Читать книгу Figurák. (Furcsa emberekről furcsa históriák.) - Gárdonyi Géza - Страница 5

– Szerecsen novella. –

Haj-haj!

Abban a boldog országban, a hol örökös kánikula forralja a vizeket és a pizangfák árnyéka alatt ingyen lehet hűsölni, kevés olyan szép leány volt, mint Kanyera, a fehérhajú Mpvapva leánya.

Fehérhajú Mpvapva leánya fekete volt, mint a korom, azaz olyan fekete, mintha bizonyos kormokat szétkeféltek volna az egész testén. Különben egyenes volt, mint a pálma; ajkainak csókját tenyérnyi széles helyen lehetett érezni, kövér kezei akkorák voltak, mint egy-egy jól kifejlett czukordinnye, s ha a lábait ültében a sarkára támasztotta, nem volt olyan szerecsenszív, a melyet szép talpaival egyszerre el nem bűvölt volna.

Két afrikai gavallér kurizált titokban a bájos Kanyerának: Matongó és Suna.

Hogy Kanyera melyiket szerette, azt tőle sohasem kérdezték, s így az szűzi szívének örök titka maradt.

Szép, deli ifjú volt mind a kettő; puha fekete gyapjút viseltek a fejükön, és Matongó ruházatul egy tarka nyakkendőt is, a mit egy utazótól csent el.

Matongó büszkén hordta ezt a nyakkendőt a térde kalácsa fölé kötve s lenézte Sunát, a ki ruházatul csupán három honi kakastollat viselt a hajába tűzve. Viszont Suna is lenézte Matongót, mert az ő orrában nagyobb volt a rézkarika, a hátára meg rinocerosz volt festve.

Egy napon megkérdezte a két gavallér Mpvapvát, hogy mi a leány ára?

– Hat fehér ökör, – felelte Mpvapva büszkén.

A két gavallér szomorúan sompolygott odább.

Kanyera a kapu mellett levő banánfa levelei között hallotta ezt a szóváltást és egy fél kókuszdió héjat telecsöpögtetett a könnyeivel.

Háromszor újult meg a hold ez után a szóváltás után.

Ez idő alatt az öreg Mpvapva huszonháromszor kergette meg a ház körül ólálkodó fiatalokat, sőt Matongónak egyszer úgy az inához vágott egy kiszáradt agyagdarabot, hogy Matongó hét nap, hét éjjel nyögött belé.

Egy holdvilágtalan csöndes éjen, midőn csupán a fehér csillagok bújtak ki az égnek fekete paplana alól, hogy az öreg Mpvapva kunyhóját bámulják, Matongó négykézláb odacsúszott a kerítés mellett levő banánhoz.

Az volt a szándéka, hogy az éjmadár énekét utánozva kicsalja Kanyerát a nádnyoszolyából és elmondja neki, hogy az ökröket nem képes előteremteni, azután pedig rábeszéli, hogy szökjenek el és építsenek kunyhót maguknak a kék hegyek tulsó oldalán.

Azonban mikor fölért a banánfa derekára, valami sötét alak ijedt mozdulatot tett fölötte.

Matongó azt hitte, hogy valami tolvajmajom lopódzott a fára, miért is óvatosan egy félre eső ágra húzódott és egy jól irányzott banánnal oldalba vágta a sötét alakot.

Egy nagy nyekkenés volt a felelet.

Hanem aztán csakhamar őfelé is szállt egy emberfej nagyságú banán és úgy találta a háta közepén, hogy csaknem lefordult a fáról.

Matongó egyszerre tisztában volt, hogy nem majommal van dolga.

– Te vagy, Suna? – kérdezte halkan.

– Én vagyok, Matongó, – szállott alá a felelet.

Egy perczre mind a ketten elhallgattak.

Ez alatt a percz alatt Matongónak furfangos terv játszotta át az agyavelejét.

– Valamit mondanék neked, – szólt hízelgő hangon Sunához.

– Fülem nyitva van, – felelt Suna.

Matongó fölkúszott hozzá a banánfa tetejére.

Suna rosszat gyanítva mászott odább az ágak között.

– Meg akarlak ajándékozni a térdem díszével, – szólt Matongó és levette a térdéről a nyakkendőt.

Suna kinyújtotta a kezét.

Ebben a pillanatban Matongó szemefehére megvillant: elkapta a Suna kezét, azután a derekát és nagyot ordítva rántotta le Sunát az ágról.

Mind a ketten lezuhantak a banánlevelekkel borított földre.

Itt aztán Matongó segítségért ordított és a Suna gégéjét szorongatta.

A kunyhóból csakhamar kirohant az öreg Mpvapva és a családja.

– Tolvajt fogtam, Mpvapva! – kiáltotta Matongó. – El akarta lopni a banánaidat és mérget akart önteni a kutadba!

Az öreg Mpvapva csöpp híjja, hogy el nem sápadt a haragtól.

– Gazember! – Kiáltotta dühtől vaczogó fogakkal.

Suna mentegetni akarta magát, de az öreg megfogta és kitaszította az udvarból.

Azután a Matongó nyakába borult és így szólt:

– Derék Matongó, fiammá fogadlak! – És odalökte az örömtől mosolygó Kanyera karjaiba.

Suna látta ezt a nádkerítés mögül és a szíve elszorult. Keserű hangon kiáltotta be Mpvapvának:

– Minek is volna neked az ökör, Mpvapva? – Elég hatökör vagy te magad is!