Читать книгу Népdalok és mondák (3. kötet) - Erdélyi János - Страница 38

Zavaros a Tisza vize nyárba,

Ha szépen felárad a partjába,

Ha megfujja záporeső szele,

Vajjon, rózsám, jutok-e eszedbe?

Akkor jutok én neked eszedbe,

Mikor bú száll szomorú szivedre,

Szállott már egy, rózsám, az enyimre,

Szálljon másik párja a tiedre.

Kerecsenyen végig sütött a nap,

Rajta sétál a rózsám mindennap.

Ha feltekint seprett udvarára,

Hull a könyü piros orczájára.

Mondd meg rózsám, szeretsz-e engemet?

Ha nem szeretsz, ne biztasd szivemet.

Ha nem szeretsz galambom, hagyj abba,

Mert nem varrtak engem a nyakadba.

Ha meghalok, el ne temessetek,

Megizenem az én édesemnek.

Hogy lássa meg hideg tetememet;

Ugy tegyetek a sirba engemet.

Minden madár siratja a párját,

Ugyan ki ne szánná meg rózsáját,

Mikor előtte a sirba teszik,

A szivére olly nagy bánat esik!