Читать книгу A magunk szerelme: Versek - Ady Endre - Страница 5

Általvetőm virág málházza,

Lábaim ugrós kedvűek,

Kedves súllyal hullott reám

Életemnek késett áldása.

Mosolygó, nagy szememben reszket

Sok-sok boldog látnivaló,

Sok telő kedv és áhítat,

Hogy mindent-mindent újrakezdek.

Ni, mennyi van még a világon,

Örömre-szántak és jövők,

Hopp, hívnak-várnak az útak:

Be szép vagy, én új ifjúságom.

Be hazudtam vén teltségemmel,

Be jó az édes habzsolás,

Be sűrű jószág a csoda,

Be jó ember a derült ember.

Kék hegyeken, zöldelő fákon

Ámulat s ígéret rezeg

S újfajta, szelid mámorok

Bizseregnek át a világon.

Olyan édes fáradt az este

S mozgatók a fény-reggelek

S oly boldog az eltévedés

Kis boldogságokat keresve.

Víg a sírdomb, tarkák a völgyek,

Ihaj, be sok a tréfa-szó,

Tájék, kötődés, nóta, nő:

Meg nem állom, hogy ne fütyöljek.