Читать книгу Népdalok és mondák (3. kötet) - Erdélyi János - Страница 150

Servus, Bacchus urunk!

Légy mostan mi velünk,

Kit most mint borgazdát,

Akképen tisztelünk.

Tudod, nyáron által

Hogy mi sok port nyelünk,

A mint szárad torkunk,

Aként kapanyelünk.

A te jó kulcsárod,

A hiv Ganymedes

Mondja, hogy pinczédben

Van sok jó bor, édes.

Hogy megihatja azt

Akármelly negédes,

Sőt ha jól felhörpent,

Akkor szós, beszédes.

Kérünk, tegyed velünk

Mostan tehát aztat,

Töltesd kulcsároddal

Tele poharunkat,

Áztasd meg elepedt

És szomjú torkunkat,

Hív szolgálatodra

Ajánljuk magunkat.

Im vigyük a hév nyár megérlelt zsengéjét,

Mellytől óvá az ur csapkodó vesszőjét,

Vegyük hát jó szívvel jó izű gyümölcsét,

Csákánynyal, kapával ástuk, véstük tövét.

Adjunk dicséretet jótevő urunknak,

Hogy megadá izét s erejét borunknak,

Mellyel vidámságot szerzünk mi magunknak,

S vigságot okozunk felebarátinknak.

Cselekedje az ur, hogy mind a magvető,

Mind a szőllőmives legyenek szerető,

Kedves hű barátok és senki kivető

Ne legyen közöttök s csalárd hitegető.

A többek közt e ház érdemes gazdáját,

Asszonyát és ennek hűséges dajkáját,

Áldja meg az isten a familiáját,

Ott érhesse az uj az ó szalonnáját.

Im itt áll most Bacchus,

Nézzétek emberek,

Kinek szüksége van

S izzad a tenyerek.

Neki gondja vagyon

Minden emberekre,

A kik csak a kapát

Foghatják kezekre.

Teremtette isten

Sikon a hegyeket,

S plántáltatta erre

A szőlővesszőket.

De minthogy a szőlőt

Munka után adja,

Magának sokallta,

Bacchusnak átadta;

Elvállalta aztat,

És pártfogója lett;

A ki őt kedveli,

Adjon hát az kezet.

Ő vidámságot ad

Az emberi szívnek,

Ha tövét munkálja

A szőlővesszőnek.

Igyekszik ő mindig

Gondját is viselni,

S a szőlőszemeket,

Tövön megérlelni.

Ne szomorkodjatok,

Ti kiket kapára

Fogott a természet

S juttatott e sorsra.

Hogy kapát vagy ásót

Nyomott markotokba,

Mert édes leve foly

Ennek gyomrotokba.

Ha teli látjátok

Csengő poharatok,

Cselekszi ezeket

A ti jó Bacchustok.

Most is tele vagyon

Jó öblös hordója,

S tölti jó uj borát

Csengő poharába.

Muszka, polyák, lengyel, görög,

Czigány, zsidó, magyar, török,

Kiknek a „kétágú“ tetszik

S erejéhez igen bizik:

Katona, kántor avagy pap,

Mihelyt a kapanyelhez kap,

Kapásnak, ha kezébe csap,

Czéhünkbe vétetik az nap.

A ki csak a kapát birja,

Azt ez a czéh mind beirja,

Mert itten próbahét nincsen,

Mindent be kell venni ingyen.

Kundschaft és más keresztlevél

Csak abból áll: igyál, egyél,

A remek is épen annyi,

Csak a kapát bird vagdalni.

Sőt több czéhek kit kivernek,

Azok is itt bevétetnek,

Hozzánk lesznek egyenlővé,

Azért nem teszszük elsővé.

Mátyás-napkor már a vinczlér

Erős legényeket szemlél,

Hívja őket áldomásra,

A szakmányfelvállalásra.

Gergely, József ha érkezik,

Minden munkás örvendezik,

Veszen kapát a vállára,

Ugy megy a szőlőmunkára.

Rajta tehát szőlőmíves,

Ásd a tövet, nyissad és metszd;

Akár dudvás, akár kemény,

Itt kell már a derék legény.

Huzd rá vond rá, megkell lenni,

A szakmánypénzt fel kell venni,

Majd a zsidónak is adunk,

Ha megkapjuk a szakmányunk.

Pajtás, azon ügyekezzünk,

Hogy minden nap végezhessünk,

Ugy is egy legény a „zsidó“,

Az akasztófára való.

Atyamestereket1 tartunk,

A hová herbergre járunk,

Jó szívvel fogadnak minket:

„Isten hozta kelmeteket!“

„Mi tetszik? parancsoljanak,

Pálinkát vagy bort hozzanak,“

– S csak akkor jut az eszünkbe:

Nincs szakmánypénz a zsebünkbe.

Befizettük a cassába,

Ott van az asztalfiába;

Azt sem tudjuk hogy hány órát

Ütött, – kérjük a vacsorát.

Feleségünk s gyermekinket,

Kiugrassuk s szid bennünket:

Te pokol tüzére való!

A ki nevelt, a sem volt jó.

Éljen a kapésczéh sokára

A ki ért ma az ő czéljára.

Éltök sokáig terjedjen,

Hirök, nevök növekedjen

Egész Hegyaljában.

Éljen a ki most issza ki

Borát a pohárból,

Éljen a ki nem vonja ki

Magát a barátságból.

Éljen minden jóban járó

Akár szegény akár báró.

Éljen minden vig mulatság,

Éljen a barátság!

Éljen a ki most iszsza ki borát poharából,

Éljen a ki nem vonja ki magát a tréfából.

Éljen a jó szivvel járó,

Akár szegény, akár báró.

Éljen, éljen, éljen a,

Éljen a barátság.

El kell mennünk, nincs mit tennünk,

Nincs már itt mit innunk, ennünk.

El kell mennünk, nincs mit tennünk,

Más utat kell innen vennünk.

Mit is érünk a szép szóval,

Ha nem kinálsz borral, jóval.

Mit is ér egy két itcze bor,

Isten hozzád jámbor!

Richten lakodalom lesz,

Benne százszor összeüssük a bokánk,

Hoppa! kedvem éledez.

Vig öröm tanyája vár ránk,

Ucczu ficzkó! flóta, czimbalom,

Tánczra termett czifra lánysereg,

Borözön, sült, csőrögehalom

Mellett, eb a ki kesereg.

A vasvári malomban sok verebek laknak,

A vasvári verebek sok malomban laknak.

Lám megmondtam, Jutka,

Ne menj oda!

Tili tuli, tili tuli nyaff!

De a Jutka oda ment, nem fogadta a szót,

Engedetlenségeért méltán is meglakolt.

Mert a buzás garad

Reá szakadt.

Tili tuli, tili tuli nyaff!

Haragszik a gazda,

Hogy mit itt mulatunk;

Vigye el a házát;

De mi itt maradunk.

Nosza legény, a tánczba!

Itt a leány, szedd ránczba.

Ugrasd, forgasd mind orsót,

Köszöntsd reá a korsót.

Ez az élet gyöngyélet!

A sarkantyúd zörögjön,

Fényes patkód dörögjön.

Kezed, lábod mozogjon,

A lejtőre hajuljon.

Ez az élet gyöngyélet!

Hipp hopp itt is, amott is,

A mi házunk előtt is.

Menjünk tánczba, vigadjunk,

Egyet kettőt ugorjunk.

Ez az élet gyöngyélet!

Széles az asztal,

Keskeny az abrosz,

Vékony a vacsora.

Hunczut a gazda,

Nem néz a napra,

Csak a szép asszonyra.

Adj kezembe egy pohár bort,

Hadd igyuk el a régi tort,

Ez a pohár ha kiürűl,

Minden gondom bele merűl.

Bort ide ifju asszony!

Hogy torkunk el ne aszszon.

Ha német torok aszna,

Megáztatná a Kraszna.

Bort a haramiának,

Bort a magyar fiának,

Bort a hány, annyi itczét,

Vagy felverjük a pinczét.

Csipkebokor, körmös agyag

Énekemet énekeli.

Már megürült a poharam,

Töltsd koma teli.

Sárga rigó, torkos fuvó,

Rezes kalapácsa,

Bikfa nadrág, tüdős hurka,

Mamariska kása.

Akaszsza fel három águ

Vasvilla nyakára,

Hadd piruljon, holnap után

Jó lesz vacsorára.

Lovagolni kurta farku

Paripa körme tetején,

A kit meg nem bir a lába,

Járjon a fejen.

Ritka madár okos ember

Ezen a világon,

Amott ül egy sárga rigó

Egy letörött ágon.

Fejtsétek meg meséimet,

Kik tudósok vagytok:

Lengyel, oláh, német, görög,

Magyar, angol, török.

Félre csapá komámasszony

Paszomántos kontyat,

Ölbe hordja czigányasszony

Sivító porontyát.

Nem kell nekem sem cziprusi

Sem a veres burgundi.

A rajnai, malagai,

Hiszem istenemet,

Nem hevít engemet.

Van somlaink, badacsonyink,

Híres magyar boraink;

Észgyulasztók, gondszalasztók,

Annyi mint a tenger,

Ihatik az ember.

A soproni, ruszti, tokai,

Az istenek itali,

Ha pediglen illyenekben

Halandó részesűl,

Úgy tartson, idvezűl.

Félre gondok, kurvanyátok,

Nem is nézek reátok,

Igyál pajtás, jól hozzá láss,

Úgy jó, ha az halál

Bennünk vigan talál.

Jó éjszakát édes eszem,

Nincs ma reád szükségem.

E poharat kiürítem,

Újra tele töltöm,

Te reád köszöntöm.

Igyál pajtás, jól hozzá láss,

Ha ez elfogy, majd lesz más.

Nem róják ezt sem rovásra,

Sem a gerendára,

Csak a jég hátára.

Ez az élet vig fiaké,

Nem a szürke barátoké.

Játék, bor és szerelem:

Világomat igy élem.

Hej haj! ki korlátol?

Miénk az éj,

Hej haj! csillagostul;

Bolond, ki fél.

De szerelmem kaczér legyen,

Mert ha nem, hát eltemetem

Borral, öreg, jó vén borral,

Korcsmárosné! adj egy kortytyal.

Hej haj! ki korlátol?

Miénk az éj.

Hej haj! csillagostul;

Bolond, ki fél.

Kis kalapom csurgóra,

Mindig innám ha volna,

Egy itcze bor vagy kettő,

Nem vág engem a földhö.

Ha megdönt is a korsó,

Nem kell mindjárt koporsó.

Megint iszom, jól vagyok,

Ivással föl nem hagyok.

Lányka, csókot ajkamra,

Esküszöm a kulacsra;

Jézus ugyse! elveszlek,

Olly tüzesen szeretlek.

Veres dinka szőlő, avagy bajor,

Ebből lett ám az az igen jó bor;

Ettől mondom rózsám, sokáig élj!

Iszom rózsám, az egészségedért.

Bor, bor, bor, ej be jó a bor;

Torkainkat nedvesíti,

Elméinket élesíti,

Bor, bor, bor, ej be jó a bor.

Bort, bort, bort, tölts hát ide bort;

A szőlőnek édes leve,

Ettől Noé részeg leve.

Bort, bort, bort, tölts hát ide bort.

Bort, bort, bort, igyunk tehát bort,

A vendégek vig kedveért,

A magyarok nagy neveért.

Bort, bort, bort, igyunk tehát bort.

Élet, élet! kedvessé

Csak a barátság tész.

Az öröm is édessé

Épen az által lész.

Vedd ki a barátságot

A teremtettségbül:

Nem találsz boldogságot,

E világ öszvedül.

Félre barát, nincs itt klastrom,

Nincsen itten regula;

Félre orvos, nem kell flastrom,

Nem kell édes pilula.

Bor kell nekünk, és vig sziv.

Mit törődjünk az életrül,

A melly folyton folydogál;

Akár arrul, akár errül,

Valahogy csak majd elszáll.

Bor kell nekünk, és vig szív.

Üsse manó, mit ásítol?

Mért nincs pajti, jó kedved?

A pohártul mit huzódol,

Ha okos vagy vedd el, vedd

Bor kell nekünk, és vig szív.

Hajtogassuk a kancsókat,

Feltaláljuk benne jónkat.

Rajta hát! vitéz barátim,

Lám a bor jó kedvet ad.

Ez deríti fel vérünket;

Élesíti fegyverünket,

Bátorít fel a csatára,

Bátorít fel a csatára.

Muljon el a világ,

Maradjon a szőlő.

Melly kapálás nélkül

Legyen bőven termő.

A mi szánkat édesítse,

Gégéinket nedvesítse.

Vigan barátim, csak igyatok!

Tele a korsó, vigadjatok.

Kedvünkre éljünk,

Mástul ne féljünk.

Bátran igyunk,

És mulassunk.

Szabadok vagyunk, nincsen urunk,

Addig az élet, mig van borunk.

Ne szomorkodjunk,

Ne fohászkodjunk.

Bátran igyunk,

És mulassunk.

Kurvanyja, ki bort nem iszik,

Mit bánjuk, holnap ölni viszik.

Nappal, éjfélkor

Nincs jobb mint a bor,

Mint a veres bor.

Nosza igyunk,

És mulassunk.

Töltsd tehát pajtás, azt a korsót,

Forgasd kezedben mint az orsót;

Ezen a gégén

Ne legyen vége

A bor ivásnak;

Tölts, tölts, tölts, tölts!