Читать книгу Népdalok és mondák (3. kötet) - Erdélyi János - Страница 37

Terjed a kökényfa ága,

Keservesen sír az árva,

Bár csak isten adta volna,

Hogy egy árva se lett volna.

Végig mentem a kő hidon,

Szembe jött rám az én hugom,

Nem a hugom: a galambom,

Kinek orczáját csókolom.

Én istenem, hogy tud élni,

Melly madár nem tud repülni,

Az a legény házasodni,

Ki csak most tanul szeretni.

Ez az utcza tekervényes,

Mi nálunk a lányok kényes,

Nappal a legényt megszólja,

Estve pedig megcsókolja.

Én istenem, add meg nekem,

Szabad világomat érnem,

Hozd fel a régi napomat,

Add vissza a galambomat.