Читать книгу Visszatérés - Michael Lackner - Страница 8

5. fejezet

Merénylet Seattle-ben

Rick Harmon szokása szerint ezen a napon is reggel hatkor kelt. Minden napját futással kezdte a lakhelye közelében levő Volunteer Parkban, ezen a hétfőn sem tett másként. Szeptember eleje volt, nyár vége, de reggelente már határozottan érezni lehetett az ősz közeledtét. A levegő friss volt, emiatt Ricknek a futás jobban is esett a megszokottnál. Közel egy órát futott a parkban, majd hazament, lefürdött, majd megkezdte a felkészülést élete legfontosabb napjára. Erre készült egész életében, erre készítették fel őt az egész életében. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy kilenckor a főnöke az autóműhelyben idegesen fogja megkérdezni a többiektől, hogy hol van, de ez már egyáltalán nem érdekelte. Két éve dolgozott abban a szervízben, mint karosszérialakatos. Ugyanazok az emberek, ugyanazok a mozdulatok, ugyanazok a mondatok – elege volt már ebből. Az ő élete másról szól, nagyon másról. Neki van egy feladata, melyet a Nagymester bízott rá, amelyre felesküdött, hogy mindenáron végrehajtja. Az ágya alatt levő táskából elővette a rövid csövű gépfegyverét, melyet két héttel ezelőtt vett át egy pályaudvari értékmegőrzőben. Előtte pár nappal kapta meg a régóta várt üzenetet, hogy közeleg az ő ideje, s ezzel együtt fontos részleteket tudott meg a teendőkről. Melyik szekrénykében találja meg a neki szánt csomagot, illetve a szekrényhez tartozó kulcsot hol leli meg. Gondosan átnézte a fegyvert, megállapította működőképességét, majd visszatette abba a sporttáskába, melyből elővette. Biztos volt benne, hogy hatékonyan tudja majd használni, hiszen tavaly is részt vett a szokásos kiképzésen, nem felejtette a korábban tanultakat. Miután a fegyvert visszatette a táskába, a szobájában levő szekrényhez lépett. A szekrény alján, mindenféle dobozok alatt volt a robbanómellénye. Ezt ugyanott vette át, ahol a fegyvert, csak ezt három nappal ezelőtt. Az értesítési folyamat is ugyanaz volt, mint a fegyver esetén. A megbeszélt kommunikációs csatornán megkapta az üzenetet, hol és mikor veheti át a mellényt, illetve a csomagmegőrző szekrény kulcsát. Különösebb okát nem látta, hogy a fegyvert és a mellényt elrejtse a szobájában, hiszen egyedül élt, senki nem látogatta, kulcsa a lakáshoz csak neki volt, illetve a bérbeadónak. A lakás tulajdonosa nem ebben a városban élt, személyesen még nem találkoztak, sőt amióta bérelte tőle a lakást, még nem is járt itt, a saját tulajdonában levő lakásban. Felvetette a mellényt, gondosan ellenőrizte a mellénybe varrt robbanóeszközöket és zsinórokat, majd felvette a pulóverét is, mely tökéletesen rejtette el a rajta levő szerkezetet. Kisétált a konyhába, hogy indulás előtt igyon még egy pohár vizet. S közben lekapcsolta a rádiót, amely éppen sokadjára hívta fel a lakosság figyelmét, miszerint a fokozott terrorveszély miatt a mai napon kerüljék a tömegrendezvényeket.

- Szerencsétlen barmok – sóhajtotta, minden különösebb érzelem nélkül.

Kézbe vette a sporttáskát, s miközben távozott, gondosan bezárta a bejárati ajtót. A siker érdekében minden apró részletre oda kell figyelni. Az autója, amely egy közel tízéves Ford Fusion volt, az utcán parkolt. Kinyitotta a csomagtartót, behelyezte a sporttáskát, majd beült a vezetőülésbe és indított. Éppen időben volt, ezért nem sietett, egyébként is igyekezett feltűnés nélkül vezetni. Kicsi volt az esély erre, de azért nem szeretett volna egy rendőri intézkedésbe belekerülni. A város a hétfő reggeli szokásos csúcsforgalmi időszakát élte, lassan lehetett csak haladni a zsúfolt utakon, de ez pontosan megfelelt Rick szándékának. Majdnem kilenc óra volt, amikor elérte a King Street-i vasútállomást, leparkolta az autót, kivette a sporttáskát és kényelmesen sétálva bement a pályaudvaron található férfimosdóba.

A pályaudvaron a hét első napjára jellemző zsúfoltság volt, folyamatosan érkeztek a külvárosi vonatok, melyekből özönlöttek a munkába igyekvő emberek. A rendőri jelenlét azonban a megszokottnál jóval nagyobb volt, mely Ricknek is feltűnt, és ez némi nyugtalanságot okozott neki. A helyszín kiválasztása az ő döntése volt, az elmúlt hónapokban többször is kijött a pályaudvarra, hogy megfigyelje a tömeg mozgását és azokat a pontokat, ahol esetleg rendőrök vagy biztonsági őrök lehetnek és megakadályozhatják tervének sikeres végrehajtását.

Miközben a férfi WC-ben megigazította és élesítette a robbanómellényét, kivette a fegyvert a táskából és pulóvere alá rejtette. Nagydarab férfi volt, és a pulóvermérete bőven lehetővé tette, hogy feltűnés nélkül elrejtse a mellényt és a fegyvert is magán. Az üres táskára már nem lett volna szüksége, de magával vitte, ezzel is csökkentve a kockázatot, nehogy valakinek feltűnjék egy elhagyott csomag a WC-ben, és ezzel esetleg idő előtt felhívja magára a figyelmet. Látva a számítottnál nagyobb rendőri jelenlétet a pályaudvaron úgy döntött, kis mértékben módosítja az eredeti elképzelését az akció sikere érdekében.

A korábban kidolgozott terve az volt, hogy beáll a pályaudvar központi helyén levő újságosbódé mögé, majd a megfelelő pillanatban kilép a bódé mögül a csőre töltött fegyverrel a kezében. De most a bódé közelében álldogált két rendőr, akik láthatóan nem szándékozták a helyüket elhagyni. Ezért módosított a tervén. Nem messze onnan volt egy vegyesbolt, ahol vett néhány guriga egészségügyi papírt és pár doboz sört, ezzel sikerült a sporttáskáját megfelelően kitömni. Visszasétált az újságoshoz, letette a táskát maga mellé a földre, és az újságokat kezdte el nagy érdeklődéssel lapozgatni. Szerencséjére éppen akkor egy férfi lépett a rendőrökhöz valamit kérdezve, a két rendőr hátat fordított neki és nagy hévvel magyarázták a kérdezőnek, hogy merre kell mennie.

Tökéletes volt az időzítés Rick számára ahhoz, hogy feltűnés nélkül otthagyja a táskáját, és arrébb sétáljon. Körülbelül tizenöt-húsz lépést tehetett meg, amikor a rendőrök észrevették az elhagyott csomagot. Egyikőjük figyelemfelhívás céljából a sípjába fújt, a másik hangosan kiabálni kezdett, hogy mindenki hagyja el a helyszínt, amilyen gyorsan csak tudja. Pár másodpercre megállt az élet a várócsarnokban, az emberek nem fogták fel azonnal, hogy mi is történik körülöttük. A pillanatnyi zavart kihasználva Rick előkapta a gépfegyverét a pulóver alól és tüzet nyitott abba az irányba, ahol legtöbben álldogáltak. Tőle pár lépésre állt egy civil ruhás nyomozó, akit Rick nem vett észre korábban. A férfi a fegyverropogásra gyorsan reagált, előkapta szolgálati fegyverét és felszólítás nélkül rálőtt Rickre. Balszerencséjére azonban az első lövése nem volt halálos, így Ricknek maradt ereje és ideje, hogy megrántsa a robbanómellény gyújtózsinórját.

A Hírszerző Közösség speciális operatív ülését délután négyre hívták össze a Fehér Házban. Minden szolgálat igyekezett a legmagasabb szinten képviseltetnie magát, de technikai okokból ez nem mindenkinek sikerült. Eredetileg keddi találkozóra készültek, a meghívás óta eltelt három óra nem volt elegendő mindenki számára, hogy Washingtonba érjen, így aztán azon ügynökségek esetén, amelyeknek nem Washingtonban volt a központja, csak a helyi irodavezető volt jelen.

A megbeszélés kezdése csúszott, mivel Wilson miniszterhelyettes nem érkezett meg időben. A várakozás perceiben az egymással beszélgető titkosszolgálatosok eléggé eltérően fogalmazták meg véleményüket a Seattle-ben történtekről. Voltak, akik a tizenkét halálos és tizenhat sebesült áldozat ellenére sikeresnek ítélték meg a rendőrség felkészültségét. Ők alapvetően a balszerencsével magyarázták, hogy a közbeavatkozó civil ruhás rendőr első lövése nem volt halálos, ezzel lehetőséget adott a merénylőnek a robbanószerkezet működésbe hozatalára. Érvelésük szerint a beavatkozás gyors volt, hiszen pár másodperccel azt követően, hogy a merénylő lövöldözni kezdett, reagálni tudtak rá. Enélkül az áldozatok száma jóval több is lehetett volna. Egyébként is a King Street-i pályaudvart négyszer annyi rendőr védte, mint azt általában szokásos, de a rendelkezésre álló erőforrások száma véges. Ennél többet nem lehetett tenni. Mások számára egyetlen egy áldozat sem volt elfogadható: csak akkor lett volna sikeres a rendőrség, ha megakadályozták volna a merényletet. Őket az az érv sem hatotta meg, hogy nem volt semmilyen információ a birtokukban a lehetséges helyszínről, az országban bárhol bekövetkezhetett volna a támadás. A beszélgetés e téma körül forgott, amikor nem sokkal fél öt után nyílt az ajtó.

- Az Egyesült Államok Elnöke – jelentette be a belépő tisztiszolga, majd ezt követően megjelent az Elnök, meglehetősen feldúltan.

- Maguk barmok, szerencsétlen barmok! – kezdte magából teljesen kikelve. – Ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy a lakosságot terrorveszéllyel ijesztgessék? Ráadásul tömegrendezvényekre hivatkozva, miközben a támadás egy pályaudvaron történt.

Senki nem jelentkezett, igaz az ötletet felvető CGI képviselője nem is volt jelen ezen a napon.

- S maguk annyira elmebetegek, hogy jóváhagyták ezt az egész kommunikációs öngólt – folytatta az Elnök, nem mérsékelve a benne fortyogó indulatot. – Wilsont azonnali hatállyal kirúgtam, mert ő a legnagyobb barom mindannyiuk közül. Annyi realitásérzéke sincs, hogy elismerve hibáját, csöndben maradt volna. Ehelyett azt magyarázta nekem, hogy tulajdonképpen a szolgálatok sikeresen kezelték a helyzetet. Tömegrendezvény helyett pályaudvar – dühöngött tovább –, Istenem, mekkora szerencsétlenek maguk.

Ezzel láthatólag elfogyott az ereje és a mondandója, lerogyott a karosszékbe, magában roskadva ült hosszú perceken keresztül. A közelben ülők még hallhatták, hogy azt motyogja maga elé „Istenem, az Államok legbalfékebb elnökeként fogok hamarosan leköszönni, ezen idióták miatt”. Egy idő után a CIA főnöke vette a bátorságot, hogy megszólaljon, megtörje a csendet, remélve, hogy nem jut Wilson miniszterhelyettes sorsára.

- Uram! – köszörülte meg a torkát – Tökéletesen igaza van, de kérem, engedje meg, hogy némi magyarázattal szolgáljak a történtekre.

Az Elnök nem reagált, de mozdulatlansága inkább tűnt jóváhagyásnak, mint tiltakozásnak.

- Valóban nem sikerült megakadályoznunk a támadást, s ez a mi hibánk és felelősségünk. De beazonosítottuk a támadás napját, és a lehetséges helyszínét, ezzel sikerült csökkentenünk az áldozatok számát. A kommunikációs stratégiánk elhibázott volt, de Uram, ígérem, a választásokig megtaláljuk Amerika elsőszámú közellenségeit, és megakadályozzuk a további támadásokat.

Erre a mondatra az Elnök felkapta a fejét, és felállt a székből.

- Remélem is, mert egyébként mindannyian mennek a levesbe. Az utolsó elnöki intézkedésem az lesz, hogy mindannyijukat kirúgom – s ezzel szó nélkül kiviharzott a teremből.

A többiek döbbenten nézték a CIA főnökét, vajon mire alapozta merész és megalapozottnak egyáltalán nem tűnő vállalását.

- Időt nyertünk, ennyi – mondta halkan és követte az Elnököt.

Peter másnap délelőtt – miután értesült a Fehér Házban történtekről az FBI főnökétől –, úgy érezte, erről haladéktalanul tájékoztatnia kell Jacket is.

- Két hónapotok van – közölte telefonon, majd röviden elmesélte azt, amit az FBI igazgatójától hallott a Fehér Házban történtekről.

- Annyi elég lesz – reagált Jack, s ezzel maga részéről befejezte a beszélgetést.

A csapat megfeszített erővel dolgozott minden nap az ügyön, abban maradtak, hogy péntek este adnak egy átfogó tájékoztatást Peternek arról, hogy hol tartanak.

- Remélem, komoly eredményeket sikerült elérnünk a héten – jelezte várakozásait Peter Hammersmith, amikor leült a tárgyalóasztalhoz. – Kezdjük a hétfői merénylettel, mit tudunk eddig?

- Rick Harmon 27 éves karosszérialakatos volt a hétfői támadó – kezdte a tájékoztatást Bogdanov ügynök. – Két évvel ezelőtt érkezett Seattle-be. Munkáltatója szerint Chicagóból jött, de a referenciaként megadott korábbi munkahelyén nem ismerték. Felvételekor egyáltalán nem foglalkoztak a múltjával, nem ellenőriztek semmit, csak rögzítették a számítógépes rendszerükbe azt, amit szóban mondott nekik. Az elmúlt pár nap alatt szinte semmit nem sikerült kinyomozni az életéről. Albérletben lakott a városban, főbérlője személyesen nem ismerte. Szomszédjaival nem tartotta a kapcsolatot. Munkatársaival nem volt jó viszonya. A munkáját rendesen elvégezte, főnöke elégedett volt vele, de munkaidőn kívül nem állt szóba senkivel, nem tartott együtt a többiekkel a délutáni sörözgetéseken, nem volt barátnője sem. Reggel munkába ment a Ford Fusionjával, délután a műszak lejártával azonnal távozott. Egyik kollégája szerint valami nagyon nyomaszthatta, mert gyakran motyogott magában, de nem sikerült senkinek kiderítenie, hogy miről beszél. Ha kérdezték tőle, nem válaszolt, illetve elütötte azzal a kérdést, hogy verseket memorizál.

- Ezek szerint a fickó beleillik a többi merénylő sorába – állapította meg Peter.

- Igen, a profil szerint egyértelműen, a támadáskor használt eszközök is beleillenek az eddig megismert képbe. Megtaláltuk a fonott zöld-sárga zsinór nyomát is a robbanószerkezeten – mondta Jack.

- Elkészült az első nyolc arcrekonstrukció a tettesekről – folytatta a tájékoztatást dr. Kempler témát váltva – sőt, már két esetben találatunk is van.

- Igen? – élénkült meg Peter.

- Igen. A tulsai támadót, Gary Smith-t eredetileg Donald McFairnek hívták. 1993-ban, háromévesen tűnt el Verbena nevű városkából, amely Alabama államban található. A gyerek a házuk mögötti kertben játszott, amikor nyoma veszett. A vallomások szerint csak percekre hagyták magára a szülők, s azonnal keresni kezdték, amikor észrevették, hogy nincs a kertben. Hamarosan a helyi rendőrség is bekapcsolódott a felkutatásába, de nem jártak eredménnyel. Sosem derült ki, mi történt vele. A másik beazonosított személy Harry Harrison. Ő volt a Colorado Springs repülőterének támadója. Eredeti neve Bob Regan. Maine állam Lincoln városában született és élt eltűnéséig. 1991-ben szintén hároméves volt, amikor nyoma veszett. Ő a városka egyik boltjából tűnt el, a szülők a boltban vásárolgattak, és nem figyeltek a gyerekre. A nyomozás természetesen az ő esetében is eredménytelen volt. A mai napig eltűnt személyként van nyilvántartva.

- Ki kell menni a helyszínekre információt gyűjteni, hátha van közös szál a két esemény között, bár időben és térben jelentős a távolság – szólt közbe Peter.

- Természetesen – reagált Jack. – Ezek még friss információk, pár órával ezelőtt sikerült az azonosítást befejezni, de már felvettük a kapcsolatot mindkét helyi seriffel, segítségüket kértük a még élő rokonok, szemtanúk felkutatásában. Hátha újabb, eddig még nem ismert információk kerülnek elő, de nyilván válaszok még nem érkeztek.

- A rendelkezésre álló dokumentumok alapján mindkét helyszínen felbukkant egy ismeretlen Volkswagen furgon – folytatta dr. Kempler. – A bibi csupán az, hogy a tanúk Verbena-ban fehér furgonra, Lincolnban viszont zöld furgonra emlékeztek. Meglátjuk, hogy ez a furgon, legyen bármilyen színű is, a későbbiekben előkerül-e ismét, amennyiben lesznek újabb sikeres beazonosításaink.

- Ahogy múltkor már említettem, összeállítottunk egy speciális kérdéssort, mellyel ismét felkeressük a merénylők ismerőseit, kollégáit, szomszédjait – folytatta Julia a tájékoztatást egy újabb témával. – Az adatok folyamatosan jönnek, és a feldolgozásuk is folyamatos, eddig egy érdekes azonosság merült fel három merénylővel kapcsolatban. Harold Wilson, Harry Harrison és Eric Bishop kollégái is említették, hogy tavaly decemberben váratlanul két hétre szabadságra utaztak. Wilson kollégáit ez az azért lepte meg, mert Wilson nemrégiben kezdett csak dolgozni azon a helyen, mint könyvügynök, és itt nem volt szokás, hogy a kolléga szabadsággal kezd. Harrison esetén azért került ez említésre, mert egy fontos projekt határideje december vége volt, melyben Harrison fontos feladatokat kapott, mint programfejlesztő. Két hetes kiesése veszélyeztette a projekt sikerét, de semmilyen fenyegetés vagy nyomásgyakorlás nem tántorította el attól, hogy elutazzon. Bishop is a színházi évad csúcsidőszakában ment szabadságra, amikor minden emberre szükség lett volna. Habár Bishop csak egyszerű kellékes volt, de abban az időben az ő pótlása is nehezen volt megoldható. Az időpontok tökéletesen egyeznek, december 1. és 13. között voltak távol a munkahelyüktől. Távozási szándékuktól még akkor sem voltak hajlandók eltekinteni, amikor a főnökük kirúgással fenyegette őket, bár végül erre egyik esetben sem került sor.

- Mi lehetett ez a rejtélyes esemény, ami ennyire fontos volt számukra? – kérdezte Peter.

- Még nincs válaszunk rá, talán valamilyen összetartás vagy kiképzés lehetett – vélte Jack. – Lehet, hogy ekkor kapták meg azokat az instrukciókat, amelyek alapján a merényletek végrehajtásra kerültek. Az információgyűjtésben résztvevő kollégákat kértük, hogy konkrétan kérdezzenek rá erre az időpontra a többiek esetében is, illetve azt is vizsgáljuk, hogy az utazás helyszínéről bárkinek van-e valamilyen információja.

- Ez egy nagyon ígéretes fejleménye a nyomozásnak – állapította meg Peter –, elvezethet a megoldáshoz. Hogyan tovább?

- Dolgozunk hétvégén is, illetve csak vasárnap délig. Délután közös kikapcsolódás, sporttevékenység és aztán vacsora.

- Még jó, hogy senkinek sincs családja – vigyorgott Peter. – S reménykedjünk abban, hogy szeptember 11-e vasárnap eseménytelenül múlik el.

- Nem jó, de vagy a család vagy a munka – reagált Jack Peter megjegyzésének az első felére. – Nekünk Amerika biztonsága a családunk – váltott patetikus stílusra, bár ezt a megjegyzést Hammersmith inkább csak Jack cinikusságának tudta be.