Читать книгу Népdalok és mondák (1. kötet) - Erdélyi János - Страница 138

A kend édes anyja megátkozott engem,

Hogy a fekete föld boritson be engem.

Ne átkozzon engem, nem vagyok én oka,

Mert én az ő lányát nem szerettem soha.

A kit én szeretek, meg van az szeretve,

Ha rá tekintek is, elfakad nevetve.

A pünkösti rózsa kihajlott az utra,

Eredj oda rózsám, köss bokrétát róla.

Tedd az öved mellé, két szemem láttára,

Viseld el, galambom, lányok bosszujára.