Читать книгу Egri csillagok - Gardonyi Geza - Страница 33

Semmi sem úgy történik, ahogy előre elgondolgatjuk.

Mikor Török Bálint hazaérkezett, órákig nem lehetett vele beszélni.

Bezárkózott a szobájába, és fel-alá járt. Az alsó szobákban hallották nehéz, egyforma járását.

– Az úr haragszik – mondotta Martonfalvai aggodalmasan. – Talán csak nem énrám?!

Hát ha még engem meglát! – gondolta Gergely.

S vakart egyet a fején.

Martonfalvai háromszor is fölment a lépcsőn, míg végre be mert nyitni.

Török Bálint a Dunára néző ablaknál állott. Úgy volt öltözve, ahogy a török császárnál járt. Még a bársonyos díszkardot sem oldta le a derekáról.

– Mi az? – kérdezte visszafordulva. – Mit akarsz, Imre? Most nem akarok beszélni semmiről.

Megállt a tornácon, és zavartan vakarta a füle tövét. Mert az is baj lesz, ha szól. Bálint úr olyan, mikor haragszik, mint a zivatarfelleg: könnyen kilobban belőle a mennykő. De hátha az is baj, hogyha nem szól? Akárki jön hazulról, az úr mindig örömest látja.

Török Bálintnak a háza a Fejérvári kaput támasztotta. Egyfelől Pestre nyíltak az ablakai, másfelől a Gellért-hegyre. Martonfalvait végre az segítette ki a zavarából, hogy amint lenézett az ablakon, Werbőczyt látta a ház ajtaján belépni.