Читать книгу Illiberalgate - P. Nagy Mária - Страница 8

III.

Anett

Simogat a szél, isteni meleg van. Na ja, Thaiföld jó hely. Pláne, hogy nincs kiadatás. Hogy jutottam ide? Erre nem számítottam. Azt gondoltam, otthon a jó kis bizniszemből megyek nyugdíjba, talán egy pár év múlva.

Minden ’98-ban kezdődött. A Genával. Váltottam egy merészet, nagyot: elhagytam a férjemet, én, a kezes, vallásos, immár kétgyerekes anyuka. Aki eddig csak bólogatott. Mindenre. Ahogy kell egy nőnek a családban, legalábbis anyám, na meg a férjem szerint. Jó, nem vert soha. Az isteni parancsolatok szerint éltünk, legalábbis azt hittem. Egy kósza pillanatig. Míg elő nem vezette Gittát, mondván, hogy itt fog lakni velünk. Amivel nem is lett volna baj. Csak este. A drágaságom behozta az ágyunkba, felfrissíteni a szexuális életünket. Vagy mi. Tényleg nem voltam százas. Megijedtem és belementem. Még sohasem voltam nővel. A férjem meg szikrázott, valóban olyan volt az ágyban, amilyen még sohasem. Felajzottuk. Ez a része rendben volt. A bűntudat csak másnap jött. Mit tettem? Amúgy meg, hogy adjuk be a lányoknak? Két nő, egy férfi, és két lánygyermek. Mi lesz ebből?

Elment dolgozni, összepakoltam a lányokat és elmentünk. Egy ismerősöm üres lakásába. Hirtelen mennyi segítséget kaptam! Egyiktől ágyat, másiktól szekrényt, harmadiktól egy kis kölcsönt, hogy kihúzzuk valameddig. Egészen Újszegedig szaladtunk. Délután beállított az ismerősöm két hatalmas szatyorral, telis-teli kajával. A gyerekek csak pislogtak. Aztán megpróbáltam újra strukturálni az életem. Miből éljek? A gyerekek hova menjenek suliba?

Természetesen felhívtam anyámat, hogy ne aggódjon nagyon. Képzelem, mit adott be a drágalátos veje. Szárazon közöltem anyámmal a tényeket.

– Anyu, te vagy?

– Istenem, fiam, már nagyon aggódtunk. Pali mondta, hogy eltűntél a gyerekekkel együtt. Fiam, a házasság nem ilyen. Tudod, jóban-rosszban.

– Anyu, egy pillanatra csöndben tudnál lenni? Igen, elköltöztem, nem mondom, meg hova. A következő a szitu. Tegnap a Pali hazahozott egy kb. 23 éves nőt, a Gittát, és közölte, hogy velünk fog élni. Ez nem is lett volna gond, de este behozta az ágyunkba és azt mondta, mától együtt fogunk szeretkezni is, mi hárman. Anyu, ez erkölcstelen, evvel én nem tudok együtt élni, és ha láttad volna az élveteg pofáját, kizárt, hogy ebben benne legyek. Ez egy állat. Mi következik ez után, a lányaink? Szóval igen, eljöttem, elköltöztem, nem mondom meg, hova. Mindent elintéztem. Az emberek segítőkészek. Tudod, ügyes lány vagyok, és nagyon-nagyon csalódott. Nem ezt vártam az élettől. De ebben nem leszek partner. Ez biztos, na és a megaláztatás. Nem bírnék a lányaim szemébe nézni. Egyelőre még fel kell dolgoznom az egészet. Időnként jelentkezem. Beadtam a válópert. Anyu, minden rendben lesz.

– Itt vagy még?

– Itt vagyok, csak meg vagyok döbbenve. Egyáltalán, láthatlak valamikor?

– Anyu, egyelőre még nem, de hetente felhívunk. Nyugalom, relax. Minden rendben lesz.

– Na és fiam, hol fogsz dolgozni?

– Egyelőre még nem tudom, mindenütt keresnek védőnőt. Biztosan lesz munkám. A lányokkal minden rendben van, már elintéztem az átírást. Távolságtartási végzést is, anyukám.

– Fiam, jól teszed ezt?

– Anyu, te hallottad, mit mondtam el neked az előbb? Értetted? Anyu, nem fogok még egy nővel együtt élni a férjemmel. Értsd meg. Eléggé ki vagyok készülve így is. Fiatal nő vagyok, szép, harmincas. Van két szép gyermekem, egy jó szakmám. Nem kell aggódni. Más lesz most, többé nem leszek kiszolgáltatva senkinek. Főleg nem egy semmirekellő, élvhajhász fickónak. Még ha a gyermekeim apja is. Mit tanulhatnának tőle? Anyu, most tényleg, tedd a szívedre a kezed. Nekem van igazam. Nem vagyunk Törökországban, nem lesz nálunk hárem. Slussz, passz, és kész. Mivel nem tudsz semmit, nem is tudsz semmit sem mondani senkinek. Így a legjobb, hidd le. Jövő héten hívlak. Puszi és nagy ölelés. Szeretünk, anyu!

Most át kell gondolnom mindent. András hívott. Hogy tud segíteni, ügyvéd. Már a távoltartási végzésben is. Hogy izgul, van-e hol laknom? Vagy mit fogok csinálni?

Mit? Na mit? Dolgozok és élek, felnevelem a lányokat. Talán újra bízni fogok majd a férfiakban is, egyszer. Majd. Vagy nem. Gondolom, hogy átvészelem, Isten velem van. Azt hiszem. Valahogy nem elég erős a hitem. Még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett velem. Az az éjszaka! Nem megy ki a fejemből. A megaláztatás kínja. Látni a férjem kéjenc arcát. Vajon ő hogy békél meg az istenünkkel? Vagy szerinte ez így oké? Végül is patriarchális társadalomban élünk. Mondjuk, az igaz, nem vártam semmilyen magyarázatot. Mire, meg minek? Békéscsabától amúgy sincs messze Szeged. Szeged egy jó hely. Az ismerősöm nagyon rendes. Persze férfi, lehet, hogy vár valamit. De most aztán kemény leszek. Itt nem játszik senki az én életemmel. Az tuti. Főleg nem a lányaim életével. Tinédzserek, az ég szerelmére. Jó ég, mit mondok nekik? Oké, egyszerre egy lépés. Lakás pipa, költözés pipa, kaja pipa. Munka? Fel kell hívnom valakit.

– Szia, Bali Anett vagyok, tudod, Kármenné. Vajon tudnál segíteni, kihez forduljak? Szegeden szeretnék dolgozni, mint védőnő. Kivel kellene beszélnem?

– Ismered Gittát?

– Gittát? Milyen Gittát?

– Andor Gittát. Ő a megyei vezető, biztosan tudja, hol van üresedés. Egy biztos, nálunk Újszeged még ellátatlan, de viszonylag kevés gyermek van itt. Lehet, hogy a Védőnőképzőben is tudnak segíteni.

– Köszi szépen, Klárikám.

Ezt nem gondoltam volna, hogy pont abba a bizonyos Gittába botlok bele. Hát, lehet, hogy új szakmát kell tanulnom. Meg kell néznem a hirdetéseket. András meg megint itt van. Na persze, szimpatikus. Értem én.

– Figyelj, Anett, muszáj, hogy legyen állásod, különben a gyermekeket elveszik. Láttad már a Genát? Most hirdeti az állást, itt a szám. Mia ott a főnök, szerintem biztosan kijönnétek. Felhívom neked és egyeztetek időpontot. Szerintem neked való a dolog. Rendben is van, megvan és kész. Ma vár háromkor a Széchenyi téren. A válási papírokat előkészítem, de jó volna beleírni, hogy van munkád. A távolságtartási végzés holnap a kezünkben lesz. Kicsit erőszakosnak kellett lennem, mivel nem bántalmazott téged. Különös ügy, de én melletted állok. Bennem megbízhatsz.

Szuper iroda. Szép tágas. Milyen kedves a Mia. Azonnal egy húron pendülünk. Ötnapos a tanfolyam, és utána vizsga, majd eldöntöm, hogy jó lesz-e nekem. Ez jól hangzik. Van betanulási pénz hat hónapig. Nem mehetek Gittához, egyből kiderülne, hol vagyok, hol lakunk. Jó, talán nem bántana, de biztosan visszaráncigálna haza bennünket. Még mindig kinyílik a bicska a zsebemben, ha rá gondolok.

Oké, új élet, új kezdet. Új kollégák, új emberek, új város, új munka. Szerintem jó lesz. Persze újra fel kell építeni az új életünket. Apa nélkül. Család nélkül. Na és a lányoknak is el kell mondani a sztorit. Vajon hogy fogadják majd? Mindegy, lépésenként kell mindent. Aztán kialakul. A munka jó lesz, a lakás rendben van, jövő hónapban már tudok fizetni is érte. Egyelőre az ügyvédnek lógok a megbízási díjjal.

Minden jó lesz. Elmondtam a lányoknak. Csak pislogtak. Mondtam, hogy muszáj az igazat tudniuk. Egyelőre apuval nem találkoznak, csak a válási cécó megindulásakor.

Milyen rég nem jutott ez eszembe? Miért pont most? Talán Thaiföld hozza ki… most is futok valami elől. Csak most komolyabb. Le is csuknának. Mint kiderült, a Genából egyenes út vezetett az Első Bankba. Az új bankhitelek kiajánlásáig. Az úgynevezett devizahitelek. A szekerem jól futott, több milliót kerestem havonta. Aztán beütött a krach. Pont Mia volt az első, aki beperelte az Elsőt. Persze akkor még nem jelent meg a nevem sehol. Egyrészt, másrészt a bank nyugtatott, hogy nem lesz semmiféle retorzió. Minden törvényes. Vagy legalábbis úgy látszott. Csak eggyel nem számolt: néhány nagyon kitartó ügyféllel és egy jó ügyvéddel, aki végül is felderítette az egész csalást. Mert ugye, csalás. Ez nem kérdés.

Amikor előkerült a nevem, már nem volt tréfa. A kapcsolattartó javasolta Thaiföldet. Meg András, az ügyvéd, akihez gyengédebb szálak is fűznek. Egyben elszökhetünk a felesége szeme elől is. Szóval bujkálok, bujkálunk. Nincs Face, Insta, semmi poszt. Nyugis élet, még a nevemet is megváltoztattam. Ana lettem, jobban simulva az itteni életbe. Kiejthetőbb is. Na meg az élet nem túl drága. A lányom segített, ő is itt élt egy pár évet. Így a kapcsolataival tudtam munkát és lakást szerezni. Aztán a bujkálással töltött évek. Azt mondták egy-pár évről lehet szó, aztán visszamehetek. Ennek is már hat éve, már 2018-at írunk.

Ma beszéltem először otthoniakkal. Lettivel. Teljesen elképedtem: végeztek az ő férjével és Mia férjével is. Maffiaállam. Mégis mit gondoltak? Itt csak az élhet jól, aki beáll a sorba. S persze az sem elég, folyton és állandóan bizonygatni szükséges a hódolatot, a hűbérurak által elvárt mindennapos seggnyalást, na meg a dezinformációs tevekénységet. Persze előbb-utóbb már elrakod a tükröket. Ki bírná ezt?! Amíg másoknak hazudsz, még csak-csak, de amikor magadnak hazudsz, előbb-utóbb meghasadsz. Persze hallottam a lövöldözésről, a háromnapos gyászról. Most jön csak a feketeleves. Mert terítékre kerül minden, és kibukik. Látványos bukások, pálfordulások, ezek várhatóak. Hacsak nem lesz forradalom. Bár ezek birkák, hogy lenne? Mondjuk, valaki csak megszervezte a merényletet. Nem is lehet akárki. Bár sokan haragudtak a rendszerre, a maffiavezérre, a főmuftira. Mondjuk én is hallottam fura eltűnésekről, még furább halálesetekről, na és az öngyilkosságok végtelen soráról. Az egy nap alatt elköltöztetett cégekről, alkalmazottakról, mielőtt az állami einstand utolérte volna őket. Egy pillanat alatt államosított vállalkozásokról, családok, városok tönkretételéről. Sajnos nem keveset. Szóval egyelőre még nem érett meg az idő. Nem tudok hazamenni. Lehet, hogy már soha. Végül is itt jó. András a tenyerén hordoz. Nincs túl sok társasági életünk. Szerencsére a lányaim meglátogatnak.

Végül ez a jó Thaiföldben: ide mindenki szeretne jönni legalább egyszer, így aztán láthatok ismerősöket, legfőképp olyanokat, akik nem pofáznak. Vagyis csak olyanokat. Ki gondolta volna, hogy Mia ennyire berág, hogy egész forradalmat indít a bankok ellen, összeállva egy igen képzett, bűnügyekre specializálódott ügyvédnővel, aki szintén ráállt a devizahitelekre, simán fölgöngyölítve magát a csalási metódust?

Csak persze egyre nem gondoltam; hogy a nagyvezér keze idáig elé. Már negyedik napja követnek, nagyon rossz érzésem van. Egész borzasztó megérzés. Valahogy, azt hiszem, végeznek velem. De miért pont most? Ezt nem értem. Már a hazatérésemet terveztem éppen. Csak pont Mia pere miatt idéztek be. Egészen hazáig követett egy furgon. Ez nem vicces, egyáltalán. Talán csak a képzeletem játszik velem. Bár éppen ebben vagyok nagyon jó. A női megérzéseimben. Nem csalt még meg sohasem. Relax. Thaiföld, Bangkok, itt mindenki láthatatlan tud lenni. A rendszer hibátlanul működik. Része vagy, és élvezed a védelmét. De mégis. Alig bírtam elaludni. Tiszta para lettem. Mintha a falnak is szeme volna. Éreztem a rám irányuló tekintetet. Talán csak egy kukkoló, végül is csodálatosan szép, formás asszony vagyok a legjobb korban. András mondaná, baszott jó, mondjuk ez kissé patriarchális. Meg egy kicsit soviniszta is. De a férfiak már csak ilyenek. Igen, lehet, hogy erről van szó. Egy kukkoló. Talán. Kicsit ijesztő. Mindegy, megfürdöm és lefekszem. András csak pár napra utazott haza. Legalábbis azt mondta. Csak ez az érzés nem hagy nyugodni. Valahogy a halál leheletét érzem. Hülyeség.

Már állok a zuhany alatt, mikor valami mozgást érzékelek. Aztán beüt a krach. Valaki leránt a földre a hajamnál fogva és húzni kezd. Mire sikoltani akarok, már leragasztja a számat a szokásos, filmekből ismert szürke Tesával. Ketten vannak, férfiak. Jesszusom. Most már tényleg félek. Ez nem vicc. Nézzük, hogy bírok kikecmeregni belőle. Biztos kukkolók, jézusom, ezek szexet akarnak. Talán azon túl tudnék lenni. Édes istenem, ezt nem bírom ki. Már betuszkoltak a furgonba. Igen, az a furgon. Tehát mégiscsak követtek. Viszont magyarul szólnak hozzám.

– Na, ez tetszik, te kurva? Azt hitted, itt nyugodtan élhetsz? Te lotyó. Ez nem így lesz, Biztosan kurva nagy szád volt. Senki sem fogja megtudni, hogy eltűntél. Bangkok már csak ilyen. Szóval, csak hogy tudd, egész fentről kaptuk az infót. Veled el is szórakozhatunk egy kissé, mielőtt megölünk. Nyugi, jó lesz, meglátod, jó kis műsor lesz, bennünk nem csalódsz, nem úgy, mint a volt férjedben. Bizony, tőle van az infó. Mármint, hogy itt vagy. Tudhattad volna, hogy egy geci. Simán elmondta, és mi megkerestünk. El kell varrnunk a szálakat, csak előbb még meg kell tudnunk, mit tudsz. De előbb kicsit eljátszadozunk mi hárman… na, szépen, csak figyelj.

Ezt nem hiszem el, hogy a volt férjem lesz végül a vesztem. Azt gondoltam, már nincs benne érzelem. Jesszusom, hova visznek ezek? Vagy kihez? Ó, ezt ne…

– Mondtam, főnök, sima ügy lesz. Itt a spiné. Biztosan beszél, megpuhítottuk.

– Hülye vagy? Hogy néz ki a csaj? Mit csináltatok vele? Ezzel már nem tudok beszélni! Halott?

– Dehogy, csak kicsit szórakoztunk. Nem toltuk túl. Biztosan él még.

– Azt mondtam, élve, te barom.

Elővette a stukkerét és lelőtte az egyik erőszaktevőt. A robbanás hangja ébresztett öntudatra. Az egész testem sajgott és fájt, mindenhonnan folyt valami. Vér, ondó, nyál, vizelet; összevissza vagdostak és basztak. A fasznak ébredtem föl. Ezt nem akarom. Istenem, szeretnék meghalni, most!

– Ébresztő, kiscsillag, halló, már reggel van, a csúnya fiúk meghaltak, én vagyok a jótevőd. Hallasz, galambom?

Csak pislogtam, és bólintottam egyet. Próbáltam nyelni egyet, de csak hányni tudtam.

– Na mi lesz, galambom? Tudsz beszélni? Fogjátok már meg szépen…

Irány a kád, ez mi?

– Feküdjön nyugodtan, kérem, rendbe teszem.

– Ki maga, kik maguk?

– Pszt. Csöndben. Nem beszélhetünk. Ellátom a sérüléseit, csukja be a szemét. Orvos vagyok.

– Kik maguk? Miért vagyok itt? A szerveimet akarják? Vágjon nyugodtan, így már nem élet az élet, nem akarom tovább. Vágjon már, bassza meg!

– Csss! Relax.

– Mi a franc? Tud beszélni? Mennyi idő lesz már? Varrja össze és fürdesse meg, tákolja már össze, adjon neki nyugtatókat meg egy kis narkót, aztán kiszedjük, amit kell.

– Kérem, még tíz perc. Mindjárt készen vagyunk. Túl sok vért vesztett. Már nem tudja, mit beszél. Meg akar halni.

– Az is meglesz. Csak haladjunk már. Minden készen áll a közvetítéshez. Gyorsan csinálja már!

Már nem is fáj, csak a megaláztatás. Úristen, miket adhatnak be nekem? Nem érzem a sérüléseket, és pillanatokra tiszta a tudatom is. Tudok gondolkodni. Istenem, hogy talál meg András? Itt, Bangkokban? Vagy lehetséges: kúszhatnék a fehér fény felé, milyen egyszerű. Talán sikerül. Csak egy szikét kellene találnom, bár a tű… Tűvel varr a doktornő. Jó hosszú tűje van. Ez az. Csak lesz-e erőm a szívembe döfni? Egek, ez meg ki? Valahogy olyan ismerős a hangja… Ez nem lehet. Istenem, ez nem lehet.

– Na, hozzátok csak szépen, itt a párod, szépen együtt lesztek az elmúlásban is, ahogy megrontottátok egymást. Na, szépen figyeltek rám, oké? Na, gyerünk! Mit tudtok a perről? Megkerestek benneteket? Gyerünk, mesélni szépen… szaporán.

– Én nem tudok semmit, semmilyen perről.

Egek, én beszélek. Valamit beadtak nekem.

– Mit beszéltél tegnapelőtt a barátnőddel a Messengeren? Végül is nem fontos, itt van leírva. Azt mondd meg szépen, miket mondtál ennek a Lettinek? Ugyanis bizonyára te sem, és a kis barátnőd sem tudja: lehallgattak benneteket, egyenesen a főnök. Na meg bemértek, utca, házszám. Csak ki kellett mennünk érted. Végül is megvagy. Bár nem is értem, miért vagy ennyire fontos. Tudsz-e még valamit? Vagy csak tetteted magad? Lehet, hogy kicsit erőszakosabb kell, hogy legyek? Hadd lássa a te drága ügyvéd urad, hogy miket tudsz, ha akarsz?! Szóval?! Beszélsz vagy meghalsz? Előtte még egy menet belefér, és nem vagyok óvatos. Imádom a végét. Főleg az ölést. Meg a félelmet az arcodban, a reszketést, az undorodat, ahogy betolom a faszomat mindenhova. És biztos lehetsz benne. Mindenhova! Beszélsz végre, kurva?

Megrángatta a hajamat? Nem is fáj. Egészen az arcomba liheg és beleköpködi egyenként a szavakat. De mintha nem is nekem mondaná. Mintha lebegnék. Vagy ilyesmi. A faszt, azt értettem. Megvonaglottam. A kibaszott képek. Fogva tartanak. Ezek már mindig velem lesznek. Istenem, nem akarom ez! Csak most legyen vége!

– Szóval nem beszélsz? Gyerünk, könnyebb lesz, de imádom a nehezebb utat! Szóval szereted a faszt, gyerünk szépen, kapd be vagy ugass már!

– Kérem, mit mondjak?

– Nézz oda, megjött a kurva hangja. Az hitelekről ugass szépen, indul a közvetítés, várják a vallomásodat odafönt.

– Ott dolgoztam. Az Első Magyar Bankban. Bankhiteleket árultam.

– Mit tudsz a devizahitelekről?

– Azt is árultam. Elsőét.

– Tudtad, hogy csalás?

– Mindenki tudta. Kellettek az ingatlanok. Földönfutókká kellett tenni az embereket. Ne legyen semmijük. Hogy kezesek legyenek.

– Jó kis barátnő vagy. A barátaidat is földönfutóvá tetted.

– Én nem akartam.

– Nagyon jól tudtad, mit csinálsz. Nem volt elég a milliós fizetés? Nem megmondtuk, hogy maradj nyugton? Mit pofázol? Hagytunk békében élni a világ legszebb helyén, erre ugatsz? Normális vagy?

– Én nem akartam semmit. Nem gondoltam, hogy fontos.

– Nem követed az eseményeket? Már az uniós bíróságnál van az ügy, a kis barátnőd valóságos forradalmat csinált a rafkós ügyvédnővel. A lehallgatásodat is megszervezték. Profik. Nem véletlenül kommunikációs a kis barátnőd. Szóval nem tudsz semmit? Azt sem tudod, hogy élőben ment a kis dumcsitok a Lettikével? Élőképpel? Benne van az anyagban. A faszért nem tudtad tartani a szádat? De most aztán vége ennek. Itt a dal vége. Brutális lesz, ígérhetem. Aztán megtudja a világ, és mindenki befogja, mert mindenkit megtalálunk, ebben biztos lehetsz.

– Kérem, inkább öljön meg!

– Az is meglesz, jó hosszan, nyugi. Ez is közvetítés lesz. A lányaid jól fognak szórakozni, ígérem.

– Kérem, ne, itt vagyok én. Mindent megteszek.

– Ebben biztos vagyok. Minket nem lehet így csőbe húzni. Lesz vagy három év, mire rendbe hozzuk. Eltussoljuk. Mire mindenki meghúzza magát.

– Kérem, ne… – A saját üvöltésem elnyomta a hangomat. Valahonnan messziről András ordítása vegyült a volt férjem hangjába. Csak legyen végre vége! A lányaimat ne, kérem!

– Nem látod, hogy hulla? Hagyd már! Hallgattasd már el azt a zokogó faszt. Nem bírom hallgatni. Öld már meg, vagy te is sorra kerülsz.

– Főnök, mindent vettél?

Letti

Az internet, a Face, a tévé, az újságok mind tele voltak Anettel meg a barátjával. Elég véres videó kerengett. Ezt nem hiszem el! Velem beszélt utoljára. Ezt nem hiszem el! Ez egy kivégzés, extrákkal. Csak hogy értsük. Fel kell hívnom Miát.

– Mia, kapcsold be a tévét!

– Valami baj van?

– Anettet kivégezték, megerőszakolták, és feltették a videót a világhálóra. Ez egy üzenet. Mi is így járhatunk.

– Figyelj, visszahívlak, a vonaton ülök.

Ezt nem hiszem el. Nem érti, hogy mind veszélyben vagyunk. Ez nem egyszerű fenyegetés, ez nyílt hadüzenet. Nekünk, nem is titok.

Mia

Úristen, mit tettek? Mit tettem? Célkeresztbe raktam őt? Istenem, ezt nem akartam. Most már nem lesz jó vége. Ez biztos. Biztonságba kell helyeznem a gyerekeimet. A családomat. Most mi lesz?! Ezeknek semmi sem szent. Pedig azt hittem, ha meghal a király, vége lesz. De nem. Valószínűleg úgy csinálják, ahogy mi is; egyszerűen meghackelnek. Nincs titok. Semmilyen. Meg kell nyugtatnom Lettit.

– Letti, figyelj, megnéztem, ez borzasztó. Igazad van, ez egy hadüzenet. Egyelőre ne csinálj semmit. Megoldjuk. Ahogy eddig is mindent. Mindent megoldunk, ahogy eddig is. Relax. Most leteszem. Csinálj mindent ugyanúgy, mint mindig. Menj haza, főzzél, etesd meg a tyúkokat, indítsd el a locsolást. Jó, csak ígérd meg, kérlek!

– Jól van, úgy lesz. Oké.

Muszáj tennem valamit. Ez nem lesz egyszerű.

– Halló, Laci, tudunk biztonságosan beszélni?

– Most nem, majd én hívlak. Baj van?

– Megölték a barátnőmet Thaiföldön, a neten kereng a videó. Talán azok, akik a férjemet is.

– Értem, hívlak 2-3 óra múlva.

– Köszönöm szépen, addigra már hazaérek Salzburgba.

Hát, akkor most aztán konspiráció. A javából.