Читать книгу Népdalok és mondák (3. kötet) - Erdélyi János - Страница 187

A báránynak négy a lába.

Többnyire mind vén a bába.

Boldog a ki él magába.

Nem üthetni ki nyers fába.

A melly leány sokat szeret,

Jó már abban ritkán lehet;

De mihelyt annyira mehet,

Hogy fejére kontyot tehet:

Az urát nevezi lónak,

Hol kesének, hol fakónak;

Magát pedig mondja jónak,

Nem barátja a szép szónak.

Gyakran figyelmez ablakra,

Mint a kancza az abrakra.

Ha kérdi ura, hogy mit néz?

Arra már a felelet kész.

Mi bajod uram, mit kérdesz?

Egy kedves bátyám ma itt lesz.

Adj pénzt hamar a kocsmára,

Serre, borra, pálinkára.

Oh szegény legény, mit tettél?

Mikor illyen leányt vettél?

Talán bolond gombát ettél,

Mikor illyenre szert tettél.

Ha az ura megy erdőre,

Más fekszik a lepedőre,

Mig haza megy nagy későre,

Megfonyad addig a bőre.

Akkor ugy néz az urára,

Mint egy nagy akasztófára,

Igazítja ganéjára,

Hogy tegye a pipájára.