Читать книгу Népdalok és mondák (1. kötet) - Erdélyi János - Страница 3

Szomorú már nekem járásom, kelésem,

Talán e világban nem leszen örömem,

Mert az én édesem eltávozik tőlem,

Kiért elbágyadott szomorodott szivem.

Látom, a tavasznak mindenek örülnek,

Gyenge virágokbul a koszorúk kelnek.

De az én bánatim mind csak öregbednek,

Mert nehéz gyötrelmek szivemen nem szünnek.

Zengedez az erdő, sok szép énekszóval,

Tündöklik a’ mező ékes virágokkal;

De én szegény fejem csak búval, bánattal,

Világból kimúlok iszonyú kinokkal.