Miért pont ezek? Miért nem stadionok, bevásárlóközpont vagy színházak?

- Azt gondolom, hogy nagyobb tömeg hétfőn inkább ezeken a helyeken fordul elő – indokolta meg javaslatát az ONI elnökhelyettese.– És Hammersmith összefoglalójában az hangzott el, hogy minden eddigi támadásnál az áldozatok számának maximalizálása volt az egyik cél.

- Rendben – hagyta jóvá a javaslatot Wilson. – Kérem valamennyi szolgálat vezetőjét, hogy operatívan egyeztessenek egymás között: osszák meg erőforrásaikat, ne legyen egyetlen olyan jelentősebb kórház, iskola, repülőtér és pályaudvar az országban, amely nem kap kiemelt védelmet.

Peter úgy érezte: itt a lehetőség, hogy megossza véleményét a jelenlevőkkel.

- Miniszterhelyettes úr! – kezdte Peter – Rácsatlakozva az ön által imént elmondottakra, egyúttal javasolnám, hogy javítsuk az információáramlást, és az operatív együttműködést a szolgálatok között. Az az érzésem, hogy mindenki visszatartja a legfontosabb információit a többiektől. Sokkal eredményesebben haladna a nyomozás, ha az egyes szolgálatok nem a saját piti érdekeikre koncentrálnának, hanem a közös eredményre.

- Hammersmith, ezt az ostobaságot honnan veszi? – torkolta le a miniszterhelyettes. – Természetesen itt mindenki a közös cél érdekében dolgozik.

- Úgy vélem… – próbálkozott tovább Peter, de nem tudta folytatni a megkezdett mondatot.

- Maga csak ne véljen itt semmit – dühöngött Wilson. – Koncentráljon a munkájára, és szállítsa az elvárt eredményt mielőbb, ne a többiekkel foglalkozzon.

- Igenis, Uram! – semmisült meg Peter. Ő volt itt a legkisebb hal az asztal körül, és nem volt szokás ebben a társaságban, hogy ennyire alulról jöjjön egy kritikai megjegyzés. S bár az általa felvetett probléma mindenkinek a húsába vágott, természetesen senki sem szeretett volna nyíltan Peter pártjára állni. A központi költségvetésből az eredmények arányában osztották szét a tortaszeleteket a szolgálatok között. Az egyéni érdek fontosabb volt a csoporténál. Mindenkinek a saját szolgálatának jutó költségvetési forrás növelése volt a legfontosabb.

- Esetleg kommunikálhatnánk a lakosság felé, hogy lehetőség szerint a fokozott terrorveszély miatt kerüljék tömegrendezvények helyszíneit – javasolta a belbiztonsági minisztériumból a CGI képviselője.

- Nem szeretnék pánikot kelteni – szögezte le Wilson.

- Óvatosan kell fogalmazni, de elterelésnek is jó. Fokozottabb az ellenőrzés azokon a helyeken, amelyeket a kolléganő javasolt, ugyanakkor nagyobb a lakossági figyelem a tömegrendezvényeken, koncerteken, színházakban – védte javaslatát a CGI képviselője. – Tudom így is kevés az esély a támadás elhárítására, de talán csökkenthető annak súlyossága.

- Kockázatos játék – vélte a miniszterhelyettes –, ám legyen. Remélhetőleg jól jövünk ki belőle. Hölgyeim és Uraim, köszönöm megjelenésüket, találkozunk jövő héten, kedden legkésőbb.

Az emberek felálltak és elindultak a kijárat felé. A miniszterhelyettes ránézett Peterre: szemével jelezte, hogy várjon, ne menjen még ki a tárgyalószobából.

- Igaza volt – mondta Peternek, mikor már csak ketten voltak a szobában –, de nyíltan nem adhatok igazat önnek, a politika mindig fontosabb az igazságnál. Szurkolok Jack csapatának. Amúgy Jack hogy van?

- Most már alakul; nagyon rossz állapotban volt mikor megtaláltuk, de ahogy látom, sokat dolgozik azon, hogy ismét visszanyerje régi formáját.

- Helyes, tartsa rajta a szemét, nem szeretném még egyszer elveszteni őt.

- Bár a politika mindig is fontosabb lesz az igazságnál – vigyorgott kesernyésen Peter, s aztán szó nélkül kilépett az ajtón.

- Barom – mondta búcsúzóul Wilson, de hangja sokkal inkább volt baráti, mint bántó.

Jack csapata igyekezett minden idejét és erejét a munkára koncentrálni. Csak aludni, fürödni és ruhát váltani jártak haza. Nick ugyan felvetette, hogy teljesen költözzenek ide az FBI épületébe, de Jack elvetette az ötletet. Kiégés ellen kell némi változatosság, még ha az csak jelképes is. Márpedig szükség van arra, hogy minden nap 100%-on pörögjön az agyuk. Peterrel abban maradtak, hogy vasárnap délután négykor leülnek átbeszélni közösen az addigi eredményeket, s aztán együtt elmennek vacsorázni valahová.

- Nos? – kérdezte Peter, mikor vasárnap délután ismét találkozott Jack csapatával.

- Haladunk, és vannak kisebb eredményeink. Azonban ezek egyelőre inkább az alapteóriát erősítik, és nem visznek közelebb a megoldáshoz – válaszolta Jack.

- Néhány helyszín bizonyítéktárát már sikerült újra átvizsgálnunk, és ezekben az esetekben sikerült egyértelmű igazolást találni a fonott zöld-sárga zsinór jelenlétére – jelentette Morrison ügynök –, ami alátámasztja az események közti összefüggést, illetve Jack teóriáját arról, hogy a Nagy nevű bombakészítőnek lehet köze a történtekhez. Természetesen valamennyi helyszínen rögzített bizonyítékot újra vizsgálunk annak érdekében, hogy az események közötti összefüggést kétséget kizáróan igazolni tudjuk.

- Volt pár perc szabad időm és volt egy kósza gondolatom – kapcsolódott be a beszélgetésbe Helen Nicholson –, megnéztem a szeptember 11-ei áldozatok névsorát. Találtam egyezőséget a Kennedy, Ewans és Bishop nevekre. Ezek a nevek szerepelnek a merényletsorozat ismert elkövetői között is. Arra vonatkozóan még nem találtam bizonyítékot, hogy a névazonos merénylők és áldozatok között volt-e kapcsolat, de természetesen ezt is vizsgálni fogjuk. Ami viszont egy sokkal ígéretesebb nyom, találtam az ikertorony áldozatai között egy Melinda Nagy nevű személyt, aki 2001-ben harminchat éves volt. A Nagy név túlságosan nem gyakori Amerikában, ebből gondoltam, lehet kapcsolat a feltételezett bombakészítővel. Sikerült kideríteni, hogy Melinda Nagy férje egy Frank Nagy nevű ember volt, aki a kilencvenes évek elején érkezett az Államokba a volt Szovjetunióból. Tehát lehetett ő – a Jack által korábban már említett – afganisztáni bombaszakértő. Melinda és Frank a kilencvenes évek közepén házasodtak össze. Melinda terhes volt az első gyermekükkel, amikor a szeptember 11-ei tragédia bekövetkezett.

- S hol van ez a Frank Nagy nevű ember? – vágott közbe izgatottan Peter.

- Nyoma veszett – hűtötte le a kedélyeket Helen. – Egy évvel az ikertornyok megsemmisülése után elköltözött a New York-i bérelt lakásukból. Oklahomába ment, de ott csak pár évig tudtuk életútját lekövetni. Alkalmi munkákból élt, egy kényszerszálláson lakott. Aztán 2006 kora tavaszán eltűnt, azóta semmit sem tudni róla. Az országot feltehetően nem hagyta el, de semmilyen egészségügyi, banki, adózási, temetkezési rendszerben vagy nyilvántartásban nincs nyoma.

- Francba – morogta Peter, s aztán önmaga igazolása érdekében hozzátette –, akkor mégiscsak van kapcsolat a merényletsorozat és szeptember 11. között.

- Igen, ez egyértelműen mutatja a kapcsolatot, ugyanakkor egyáltalán nem bizonyítja, hogy ez lenne az indíték – ellenkezett Jack. – A történet szerintem a gyerekrablásokkal kezdődött a kilencvenes évek elején.

- Ezt már fejtegetted korábban is, de erre persze nincs még semmi bizonyítékunk – vágott közbe Peter.

- Még nincs, de hamarosan lesz – erősködött Jack. – Véleményem szerint Nagy nem lehetett a történet része a kilencvenes évek elején, hiszen 2006-ig egyértelműen lekövethető életet élt itt az Államokban. Az elképzelhető, vagy akár biztosra is vehető, hogy feleségének és születendő gyerekének elvesztése összehozta őt a merényletsorozat szellemi atyjával, és így aktív részese lett a támadásoknak. Ugyanakkor határozott véleményem, hogy nem ő találta ki az egészet, nem ő irányítja a támadásokat. Valaki más, akinek viszont nem szeptember 11. a mozgatórugója.

- Sosem értettem a megérzéseid mögött levő érveket – állapította meg Peter –, de be kell vallanom, a végén mindig igazolást nyert, hogy volt alapja a feltételezéseidnek.

- Hiányolom az iszlám szálat ahhoz, hogy egyértelműen szeptember 11-hez kössem. Az eddigi célpontok nem kapcsolódnak semmilyen vallási intézményhez, emiatt nem feltételezem a bosszút sem. Nem arról van szó tehát, hogy iszlám fanatikusok ünnepelni készülnek a tizenötödik évfordulón, vagy amerikai hazafiak revánsot szeretnének venni. Átlag Amerikát támadják átlag amerikaiak, de azért teljesen nem zárható ki a szeptember 11-ei terrortámadással való összefüggés. Nagy feltételezett részvétele az eseményekben legalábbis erre utalhat – vigasztalta Jack a főnökét, aki gondolataiban folyamatosan kereste a kapcsolatot az ikertornyok elleni támadással.

- Még egy apró eredmény – szerénykedett Bogdanov ügynök. – Valamivel többet tudunk a petersburgi bankrablóról is. Neve Alan Page, volt tengerészgyalogos, de ezt eddig is tudtuk róla. Arról viszont eddig nem volt információnk, mit csinált korábban, mielőtt tengerészgyalogos lett.

- S mit tudtunk meg, mit csinált korábban? – kérdezte Peter.

- A rendőrségi aktából, ami a nyomozás során készült, csak az alábbi információ derült ki: a bankrabló veterán tengerészgyalogos volt. Az utolsó iraki küldetése óta élt Petersburgban, szép lassan anyagilag és fizikailag leépülve. Az Irakban látott borzalmak okozta lelki sebek nála sosem gyógyultak be, bárhová is ment dolgozni, néhány hónap után mindenhonnan kirúgták, mert a legváratlanabb pillanatban tört ki rajta az őrjöngés. Ilyenkor válogatás nélkül üvöltözött kollégáival, ügyfeleivel, mindenkiben az ellenséget látva. Összeférhetetlensége ebben a négy évben oda vezetett, hogy munkanélkülivé, majd idővel hajléktalanná vált. Ennyi.

- Ez tényleg nem sok – állapította meg Peter.

- Nem – helyeselt Bogdanov ügynök, majd folytatta. – A rendőrségi nyomozás enyhén szólva felületes volt, mivel nem terjedt ki arra, hogy ki volt, és mit csinált nyolc évvel ezelőtt, mielőtt bevonult a seregbe. Pontosabban a feladatot, hogy keressék meg a rokonait, kiadták egy őrmesternek, aki azonban két nappal később egy közlekedési balesetben meghalt. Az autója egy éles kanyarban lesodródott az útról, és egy szakadékba zuhant. A rokonok felkutatása nyitva maradt egy adminisztrációs hiba miatt, mivel más nem kapta meg a feladatot.

- S ehhez képest mi az előrelépés?

- Látszólag semmi, mivel sokkal többet nem tudtunk meg róla, de pont ez az érdekes: hasonlóan a többi merénylőhöz, neki is el lett maszkolva a múltja. A hadseregbe történő jelentkezésekor azt állította magáról, hogy egy denveri középiskolában végzett hat hónappal korábban. Anno a hadsereg nem vizsgálta ennek az információnak a valódiságát, a benyújtott dokumentumokat elégségesnek találták. Most viszont kiderült, hogy annak a bizonyos denveri középiskolának nem volt ilyen nevű tanulója. Magában a városban sem élt olyan család, aki összefüggésbe hozható Alan Page-dzsel – válaszolta Julia.

- Ez alapján azt feltételezzük, hogy Alan Page is egy elrabolt gyerek volt. Talán megszökött a fogságból és a hadseregbe menekült – vette át a szót Jack.

- Vagy az volt a küldetése, hogy a hadseregben rejtőzőn el, és ott képezze ki magát a tökéletes merénylővé – állapította meg Peter.

- Nem hiszem – szögezte le Jack. – A hadsereg veszélyes üzem, nincs garancia a túlélésre, főleg, ha valaki tengerészgyalogosként külföldön szolgál. Az én feltételezésem a következő, amit persze részletekben már többször elmondtam. Ezeket a gyerekeket kicsi korukban rabolták el, valahol egy izolált helyen nőttek fel egészen a húszas éveikig. Kemény agymosásban, illetve agyprogramozásban lehetett részük. Csupán pár évvel ezelőtt engedhették ki őket ebből az elzártságból, amikorra már programozott gépekké váltak, amikor már teljesen uralták az agyukat. Amikor kiengedték őket, láthatóan nagyon nagy energiát nem fordítottak arra, hogy a teljes életútjuk meg legyen tervezve. A fedősztorik felületesek, hézagosak, ami arra utal, hogy határozott céllal lettek elengedve. Van egy küldetésük, amit végre kell hajtaniuk. Ehhez feltűnés nélkül be kell illeszkedniük az adott környezetbe, meg kell tervezniük az akciót, és bele kell halniuk annak végrehajtásába. A küldetésük a pusztítás és a pusztulás volt egyszerre. Az a húsz év, amit beléjük fektettek a felkészítés során, komoly energiát és költséget igényelt. Nevelni, táplálni kellett őket, szállást és ruházatot biztosítani. Ezért Page esetében nem hiszem, hogy őt a seregbe küldték volna. Ahogy előbb mondtam, az túl kockázatos lett volna, könnyen elveszhetett a ráfordított pénz, idő és energia. Meggyőződésem, hogy megszökött tőlük, és menekült. A hadsereg ebből a szempontból jó rejtekhely lehetett, ahol biztonságban érezhette magát. Valószínűleg a gyermekkori trauma, illetve az iraki fronton szerzett élmények együttesen már túl sok volt neki idegileg, érzelmileg. Amikor leszerelt, képtelen volt a normális életre, a társadalomba való beilleszkedésre. A bankrablás egy kétségbeesett próbálkozás lehetett részéről, hogy legyen annyi pénze, amiből új életet kezdhet. Amikor a bankban felismerte volt gyerekkori társát, és megértette, hogy az mire készül, az az énje került előtérbe, ami a hadseregben meghatározó volt, meg kell védenie az emberek életét, ezért lelőtte volt társát. De a gyermekkori agymosás annyiban sikeres volt az ő esetében is, hogy árulóvá már nem tudott válni. Ezért lett öngyilkos, miután megölte korábbi társát. Neki sincsen fellelhető rokona, egész eddigi életét igazolni tudó kapcsolata, mint ahogy a többi merénylőnek sincs. Tökéletes az egyezőség a többi esettel.

- Azért ne feledjük, hogy van két olyan esetünk is, ahol találtak élő hozzátartozókat, akik információt tudtak adni a merénylő valós múltjáról. Erről már beszéltünk korábban, a dallasi merénylő Bill Ewans, illetve a Salt Lake Cityben gyilkoló Baumann-testvérek rokonait sikerült megtalálni – szólt közbe dr. Kempler. – Ugyanakkor igaz ezekre az esetekre, hogy a szülők kapcsolata már régen megszakadt a gyermekeikkel. –Sok-sok éve nem látták egymást, nem tudják, hogy mi történt a gyerekükkel az elmúlt években, de legalább igazolva van, hogy ők nem a Holdról pottyantak ide.

- Igen, ennek még alaposabban utána kell járni – vallotta be Jack. – Az sem zárható ki, hogy ezekben az esetekben a szülőknek is van valami köze a történethez, vagy a nyomozás volt felületes, de természetesen az is lehetséges, hogy nincs igazam, és az elméletem nem helytálló, vagy az a két támadás mégsem része a sorozatnak. Egyelőre több a kérdőjel, mint a válasz.

- Rendben, egyelőre ennyi – zárta le a megbeszélést Peter. – Foglaltam asztalt a Sparks Steakházban este hétre.

- Nem szívesen megyek – szólalt meg Julia. – Holnap várhatóan újabb támadás éri az országot, mi meg szórakozunk a munka helyett.

- Ahogy már máskor is mondtam, ehhez a munkához megfelelő szellemi és fizikai állapotban kell lenni, ezért szükség van időnként a kikapcsolódásra – fejezte ki ellenvéleményét határozottan Jack. – Ma már többet nem tudunk tenni, a holnapi merényletet nem tudjuk megakadályozni.

- A Hírszerző Közösség döntése értelmében azokon a helyeken, ahol hétfőnként az átlagosnál nagyobb tömegek fordulnak meg, a szokásosnál fokozottabb lesz a rendőri jelenlét; a hírcsatornák, TV és rádió két napja folyamatosan figyelmeztetik a lakosságot miszerint hétfőn, ha lehet, kerüljék a tömegrendezvényeket – tette hozzá Peter.

- Ez jelzés lehet a merénylőnek, hogy nyomában vagyunk. Eltéríteni céljától nem fogja, de talán hibázik – remélte Jack.

- Gyűlölöm a tehetetlenségemet – mondta Bogdanov ügynök, bár tisztában volt azzal, hogy Jacknek és Peternek igaza van.