Читать книгу Népdalok és mondák (3. kötet) - Erdélyi János - Страница 218

Belgrádra, vitézim! omoljatok,

Mert még inaimra felállhatok.

Falait rontom, bontom,

Haragom tetejére kiontom.

Falaim rontod, bontod,

Ugyanaz betemetheti csontod!

Míg csak meg nem veszem ezt a várt,

Itt kell lennem,

Ozmán bár kerüljed is e kárt,

Meg kell tennem.

Adj hát pardont! azt üzenem. „Nem, nem.“

Én sem megyek addig előled el,

Mig ellenem állni törekedel.

Faladon ágyum dörgő, zörgő

Ropogó tüze rontva rohan be.

Magam is bombim bömbölve

Dühös seregedbe lövöm be.

Lőjjed mérges nyilaidat rá.

Mit felelget!

Szűnj meg – réműlve fehér zászlót

Mert emelget.

Pardont kér tán vagy jó választ. „Azt, azt.“