Читать книгу Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - Gárdonyi Géza - Страница 7

Nem tudom, hány óra volt, mikor B. kapitány névestéjéről hazaértem.

Az ibolyaszínű égen teljes pompában ragyogtak a csillagok. A kövezeten ropogott a hó. Az utcza néptelen volt. Csak az én nyomaim látszottak a fehér hórétegen.

Mikor az ablakom függönyét lebocsátottam, szemembe ötlött, hogy a Jupiter szinte vakító ezüstszínben ragyog. Gondoltam magamban, talán azért látom ilyennek, mert jégkéreg van az ablakomon, azután hirtelen elfelejtettem az egész csillagvilágot és mély álomba merültem.

Nem tudom, meddig aludtam, de mikor fölnyitottam a szemeimet, némi kábultságot éreztem.

Fölugrottam, hogy el ne késsem a napi munkától. Az órám állt. Odamentem hát az ablakomhoz és fölhúztam a függönyt, hogy az idő felől tájékozzam magamat.

Az égen nem volt még napvilág. A Jupiter még mindig ott ragyogott az ablakommal szemben. Kívül az utczán csöndes volt minden.

Visszafeküdtem az ágyamba és ismét aludtam egy verset.

Emlékszem rá, hogy nagyon jól esett ez a második alvás. Olyan üdén ébredtem föl belőle, mintha akkor születtem volna.

Siettem is otthagyni az ágyat. Véleményem szerint délelőtti 10 óra lehetett és én már is elkéstem a munkámból.

Milyen nagy volt azonban a csudálkozásom, midőn az ablak függönyét fölhúzva, az eget az előbbi pompájában, a Jupiter csillagot az előbbi fehér izzásban pillantottam meg.

Hogy még egyszer neki dőljek az alvásnak, ahhoz nem éreztem kedvet. Eszembe jutott, hogy kitünő konstantinápolyi dohányom van és hogy tegnap friss theát vettem.

Meggyujtottam hát a spirituszt és theát forraltam. Illatos és zamatos thea volt. Megtöltöttem utána a csibukomat és mert czudar hidegnek éreztem a levegőt, visszabujtam az ágyamba.

Gondoltam, olvasok valamit, míg a nap fölkel, de az ágyamhoz nem volt más könyv közel, mint Kantnak a filozófiája.

Három éve halogatom már ennek a könyvnek az elolvasását, most éreztem hozzá először hajlamot.

Azonban alig olvastam a könyvből 3 oldalt, az erős török dohánytól-e, vagy Kantnak a filozófiájától szédülni éreztem a fejemet.

Letettem hát a csibukomat, és ismét elaludtam.

A szél ordítva futkosott a kályhámban, mikor fölébredtem; az ablakok zörögtek és az esőcsatornáról pilingelve hullottak alá a jégcsapok.

Csaknem hanyatt estem ijedtemben, mikor az égen ismét a csillagokat pillantottam meg.

Kétségtelen volt előttem, hogy a föld megállott s hogy én már 3–4 nappalt nézek éjszakának.

Bizonyos, – gondoltam magamban, – hogy a földnek a tengelye az erős hideg következtében megfagyott és így a föld megszünt forogni.

Tömérdek aggodalmam támadt egyszerre:

ha minket ért az a malőr, hogy a hemisféránk nem a nap felől állott meg, ki fog bennünket győzni petroleummal? hová lesz a naptár, napló, napóra, nappal, napos, napszámos, napfogyatkozás, reggeli, vacsora, délharangszó s más eféle napvilágos ízék;

ha örökös lesz az éj, arra leszünk-e kárhoztatva, hogy örökké aludjunk?

fognak-e az éjbe borult országok indítani expedícziót a polusokhoz, hogy a befagyott tengelyeket kiolvaszszák?

divatban marad-e az a köszöntés, hogy: jónapot?

a föld túlsó feléről nem özönlenek-e ide a baglyok, denevérek, lumpok és az éjjeli bakterok?

micsoda óriási scandalum ez a világegyetemben, hogy egy kóborgó csillag állást foglal el?

hova lesz a tavasz, nyár és ősz, hova a saisonszerű kedves dolgok?

minek fogják nevezni a Pesti Naplót és felhős időben miképen csinálunk nappali világosságot?

melyik fele lehet most a földnek lefelé s miután a föld megállott, nem zuhan-e le azon az oldalon a tenger és nem potyognak-e alá az emberek?

Ilyenféle gyötrődések között jártam a szobában körülbelül 1 óra hosszáig. Akkor aztán elbágyadva a kínos gondolatoktól, ismét elaludtam.

Arra ébredtem föl, hogy az ajtóm nyikorog.

Rablók, – gondoltam magamban és a revolveremhez nyúltam.

Ugyanebben a pillanatban kinyílott az ajtó és odaugrott hozzám a rendőrbiztos.

Kicsavarta kezemből a revolvert.

A szobám egyszerre tele lett emberekkel és asszonyokkal.

– Mit akarnak? – kérdeztem csudálkozva.

A rendőrbiztos odafordult a szerkesztőmhöz és így szólt:

– Éppen jókor érkeztünk; ha még egy perczig késünk, hát a munkatársa agyonlövi magát!