Читать книгу Népdalok és mondák (3. kötet) - Erdélyi János - Страница 216

Az katonák masiroznak;

Fényes fegyverek ragyognak,

Veres zászlók szakadoznak,

Apró fegyverek ropognak.

A nagy ágyuk könnyen szólnak,

Látom, az népek hogy hullnak;

Fejem felett kard megfordul,

Piros vérem földre csordul.

Nincs itt nekem atyám anyám,

A ki gondot viselne rám.

Az ur isten az én dajkám,

Ez visel gondot én reám.

Magyarország! kedves hazám!

De idegen lettél hozzám,

Sem ebédem, sem vacsorám,

Bánat nélkül nincs egy órám.

Esik eső, fúj a szellő,

Kedves pajtás, fogy az erő.

Jobb mi nekünk marsirozni,

Mint az lógerban kinlódni.

Lóger-karó árnyékában

Fekszem a szomorú ágyban,

Köpönyegem az sátorom,

Magam árnyékában nyugszom,