Читать книгу Népdalok és mondák (1. kötet) - Erdélyi János - Страница 119

Nem vagyok én oka semminek,

Édes anyám oka mindennek,

Mért nem adott engem ollyan-ollyan-ollyannak,

A kit én szerettem magamnak.

Megvert az ur isten, de nem fáj;

Figefa levele lehullt már.

Figefa levele gyógyits, gyógyits, gyógyits meg,

Régi volt szeretőm, csókolj meg.

Akkor szép az erdő, mikor zöld,

Mikor a vad galamb benne költ.

Ollyan a vad galamb, mint a, mint a, mint a lány,

Fáj a szive a legény után.