Читать книгу Osszes koltemenye - Zrinyi Miklos - Страница 3

1.

Adria tengernek fönnforgó habjai

Vallyon oly nagyok-é, mint szemem árjai?

Vallyon oly nagyok-é Mongibél lángjai,

Mint égő szüvemnek lángos hatalmai?

2.

Én éjjel, én nappal keserven ohajtok,

Miként fülemile, vértajtékot hányok:

De nagy nyavalyámbul gyógyulni nem tudok,

Sőt sebben, sőt kinban ujulton ujulok.

3.

Nagy sebet mert csinált Cupido szüvemben,

Kinek orvossága nincs dictamusfűben.

Mint egek forognak örök környületben,

Ugy bum, ugy bánatom forog örökségben.

4.

Én Márst énekelek haragos fegyverrel,

Kinzó szerelmemet hogy felejtsem evel;

Másfelől kis isten megkerül fegyverrel,

Harcol, vagdalkozik lángozó szüvemmel.

5.

Két nagy harcban meggyőzött immár engemet,

És midőn sokáig hurcolna engemet,

Illyen nehéz okkal nékem kegyelmezett,

Hogy irjam Teseus nagy hitetlenségét.

6.

Bizony nagy büntetés, mert én inkább irnám,

Miképpen árult el engem szép Violám,

Mennyi sok ohajtást érette heában

Sürü fölyhök közzé szélnek bocsátottam.

7.

Mennyiszer könyvemmel ezt az sebes Drávát

Árasztottam, s neveltem haragos árját,

Most is könyveimtül forgó örvényt forgat,

És maga magában neveli haragját.

8.

És ezt mind érette, és mind csak heában;

Heában fáradtam magas Parnassusban,

S ott érte fejemet ágoztam laurusban,

De szelet fogtam, pénzt gyüjtöttem álmomban.

9.

Ah háládatlan, és nem hajt meg én kinom,

Kiben éjjel-nappal untalan kinlódom!

Nem hajt meg szép versem s utánnad járásom,

Égő tüzem, árvizem, sok sohajtásom!

10.

Halljad meg most Téseus hitetlenségét,

És annak magadra vegyed az értelmét;

Halljad Ariannának siralmas versét,

S nagyobbnak véljed háládatlan éltedet.

11.

Tebrus vize mentiben szép Ariánna

Nyugszik vala kegyessen felvont sátorba,

Mert Cupido örömöt mutat álmába;

Azt tudja, hogy Teseus fekszik ágyába.

12.

De fülemülének ékes szóllásával

Felzöndült elméje igen gyorsasággal;

Felnyitja szép szemét, látja hogy szép hajnal

Röpdözve elöljün harmatos szárnyával.

13.

Ölelni kivánván Teseust, életét,

Gyöngén tapogatva viszi ágyba kezét;

De semmit nem talál, csak az üres helyét,

Meghidegült ágyát, és hitetlen jelét.

14.

Akkor mintha menykü szörnyü szelletivel

Esztelenitette volna keménységgel,

Sokáig nem szóllal, mert szava elmével

Maga jüvendőjére röpült vala el.

15.

Mindazáltal azonnal elméje megtér,

Mihent az szüvérül eloszlék fojtó vér;

Ő meztelenen is sátorbul futni mér,

Körül-körül keresi és ismét betér.

16.

Üti fejér mellyét, szaggatja szép haját,

“Teseus! Teseus!” nagy erővel kiált;

Kifut Tebruspartra, hon maga folyását

Tengerben adóúl önti, hamarságát.

17.

Ott széles tengeren szemét megforgatja,

Az partot üressen emberektül látja,

És semminek másnak szavát nem hallhatja,

Csak szép Alcionnak, mint társát siratja.

18.

Echo is bánattal szól Ariánnának,

Csinál öregbülést választtal bujának;

Mert ha ő panaszol, szól az kűszikláknak,

Echo bus választtal nevet bánatjának.

19.

De ő az sötétben hajót messzi látja,

Dagadt vitorláit hogy könnyü szél hajtja,

“Teseus! Teseus!” ismétlen kiáltja:

Amaz ütet nem hallja s nem is hallhatja.

20.

Int és visszahija gyönge kezeivel,

De az hajót viszi szél nagy sebességgel.

Arianna késéri végig szemeivel,

Mig hajó szeme előtt tengeren tünt el.

21.

Akkor osztán szaggatja aranyos haját,

Körömzseli körmével kegyes orcáját,

Nem messzi megszemlélt egy magas kűsziklát,

Rá hág, és tengernek igy kezdi panaszát:

22.

“Jaj szerencsétlen én, jaj én boldogtalan!

Mint csalám magamat Cupido hatalmán!

Kit Hesperus adott, Lucifer or módján

Ellopta, elragadta tülem hamarján.

23.

De nem ragadt el senki, Teseus, téged,

Csak az te mondhatatlan hitetlenséged.

Hon eskütt szerelmed? Hon van igaz hited?

Talán vitorláddal szélnek eresztetted?

24.

Te hitetlenséged viszen oly hirtelen,

És nem ez gyönge szél, ki röpül tengeren.

Eredj, eredj, Teseus, eredj, hitetlen,

Az én lelkemet is viszed te fenyődben!

25.

De ha hajód lelkemet veled hordozza,

Miért halandóját magával nem huzza?

Nem oly nehéz, elhidd, ez az Arianna,

Hogy te hajód őtet is el nem birhatná.

26.

Elmentél, kegyetlen, elmentél, mint gyors szél,

És engem bús örökös gyászban kevertél;

Sőt örök halálban engem eltemettél,

Hitrontó, engem vesztő, keményebb ércnél.

27.

Bizol, országodban hogy mensz triumfussal,

Aval az kegyetlen holt Minotaurussal;

De ha ki fog kérdeni: győzted mi móddal,

Tagadsz-e: Ariánna okosságával?

28.

Micsodás látatja lesz vitézségednek,

Hogy aztot elhiggyék idegen emberek?

Nem tulajdonitja senki ezt kezednek,

Hanem Ariánna esztelen szüvének.

29.

Ki fogja mondani, hogy labirintusbul,

Az magad eszével kijüttél, halálbul?

Sok száz mind okossabb, mind vitézebb abbul

Ki nem tudott jünni csalárdos fogságbul.

30.

Ah, mert Ariánna adá ezt tenéked,

Az ő cérnájával magadat vezetted!

Ihon mint fizet most nagy hitetlenséged,

Prédául vad helynek hagyál és tengernek.

31.

Miért nékem nem hagysz cérnát és tanácsot,

Ki útán láthassam egyszer ez világot?

Ah, miért nem csaptad nyakamban az kardot?

Csináltad volna meg előbb az koporsót.

32.

De több triumfust is számlálnál házodban,

Ha az Ariánnát elvinnéd hajódban,

Osztán ott hirdetnéd széllel országodban:

Egy leánzót megcsalál hamisságodban.

33.

De nézd meg, kitül futsz és ki előtt szaladsz,

Nézd meg hitetlenséged miát mit csinálsz!

Ki néked életet, annak te halált adsz,

Én labirintusbul, te nagy fogságban hagysz.

34.

Eredj, eredj, hitetlen, szelek szárnyával,

Istenek haragja nagyobb hamarsággal

Elsiet utánnad és eljün károddal,

Mert nevekre esküttél nagy hazugsággal.

35.

De talán azt tudod, istenek megholtak,

Mellyek Enceladust küvel buritották,

Prometeust kányákkal elszaggattatták,

Az kik Salmon királyt föld alá rontották?

36.

Vagy kik Atlást forditák nagy kűsziklára,

Licaont rút vadra, Aeteont szarvasra,

Atreust, Terodamant mérges sárkányra,

Hecubát ebbé, Scillát ugató habra?

37.

Sem siet, sem késik haragja Istennek

Mert örvényes habbá teheti könyvemet,

Szélvésszé forditja sohajtó kedvemet,

Én bánatimmal elburitnak tégedet.”