Читать книгу Egri csillagok - Gardonyi Geza - Страница 27

Ugyanabban az órában Jumurdzsák a betegek sátorai között bolyongott.

– Melyik az a rab, aki ma a paradicsomba akarta röpíteni a padisah felséges személyét? – kérdezte az egyik őrtől.

Az őr egy négyszögletű, fehér sátorra mutatott.

A sátor előtt öt fehér turbános, fekete kaftános vén guggolt a tűz körül. A szultán orvosai voltak. Komoly és bús volt mind az öt.

Jumurdzsák a sátor őre előtt állt meg.

– Beszélhetek-e a fogollyal?

– Kérdezd az orvosokat – felelte az őr tisztelettel.

Jumurdzsák az orvosok előtt meghajolt. Azok is bólintottak.

– Efendik, ha lehet a beteggel szólanom, kedves dolgot cselekedhetnék a padisahnak.

Az egyik vállat vont. A keze mozdulatát arra is lehetett érteni: Nem lehet. Arra is, hogy: Eredj a sátorba.

Jumurdzsák az utóbbi értelmet választotta.

A sátor kárpitja félig el volt vonva. Benn egy nagy olajlámpa égett. A pap félig nyílt szemmel, hanyatt feküdt az ágyon.

– Gyaur – szólt a török elébe lépve —, ismersz-e engem?

A pap nem felelt.

– Én az a Jumurdzsák vagyok, akit rád bíztak egyszer, hogy akassz fel. Te megszabadítottál az amulettem árán.

A pap nem felelt. A szeme pillája se rebbent.

– Most te vagy a rab – folytatta a török —, és semmi se bizonyosabb, mint az, hogy lefejeznek.

A pap nem szólott erre se.

– Az amulettemért jöttem – szólt a török alázatosan. – Neked az semmi. Nekem benne van minden erőm. Mióta nincs velem, szerencsétlen vagyok mindenben. Házam volt a Boszporusz partján: gyönyörű kis palotám. Azért vettem, hogy öregségemre oda telepedjek. A ház megégett. A benne volt kincseket ellopták. A karomat egy csatában átszúrták. Nézd a bal kezemet: talán örökre nyomorék.

És mutatta a vörös forradást, amely körülbelül három hónapos lehetett.

A pap hallgatott mozdulatlanul.

– Gyaur – szólt síróra lágyult hangon a török —, te jó ember vagy. Sokat gondolkoztam rólad: mindig az volt a vége, hogy példátlan a te szíved jósága. Add vissza az amulettemet!

A pap nem felelt.

Csak a lámpa sercegett mellettük.

– Megteszek mindent, amit kívánsz – folytatta kis szünet múlva a török. – Azt is megkísérlem, hogy megmentselek a hóhér kezétől. Az én apám hatalmas pasa. A bátyám Arszlán bég. Míg él az ember, él a reménysége is. Csak azt mondd meg, hol van az amulettem.

A pap hallgatott.

– Az amulettem! – ismételte bosszúsan a török.

És megragadta a pap vállát:

– Az amulettem! – kiáltotta megrázva.

S hogy a pap feje lógott, fölrántotta ülőre.

A pap álla akkor leesett. Megüvegesedett szemmel, nyitott szájjal bámult a semmibe.