Читать книгу Népdalok és mondák (3. kötet) - Erdélyi János - Страница 118

Elmegyek én szeretőmhöz,

Felköltöm én mély álmábul.

Ébredj, rózsám, mély álmodbul,

Hadd bucsuzzam városodtul.

Elmennél-e, itt hagynál-e?

Vagy hogy szived nem fájna-e?

Ha kő volna, meghasadna,

Öveg volna, elpattanna.

Irigylették, ha rád néztem,

Bánták, ha veled beszéltem,

Vagy ha házadba bémentem,

És a felé nézegettem.

Verje isten azt a szivet,

A ki kettőt, hármat szeret,

Nám én csak egyet szeretek,

Mégis eleget szenvedek.

Én istenem, add azt érnem,

Kit szeretek, azzal élnem.

Ha azt nem engeded érnem,

Nem is kivánom életem.