Читать книгу Népdalok és mondák (1. kötet) - Erdélyi János - Страница 173

Becsületre méltó jeles gyülekezet,

Férfi- s asszonyrendből álló felekezet,

Kiket a szeretet összekötelezett:

Halljon szót, valaki ez helyre érkezett!

Hadd szóljak csak hármat a szent házasságról,

A páros életben való boldogságról,

Azután az ágas bogas sógorságról,

Ha meg nem ehültök, a szent komaságról.

A szent házasságot az isten szerzette,

Mert még az Ádámot mikor teremtette,

Éva szépanyánkat olly társává tette,

Ki egész éltében hív legyen mellette.

Maga volt a vőfél az egek királya,

A mint ezt Mózesnek szent historiája

Bőven előadja, bár kiki vizsgálja,

Ezt minden értelem bámulva csudálja.

E szent rendelése az egek urának,

Tetszett Ádám atyánk sok maradékának;

Mint patriarkháknak, evangyelistáknak;

Páratlan életet kevesen tartának.

Mert egyedül élni igen unodalmas,

De párosan is csak némellykor nyugalmas;

Mert a rosz házastárs áspis kigyó fia,

A kitől félhet ám minden ádámfia,

De a kinek vagyon igaz hitvestársa,

Már annak ez a föld egész mennyországa,

Széjjeloszlik minden baja és aggsága,

Mindig gyarapodik öröme s jósága.

Bizony boldognak is lehet azt mondani,

Kit az ur jó társsal szeret megáldani;

Sok példát lehetne itt előhordani,

Mellyel meglehetne azt bizonyítani.

Boldog, kinek vagyon hív s jó felesége,

Mert a jó feleség a ház ékessége,

Boldog, kit igy áld meg isten ő felsége,

Ezt minden elhigye; itt versemnek vége.

Állj félre barátom! én is hadd beszélek,

Még illyen legénytől, hidd meg, hogy nem félek,

Magános éltemmel veled nem cserélek,

Éljél te párosan, én egyedül élek.

Nem vala szent Pálnak soha felesége,

A Krisztus kereszte volt gyönyörűsége,

Ugyan a Krisztus lett az ő öröksége,

Megadatott neki fényes dicsősége.

Soknak a házasság vagyon nagy kárára,

Nem mindenik talál a kegyes Sárára,

Nem szent Örzsébetre, Mária anyjára,

Sőt talál sok ember hazug Delilára.

Amaz erős Sámson, hogy társa szavának

Hitt, mézes beszédü rosz Delilájának,

Halálos sérelmet okozott magának,

Ez által vége lett élete napjának.

Jobb, pajtás, ha te is meg nem házasodol,

Majd ugy a konyháról nem is gendolkozol.

Kell a gazdasszonynak szita, rosta, kanál,

Azt akarná, mindig száz ökröt hajtanál.

Még ott is vakarod, a hol nem is viszket,

Ha a feleséged illy dologra kisztet.

Látom a garadra ugyan felöntöttél,

A szekszárdi borból jól felhörpentettél,

A házasság ellen azért beszélgettél,

De hidd el, hogy engem te el nem hitettél.

Mert mit ér a férfi, ha asszonya nincsen!

Nincs, ki bús sorsába rajta könnyebbítsen,

Sok aggságai közt rá nyugalmat hintsen,

Nincs, ki igy biztassa: ne félj, édes kincsem!

Tudta ezt az isten; azért feleséget

Szerzett a férfinak, ollyan segitséget,

Ki férjének adjon mindig tisztességet,

És ezzel megoszsza a bajt, vesződséget.

No hát ti uj párok! ti is ezenképen,

Éljetek sokáig az ur kegyelmében.

Legyetek holtiglan egymás védelmére,

A mint esküdtetek, nem veszedelmére.

Igy leszen rajtatok az isten áldása,

Ha egymásban leszen sziveteknek mása;

Igy lesz házatokban, szemetek meglássa,

Bor, buza, békeség, kukoriczakása.