Читать книгу Népdalok és mondák (3. kötet) - Erdélyi János - Страница 124

Tudod-e galambom, minap mit fogadtál?

Hogy a boglya mellett nekem csókot adtál.

Többet is igértél, ha együtt lehetünk,

Ha sok ránk vigyázó szemtől nem félhetünk.

Még azt is igérted: magadhoz vezetel,

Ha öreg nénédtől titkon kiszökhetel.

De ez arany napot mind hiába várom,

Látom, nem tetszik fel hajnali sugárom.

Pedig ugy szeretlek, mint a lágy kenyeret,

Sohajtok éretted egy nap százezeret.

Kérlek hát, galambom, ha béestveledik,

Jer ki, ha vén nénéd ágyba heveredik.

A kert hátuljánál fogok én rád lesni,

De ne késs, mert nagyon nehezen fog esni.

Ne félj, hogy megfázzál, jó subám betakar,

Nem fázik az ugy is, ki csókolni akar.

Ölembe viszlek el, rózsám, a tanyára,

S ismét visszahozlak hajnal hasadtára.