Читать книгу A magunk szerelme: Versek - Ady Endre - Страница 12

Pokolhintán vad, szédítő körök,

Tüzes mélységek fönt s alant,

Zuhanva szállni, szállva zuhanni

Való alatt és képzelet fölött

És mindenütt és mindenütt

És mégis a konok határok

Kemény tilalom-léce üt,

Mert várhatatlanokra várok

S nem várok mást, mint várhatatlant:

Óh, véres kínok véres kínja ez.

Hörögve dönget vágyam kapukat,

Arcomra pirosan bemázolt csontváz

Tiltó és bolondos ujja mutat.

S körülöttem csak lehetőség

S álmodható és lenge álmok

S nincs Isten, hogy szédítő hintám

Dohodt rab-útjából kiszálljon

S vágyam megfogjon valamit,

Eleddig még megfoghatatlant

És megöleljen valakit,

Eleddig megölelhetetlent.

A tüzes mélység megvakít,

Agyam fölforr, torkom rekedt

S bomlott, nehéz alkonyaton

Átkozott, szent Lehetetlenség,

Zengem sorvasztó éneked.