Читать книгу Népdalok és mondák (1. kötet) - Erdélyi János - Страница 31

Mért nem jöttél hozzám,

Midőn parancsoltam,

Már az én szivemet,

Azzal mindenemet,

Másnak ajánlottam.

Nemcsak ajánlottam,

De oda is adtam;

Régi jó kedvemet,

Egész életemet,

Gyászba boritottam.

Oda van mindenem,

Nincsen semmi kedvem,

Mert már eltávozott

Tőlem, s elbucsúzott,

A kit én szerettem.

Engem ámitottál,

Hamis szivű voltál,

Egy szóért, kettőért,

Egy kis gyarlóságért

Máshoz folyamodtál.

Te tettél fogadást

Én előttem, nem más,

Hogy én rajtam kivül,

Soha tiszta szivbül,

Senkit sem szeretsz mást.

Szerelem, gyötörtél,

Mert mézet igértél;

És hiv, kis szivembe,

Dobogó mellembe,

Ime mérget mértél.

Ne bánkódjál többé,

Légy másnál hivebbé;

Minthogy kisded szivem,

Volt legdrágább kincsem

Tovább nem türheté.