Читать книгу Osszes koltemenye - Zrinyi Miklos - Страница 6

Orfeus az szép Euridice után futván,

Euridicét egy vipera megcsípte, az mely mérges

sebben megholt Euridice.

Igy siratta Orfeus.

1.

Nyisd meg én torkomat keserves sirásra,

Apollo, mert im jutottam árvaságra,

Kiért, mint gilice nem száll az zöld ágra,

Ugy szüvem nem kiván jutni vigaságra.

2.

Nyisd meg Biblis két szemeimnek forrását,

Hadd neveljem, bővitsem szüvem sirását.

Echo, sürüsits meg lölköm sohajtását;

Gyönyörüségemnek gyászoljam fogyását!

3.

Euridice oly volt, mint egy szép virágszál,

Mint legszebbik csillag, mely sokak között áll.

Ezt elvitte az irigy s kegyetlen halál,

És ezért nyugodalmat szüvem nem talál.

4.

De te büneimért ha verni akartál,

Miért kegyetlenségben igy elfajzottál,

Jupiter, s inkább énrám nem haragudtál,

S haragos menyküveddel el nem rontottál?

5.

Vaj ha ily szépséget szenvedni nem tudtál,

Miért engemet is be nem buritottál,

Miként Enceladust az nehéz Aetnával?

Vagy mint Prometeust el nem szaggattattál?

6.

Nem ezt ő szépsége, szép piros orcája

Érdemlette, szépen szólló kláris szája,

Két fekete szeme, aranyas szép haja,

Alabastrum mellye és márvány ajaka:

7.

Hogy mérges vipera miát ő meghaljon,

És ő ártatlan lelke pokolra szálljon.

Kár rózsának, mikor virágjában vagyon,

Szerencsétlenség miát hogy meghervadjon.

8.

Megholt Euridice, az én szép virágom,

Eltávozott tülem az én vigaságom.

De én mégis élek ezen az világon,

Világtalan világon; veszett világon.

9.

De ha abban vagyon lelkem, kit szeretek,

Nincs tahát énbennem az éltető lélek,

Nem vagyok én Orfeus, én nem is élek,

Hanem mély pokolbul jütt vándorló lélek.

10.

Szabad lesz Plutohoz poklokban énnékem

Szerelmes Euridicém után elmennem.

Ha nem szabad élőnek, mert nem eleven

Vagyok, mert lölköm ott van, az hol szerelmem.

11.

Ó, szerencsétlen én! Imé törött kobzom,

Bizonyítja igyemet romlott miszkálom,

Vadaimat veletek öszve nem hivom;

Soha virágimat is nem vigasztalom.

12.

De ha én tinéktek sokszor jól szolgáltam,

Hangos kobzommal tikteket vigasztaltam,

Szelégy és vad közt békeséget csináltam;

Ha ti nálatok valaha kedves voltam:

13.

Sirjatok énvelem ti is, o, szép Musák,

Eggyütt sirassátok az én nyavalyámnak

Sulyát, kedves Driadesek, szép Napeák,

Ékes Naadesek, szép termetü Nymphák!

14.

Sirj te is, gyors Dráva, erős bizonságom,

Ki voltál égő szüvemnek orvosságom!

Téged sokszor megnevelt én könyhullásom,

Sokszor te oltottad az én gyuladt lángom.

15.

Ne gondoljad immár, hogy meggyógyulhatnék

Mint szalma, mint kénkű mert az én szüvem ég,

Kit meg nem oltana egész tengermélység.

16.

Csak te gyógyithatnál, o, Fátum kegyetlen!

Hogyha szörnyü kinnal megölnél hirtelen,

Vagy Késmárkot nyakamban vetnéd véletlen,

Szakadnának egek ha rám kéménletlen.

17.

Hon vagy te, Gorgonis, iszonyu orcáddal?

Hon kegyetlen Busiris, fene lovaddal?

Hon ampopofrágusok, véres torkokkal

Vagytok? Scilla, Caribdis, több Furiákkal?

18.

Hon vagytok Hárpiák és kegyetlen Párkák?

Mondjátok meg nékem: életem fonalát,

Kik lehetnek azok, az kik hosszabbitják?

Miért életemmel eggyütt el nem rontják?

19.

Euridice! Euridice! Én szerelmem!

Hova hagytál világon árvájul engem?

Miért ugy futottál, mint egy vad, előttem?

Talán az te halálod volt az én vétkem?

20.

Bizony megkereslek sötét Acheronban;

Engedelmet találok talán Plutóban.

De ha reménségem elvész Phlegetonban,

Euridice mellett maradok poklokban.

21.

Euridice! Eszemben ha jün szép szájad,

Két fekete szemed, aranyos szép hajad,

Két domboru mellyed és szép márvány állad,

Fejér sima hasad, két szép gyönge lábad:

22.

Az szerelem nékem szép paradicsomnak

Tetszik, örvendetes mennyei országnak,

Nagy gyönyörüségnek és Elisiumnak,

Tündöklő napfénynek és szép csillagoknak.

23.

Viszont égő szüvemet ha megtekintem,

Mint lángozik, kinoz és mint gyötör engem,

Az szerelem tetszik Abissusnak nékem,

Styxnek és ördögnek, hogy igy bánik velem.

24.

Poklokban vagyok, hát nem kell oda mennem;

De még sem elég ez is; meg kell keresnem

Kegyetlen Plutót is; talán van kegyelem

Abban, kegyelmesség, ki nem tud, mi légyen.

25.

De ki vagyon oly, kit szerelem nem győzhet?

Nem él, ki szerelem tüzét nem esmérhet.

Lám szép Proserpináért ő is gyötrődött;

Lám, jég-hideg szüve, mint szalma, ugy égett.

Ezután követközik, miként könyörgött pokolban

Plutónak, hogy Euridicét kiadja, meg is nyerte, de oly privilegiummal,

hogy vissza ne nézzen: de ű, mikor vitte volna, meg nem türhette, hogy

rá ne tekintett volna, azért ismeg eltünt előtte Euridice.

[26.]

O, nagy Abissusnak,

Sötét Acheronnak

Rettenetes istene,

O, te nagy monárcha,

Te Flegeton átka

S örökös fejedelme,

Te Styxnek nagy ura,

Lölköknek ostora,

Te, kinek nincs kegyelme!

[27.]

Jüttem országodban,

Te birodalmadban,

Nem bolond kényeségért;

Az szerelem hozott,

Mert gyöplün hordozott,

Nem kérkedés kedvéjért.

Mert itt ember nem jár,

Nem is szól az madár,

Csak gyönyörüségéjért.

[28.]

Nem jüttem csudálni

S erődet próbálni,

Mint az Jupiter fia;

Légyen veszteg az Sfinx,

Folyjon békével Styx,

Nékem nem kell Furia,

Sem sárkány, sem Hydra,

Százfejü Chimera,

Nékem nem kell Harpia.

[29.]

Az én szép mátkámat,

Én nyugodalmamat

Elvitte irigy halál;

Mely ott fönn elválik,

Lélek testtül alig,

Jól tudom, hogy alá száll.

Tudom, birtokodban

És te hatalmadban

Euridice mostan áll;

[30.]

Hogy az elvennek

Vagy élő embernek

Nem szabad ide jünni:

Szabad lesz hát ennek,

Az kiben nincs lélek,

Poklokban is eljünni.