Читать книгу Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - Gárdonyi Géza - Страница 1

IRTA

MIKSZÁTH KÁLMÁN

A törvényszéki vádlottaknál csak az általános kérdések között szerepel, hogy az illető hova való; a lényegre mindegy. A könyvnél fájdalom majdnem az a főkérdés, hogy «hol látott napvilágot?» Egy szegedi illetőségű könyv már előre fitymáló mosolyt csal a kritikusi ajkakra, s e mosoly alatt lappangva szinte ott lebeg már a sententia: «Bűnös és büntetendő!»

Nekem magamnak is vannak Szegeden született szellemi gyermekeim, a kiknek sokkal több küzdelmet kellett kiállaniok, mint a budapesti kölykeimnek, pedig talán erőteljesebbek, életrevalóbbak ezeknél.

Nagy primitivitás ez s nincs is meg egyebütt, csak az irodalomban, mert a fülemilének ha dalol, nem kételkednek azért a nótájában, hogy nem a városligeti fasorban teszi, hanem valahol a szatymazi bokrok között.

Nekem egyrészt örömet okoz, hogy ez a könyv épen Szegedről jön, az én fogadott szülőföldemről. Mert az édes-vizű városnak, mely hadi vitézségével, kereskedelmi életrevalóságával, magyar hűségével, megszerezte czímerébe egy ezredév alatt a pelikánt, aztán a bárányt, majd a phőnixet (ez került a legtöbbe), még szüksége volt egy állatra: a bagolyra. Arra a bagolyra, mely a szép homlokú Minerva istenasszony lábainál gubbaszkodik.

A paloták kupoláin csillámló napsugár nem veri ragyogását oly messzire, mint a nyomdák fekete betűiből kilövellő fény.

Egy városnak nem elég, hogy csak paprikája legyen: jobban mutatja, hogy igazi város, ha egy kis attikai só is terem benne.

Szeged egy rövid évtized óta magasan emelkedik ki az alföldi városok közt mint könyvpiacz. Tiz-tizenöt figyelemre méltó mű jelenik ott meg évenkint: s ha egyszer az a kérdés támadna, miért követel magának a többi alföldi városoknál nagyobb rangot, nem a nagy házait kellene fölemlítenie, hanem e köteteket.

Mert vegyük föl azt a képzelt esetet – a mi különben világ végeiglen soha se teljesedjék, – hogy Szeged elenyészik e föld szinéről és három adat marad fel róla.

Az egyik adat azt hirdetné, hogy hetvenezer lakosa volt.

– Épen kétszerannyi mint Orosházának – mondaná a nyomozó történész.

A másik adat arról szólna, hogy nagy forgalma, élénk kereskedelme volt.

– Kedvező helyen feküdt – okoskodnék a történész – éppen a Tisza mellett.

De amint rábukkan a harmadik adatra, hogy tizenöt könyv jelent meg évenkint a nyomdáiban, a historikus élénken vetné papirra: «Itt egy jelentékeny művelt város volt valamikor.»

Ám sok év sok tizenöt kötetjét lapoztam már át, de egyet sem találtam köztük feltünőbbet, mint fiatal irótársamnak ezt a könyvét, a «Figurák» – at. Tiszta kék ég alatt derült napsugár mosolyog, – a frisseség harmatja reszket az alakjain. Sok szín, sok szellem s még több elmésség. Csak még az izlésének kell egy kicsit tisztulnia.

Szinte érzem, mikor őt e néhány sorral bemutatom a közönségnek: «No most ugyan erős ellenfelet veszek magamnak!»

De ugy gondolom, nem volt az becsületes s igazi kertész sohasem, aki azért tapos el üde, illatos virágokat, mert nem ő termesztette.

Mikszáth Kálmán.