Читать книгу Visszatérés - Michael Lackner - Страница 6

3. fejezet

A felkészülés

Késő délelőtt volt már, amikor Jack úgy döntött, ideje kikászálódni az ágyból, tizennyolc óra talán elegendő volt az alvásból. Örömmel állapította meg, hogy amíg aludt, addig elkészült a konditerem. Pont úgy, ahogy kérte, benne voltak azok a kínzóeszközök, melyek kellettek ahhoz, hogy visszanyerje régi formáját. Két órát küzdött a szerekkel, miközben az összes porcikája folyamatosan tiltakozott a testi erőszak ellen. Az elmúlt években a maximális fizikai terhelése néhány lépés volt a szállása és a bárpult között. Sőt, az utóbbi időben már annyi sem. Két óra testedzés után jött az egy órás zuhanyozás, majd pár óra alvás, s visszatérés a konditerembe. Az elkövetkező pár nap erről szólt: nem beszélt senkivel, és nem foglalkozott a laptoppal. A konditerem, a zuhanyzó, az ágy és időnként az étkezőasztal határozta meg a napi tevékenységét. Garcia Hernandez FBI-ügynök egy idő után aggódni kezdett. Mi lesz így a nyomozással? Hiszen azt közben kiderítette, hogy miért hívták vissza Jacket. Nem is bírta sokáig magában tartani kétségeit, felhívta Petert.

- Uram! – kezdte a tájékoztatást. – Az őrzött személy nem dolgozik a kiadott feladaton. Edz, zuhanyzik és alszik napok óta.

- Azaz dolgozik – válaszolta Peter Hammersmith a lehető legnyugodtabb hangon.

- Nem értem, Uram – lepődött meg Garcia Hernandez ügynök Peter reakcióján.

- Nem baj, más is járt már így – Peter tudta, hogy minden a legnagyobb rendben. Jack megkezdte visszatérését, ami egy hosszú utazás lesz részéről.

Jack az ötödik napon elérkezettnek látta az időt arra, hogy rászánja magát a laptop tartalmának tanulmányozására. Bevonult a dolgozó szobába a laptoppal a hóna alatt. A szoba pontosan úgy volt berendezve, ahogy azt ő szerette. Számítógépek, nyomtatók, falra szerelt képernyők mellett egy heverő és egy kényelmes fotel alkotta a berendezését. Természetesen két asztali telefon és két mobil is volt az asztalon, bár azt nehezen tudta elképzelni magáról, hogy egyszerre négy készüléken folytat megbeszélést.

Amikor kinyitotta a laptopot, megállapította, hogy a készülék tartalmazza mindazon információkat, adatokat, amit a nyomozók és a helyszínelők összeszedtek a munkájuk során. Ahogy Hammersmith említette, fotók, videók, tanúvallomások, rendőrségi jegyzőkönyvek, szakértői megállapítások voltak katalogizálva a gépen, megkönnyítve Jack számára, hogy mielőbb képbe kerüljön az üggyel kapcsolatban. A dokumentumok borzalmas tragédiákról számoltak be. A támadások helyszínei különböző amerikai városok frekventált intézményei voltak: kulturális központok, repülőterek, bankfiókok, egyetemek, kórházak, városi piacok, bevásárlóközpontok, zsúfolt strandok. Az egyértelműen látható volt a képekből és a rögzített nyomokból, hogy a minél nagyobb pusztítás volt az elsődleges cél, s az, hogy a támadásoknak a lehető legtöbb áldozata legyen. Ennek megfelelően lettek az időpontok és a helyszínek kiválasztva. Látszott az alapos előkészítettség a merénylők részéről. Meglepetésként érte a helyszínen tartózkodókat a támadó, s az is egyértelmű volt az adatokból, hogy az elkövetőknek nem volt célja a menekülés, a merénylet túlélése. S bár voltak egyedi eltérések az esetek között, többségükben egyazon séma alapján lettek végrehajtva. Határozottan meglepte Jacket a laptop tartalmának tanulmányozása során, hogy a támadókról nagyon kevés információt sikerült összegyűjteni, s bár összességében Jack alacsony színvonalúnak ítélte meg a nyomozás eddigi menetét, ezt azért nem írta a kollégái számlájára. Ennek oka kellett, hogy legyen. Ez lehet az egyik meghatározó kérdéssor a további nyomozásban. Kik ezek a merénylők? Miért nincs múltjuk? Honnan jöttek? S persze a fő kérdés, ki küldte őket?

Miközben tanulmányozta a rendelkezésére álló nyomozati anyagokat folyamatosan jegyzetelt, teleírta jegyzetfüzetét, a falra feltett flipchartot, rajzokat, skicceket készített. Keményen dolgozott annak érdekében, hogy egy részlet se kerülje el a figyelmét, és mielőbb összeálljon valami értelmesnek tűnő kép, amiből aztán ki lehet indulni. Három nap telt így el, minimális alvási idővel. Egyedül a fizikai állapotának javítására szükséges időt nem sajnálta magától. Napi 2-3 órát mindenképpen az edzőteremben töltött. Amikor úgy érezte, amit ki lehetett olvasni a laptopból, azt megtudta; lesétált a ház nappalijába, ahol Hernandez ügynök szokása szerint a TV-t bámulta. A házvezetőnő és az orvos viszont már nem voltak a házban, vagy legalábbis Jack nem észlelte őket.

- Nos, kedves házőrző kutyám, mehetünk – szólt barátságosan az ügynökhöz, aki nem volt boldog a megszólítástól. Szótlanul, de villámló szemekkel állt fel.

- Ezek szerint kipihente magát a zseniális elemző – Garcia azért nem állta meg, hogy ne vágjon egy kicsit vissza.

- Remekül vagyok – állapította meg Jack –, most mehetünk vissza az irodába. Hammersmith úr már biztosan nagyon vár.

Hernandez telefonon jelezte Peter Hammersmithnek, hogy most indulnak, aki valóban már napok óta erre a hívásra várt, habár tisztában volt azzal, ennyi időre még Jacknek is szüksége van arra, hogy fizikailag és szellemileg összeszedje magát, és felkészüljön a feladatára.

- Nos, mire jutottál? Szeptember 11-ig alig két hetünk van – üdvözölte Peter a belépőt, közben szokása szerint gondosan ügyelt arra, hogy a megfelelő főnöki pózt felvegye: láb az asztalon, fogpiszkáló a szájban.

- Szeptember 11-én nem fog történni semmi, legalábbis összefüggésben azokkal a merényletekkel, melynek anyagait eddig elolvastam – válaszolta Jack, s bár hellyel nem kínálták, leült az asztal melletti székre. Látva Peter csodálkozó tekintetét, folytatta – szeptember 11-e vasárnap, és akkor nem támadnak, a következő akció szeptember 5-én, hétfőn várható, de azt nem fogjuk tudni megakadályozni.

- Kifejtenéd bővebben?

- Rögvest, de kezdjük azzal, hogy szükségem van egy csapatra. Nagyon sok munkára lesz még szükség ahhoz, hogy eredményre jussunk. A rendelkezésre álló információk nem elegendőek a sikeres nyomozáshoz, bár kétségtelenül van néhány ígéretes szál bennük.

- Claire – szólt Peter az asztalán levő telefonba –, küldje be őket.

- A csapat – mutatta be Peter a belépő négy embert. – Talán többeket ismersz is közülük. Julia Bogdanov – mutatott rá elsőként a házvezetőnőre –, aki valójában nem házvezetőnő, bár valószínűleg annak is kiváló. Eredetileg pszichológusnak készült, jelenleg a CIA egyik legígéretesebb elemzője. dr. John Kempler, ő tényleg orvos, orvosszakértő az FBI-tól. – A bemutatott kopasz férfi rávigyorgott Jackre. – Éveket dolgozott Afganisztánban, Iránban. Nála jobban senki nem tudja, hogy mit tud okozni egy robbanás az emberi testtel. Helen Nicholson, számítógépes szakértő a DIA-tól – mutatott rá arra a kicsit duci barna lányra, aki Kempler mellett ácsorgott. – Zseni a kódfejtésben, az adatbányászatban, és ő a legjobb etikus hacker. S végül, de nem utolsó sorban egy régi ismerősöd, Nick Morrison – Nick régi munkatársa volt Jacknek, tagja volt korábbi csapatának. Immáron öt éve nem látták egymást. Átölelte Jacket. – Isten hozott a régi falak között! – üdvözölte meghatottan. Láthatod: erős, válogatott csapatot kapsz. Az FBI, CIA és DIA legjobb emberei állnak rendelkezésedre – fejezte be a bemutatást Peter.

- Rendben, akkor mindenki munkára kész? – kérdezte Jack, bár kérdése költői volt. Biztos volt benne, hogy mindenki alaposan áttanulmányozta már a laptop adattartalmát, valószínűleg inkább többet tudnak nála az ügyről, mint kevesebbet. – Nincs időnk a formális udvariaskodásra. Majd megismerjük egymást munkaközben.

A csapat helyet foglalt az FBI irodavezetőjének szobájában levő tárgyaló asztalnál, Peter is felállt az íróasztala mögül és átült a tárgyalóhoz.

- Mik az elsődleges megállapításaid a laptop tartalmának áttanulmányozása után? – indította a beszélgetést Peter.

- Vannak egyértelmű összefüggések az események között, a sorozatból tulajdonképpen csak a Miamiban és a Philadelphiában történt merénylet lóg ki. Ebben a két esetben nem találtam arra utaló jelet, hogy bármi közük lenne a többihez, de ha megengeded, akkor ezt csak később fejteném ki – kezdte Jack.

- S mik ezek az összefüggések?

- A dátumnak például meghatározó szerepe van az eseménysorban. Minden hónapban egy merénylet, s mindig a hét következő napján, kivéve vasárnap. Az első merénylet január 8-án, pénteken történt, a második február 6-án, szombaton. A harmadik viszont március 7-én, hétfőn, azaz a vasárnap kimaradt. S ez a logika a későbbiekben is folyatódott. Április 5-e kedd, május 4-e szerda, június 9-e csütörtök, július 22-e péntek, augusztus 6-a szombat.

- Szóval ez alapján gondolod azt, hogy szeptember 11-én nem lesz merénylet. Oké, de akkor mi alapján mondtad előbb, hogy 5-én hétfőn lesz és nem 12-én hétfőn?

- Mert mindig a hónap első kilenc napjának valamelyikén követték el a terrortámadást.

- Kivéve május 18-án Salt Lake Cityben és július 22-én Indianapolisban – szólt közbe Nick Morrison.

- Május 18-ra van egyértelmű magyarázatom. Két héttel korábban, május 4-én a merénylet Petersburgban sikertelen volt. A merénylőt – mielőtt lövöldözni vagy robbantani kezdett volna – valaki, pontosabban egy, a helyszínen tartózkodó bankrabló lelőtte. A merényletsorozatban valamiért fontos, hogy minden hónapra essen egy sikeres merénylet, kellett némi idő az újratervezéshez. Arra viszont figyeltek, hogy a hét napjait megfelelően kövessék, ezért is hajtották végre, ugyan két héttel később, de szerdai napon. Ezért is gondolom, hogy a dátumoknak meghatározó szerepe van.

- S Indianapolis? – vágott közbe Peter. – Ha ezt a logikát követjük, akkor július 8-án kellett volna támadniuk.

- Szerintem tervezve volt. Valami történhetett, talán egy baleset, vagy bármi más váratlan, amely megakadályozta a merénylet végrehajtását. Elvileg ugyanúgy, mint Petersburgban, itt is pontosan két hét múlva ismételtek. Nyilván ennek még utána kell nézni, mert az átadott anyagban erre utaló információt nem találtam. Ez csak az én feltételezésem.

- Hacsak el nem nézték a naptárt – szólt közbe Nicholson ügynök –, hiszen július 7-én, csütörtökön Philadelphiában robbantásos merényletet hajtottak végre a Marriott szállodában.

- Ez tény – reagált Jack –, de az a merénylet több szempontból nem illik a sorozatba, és erről később majd bővebben szólok.

- Szóval a merénylők a matematika vagy a kalendárium megszállottjai – állapította meg Peter cinikusan.

- Minden apróságnak lehet szerepe a végső kép összerakásához, akár ennek is – Jack nem vette viccesre főnöke megjegyzését.

- Összefüggésnek látszik az események között, hogy jellemzően a támadó egyedül hajtotta végre az akcióját, ugyanakkor ez alól van két kivételünk – szólalt meg Morrison.

- Igen – értett egyet a megállapítással Jack. – Május 18-án Salt Lake Cityben ketten voltak a támadók, egy testvérpár, de ahogy az előbb mondtam: ezt a merényletet a sorozat részének tekintem, függetlenül attól, hogy a dátum és a támadók száma alapján eltér a többitől. Június 9-én Memphisben is többen voltak a támadók. Szóval ez is lehet kakukktojás, de vannak olyan bizonyítékok is, amelyek alapján most azt mondom, ez is része a sorozatnak. Meglátjuk, később mire jutunk az adatok további elemzésével.

- Van egy tény, ami ellene szól annak, hogy a memphisi támadást a sorozat részének tekintsük. Június 9-én Phoenixben is volt egy támadás, amely véleményem szerint tökéletesen illik a képbe – vetette fel aggályait Bogdanov ügynök. – Az eddig felállított logikai rendszerbe nem illik bele két támadás ugyanazon a napon. Az egyik lehet véletlen egybeesés.

- Egyetértek, a kétely jogos – helyeselt Jack. – Phoenix egyértelműen a sorozat része, s Memphis erősen kérdőjeles, de én nem vetném el továbbra sem, véleményem szerint van kapcsolat a többivel. Ahogy az előbb mondtam: meglátjuk, hogy mire jutunk a későbbiekben.

- Egyéb megállapítás? – sürgette Peter a társaságot, mint aki elégedetlen a haladással.

- A következő egyezőség a merényletek között az, hogy a legtöbb esetben gépfegyver és bomba együttesen volt a támadóeszköz. Az is szempont volt, hogy a támadó ne maradjon életben, ezért használtak a legtöbb esetben robbanómellényt – folytatta Jack, miután némi hatásszünet kedvéért ivott egy pohár vizet, akaratlanul is reagálva Peter türelmetlenségére. – Tulsa, Dallas, Colorado Springs, Phoenix, Memphis, San Francisco esetén ez egyértelmű. Memphis itt beleillik a sorba. Igaz, hárman voltak a támadók, de előbb gépfegyverrel tüzet nyitottak a fesztivál-megnyitó jelenlévő vendégeire, majd a terveik szerint a testükre szerelt bombát is fel kívánták robbantani. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a három bombából csak egy lépett működésbe. S bár a támadók életüket vesztették, a merénylet jóval kevesebb áldozattal járt, mint amennyi lehetett volna. Ugyanakkor az is igaz, hogy Salt Lake Cityben és Indianapolisban nem használtak bombát, bár ezeket a helyszíneket nem zárom ki az összefüggő sorozatból.

- Vajon miért nem használtak bombát vagy robbanómellényt? – hangzott el az adekvát kérdés Peter részéről.

- Talán nem volt idő elkészíteni vagy eljuttatni a támadóhoz – vélte Jack –, ami arra utal, hogy a támadásokat valahol egy központi helyen készítik elő, beleértve a bombák összeállítását is. A merénylők valamilyen rend, ütemezés szerint kapják meg a támadóeszközöket pár nappal a merénylet előtt. Gondolom ennek biztonsági oka lehet. Ebben a két esetben az az érzésem, hogy ezek póthelyszínek voltak, mert az eredeti tervbe hiba csúszott. Az idő kevés volt a bomba ismételt elkészítésére és célba juttatására. Salt Lake Cityben a támadóknak volt méregampullája, tehát egyértelmű volt az öngyilkos szándék. Indianapolis ebből a szempontból furcsa, mert sem robbanómellény, sem méregkapszula nem volt a támadónál. S bár a támadót lelőtték, meghalt, nem tudom mi történt volna, ha csak súlyosan megsebesül és túléli az akciót. Ha azt a logikát elfogadjuk, miszerint a támadóknak nem szabad túlélni a támadást, akkor itt még keresnünk kell a bizonyítékot a teóriánk helytállóságára.

- S Portland? – kérdezett közbe Helen Nicholson.

- Igen, egy kicsit Portland is kilóg a sorból, hiszen a támadónál nem volt lőfegyver – állapította meg Jack. – A Fle Marketnél végrehajtott támadás tipikus öngyilkos merénylet volt: a támadó a magára öltött robbanómellénnyel ölt meg tizenegy embert. Ugyanakkor az időzítés alapján a merényletsorozat részének tekintem. Ennek is alaposabban utána kell járni: miért nem használt gépfegyvert a robbantás előtt, illetve pontosabban miért nem vitt magával gépfegyvert?

- Más megállapítás? – próbálta új vizekre terelni a beszélgetést Peter, aki továbbra is csalódottan üldögélt a tárgyalóasztalnál, ennél sokkal több eredményre számított.

- Az is összeköti az eseményeket, hogy a merénylők harminc alatti férfiak, amerikai állampolgárok, kettő kivételével fehérek, de ami ennél is érdekesebb, hogy gyakorlatilag múltnélküli, semmiből jött emberek. Nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre az esetleges motivációjukról. Nincs vallási szál, sem politikai, sem etnikai. Tehát bármilyen adat, amiből a múltjukra következtetni lehetne. Egyszer csak megjelentek valahonnan, végrehajtottak egy jól megtervezett támadást és meghaltak. Nyomot alig hagytak maguk után, a múltjuk lekövethetetlen. A rendelkezésre álló információk alapján a legtöbb esetben szüleik, rokonaik meghaltak vagy ismeretlenek. Összesen két olyan támadó van azok között, akiket összefüggésbe hozok a merénylet sorozattal, akiknél sikerült megtalálnunk valakit a múltjukból.

- A dallasi merénylő Bill Ewans, egy New York-i fekete srác volt. Szüleivel korán megromlott a viszonya: tizennégy éves volt, amikor elköltözött otthonról. Nem tartotta velük a kapcsolatot, azóta nem találkoztak, nem beszéltek egymással. A szülők meglepetten tudták meg a rendőrségtől, hogy fiúk Dallasban él, és teherautó-sofőrként dolgozik, de egyébként nem érdekelte őket, mi van a fiúkkal – vette át a szót Bogdanov ügynök.

- Illetve a Salt Lake Cityben végrehajtott támadás merénylői esetén. A merénylők Gert Baumann huszonhat éves fehér férfi és testvére a huszonnyolc éves Hans Baumann voltak. Kelet-Németországban születtek, nem sokkal a berlini fal leomlása előtt. Hét évvel ezelőtt turistaként Amerikába jöttek, ennek dokumentumát az amerikai bevándorlási hivatal nyilvántartásában megtalálták. A nyilvántartásban az is felelhető volt, hogy három héttel később a Lufthansa washingtoni menetrendszerinti járatával elhagyták az Államokat. Innentől kezdve nincs több információ hollétükről. Szüleik úgy tudták, hogy Amerikában élnek, s ott dolgoznak. Időnként kaptak tőlük egy-egy levelet, melyben azt írták: jól vannak, jól megy a soruk. Haza egyszer sem utaztak, a szülőket sem hívták meg látogatóba, akik azt gondolták, talán nincs minden rendben a papírjaikkal, ezért nem hagyják el az országot, s ők meg már öregnek érezték magukat ahhoz, hogy a kis németországi faluból Amerikába utazzanak – adott tájékoztatást Nicholson ügynök a másik esetről.

- Valamennyi merénylő esetén megállapítható, a közvetlen és ismert környezetükkel való kapcsolatuk felszínes volt. Volt munkahelyük, dolgoztak valahol, de kerülték a feltűnést: sem a szomszédokkal, sem a kollegáikkal nem barátkoztak; magányos, maguknak való emberek voltak. Az adott városba, ahol a merényletet végrehajtották, pár éve költöztek. Amit a környezetüknek mondtak arról, hogy honnan jöttek és korábban mit csináltak, nem bizonyítható, nem fedi a valóságot. Ez arra utal, hogy ez a terrorakció sorozat hosszú idő alatt tudatosan lett felépítve, megtervezése évekkel, akár évtizedekkel ezelőtt kezdődött – összegzett Jack.

- Emiatt is gondolod, hogy nincs köze szeptember 11-hez? – kérdezett közbe Peter, aki nem szívesen engedte el ezt a lehetséges indokot, amit rajta kívül senki sem osztott.

- Részben igen, s bár nem zárom ki szeptember 11-et, mint motivációs tényezőt, még nem látom az érdemi összefüggést. Nem látom a vallási vonalat sem ebben a történetben, főleg nem az iszlám érintettségét. Semmi jele nincs annak, hogy a támadók kapcsolatban lettek volna iszlám vallási csoportokkal, a lakásaikon nem találtak vallási szimbólumot. Olyan érzésem van, amire persze pillanatnyilag semmi bizonyítékunk nincs, hogy ezek az emberek egy gyerekrablás sorozat áldozatai. Ha igaz a megérzésem, akkor ez még egyértelműen 2001 előtt történhetett, s akkor az indítékot nem szeptember 11-ben kell keresnünk.

- Mire gondolsz? – kérdezte meglepetten Peter. Hozzászokott már Jack nem szokványos gondolkodásához és okfejtéséhez, de ez most nagyon durva ötletnek tűnt elsőre.

- Elképzelhető, hogy ezeket az embereket még kicsi gyerekkorukban, valamikor 1990 és 1995 között rabolhatták el, fogva tartották őket, s időzített bombát, öngyilkos merénylőt neveltek belőlük, aztán idén egyesével élesítették őket, s követtették el velük a támadásokat. Erre utal, hogy a merényleteket egyértelműen öngyilkossági szándékkal hajtották végre. Nem adtak esélyt egyetlen merénylőnek sem, hogy túlélje a támadást. Nagy pusztítást akartak okozni, legfontosabb céljuk az áldozatok számának maximalizálása volt, melyhez hozzátartozik a merénylő halála is. S ennek a tervnek a végrehajtásában a merénylők partnerek voltak.

- De miért volt fontos számukra a merénylők halála? – kérdezett közbe Bogdanov ügynök, aki korábban sokat foglalkozott az öngyilkos merénylők pszichológiájával.

- Elsősorban azért, hogy ne kockáztassák azt, hogy életben maradva a merénylők elvezethessék a rendőrséget a megbízóikhoz. Ahhoz, hogy valaki tudatosan válassza a halált egy ilyen helyzetben, elképesztő fanatizmus kell. Ilyet láttunk korábban a japán kamikázék esetén, vagy mostanában az iszlám fanatikusok öngyilkos merényleteinél. Hogy itt, ebben az esetben mi áll a háttérben, még nem tudom. A fanatizmus mindig valamihez köthető, amit bármi áron imádunk vagy gyűlölünk. Itt nem látom ezt a kötödést, nem tudom ki az ellenség, vagy ki a bálvány. A jelek nem erre mutatnak. Agymosás? – kérdezte önmagától Jack. – Ha kiskorukban kerültek egy elmebeteg szektavezér szellemi befolyása alá, elképzelhető, hogy nincsenek tudatában tettüknek, vagy pontosabban fogalmazva nem maguk irányítják cselekedeteiket.

- Szerinted az egész borzalom mögött egy elmebeteg áll? – kérdezte Peter.

- Igen, lehetségesnek tartom – válaszolta Jack. – A dátumok szerepe például egy rögeszmés emberre utal. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs célja és indítéka ennek az eseménysorozatnak. Természetesen lehet politikai, vallási oka, de erre jelenleg nem utal semmi. Lehet egy beteg elme spontán akciója is. Nyilván ebben az esetben lesz a legnehezebb megoldani az ügyet.

- Ezek azért még nagyon bizonytalan feltételezések – állapította meg Peter – bár kétségtelenül ez már valami, amin el lehet indulni.

- Petersburg lesz a rejtély kulcsa. Ha mindent megtudunk az ott történtekről, akkor sokkal közelebb leszünk a megoldáshoz – dobta be Jack végre azt a mondatot, amire Peter már a beszélgetés kezdete óta nagyon várt.

- Miért is? – kérdezte felfokozott izgalommal.

- Petersburgban egy feltételezett bankrabló megölte a feltételezett merénylőt. Ez így elsőre teljesen értelmetlen, valószínűtlen. Két ember, aki egyidőben két különböző bűncselekmény elkövetésére készül, miért fordul egymással szembe? A szemtanúk vallomása alapján egyértelműnek tűnik: ismerhették egymást. Amiből következik, hogy a bankrabló tudhatta mire készül a merénylő.

- Miből tudhatta? – kérdezett közbe John Kempler.

- Egyelőre ez egy gondolatkísérlet részemről, evidenciák nélkül. Ismerték egymást, mert volt egy közös múltjuk, talán mindkettőjüket gyerekkorukban elrabolták, és áldozatai voltak egy tudatátalakítási programnak. Elképzelhető, hogy az egyikük később megszökött, vagy valamilyen módon önállósította magát a többiektől. A bankrablási kísérlete független lehetett a merényletsorozattól, ugyanakkor valami fatális véletlen következtében térben és időben egybeesett a bankrablás és a merénylet szándéka. Ha elfogadjuk azt az elméletet, hogy a bankrabló tudatosan került távol a többiektől, akkor azt is feltételezhetjük, hogy felismerve volt társát, tudta, hogy mire készül a másik. Ezt akarta megakadályozni azzal, hogy váratlanul lelőtte a másikat, öngyilkosságával viszont el akarta kerülni, hogy leleplezze társait. Ez persze egyelőre még csak feltételezés, hiszen a nyomozás sajnos nem terjedt ki a bankrabló teljes életútjának feltárására.

- A feladat adott. Ennek nagyon gyorsan utána kell járni – adta ki a parancsot Peter, bár tudta ez az ő kijelentése nélkül is meg fog történni, de valamivel le kellett vezetnie a benne felgyülemlő feszültséget.

- Köszönjük a javaslatot, élni fogunk vele – reagált némi cinizmussal a hangjában Jack. – Ami még érdekesebb és talán még fontosabb nyom, hogy mivel a merénylőnek, Joe Kennedynek nem volt ideje és esélye a testére szerelt bomba aktiválására, a helyszínen készült fényképeken jól látszik a kettős zöld-sárga zsinór.

- Az miért érdekes? – kérdezett közbe Julia Bogdanov ügynök, akinek nem a bombakészítés volt a szakterülete.

- A második világháborúban volt egy magyar partizáncsoport, amely több sikeres merényletet hajtott végre német és magyar katonai célpontok ellen. Jellegzetessége volt az akciójuknak, hogy a bomba elkészítése során a szokásos fekete, kék, piros vagy sárga, esetleg zöld egyszínű zsinórok helyett zöld-sárga fonott zsinórt használtak. Az egyik zsinórnál balról jobbra, a másik zsinórnál jobbról balra fonták össze őket. Gyakorlatilag esély sem volt arra, hogy a tűzszerész megfejtse, melyik zsinórt kell elvágni a bomba hatástalanításához, ha időben fel is fedezték a robbanószerkezetet. Százszázalékos sikerrel hajtották végre akcióikat. Természetesen ez rájuk nézve is nagyon komoly kockázattal járt, hiszen műszaki hiba esetén ők sem voltak egyszerű helyzetben, ha mégis deaktiválni akarták az általuk készített bombát vagy aknát. A csoport vezetője és elsőszámú bombaszakértője egy Josef Nagy nevű férfi volt.

- S ez hogy jön ide? – vágott közbe Hammersmith. – Ez az ember már régóta halott lehet, nem valószínű, hogy ezt a bombát, ami nem robbant fel Petersburgban, ő készítette volna. Biztos véletlen egybeesés.

- Az is lehet, de én a véletlent itt kizárnám. Ezt a Nagy nevű embert a második világháború végén az oroszok elfogták és elvitték egy kis munkára, azaz, ahogy oroszul mondják „malenkij robotra”. Abban az időben minden munkára fogható férfit Budapesten összeszedtek az oroszok: nem igazán érdekelte őket, hogy ki kicsoda: szökött katona, partizán vagy nyilas. Többségük aztán eltűnt a nagy büdös Szovjetunióban, ahogy ez a Nagy nevű ember sem került haza a későbbiekben. Nem tudjuk, mi történt vele.

- Akkor nincs tovább a történet – állapította meg Peter.

- De, talán mégis van folytatása – állhatatoskodott Jack. – A nyolcvanas években, amikor az oroszok után bevonultunk Afganisztánba, több bombatámadás érte az amerikai katonai konvojokat. A zöld-sárga fonott zsinór, mint a bombák összeszerelésekor alkalmazott módszer itt is előkerült, és a támadások eredményességi mutatója sajnos itt is százszázalékos volt. Bár több esetben sikerült az úton elrejtett bombát vagy taposóaknát robbanás előtt felfedezni, a tűzszerészeknek egy alkalommal sem sikerült hatástalanítani őket. Összesen hét tűzszerészünk esett áldozatául a fonott zöld-sárga zsinórral készített robbanószerkezetnek. Nem beszélve arról a több tucat amerikai katonáról, akinek gépjárműve alatt robbant fel az akna, és így lettek hősi halottjai az afganisztáni kalandozásunknak.

- Szóval Petersburgban fonott zöld-sárga zsinórral készült a robbanómellény – állapította meg Peter. – S mi van a többi helyen, ott is igazolódott ez a tény?

- Nem tudom, a többi helyszínen készült képeken nem látszik semmi, ennek alaposan utána kell járni. Sajnos sok esetben a laptopon levő információk nagyon nagyvonalú nyomozásról árulkodnak – kritizált egy kicsit Jack. – Nyilván senkinek sem tűnt fel ez az apróság, már persze ha igaz az, amit gondolok.

- És Memphis, ott is volt fel nem robbant bomba? – Peter elengedte Jack megjegyzését, részben mert egyetértett vele, részben mert nem akart felesleges vitát gerjeszteni.

- Memphisben két merénylőn műszaki okokból nem robbant fel a testükre szerelt bomba. A zsinórok nem fonottak és nem zöld-sárga színűek voltak. Amiből arra következtetek, hogy ezeket nem az általam előbb említett bombaszakértő készítette, hanem egyszerű amatőr munka. Persze ehhez bizonyítani kell, hogy a harmadik merénylőn a robbanómellény tartalmazta a fonott zöld-sárga zsinórt. Ha nem sikerül, akkor valószínűleg Memphis nem része a sorozatnak.

- Továbbra sem értem a zöld-sárga zsinór esetleges szerepét, mint összekötő elem Magyarország, Afganisztán és a mai Amerika között. Nem tudhatunk többet ennek a lehetséges magyarázatáról? Mi köt össze egy, a második világháborúban harcoló partizáncsoportot egy modern terroristával? – kérdezte Nick Morrison.

- Josef Nagy, amikor elvitték az oroszok ’45 őszén, a harmincas éveinek elején járt. Valószínűsíthetően nem halt meg a „malenkij robotban”, hanem megházasodott valahol a Szovjetunióban, gyereke vagy gyerekei születhettek. Nem hiszem, hogy a nyolcvanas évek elején közel hetvenévesen ő készítette volna a bombákat harctéri körülmények között. Talán átadta a tudást valamelyik fiának, aki a szovjet hadsereg katonája lehetett Afganisztánban. Ez az ember most a hatvanas éveiben járhat, lehet, hogy a Szovjetunió szétesését követően elhagyta az országot, és az Államokban telepedett le. Természetesen nem tudom, hogy mi az összefüggés a személye és a merényletsorozat között, de egy lehetőség, melynek utána kell járnunk. Ez a bombakészítési technika, – annak veszélyessége miatt – nagyon ritkán alkalmazott. Ha itt előbukkant, az nem a véletlen műve; annak oka van.

- Mivel a memphisi és a Salt Lake City-i támadók is kelet-európai származásúak voltak, nem lehetséges, hogy mindez, ami az elmúlt hónapokban történt, a kelet-európai maffiához köthető? – kérdezte Bogdanov ügynök. – Vagy esetleg, ami még rosszabb, közvetlenül Oroszországhoz?

- Nem valószínűsítem, mert nem látok indokot rá, hogy ez miért szolgálná a maffia érdekeit. A maffia általában nem szereti felhívni a figyelmet magára, illetve ha ők lennének a háttérben, már jelentkeztek volna a követelésükkel. Azt, hogy a kelet-európai, orosz, szerb maffia szövetkezne az orosz állammal, és általános káosz kirobbantásával át akarná venni a hatalmat az Államokban, azt még én is elképzelhetetlennek tartom.

- De ne feledjük – vágott közbe Nicholson ügynök –, hogy vannak arra utaló jelek, miszerint az oroszok kibertámadásokkal, fake news-internetoldalakkal befolyásolni akarják az amerikai választásokat annak érdekében, hogy a számukra kedvezőbb elnök kerüljön hatalomra.

- A kibertámadás nem azonos a bombatámadással, ne keverjük a kettőt össze – reagált Jack a kollégája szavaira. – Az oroszok ennyire messze még nem mennek el. Érzésem szerint a kelet-európai szál mellékes, nem itt kell keresni a megoldást. Én inkább valamilyen szektát keresnék, ahol a szektavezér személyes motivációja állhat a háttérben. Sajnos még nem tudjuk, hogy mi ez a motiváció; ahogy előbb mondtam, lehet politikai, vallási, vagy bármi más. Megérzésem szerint ez a történet húsz, huszonöt évvel ezelőtt kezdődött a gyerekrablásokkal, de pontosan mi váltotta ki azt, hogy a háttérben álló irányító idén indítsa a merényletsorozatát, és mikorra tervezi a csúcspontot, arról halvány fogalmam sincs.

- Milyen csúcspontra gondolsz? – kérdezett közbe meglepetten Peter.

- Konkrétan nem tudom még, de ez így önmagában logikailag értelmetlen. Havonta egy merénylet. Miért, mi célból? Kell lenni egy csúcspontnak ebben a folyamatban, amikor valami nagyot fog szólni, drámaian nagyot. Havonta egy merénylet – bocsánat, hogy cinikusan ezt mondom –, egy idő után megszokja a közvélemény. Már nem fog pánikot kelteni: életünk része lesz, mint az influenzajárvány. Nem beszélve arról, hogy az öngyilkos merénylőjelöltek száma sem lehet végtelen. Ez egy felvezető sorozat, ami egy olyan eseménybe fog torkolni, ami romba döntheti Amerikát. Ez lehet egy cél, de hogy miért? Nem tudom, de érzem, hogy van ilyen terv, illetve erre készülnek – jósolta apokaliptikus meglátását Jack, ami láthatóan sokkolta a jelenlévőket.

- Ha már kitaláltál egy szektavezért a semmiből, akkor azt is meg tudod magyarázni, hogy tényleg erre készült 20-25 éven keresztül? – láthatóan fogytán volt Peter türelme, Jack elképesztő okfejtését hallva.

- Nincsenek bizonyítékaim, csak elméleteim. A szektavezér is csak egy elmélet. Lehetséges, hogy erre készült huszonöt éven keresztül. Ezért rabolta el a gyerekeket, és erre készítette fel őket. Nem tudok megmagyarázni semmit. Nem biztos, hogy a történtek mögött egy szektavezér áll, de lehetséges. Lehetséges, hogy sok évvel ezelőtt ezért rabolta el gyerekeket, és erre készítette fel őket. Az is lehetséges, hogy nem ezért rabolta el őket, és nem erre készült, de az idők folyamán az események ebbe az irányba fordultak, és ez lett belőle. Elméleteket gyártok, tornáztatom az agyam, remélve, hogy a jelenlévőknek is van bármilyen lehetséges magyarázata a történtekre. S talán így közelebb jutunk a megoldáshoz. Gondoltam, ebben te is partner lehetsz – vágott oda főnökének.

- A beszélgetésünk elején kategorikusan kizártál két merényletet a sorozatból. Miért? – tette fel a kérdést az irodavezető, mint aki nem hallotta Jack pimaszságát, de azért egy apró fintorral jelezte, hogy megjegyezte.

- Miamit és Philadelphiát zártam ki. Miamiban a helyi Dade Főiskolán egy volt diák lövöldözni kezdett, szerencsére nem volt halálos áldozat. Dátum szerint sem illik a sorba, és bomba sem volt nála. Arról a fontos tényről nem is beszélve, hogy ő túlélte a támadást és a motivációja is kiderült azóta. Kirúgták a suliból és ezen bekattanva bosszút állt. Szóval Miami nem kérdés: semmi köze a többi merénylethez. Philadelphia egy kicsit összetettebb. Itt a Mariotte szálloda elleni merényletben meghalt a támadó, és ezenkívül van más hasonlóság is a többi esethez. De nem stimmel a dátum, egy nappal kilóg a sorozatból. Péntek helyett csütörtökön volt a merénylet. Igaz, másnap viszont nem volt támadás, ami azért olyan kérdéseket vet fel, amelyeket még nem tisztáztunk. Nem volt nála más fegyver, csak egy bomba. Igaz, ugyanez volt a helyzet február 6-án Portlandban is, amit viszont a sorozat részének tekintek. A támadó magányos volt, és nem a túlélésre játszott, ami egyezik az általános feltételezéssel az öngyilkos merénylőről. Ugyanakkor jóval idősebb volt a többieknél, és pontosan ismerjük a családi hátterét. Megtaláltuk a rokonait, akik vallomása szerint egyértelműen személyes ügyről lehetett szó. De egyelőre teljesen nem vetjük el ezt a helyszínt sem a sorozathoz tartozók közül.

- Naponta kérek jelentést a munka előrehaladásáról – közölte Peter, lezárva a megbeszélést. – Minden szükséges segítség a csoport rendelkezésére áll. Eredményt akarok, mielőbb.

- Ilyen egy igazi főnök – morogta Jack a többieknek. – Ezzel a maga részéről minden felelősséget átnyomott ránk.

Peter hallotta ugyan a megjegyzést, de ismerte annyira Jacket, hogy ne reagáljon erre. Peter maga is elemzőként kezdte karrierjét az FBI-nál, de messze nem volt annyira tehetséges és sikeres, mint Jack, viszont kiváló politikai képességekkel rendelkezett. Tudta, mit kell mondani felfelé, és mit lefelé. Mikor érdemes megszólalni, és mikor nem. Ennek köszönhetően már fiatalon az FBI New York-i irodájának vezetője lett. Jackkel – akinél csak pár évvel volt idősebb –, sokáig jó viszonyt ápolt, főleg annak köszönhetően, hogy Jack elképesztő tehetségének gyümölcseit elsősorban ő aratta le. Az iroda sikerei gyakori vendéggé tették Washingtonban is, emiatt Peter joggal bízott karrierje további felívelésében. A 2003-as, majd a 2011-es incidens azonban olyan sebeket ütött Jack-ken, amelyek gyógyíthatatlannak tűntek kettőjük kapcsolatában. Jack elhagyta az FBI-t és nélküle az iroda sikersorozata is megszakadt, s ezzel együtt Peter szakmai előre menetele megrekedt az irodavezetői szinten.

A csapat tagjai felálltak, szótlanul kisétáltak az irodából. Tudták, hogy mekkora terhet tettek a vállukra, de azt is tudták: ha valaki megtalálja a megoldást ebben az ügyben, akkor azok csak ők lehetnek. Utoljára Jack hagyta el a szobát, az ajtóban egy pillanatra megállt és visszanézett Peterre.

- Amúgy kezdesz egész emberi formát ölteni – vigyorgott rá Peter búcsúzásul, amire Jack csak szótlanul legyintett. Nem kívánt gesztust gyakorolni Peter közeledési kísérletére. Az az idő még nagyon messze van.