Читать книгу Illiberalgate - P. Nagy Mária - Страница 7

II.

Mirjam, nekünk csak Mia

A türkiz csillogású Salzach minden napsütéses napon gyengéd stimulációt biztosít, vagy egyszerűen csak pihenésre, játékra csábít. Mondtam már, hogy imádom Salzburgot?

Persze ez is g*ci miatt van. Itt állok ötvenen felül, épp újrakezdve alulról, a béka segge alól. Természetesen igazi úttörő, a szó szoros értelmében. A jég hátán is megélve. Elvégre a szocializmus nem csak egy államforma és egy ideológia; számomra a kitartó munkát és a sok tanulást is jelentette. A kitörési pontot. Az életen át tartó tanulást. Life Learning Forever: vicces. És! Még mindig tart. Röhejes. Mindenki, aki ismert, így ismert meg. Mia épp suliban, Mia épp vizsgázik, Mia épp tankönyvet keres, Mia épp jegyzeteket olvas. Az életem egy permanens tanulás. Persze, nincs vége. A csúcsról a mélybe. Majd újraépítem magam. Ahogy eddig.

Mindenem megvolt, ami kell. Szuper család, jó állás, gyönyörű ház, jó egészség. Persze vége. Mint mindennek. Meghalt az életem másik fele. Miközben egymástól távol éltünk. Nyolc kibaszott ingázós év. Ő otthon, a csodás házunkban, én Pesten, Miskolcon, Pécsett, Sopronban és most Salzburgban mindenféle szar ágyakon, szar szállásokon, egyedül: nélküled. Ritka időpillanatok, amelyek közösek egy ideje. A munka, mely engem mindig máshova, téged ugyanoda repített. Korunk átka, az ingázás. Mondjuk szerencsére a családot nem zúzta szét. De mégis, mi a fenéért nem jöttél utánam? Miért? Sajnálom az elmúlt nyolc évet. Nyolc év külön, harminc év együtt. Ez milyen már? Most, mikor nyugalmasabb lehetne, most vége?!

Állítólag gyorsan jött. Biztos, amikor felijedtem… Nem tudom, mire, csak a rossz érzésre emlékszem a zsigereimből. Meg hogy azonnal fel kell hívjalak. És csak csörgött, csörgött, majd süket lett. Nem értettem. Utána jött a hívás az uram telefonjáról. Hogy megörültem, de a rendőrség volt a vonal végén. Száraz közlés. Meg a tények. Próbálom felfogni a lehetetlent. Bámulom a hegyeket meg a völgyeket, 220-szal repesztünk, na ja, a realjet. 5 óra Pest, majd két óra Szeged. Olyan véglegesnek tűnik, de nem lehet az. Hiszen csak 56 vagy. Hogy a kurva életbe történt? Makkegészséges vagy! Nem iszol, nem dohányzol. Mi a fene történt?

Egyenesen a boncterembe. Kinyúlok ettől, utoljára apu halála után voltam itt. Az érzés ugyanolyan fojtogató és hideg. Már vártak. Letettem a csomagomat a kórboncnoknál.

Ez is milyen már? Csomaggal érkezni a boncterembe. Borsódzik a hátam. Attól még a tény persze tény marad. Bár a lehetőség, hogy talán mégsem te, egy pillanatra megvadít. De sajnos mégis a száraz bizonyosság taglóz le. Alig értem, mit mond nekem.

Baleset. Mindennap megtörténik. Mondjuk, rengeteg hülye van az úton, akikre vigyáznak, csak a jó emberek mennek el. Valaki kávét hoz nekem, aztán csak ülök és bámulok. Várok. Kezembe nyomnak egy papírt, alá kell írnom. Temetés. Értesítés. Na persze, a lányok. Össze kell kapnom magam. Valahogy haza kell jutnom. Végül is, mindenkit én temettem el. Úgy látszik, ez az én feladatom.

A házunk nagyon csendes. Torokszorító és fájdalmas. Minden rád emlékeztet. A csodára, amit megéltünk. Aminek itt és most vége. Nem tudok aludni, és csak forgolódom egyedül. S ez most már így lesz örökre. Persze a jóban-rosszban közben megvolt 38 évig. Ez gáz. Mindegy… most már. Úgyis reggel van. Talán egy kávé. Az mindig segít. Persze vele, persze mindig és örökké. Az utam a temetkezési irodába tisztára horrorisztikus volt. Szerencsére nem karamboloztam. Én épségben megérkeztem, kezemben a halottvizsgálati bizonyítvánnyal. Riasztó és félelmetes. Az ajtóban ütköztem össze a régi osztálytársammal, barátnőmmel, a „törzsfőnök” lányával: Edit orvos lett. A lapra pillantva azonnal részvétet nyilvánított. Megkérdezte, mennyire közeli az elhunyt. Kifakadtam. A legközelibb. A párom, a másik felem, a szívem szerelme. Persze az orvosi konyhanyelvet sem értem. Írogatnak itt mindenfélét, de nem mondanak semmit, csak hümmögnek. Azt sem tudom, végül is miben halt meg. Edit csak annyit mondott, rápillant. Majd homlokráncolva rám nézett:

– Szóval mit mondtak neked?

– Csak annyit, hogy egy baleset. De nem részletezték.

– Nem részletezték. Ez érdekes.

– Mit gondolsz? Te talán tudnál mondani valamit? Igazán azt hittem, közlekedési baleset, de senki nem mondta és nem is tudom, miért gondolom ezt.

– A párod kövér volt, vagy dohányzott, vagy magas volt a vérnyomása? Felhívhatok valakit?

– Persze, hívjál nyugodtan. A szívem sovány, magas volt és nem dohányzott, nem volt magas a vérnyomása. Igazság szerint egészséges volt, mint a makk.

Edit félrevonult egy pillanatra, aztán hosszas beszélgetésbe bonyolódott, miközben vártam.

Vártam.

Vártam.

Ez egyre borzasztóbb. Edit arca nem sok jót ígért.

– Mia, figyelj, ez a dokumentum azt írja csak, megállt a szíve, orvoskörökben ez azt jelenti, hogy gőzünk sincs, miért. Végül is ez minden halál oka. Szóval elég banálisnak látszik, nem is annyira szakmainak. Van egy ismerősöm a patológián, megnézzük a laboradatokat, ha vannak, és felhívlak, jó lesz? Cseréljünk számot, 1-2 napot kérek. Köszi, vigyázz magadra. Futok és megnézem, mi ez. Belgyógyászként érdekel.

– Jól van, Edit, nagyon szépen köszönöm. Ez nagyon jó lesz. Most már egyre érdekesebb ez az egész. Nemrégiben államosították a cégünket, és a levédett termékünk levédését is megtámadták. Gyakorlatilag kicsináltak bennünket, s ami a ráadás, pont a mi drága kormányunk. Ellenállunk, mert azt hittük, jogállamban élünk, de csak nem… Mindig is tartottam egy ilyesmitől, na de ilyen hirtelen? Most élhettünk volna nyugodtan, ahogyan még sohasem. Nem is tudom, most mi lesz. Hogyan mondjam meg a lányoknak? Imádták az apjukat. Igazából kölcsönösen.

– Jól van, Mia, nyugodj meg. Van, akivel beszélgessél? Valaki tudna veled lenni most?

– Persze, felhívom Esztit. Vagy Lennit, habár az ő párja is nemrégiben halt meg. Nem tudom, mennyire lenne támasz. Nemrégiben őt nyugtattam, hogy nincs összeesküvés, de most már nem is tudnám mondani nyugodtan.

Már csak hüppögtem. Oké vagyok. Rendben vagyok. Esztit tárcsáztam…

– Le vagyok sújtva, drágám, szerinted kint tudnál aludni nálam? Csak ma éjjel. Megértené a párod? De drága vagy!

– Természetesen… megyek, munka után elvisz a párom. Jó lesz? Gyere el hozzánk! Négy után otthon vagyok és főztem is. Muszáj enned valamit.

– Köszönöm szépen neked!

– Akkor négy után.

És elindult az özönvíz. Csak sírtam, bömböltem, és nem értettem, hogy lesz ezután. Persze pont abban vagyok jó, az azutánokban. Az újratervezés a specialitásom. Ebben nagyon jó vagyok. Most mihez kezdjek? Egyedül… Magamba omlottam.

Az a sunyi dög. A g*ci. Gondolhattam volna. Miért is nem figyeltem jobban? A NAV-os basztatások, a lefoglalások, a házkutatások, a megkeresés szépen, majd csúnyán, fel kellett volna, hogy nyissák a szemem. Persze a drágám azt mondta: majd megoldja. Ahogy mindig is. Emberek tűntek el, majd kerültek elő holtan és tádám, a kormány rátette a kezét mindenre. Modern einstand. Maffiamódszerekkel. Maffiaállam. De végül is minden az egyéni haszonszerzés miatt van. A pénz. Nem elég soha nekik. Minden kell. Lettiék forráskódja, a mi elektronikus fizetési rendszerünk, a pályázati pénzek, a megbízások lenyúlása, a visszaosztási rendszer, devizahitelezés az ingatlanok tulajdonjogáért, a PÁRT mindent bekebelez. Rosszabb, mint Rákosiék. Agymosás, besúgás, hűbérrendszerek, félelemkeltés, ellenségtudat, minden család összeugrasztása, az a sok halál. A rengeteg öngyilkosság, kiugrás az erkélyről gyerekkel és egyedül. Vonat elé ugrás. Micsoda kétségbeesésbe taszított emberek végső és egyben utolsó menedék! Na és aki nem akar öngyilkos lenni, annak segítenek kicsit. Micsoda összeesküvés, s egek, mindenki benne van. Legfelül maga a vezír, aki miatt még nem fagyott be a Duna, mert szégyellené, hogy egy ilyen megkoronázódjon valahogy. Aztán a slepp, a kormány, az elintézőemberek, a kigondolók, a törvényhozók, a végrehajtók és mindenki, aki jó képet vág hozzá, mármint, hogy nem tehet semmit. Egészen addig, amíg a saját családját nem bántják, vagy véletlenül nem tud valamit, amit nem kéne. Vagy nincs egy aranyat tojó tyúkja, vagy már egy tojása. Minden kell. Semmi nem elég. Persze ez nem véletlen. Ismerjük a cigány mentalitást, s ez nem általánosítás. Sajnos én elég közelről. Istenem, csak foszlányokra emlékszem az esetből. Ahogy betaszítanak a mocsárba és ütnek mindennel, rúgnak mindennel, vernek és szidalmaznak, néha értem is, amit nem cigányul mondanak. Persze kemény csaj vagyok, bár csak kilencéves, és nem is az ütések fájnak, hanem a tehetetlenség. Hiszen nyolcan vannak, én meg egyedül, és csak remélem, hogy az öcskös nem jön erre. Istenem, nem is vagyok hívő, de most, azt hiszem, valaki rám is vigyázhatna. Meg a KisPis­tára, nehogy eszébe jusson.

Edit jött, meg a papája, milyen szerencse. A képek egyből bevillannak: betaszít az egyik, ordítanak, rúgnak, ököllel ütnek, cigányul mondják, némelyik ismerős arca egy életre beég, mire végre a jótékony félhomály beborít, a hangok elhallnak, és csak a fájdalom marad. Edit apja orvos volt, így megmentettek. Ki gondolta volna, hogy itt találkozunk ennyi év után.

Csörgés. Edit.

– Szia, Mia, a laborleletek alapján idegenkezűség valószínű. Átadtam a rendőrségnek az anyagokat és megtettem a feljelentést. A férjedet meggyilkolták. Sajnálom. Csak szólj, ha bármiben tudok segíteni. Bármikor. Bármikor hívhatsz.

– Köszönöm szépen, kedves Edit. Azt hiszem, élek vele. Holnap? Rám érsz? A temetést intézhetem vajon? Vagy kell, hogy várjak? Elmenjek én is a rendőrségre?

– Természetesen, holnap ráérek. Délelőtt tíz? A szokott helyen? Bár nem is tudom, a Stühmer helyén van-e még kávézó? A rendőrség megkeres, nyugi. Bár ha van ott ismerősöd, lehet, hogy hamarabb információhoz juttat. Nem tudom, a temetést intézheted-e. Ezt a rendőrökkel kéne leegyeztetni. Szerintem.

– Nagyon köszönöm neked, Edit, jövök eggyel. Akkor ­holnap. Viszlát.

– Viszhallásra! Puszi és kitartás!

Na és most? Gondolkozz csak, Mia! Kit ismerek a rendőrségen? Várjunk csak. Ja, a Lacit, mondjuk ő gazdasági nyomozó, bár lehet, hogy ide épp az kellene. Na és Bea. Hiszen ő meg a főiskola óta ott van. Azt hiszem, már őrnagy. Csak emlékeznék Laci vezetéknevére! Várjunk csak… Fekete, tényleg, Fekete Laci. Na nézzük csak, az internet csodás terep. És itt is van. Kitüntették. Hoppácska. Ez az, ez ő. Már csak egy telefonszám kellene. Hopp. Meg is van.

Csöng és csöng, majd automata.

– Szegedi Rendőrkapitányság Gazdasági Nyomozó Iroda, jelenleg nem vagyunk itt, kérjük, hagyjon üzenetet, mindenképpen visszahívjuk.

– Kiss Lászlóné Nagy Mirjam vagyok. A férjemet valószínűleg meggyilkolták. Tegnap történt. Ma megkaptam a halottvizsgálati jegyzőkönyvet, hogy intézzem a temetést. Tanácstalan vagyok, akkor szabad? Köszönöm!

Na ja. Automata. Mi legyen vajon? Még két napom van. Vissza kell mennem. Az nem lehet, hogy kitegyék a szűrömet a munkahelyemről. Nem kavarhatom veszélybe a további megélhetésemet. Hiszen kint megvetettem a lábam. Na ja, egyedül. Megszólal a telefonom.

– Halló! Kissné.

– Fekete László vagyok a rendőrségtől. Csak nem Nagy Mirjammal beszélek? A Radnótiból? A kosárcsapatból?

– Húha, ez aztán a meglepetés. Szervusz, Laci, igen, én vagyok.

– Részvétem. Mikor beszélhetünk? Most jó lehet? Hol vagy? Odamegyek. Csak mondd meg.

– Itt ülök a Rókusi Templom lépcsőjén.

– Maradj, rögtön ott vagyok.

Ez aztán gyors volt. Legalább jó kezekbe kerül ez a dolog is. Talán még az igazság is kiderül. Csak ülök és merengek. Fel kéne hívni a lányokat. De mit is mondjak?! „Az apátokat lehet, hogy meggyilkolták”? Nem tudom. Megpróbálom Lettit.

– Itt Mia, ne haragudj, hogy a munkádban zavarlak, meghalt Laci. Valószínűleg gyilkosság. Most várom a rendőröket.

– Mia, ez rettenetes. Látod, megmondtam, kinyírnak mindenkit. Nem állsz be a sorba, ez lesz. Mi történt? Mikor?

– Lettikém, tegnap történt, már kezemben van a halottvizsgálati lap, hogy intézzem a temetést. De nem nagyon értek semmit. Az orvos osztálytársam szerint idegenkezűség. A kiállított orvosi igazolás szerint megállt a szíve.

– Látod? Mit mondtam? Jaj, ne haragudj, olyan hülye vagyok. Biztosan kétségbe vagy esve. A lányok tudják már? Mit mondtál nekik?

– Semmit. Még nem telefonáltam. Nem visz rá a lélek. Hogyan mondhatnám meg, hogy a drágalátos apucikájuk már nincs?

– Mia, muszáj. Nincs kecmec, beszélj a rendőrökkel, aztán tessék hívni a csajokat. A bajban, tudod, összetartunk, ahogy a jóban is.

– Értem. Most le kell tennem, majd hívlak.

Semmit sem változott. Nahát, a Fekete Laci.

– Szia, részvétem. Ez sokkoló lehetett.

– Köszönöm szépen, szia. Azt hiszem, a síráson túl vagyok, inkább borzasztóan dühös vagyok. Azt hiszem, most én is ölni tudnék.

– Na igen, ez nem volna helyes és okos sem. Tudod, rendőr vagyok. Az én dolgom a felderítés, és a bíróság elé tárni a nyomozás adatait. Szóval ezt a részét bízd rám. Mond el, mit tudsz, aztán a kirakós többi részét én hozom.

– Dióhéjban: tegnap éjjel valami rossz érzésre fölriadtam, aztán felhívtam az uramat. De nem vette föl. Hosszan csörgettem. Öt perc múlva hívtak az ő telefonjáról a rendőrök. Nem is értettem. Akkor mondták. Elkéredzkedtem a munkahelyemről és az első reggeli vonattal már jöttem is. Akkor már a Bonctanon volt, kiállítva a halottvizsgálati lap. Szívmegállással. Csak pont jött Edit, tudod, Molnár, emlékszel, ugye? Mindig indiánosdit játszottunk. Orvos lett belőle. Megnézte a lapot, megcsóválta a fejét és bement a laborleletekért, majd kijött és azt mondta, idegenkezűség miatt felhívta a rendőrséget és bejelentést tett. Ennyi. Megkerestelek téged, hátha tudsz segíteni.

– Jól van, közben megnéztem a beérkezett anyagokat. Megtaláltam. Azt hiszem, egyelőre nem lehet eltemetni. Még vizsgálatokat kell végeznünk. Meddig kaptál szabadságot? Ez kb. két hetet is igénybe vesz. Szerintem értesítsd a családot, és egyelőre utazz vissza. Majd én hívlak és értesítelek, mit derítünk ki. Rendben? Rendben lesz így?

– Rendben. Csak egy kérdés… Biztos, hogy megtudhatjuk az igazságot? Muszáj néhány dolgot tudnod. A férjem kitalált egy remek mobilos fizetési rendszert, appot, parkoláshoz és már levédette, elkezdte kiterjeszteni a lehetőséget más rendszerekre. Komoly érdeklődés kezdődött. Nemzetközi. Aztán egyszer csak jött egy hívás a Lézer minisztériumából. Hogy megvennék. A párom mondta, hogy nem eladó. Fejlesztés alatt van. Vegyék meg a szabványt. Majdnem kiröhögték. Ez nem lesz eladó. Két hét múlva megvolt a kormányhatározat az államosításról, addig meg egyfolytában basztatták. A NAV, meg a rendőrség, meg a vámosok. Két házkutatás volt. Annyit mondtak, muszáj átadnunk mindent, itt a kormányhatározat. Egyébként is adócsalás miatt nyomoznak. Na, ott fakadtam ki igazán. Szóval adócsalás miatt, és ez mi? Állami einstand? Na, hagyjanak lógva. Aztán eltelt egy hónap. Feljelentést tett az uram az Európai Bíróságon a magyar állam ellen. Másnap meghalt. Ennyi történt. Szóval, a fő-főnök benne van, nyakig. Meg mind, az összes tetves maffiabanda. Remélem, veszed.

– Értem. Megértem, hogy mérges vagy. Ez tényleg felettébb különös. Figyelj, utánajárunk. Még nem lehet mindent. Hidd el, bár értem a mérgedet. Nyugodj le, vedd meg a jegyedet, értesítsd a szeretteidet és menj vissza. Értesítelek a fejleményekről, illetve szólok, ha elkezdheted a temetést intézni. Jól lesz így? Rendben van? Megnyugodhatsz, nem szeretem a rejtélyeket nyitva hagyni. Felderítjük, ha egészen az Atyaúristenhez vezetnek is a szálak. Ne nyugtalankodj.

– Oké, vettem. Rendben.

– Van valaki, aki veled lesz ma? Ne maradj egyedül. Kinézünk mi is, nincs-e mozgás nálatok. Jól láttam, nyugodt környéken laktok.

– Igen, kijön a barátnőm ma. Megleszek. Akkor megveszem a jegyemet. Felhívok mindenkit. Köszönöm szépen. Igazán nagyon rendes vagy.

Elment. Most már jó kezekben van az ügy. Túl kell esni rajta. Menni fog. A lányok…