Читать книгу Népdalok és mondák (3. kötet) - Erdélyi János - Страница 183

Ugy tetszik, a világ csak örömre vezet:

Nevetek, nevetsz te, ő nevet:

Számtalan vigságok bennünket követnek,

Nevetünk, nevettek, nevetnek.

De sokszor bennünket nagy bú bánat is ér:

Sírok én, te is sírsz, ő is sír.

Az egek a bútól megóvni nem birnak.

Sírunk mi, sírtok ti, ők sírnak.

Ah! talán az isten minket még megkimél:

Remélek, remélsz te, ő remél:

Igy bú közt emberek ismét jókat vélnek.

Remélünk, reméltek, remélnek.

Hát a ki magának hív hölgyecskét szerzett:

Szeretek, te szeretsz, ő szeret.

Boldogok, ha mindig békével élhetnek.

Szerettünk, szerettek, szeretnek.

A vig társaságba ha az embert viszik:

Iszom én, iszol te, ő iszik.

Heje huj! mindnyájan, kik erszénynyel birnak.

Iszunk mi, isztok ti, ők isznak.

De örökké nem tart, se tölgyfa, se kőfal:

Meghalok, meghalsz te, ő meghal.

Nem adhatsz világért semmit a halálnak.

Meghalunk, meghaltok, meghalnak.

Azonban jóllehet hogy testünk elporhad:

Maradok, maradsz te, ő marad.

Ird tüzes betűkkel szívedbe magadnak:

Maradunk, maradtok, maradnak.