Читать книгу Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet) - Endrődi Sándor - Страница 7

A kend édes anyja

Megátkozott engem,

Hogy a fekete föld

Borítson be engem.

Ne átkozzon engem,

Nem vagyok én oka,

Mert én az ő lányát

Nem szerettem soha.

A kit én szeretek,

Meg van az szeretve,

Ha rá tekintek is,

Elfakad nevetve.

A pünkösdi rózsa

Kihajlott az utra, –

Eredj oda, rózsám,

Köss bokrétát róla,

Tedd az öved mellé

Két szemem láttára,

Viseljed, galambom,

Lányok boszujára!